Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-16 / 33. szám

Orvosok az igazság szolgálatában lustitia, az igazságszolgáltatás bekötött szemű istennője sem mindentudó. A bíró­ságnak mérlegelnie kell, fontolóra venni minden lényeges körülményt s csak a té­nyek ismeretében alkalmaznia a jogsza­bályt. A tények megismerésére viszont gyakran nem elég a jog ismerete, s ilyenkor jutnak szóhoz a nyomozószervek vagy a bíróság által kirendelt szakértők, elsősor­ban a szakértői hivatás legrégibb gyakor­lói, az orvosok. Bratislavai székhelyük - a törvényszéki orvostani intézet - csak néhány percnyire van az igazságügyi palo­ta épületétől. Ide látogattunk el, hogy mun­kájukról legalább némi ízelítőt nyerjünk.-Az intézetünkben - mondja dr. Milan Kokavec pro­fesszor - nem csupán orvosok dolgoznak, hanem pszicho­lógus, pszichiáter, gyógyszerész és vegyész is, hogy a problémákat más tudományágazatok művelőinek isme­reteivel kiegészítve vizsgálhassuk meg. Az intézet falain belül a tulajdonképpeni szakértői tevékenység mellett még tudományos és pedagógiai munka is folyik. A szakértői munkát hatósági felkérésre végezzük; az a feladatunk, hogy a hatóságok által feltett kérdésekre válaszolva közöl­jük velük objektív és tudományosan megalapozott megfi­gyeléseinket, észrevételeinket. Vérmintákat vizsgálunk vitás esetekben az apaság megállapítása, esetleg kizá­rása céljából, máskor pedig azért, hogy megállapítsuk a vér alkoholtartalmának szintjét, vagyis hogy ittas volt-e a vérmintát adó személy. Boncolásokat végzünk, hogy megállapítsuk a halál okát, s más körülményeket, amelyek nemcsak az igazságos ítélet meghozatalát, hanem már a nyomozást is befolyásolhatják, meggyorsíthatják. Mamipság egy-egy súlyos bűnténynél vagy annak gyanú­jánál egyre gyakrabban alakul ki egyfajta csoportmunka, amelyben mi is részt veszünk. A bűntett helyszínén maradt jelekből olykor legalább hozzávetőlegesen megállapítható a tettes pszichikai állapota, az indítékai, s azzal, hogy a történteket objektivizálni tudjuk, jelentősen leszűkíthető a gyanúsítottak köre. Sohasem mondhatunk azonban véleményt az úgynevezett jogi kérdésekről, például, hogy gyilkosság történt-e; legfeljebb annyit, hogy idegen sze­mély közrehatása okozta a halált.- Miből indulnak ki a halál okának megállapításánál?-A boncolás előtt külön munkatervet dolgozunk ki. A halál mindig valamilyen külső vagy belső elváltozás eredménye. Külsőleg is észlelhető elváltozásokat, sebeket okoznak a fegyverek. A sebekből megállapíthatjuk milyen tárggyal, fegyverrel okozták őket, szúrt vagy vágott sebnél a penge szélességét és hosszúságát, s ha megkapjuk a gyanúsított fegyverét, akkor azt is, hogy az a fegyver okozhatta-e a holttesten található sebeket. A belső szer­vek és a test folyadékainak elváltozásaiból bizonyítani tudjuk a mérgezést s más külső behatásokat. Tökéletes gyilkosság nincs! A krimiszerzők és a laikusok gyakran találnak ki olyan halálnemeket, amelyekről az orvosszakértő állítólag soha nem tudná bizonyítani erőszakos voltukat. Nos, megnyug­tathatom, hogy manapság - a tudományos ismeretek özönének korában - az ilyen kitalálásokat egyre inkább a dajkamesék világába utalhatjuk. Minden emberi cselek­vésnek jele marad a külvilágban, s ez megtalálható. Odáig jutottunk, hogy bizonyos vegyi vizsgálatok eredményei alapján megtudhatjuk, ha az áldozat a halál pillanatában stresszben volt. Próbálkoztak már azzal is, hogy a gyilkos­ságot vízbefúlásnak álcázzák. Ez sem vezetett ered­ményre, hiszen a vízbefúlt ember csontvelőjében megta­lálhatók a tüdőbe, majd onnan a vérárammal a csontve­lőbe került víz planktonjai. Ezeknek a növényi szerveze­teknek szilicum váza van, s a csontokból akár évekkel a halál beállta után is bizonyítható, hogy a test élve vagy halva került a vízbe. Sorsdöntő percek- A krimikben gyakran sorsdöntő az a 20-30 perc, amelyre a szakértő véleménye a halál időpontját teszi.