Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-16 / 33. szám
Az „Oszd meg és uralkodj“ jelszó újkori változatáról V Céljuk egyszerűen megfogalmazható: az imperialisták minden áron fel szeretnék számolni a kommunizmust Az Egyesült Államok ezt a törekvést felhasználva, világuralomra törekszik. Szerinte a siker kulcsa Európa. Hogyan lehetne jól (s nem kontár módon) kijátszani az európai kártyát - ezt kísérelte megmagyarázni Zbigniew Brze- zinski, J. Cart érnék, az Egyesült Államok volt elnökének nemzetbiztonsági tanácsadója a Foreign Affairs című negyedévente megjelenő amerikai folyóirat idei évfolyamának első számában. Előzetesen meg kell mondanunk, hogy Brzezinski úr nemcsak a saját elképzeléseit és kívánságait fejtegette, hanem következtetéseiben és javaslataiban már elemezte az imperialista „Európapolitiká- nak" gyakorlati eredményeit is. Itt nemeseik Brzezinski úr nézeteiről van szó- ó csak kifejezésre juttatja az északamerikai politikusok nagy csoportjának álláspontját és törekvéseit. Előtte már mások is régen megfogalmaztak ehhez hasonló alapelveket (például divatos volt a „hídépítés“ elmélete). Legutóbb ezeket az alapetveket bárdolattanul konkretizálta Bush, az Egyesült Államok alelnöke bécsi beszédében, amelyben osztályozta az egyes szocialista országokat, és megfogalmazta a velük kapcsolatos differenciált megközelítést. (Ismeretes, hogy ezért osztálytestvérei bírálták - nem ám a dolog lényegéért, hanem azért, hogy ezt nem lett volna szabad a nyilvánosság előtt olyan nyers nyíltsággal kifejezni.) A cél tehát nyilvánvaló. A módszerek csakúgy. Ezeknek egyike régebbi keletű. Az emberiség történetében az agresszo- rok, az elnyomók, a világuralomra törekvők gyakran igazodtak az alábbi jelszóhoz: Oszd meg és uralkodj! Brzezinski úr szerint most is az a cél, hogy a szocialista országokat megosz- szák, és főleg elszigeteljék a Szovjetuniótól. Számunkra világos, hogy a szocialista közösség ma rendkívüli gazdasági, katonai, politikai és ideológiai erő. A világreakció realistább hányada tudatosítja a történelmi tapasztalatot: a Szovjetunió és a többi szocialista állam gazdasági vagy katonai erővel való térdre kényszerítésének minden kísérlete eddig mindig erejük további növekedéséhez vezetett. Ezért helyeznek nyomatékos hangsúlyt a szocialista országok belső bomlasztására, megosztásukra. A szocialista államok egysége - szemükben ez a szálka, ez az ellenoktóberrel kapcsolatos álmuk megvalósításának egyik legfontosabb előfeltétele. A fő csapásnak tehát ide kell irányulnia! Ebben egyetért mind E. Kennedy, mind Bush, az Egyesült Államok alelnöke és Brzezinski úr is. Brzezinski úr terve Teljesen pontosan tudják azonban azt is, hogy mi a forradalmat nem exportáljuk, de egyben nem engedjük meg az ellenforradalom exportját sem a testvéri országokba. Az ellenforradalom exportjának és az európai határok megváltoztatásának bármilyen erőszakos kísédete egyet jelentene a háborúval. Ezt az utat tehát nem követhetik. Tudatosította ezt Brzezinski úr is, amikor leirta: „Európa megosztottsága nem szüntethető meg az Oroszország fölötti amerikai győzelemmel. Nem érhető el kifejezett orosz egyetértés alapján sem...