Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-25 / 4. szám
Napjainkban szünetelnek a tétre menő nemzetközi labdarúgó-mérkőzések, sok országban a bajnokság sem üzemel. Mielőtt újra beindulna a mindent magával ragadó futballgépezet, gondolkodjunk el néhány nem éppen jelentéktelen jelenségen, amelyekkel az elmúlt esztendőben és korábban is találkoztuhk, s amelyek sok futball-rajongónak okoznak bosszúságot. HAGYJUK FUTNI A JÁTÉKOT! Ez a mondás a 60-as esztendők közepe felé vált jelszóvá, mert fenyegetett a túlzottan defenzív, destruktív játék veszélye, az elszürkü- lés és ami ezzeíjár, az unalom a nézőtéren. Európában í - Olaszország kivételével - csökkenni kezdett a közönség száma a lelátókon. A sportág nemzetközi szövetségének vezetői összedugták fejüket, hogy segítsék a támadójátékot minden törvényes eszközzel. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által irányított klubtornákon pontegyenlőség esetén egy idegenben lőtt gól kettőnek számított, a játékvezetők egyre inkább élnek az előnyszabállyal; elkezdtek „nagyvonalúan“ bíráskodni, kisebb szabálytalanságot észre nem venni, a fizikai erőnek nagyobb lehetőséget biztosítani. Szinte mindenki összefogott, hogy gyorsabbá, offenzívabbá, izgalmasabbá váljék a játék. Ennek tulajdonítható, hogy a labdarúgás az elmúlt tizenöt-húsz esztendő alatt rendkívül sokat változott. Felgyorsult a reflex, csökkent a reagálási idő, több lett a játékban a fizikai elem, és kevesebb a játékosság, a szépség, a látványosság. A játékvezetés valószínűleg felsőbb intézkedés nélkül is (?) idomult volna a játék átalakulásához. Ehhez azonban bátorítást, sőt útmutatást is kapott. És most a gyakorlat azt mutatja, hogy a nemzetközi labdarúgásban az élvonalbeli bírók rendszerint túllépik a szabályok megvonta határt. Régi ismert tény, hogy az International Board (a FIFA szabályalkotó testületé) mennyire védi a meglevő szabályokat, tisztában lévén azzal: több más labdajátékot tönkretett az állandó szabálymódosítás. Ráadásul a futball a legnépszerűbb sportág, a világ minden eldugott csücskében játsszák és nem kis nehézséggel járna, ha a szabályokat gyakran változtatva, mindenütt egyidöben szeretnék azokat átvinni a gyakorlatba. Ismerve tehát a Board következetes szigorúságát, „nehéz szatírát nem írni“, ha az ember a szabályok sorozatos semmibe vevését látja. Gondoljunk csak a tavalyi Európa- bajnokság vagy a három évvel ezelőtti világbajnokság lefolyására. Jól emlékszünk rá, hogy az olasz-argentin VB- meccsen Gentile a tévéfilm bizonysága szerint huszonöt perc alatt kilencszer kaszálta el hátulról, vagy rántotta földre a mezénél fogva, durván, tisztességtelenül a kapura törő argentin Maradonát; és tehette mindezt bántatlanul, mert a nemzetközi mérkőzéseken elfogadottá vált, hogy a kaput szó szerint minden eszközzel meg kell védeni a góltól. Nézzünk néhány példát. Általánosat. Mert minek neveznénk meg egy csapatot, játékost, amikor mindenki csinálja. 2. VEZETGETI JOBBRA, BALRA. A játékszabályok 12. paragrafusa azt írja elő, hogy szabálytalanság és sportszerűtlenség esetén „a közvetlen szabadrúgást az ellenfél arról a helyről végzi, ahol a szabálysértés történt“. Alig van olyan játékvezető, aki ezt betartja. Legutóbb az Európa- bainokságon tiz-tizenot méternyire a szabálytalanság színhelyétől is végeztek el szabadrúgásokat. A játékszabályok 13. paragrafusa így szól: „A szabadrúgás elvégzésekor a labdának mozdulatlanul kell állnia a földön." Ma már a mozgó, guruló labdával végrehajtott szabadrúgás általános lett. Alig akad olyan bíró, aki ilyenkor megismételteti a szabadrúgást. Ha a kapus megfogja a labdát, nem sétálhat vele tetszése szerinti távolságon át. A szabály ezt mondja: „Ha a kapus négy lépésnél többet tesz meg a labdával, azt kezében tartva, illetve földhöz ütögetve vagy levegőbe feldobva, majd elkapva, a négy lépés után a labdát nem dobja vagy rúgja ki, úgy hogy azt más játékos megjátsz- hatja . .