- Látja, ezek az állítások is a krimiszerzók naivságát bizonyítják. Ritkán, s gyakorlatilag csak röviddel az elhalá­lozás után állapíthatjuk meg a halál beálltának legalább megközelítően pontos időpontját. Egy-két nap elteltével pedig nem hogy percet, de még órát sem mondhatunk.- A jogi karon néhány évvel ezelőtt megszüntették a törvényszéki orvostanból a vizsgát. Mennyiben befolyá­solja ez a bíróságokkal való együttműködést?-Az ügyésznek, a bírónak egyaránt fontos, hogy az átlagosnál nagyob áttekintése legyen munkánkról, lehető­ségeinkről, módszereinkről. Gyakran nem tudják mit kér­dezhetnek tőlünk, s problémák merülnek fel a szakvélemé­nyek bizonyítékként való értékelésénél is. A törvényszéki orvostanban járatlan bíró olykor kritikátlanul fogadja el a véleményünket, vagy - mert erre is van példa - hagyja magát félrevezetni a vádlott ügyvédjének magyarázatával.- De jöjjön velem - áll fel a székéből - s nézze meg egyes munkahelyeinket. A szűkös, műszerekkel, vegyszeres üvegekkel, kém­csövekkel zsúfolt laboratóriumban aprólékos munka folyik. Az egyikben a laboránsnó ruhadarabokon, lepedőn, s a gyilkosság eszközének vélt késen levő vérfoltokat elemzi, hasonlítja össze. A másikban - a vegyészek munkahelyén - fojtogató bűz fogad. Menekülök. Egy emelettel lejjebb megyünk, a boncterembe. Fehér köpenyt, gumicipöt adnak rám, majd dr. Kokavec, az intézet veze­tője dr. Mirko Mego egyetemi docens gondjára bíz, aki éppen a boncolásokat ellenőrzi.- Itt senki sem dolgozhat egyedül - magyarázza dr. Mego. - Minden munkát ellenőrzünk, minden egyes esetet legalább két szakértő ítél meg. Ez nem formalizmus. Annak, aki boncol, számtalan részletre kell ügyelnie és megtörténhet, hogy valami elkerüli a figyelmét. Kísérőm egy oldalhelyiséqbe vezet be. Az asztalon egy fiatal férfi holtteste fekszik. Értetlenül figyelem, hogy nincs rajta olyan seb, amely megmagyarázná halálos sápadtsá­gát, merev mozdulatlanágát. Szóhoz sem bírok jutni, amikor az arcomon megérzem dr. Mego vizslató tekintetét.- Közlekedési baleset sérültje. Valószínűleg a mellkas­csontok törése okozta belső sérülésekbe halt bele - szólt.- Egyébként megmondhatom - folytatja, miközben a bonc­terem felé veszi útját -, hogy ezt a látványt, s a munkát nem lehet megszokni. Szanitéceinknek, bár évek óta itt dolgoznak, nemegyszer elegük van, rosszul lesznek. Nekünk orvosoknak annyival jobb, hogy munkánk végzé­sére, szakmai kérdésekre összpontosítunk. Veszélyhelyzetben A boncterem négy asztalára a tetőablakon dől a nap­fény. Az orvosok gumikesztyűbe bújtatott, éles szerszámo­kat tartó, gyorsan és gyakorlottan mozgó kezeit figyelem. Nem veszélyes munka ez?