“ (F. K. kiemelése.) Arra mérget vehet Brzezinski úr, hogy- mint írja - „Moszkva önként nem adja meg magát“. S nemcsak Moszkva! Milyen legyen tehát az eljárásuk? Brzezinski úr ezt is megkísérelte kifejteni: „A nagyobb Európa (lássuk csak, milyen diplomatikusan fogalmazza meg a szocializmus fokozatos felszámolásának módját Kelet-Európábán a „nagyobb Európa“ szófordulata - F. K. megjegyzése) csak az olyan változások céltudatosan, de körültekintően ösztönzött folyamataként, mondhatnánk olyan elkendőzött folyamat következményeként jöhet létre, amelyet se nem lepleznek le gyorsan, se nem lesznek képesek könnyen útját állni. A Nyugatnak ki kell alakítania, és történelmileg orientálnia kell ezt a folyamatot". (F. K. kiemelései.) Ez az idézet kifejezi a szocialista államokkal szemben érvényesítendő eljárás alapvető stratégiai irányelvét, amelynek hosszú távú célja bomlást előidézni a szocialista közösségben. Már tisztán látják, hogy a szocialista országokban nem találnak támogatásra a nyíltan szocialistaellenes és antikom- munista jelszavak. Tudják, hogy el kell titkolniuk tevékenységük lényegét - gyakran még szocialista terminológia alkalmazásával is. (Ezt egyebek között úgy teszik, hogy a tőkés elemeket „szocialista“ jelzőkkel látják el - szocialista kisparaszt, szocialista magánszolgáltatások stb.) Hogyan is kellene eljárni e stratégia szerint? Ezzel kapcsolatos szemelvényeket már láthattunk egyrészt a nálunk • 1968-1969-ben bekövetkezett eseményekhez, másrészt az 1980 előtti és főleg az 1980-1981. évi lengyelországi fejleményekhez való hozzáállásban, de másutt is. A lényeg az, hogy az adott szocialista országgal a gazdaság, a politika, a kultúra stb. minden szférájában az ezernyi szállal való kötődésre törekednek. Arra, hogy a fát tönkre silányító szú szerepét töltsék be. Arra, hogy hálót szójjenek, mint a pók. Lassan, feltűnés nélkül, de következetesen. A mézesmadzag politikája Ebben a vonatkozásban rendkívüli figyelmet szentelnek a gazdasági kapcsolatoknak. Ezen a területen taktikájuk, kiváltképp a lengyelországi eseményeket követően, velősen hozzávetőleg így összegezhető. Először is kedveskedő a hangvételük, hajlandóságot mutatnak licencek eladására. (Tudatosítani kell azonban, hogy a tőkés rendszerint akkor ad el licencet, amikor már legalább az asztalfiókjában tervrajzban ott van a jóval korszerűbb berendezés. És nemcsak erről van szó. A licencek értékesítéséről szóló szerződések rendszerint rögzítik azt is, hogy bizonyos idő elteltével a kérdéses gyártmány valamelyik döntő fontosságú alkatrészét a licenceket értékesítő ország fogja szállítani). Hiteleket is nyújtanak - rövid, közepes és hosszú távra szólóakat. Mihelyt azonban növekszik az eladósodottság és a licenciális függóviszony, bizonyos követelményeket, kezdenek támasztani. Devizális követelményeket, információk átadására és arra vonatkozóakat, miképp használják fel a kölcsönöket (vagyis a gazdaság helyzetére vonatkozó információkat). Továbbá a külföldi társaságok tevékenységével, a külföldi bankok tevékenysége korlátozásának megszüntetésével kapcsolatos követelményeket támasztanak, javaslatokat tesznek különféle társulásokba, a Nemzetközi Valuta Alapba történő belépésre vonatkozóan stb. Minderre még a legnagyobb eladósodottság esetében is az „előzékenység légkörében“ kerül sor. Nem folyik semmiféle kampány a szocialista állam óriási eladósodottsága és fizetésképtelensége kapcsán. Mégpedig addig, amíg folyamatban van annak a tervnek a megvalósítása, hogy az adott állam szocialista gazdaságát az első