-A legnagyobb gondosság mellett is előfordul, hogy megsérülnek. A vérmérgezés veszélyének szinte szünte­lenül ki vagyunk téve ugyanúgy, mint olyan időben fel nem ismerhető fertőzéseknek is, mint a külföldön rohamosan terjedő AIDS-kór. Az intézetben már előfordultak mérgezé­sek is, például ciánnal, de szerencsére halálos következ­mények nélkül. A szakértői vélemények megfogalmazásá­nál nem hagyhatjuk magunkat megfélemlíteni vagy befo­lyásolni. Éppen ezért azt hiszem, az orvosok közt sem vagyunk közkedveltek. Az intézet ajtajánál véget ér a kolle­gialitás. Tudnia kell, hogy az orvosokat elítélhetik a foglal­kozásuk körében hanyagságból elkövetett műhibáért. A múltban előfordult, hogy befolyásolni próbáltak minket, rávenni arra, hogy takarjuk mulasztásaikat. Ma azonban már tudják, a tényeket nem változtathatjuk meg. Az igazságügyi szakértők legnagyobb erénye szakága­zatuk magas fokú ismeretén kívül a részrehajlástól men­tes, tudományosan megalapozott valósághűség. A bírósá­gok mindennapi munkájuk során elismerik a Bratislavai Törvényszéki Orvostani Intézet munkatársainak hozzáér­tését, becsületességét. FEKETE MARIAN $tj) Nehéz volt, de megérte Fürge járása, egyenes testtartása meg­hazudtolja korát. Senki sem mondaná róla, hogy túl van már a hatvanötödik életévén, hogy több mint negyven éve hivatásos katona. Jozef Jurik vezérőrnagy, a szlovák főváros helyőrségének a parancsnoka iz- zig-vérig katonaember. Nem szereti a bő beszédet, röviden fogalmazza meg mon­danivalóját, pedig életéről, arról, amit a há­borúban átélt sokat lehetne beszélni.- Dél-Szlovákiában, Dedinka települé­sen születtem, apám uradalmi cseléd volt s bizony a tízgyermekes családban szűkö­sen éltünk. Az alapiskola elvégzése után magam is béresnek szegődtem, mindaddig amíg 1942-ben be nem hívtak katonai szolgálatra. Egységénél jóformán meg sem melege­dett, néhány hónapon belül menetszázad­ba osztották be. Amíg a szerelvény a front­ra tartott, gyakran eszébe jutottak az ottho­ni, idős kommunisták szavai: „Az első alkalommal állj át, ne harcolj az osztály­testvéreid ellen, ne ülj fel a fasiszta propa­gandának." A legszívesebben megbeszél­te volna a dolgot katonatársaival, de nem tudta kiben bízhat meg.- Ha jól emlékszem karácsony előtt vál­tottuk le a lévai honvédezredet s én már január tizenhatodikén a másik oldalon vol­tam. Ott hallottam, hogy Buzulukban kato­nai egység alakul. Szerettem volna mi­előbb eljutni hozzájuk, de mivel magyarul jól beszéltem és a németet is megértettem, azt mondták, hogy a fronton lenne rám szükség, nagy segítségére lehetnék a fel- derítőknek. Maradtam. A csaknem két évig tartó felderítő tevé­kenység alatt számos bevetésben vett részt. Nem egy alkalommal kilátástalan helyzetből is kivágta magát. 1944 augusz­tus elején az egyik bevetésnél csak hár­man maradtak harcképesek az egyik kár­pát-ukrajnai erdőben.- Itt ismerkedtem meg Úszta Gyulával, akit aztán 1960-ban láttam viszont, amikor a Szovjetunióban a Vorosilov vezérkari akadémián tanultam... Egy másik alka­lommal Tibava település térségében egy század fasiszta volt a nyomomban, s juhok között bújtam meg. Az akolból az éjszaka leple alatt tovább álltam. Amikor a Szovjetunióban megalakult csehszlovák katonai egység túljutott a Kár­pátokon, a harmadik dandárban lett az egyik felderítő raj parancsnoka. A tüzérek­kel együtt ott volt Jaszlónál, részt vett a Liptovsky Mikuláá-i, martini harcokban és Brest pri Hlubiny településen érte meg a háború végét. Részt vett az emlékezetes 1945 május 17-i prágai katonai dísz­szemlén.- Odahaza a család nem tudta, hogy mi van velem, hogy egyáltalán életben va­gyok-e. Érthető, hogy szerettem volna mi­előbb hazajutni, de erre csak aratás után került sor, akkor kaptam mint újdonsült alhadnagy szabadságot. A viszontlátás örömteli volt, végre mind a tizenkettőn egy asztalnál ültünk, úgy mint azelőtt. A falube­liekkel, főleg a férfiakkal koccintanom kel­lett a viszontlátásra. Amikor a csapattestéhez visszatért, azt mondták, maradjon a néphadseregben, szükség van a megbízható munkásembe­rekre. Kelet-Szlovákiába került, ahol 1946 áprilisától 1947 augusztusáig felderítötiszt- ként tevékenykedett. Szeptember elsején azonban már a milovicei katonai iskola padjában ült, amelyet főhadnagyként ha­gyott el. A februári események alatt is tudta hol a helye, egy percre sem ingott meg. S miután konszolidálódott a helyzet, tanul­mányait a prágai Katonai Akadémián foly­tatta, amelyet 1951-ben feiezett be.- Különböző beosztásokban dolgoztam. Miután 1961-ben elvégeztem a szovjet vezérkari akadémiát, a néphadsereg ve­zérkaránál dolgoztam 1971-ig, amikor is a VySkovi Katonai Főiskola parancsnokává neveztek ki. Minden beosztásomban igye­keztem kommunistához méltóan helyt állni, az évek alatt szerzett tapasztalataimat be­osztottjaimnak átadni. Több esetben volt a pártszervezet elnö­ke, vezetőségi tag és a vyákovi tevékeny­ség ideje alatt a járási pártbizottság tagja. A párt feladatait igyekezett összehangolni mindennapi teendőivel. Szigorú, fegyelmet megkövetelő parancsnoknak ismerték be­osztottjai, felettesei pedig olyan embernek, akiben mindig meg lehet bízni. Ma sincs ez másképpen. 1978-tól a bratislavai helyőr­ség parancsnoka, s végre a megérdemelt nyugdíjazására készül.-A hivatásos katonai életpálya nem könnyű, sok megpróbáltatással, lemondás­sal jár. Szeretni kell, másképpen nem bol­dogul az ember, de azt hiszem, így van ez minden hivatással, életpályával. Jó családi háttérre van szükség, s ez nekem mindig megvolt. Gyermekeinek is a példaképe volt, ezt az is bizonyítja, hogy az egyik fia és a lánya a Nemzetbiztonsági Testület, a másik fia a néphadsereg tisztje. A legkisebb lánya orvosnak készül.- Életem legboldogabb pillanata volt hogy én is részt vehettem az idei kilencedi­kéi moszkvai katonai díszszemlén - mond­ja csillogó szemmel. - Százötvenen vol­tunk ott az egykori frontharcosok közül. Sokukkal, mint például Ivan Ihnatík tartalé­kos ezredessel, egykori ütegparancsnok­kal negyven év után találkoztam. Sokukat megviselte az élet, de lelkesen készültek a nagy eseményre. Jómagam az egyik díszszázad élén haladtam. Hát kell ettől nagyobb elismerés, lehet-e szebben befe­jezni katonai pályafutásomat? Azt hiszem nem. Nehéz volt a megtett út, de megérte. Büszke vagyok rá, hogy a néphadsereg egyenruháját viseltem és viselem. Munkájáról, helytállásáról harminc kitün­tetése beszél a legjobban, közte a Vörös Zászló, a Vörös Csillag, a Munka Érdem­rend, a Csehszlovák Hadikereszt, a Bátor­ságért, az Építésben szerzett érdemekért érdemérem, valamint hat szovjet kitünte­tés. Mint ember, mint katona gazdag, tar­talmas életet tudhat maga mögött.- Szülőfalumban van egy családi há­zunk, kert is van hozzá, oda megyünk majd lakni nyugdíjazásom után. Szeretek a gyü­mölcsfákkal, a virágokkal foglalatoskodni, no meg hét unokámnak is jól jön majd, ha a szünidő egy részét falun, a nagyszülők­nél tölthetik el. Lélegzetvételnyi szünetet tart, majd így folytatja.-Semmi különöset nem tettem, csak a kötelességem teljesítettem. Nem is tu­dom, miért kell rólam írni. Hiszen csak egy vagyok azok közül, akik fegyverrel a ke­zükben harcoltak, akik kivették részüket a néphadsereg harcképességeinek növe­léséből, akik nem felejtették el, hogy a párt­nak köszönhetik azt, hogy tehetségük ér­vényesülhetett. NÉMETH JÁNOS ÚJ sz 8 1985. VII

Next

/
Thumbnails
Contents