szakaszban fokozatosan és burkoltan megváltoztassák a tőkés országoktól függő gazdasággá, majd a kapitalizmus javát szolgáló gazdasággá. E politika hosszú távú célja fokozatosan fellazítani a szocialista gazdaság alapját, vagyis a termelőeszközök társadalmi tulajdonát, és erősíteni a kisüzemi termelést, a kisburzsoáziát. Gazdaságilag, politikailag és ideológiailag. Abban a pillanatban, amikor a szocialista állam szembehelyezkedik a gazdasága jellegének ilyen lopakodó megváltoztatásával, válogatás nélkül alkalmazni kezdik a nyomásgyakorlás minden eszközét: a licenc alapján gyártott termékekhez beszüntetik az alkatrészek szállítását, megszegnek a nyersanyag, a félkészáru, a gyártmányok szállításával kapcsolatos minden gazdasági szerződést, azonnal követelni kezdik a hitel- részletek törlesztését, amelyek fizetését korábban megértéssel elodázták. S kibontakoztatják a méreteiben rendkívüli propagandakampányt. Nagyjából ilyen volt a Lengyelországgal szemben érvényesített eljárás forgatókönyve is. A gazdasági háború, amelyet az imperializmus üzent Lengyel- országnak, az 1982-1983-as években ennek az országnak mintegy 15 milliárdnyi kárt okozott! Emlékeztessünk arra, hogy ez a forgatókönyv nem jött létre ösztönösen. Z. Brzezinski 1978. március 17-én titkos tervet terjesztett Carter amerikai elnök elé, amely elsősorban a lengyel gazdaság elemzéséből indult ki. Ez a gazdaság annak idején már nagyon sebezhetővé vált a nyugati kölcsönök és licencek elfogadása következtében. Ebben a jóváhagyott tervben Brzezinski ezt írta: ..... Európa háború utáni meg osztása... csak átmeneti szakasz... Eljött az ideje annak, hogy aktívabb politikát folytassunk, amelynek célja a kommunista világban a változások szükséges folyamatának olyan befolyásolása, amely tekintettel van az általunk oltalmazott értékek beszivárgására és szilárdítására... Az egyes országok helyzetének elemzése alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy Lengyelország a kelet-európai országok lánculatának leggyengébb láncszeme (emlékeztetek arra, hogy 1978-ról van szó! F. K. megjegyzése) ... Varsó a nyolcvanas években kénytelen lesz az exportból származó jövedelmének 90 százalékát a 18-20 milliárd dollárt kitevő adósságai törlesztésére fordítani... Ez lenne a megfelelő alkalom a terv megvalósítására..." Nagyon érdekes dolog lenne bővebben idézni ebből a dokumentumból. Ez azonban túl sok helyet követelne. Csak azt erősítené meg, hogy az imperialisták a szocialista országokkal való külgazdasági kapcsolataikat nemcsak gazdasági előnyösségük miatt kívánják fejleszteni, hanem céltudatosan a szocialista országok egysége, megbontásának, egyrészt az egyes szocialista országok gazdasága, másrészt következményeiben pedig (főleg a válság előidézését követően) a baráti országok gazdasága bomlasztásának eszközeként is. Törekvésük támasza Jugoszlávia is hasonló tapasztalatokra tett szert a tőkés intézményekkel. A Borba című jugoszláv lap ez év május elején ismertette Jugoszlávia tapasztalatait a Nemzetközi Valuta Alap tevékenységével kapcsolatban. Ezt az intézményt a tőkés propaganda minden állam gazdasága szempontjából szinte csodatevőnek minősíti. A Borba ezt írta: „Végre csaknem elmosódott az a hamis, kiötlött elképzelés, amellyel több mint egy évtizeden át traktálták az egyszerű jugoszláv embert a Nemzetközi Valuta Alappal és általában a világbankokkal kapcsolatban. S most már tudjuk a teljes igazságot: a Nemzetközi Valuta Alappal mi minden szerződésünket kizárólag szükségszerűségből kötöttük, ók pedig merő érdekből, hogy ezzel biztosítsák a tőke felhalmozását (természetesen a mi kárunkra) azok számára, akik világszerte a legnagyobb tökével rendelkeznek... Mindezt szem előtt kell tartanunk, és álmunkban sem szabad elfogadnunk azt a tézist, miszerint a Nemzetközi Valuta Alapnak és Jugoszlávia stabilizálása hosszú távú programjának érdekei, valamint céljai »azonosak«. Az, ami a legfontosabb és a legszükségesebb a Nemzetközi Valuta Alap számára, az egyidejűleg nem lehet jó Jugoszlávia számára is.“ (F. K. kiemelése.) Ugyanilyen tapasztalatokra tettek szert Afrika népiéi is. Az angol The Guardian 1985. március 21-én megállapította, hogy a Nemzetközi Valuta alap és a Világbank az afrikai országok zöme pénzügyminisztériumai gazdaságpolitikájának legfontosabb meghatározója lett. Ennek következményei nyilvánvalóak a laikus számára is. Julius Nyerere, Tanzánia elnöke ezzel kapcsolatban ezt mondotta a Guardian szerkesztőjének: „A népüket valóban képviselő afrikai kormányok nem fogadhatják el azokat a feltételeket (a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank feltételeiről van szó - F. K. megjegyzése), amelyek még nagyobb éhséghez, szociális zűrzavarhoz, polgárháborúhoz avagy a hadsereg saját népe elleni bevetéséhez vezetnének. Ot éven át türelmesen megegyezésre törekedtem a Nemzetközi Valuta Alappal. Sikertelenül“. Végeredményben R. Reagan, az Amerikai Egyesült Államok elnöke sem titkolja azt, hogy a Nemzetközi Valuta Alap kinek az eszköze. A georgetowni egyetemen 1984. április 10-én mondott beszédében hangsúlyozta: „A Nemzetközi Valuta Alap az egészséges világgazdaság megújítását célzó törekvésünk támasza". (F. K. kiemelése.) Természetesen az amerikai imperialista elképzeléseknek megfelelő gazdaságról van szó! Ismét bebizonyosodott, teljesen irreális azoknak az elképzelése, akik úgy vélik, hogy az imperialista intézmények az imperializmus profitjának és érdekeinek kárára kielégítik valamely ország népiének érdekeit. S min- denképpien dőreség, ostobaság úgy vélekedni, hogy az olyan impierialista intézmények, mint a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank segítséget nyújtana a szocializmus gazdasági szilárdításában! Azt is látni kell, hogy az imperialisták az olyan módszerek egész palettáját alkalmazzák, amelyekkel el akarják választani egymástól a szocialista országokat Az USA és az európai KGST-országok gazdasági kapcsolatainak szerződéses jogi helyzete Bulgária Magyaro. NDK Lengyelo.’ Románia Csehszl. A legnagyobb kedvezmény elve++ +(1978) (1975) Az USA export-import bankjának hitelei++ +Kereskedelmi megállapodások++2 +Tudományos-műszaki együttműködési megállapodások + ++ +Hosszú távú gazdasági együttműködési megállapodások- +Vagyonjogi kérdésekről szóló megállapodás + + + +. ~ A kettős adóztatás eltörléséről szóló megállapodás + + + +Kormányközi kereskedelmi vegyes-bizottságok++ +(+ igen, - nem) m ti ' 1981 decemberéig, amikor az amerikai elnök szankciókat rendelt el Lengyelország ellen. 2 Részleges kereskedelmi megállapodások egyes termékekre. Forrás: N. P. Smelev: Ekonomicseszkije otnosenyija sztran SZEV sz Zapadom (A KGST és a Nyugat gazdasági kapcsolatai), Nauka, 1983., 50. oldal