“ szabálytalanságot követ el, a bírónak közvetett szabadrúgást kell ítélnie. A valóságban a kapusok négynél sokkal több lépést tesznek. Szokásjog lett, hogy a játékvezető szemet huny. Folytathatjuk az előbb megkezdett, kapusról szóló szabályt: .....vagy olyan taktikát követ, melynek célja a játékve zető véleménye szerint, csupán a játék akadályozása, az idő húzása és ezáltal csapata részére sportszerűtlen előny szerzése." Mert mit látunk? A kapus hosszú ideig tartja kezében a labdát. Aztán ledobja a földre - ellenfél sehol - és vezetgeti jobbra, vezetgeti balra, majd ismét felveszi és ismét hosszú ideig tartja kezében. A bírók legfeljebb kézjelzéssel sürgetik a kapust. Az idézett szabály talán nem eléggé határozott. Előírta ugyan a négy lépést, mint limitet, de időtartamban, - például négy másodpercben - nem határozza meg a labda kézben tartását. Pedig ez indokolt lenne, ha már az „engedjük futni a játékot“ lett a jelszó. FÉLRE KELLENE UGRANIA? Vannak statisztikusok, akik az elmúlt esztendőben minden tizenegyest külön, alaposan megfigyelnek, s statisztikát csinálnak a szabálytalanul végrehajtott rúgásokról. Különösen azóta gazda- ' godtak a megfigyelések, amióta a kupamérkőzéseket öt-öt tizenegyes rúgásokkal döntik el. Az egyik statisztikus szerint látott harminchét tizenegyesből huszonkilenc góllal végződött, négy mellé ment, négyszer védett a kapus. A góllal végződött eseteknél huszonötször elmozdult a kapus. A góllal nem végződött nyolc esetnél a kapusok öt alkalommal az elrúgás előtt egy-két lépést tettek (egy ízben egy kupamérkőzésen a kapus három lépést tett előre, ezzel a kivédett labdával esett ki az ellenfél). A játékvezető a nyolc fenti eset közül egyszer sem ismételtette meg a rúgást! De menjünk tovább. Itt van a feltartóztatás esete. Mit mond erről a szabály 12. paragrafusának harmadik bekezdése: „Anélkül, hogy a labdát meg akarná játszani, szándékosan feltartóztatja az ellenfelet (zárás), azaz a labda és az ellenfél közé fut, vagy testével akadályozza az ellenfelet." Ez egészen világos. De miért ad akkor is közvetett szabadrúgást a játékvezető - tíz eset közül tízszer -, ha a védő egyhelyben áll, nem mozdul, tehát nem lép a támadó elé, nem tárja szét a karját, viszont a támadó nagy lendületében már nem tud kitérni és nekiszalad a védőnek. A hasán akar átmenni - ahogy mondják. Ilyen esetben a mindenkori helyzettől függően vagy semmit sem kell ítélni, vagy közvetlen szabadrúgást - a támadó ellen! Ha a védő passzív, nem mozdul el, egy helyben áll, szabályellenes megbüntetni. Talán félre kellene ugrania és udvariasan utat mutatnia a támadónak? Még ideje sem lenne ehhez. Sajnos, a nemzetközi játékvezetők ezt az egyszerű szabályt félreértik vagy félremagyarázzák. Feltartásnak ítélik meg az esetet. 4. LEMÉRNI! Evezzünk tovább a nemzetközi kupamérkőzések vizén. A szabály előírja, hogy „ha egy játékos közvetlen vagy közvetett szabadrúgást végez el saját büntetőterületén kívül, az ellenfél valamennyi futballistájának a labdától legalább 9,15 méternyi távolságra kell lennie, amíg a labda játékba nem kerül.“ Hogyan állapítsa meg a játékvezető a 9,15 méter távolságot? Erre nincs más mód, le kell mérni. Be kell gyakorolni, milyen lépésekkel. Ha a bíró nem akar feltűnést kelteni, leállítja a labdát, aztán a sorfalhoz sétál (közben méri a távolságot), ha kell elhalad a sorfal mellett és ha szükség van rá, sárga lappal is fegyelmezhet. El kell hinnünk, hogy a leméréssel a játékvezető nem válik nevetségessé. Ellenkezőleg: ezzel elégtételt szolgáltat a nézőnek. Az azonban, ami napjainkban látható (különösen a szögletrúgásoknál) tarthatatlan. A tavalyi Európa-baj- nokságon is és minden tétmérkőzésen tapasztalhattuk, hogy a büntetőterület közelében végrehajtott szabadrúgásoknál először egy védőjátékos oda áll a labda elé, nem engedi végrehajtani a szabadrúgást. Ennek például a kontinens-bajnokságon több eset közül alig volt sárgalapos következménye. Végre öt-hat méterre nagy nehezen feláll a sorfal, de amikor a játékvezető megadja a sípjelet, a sorfal legalább két meterrel előre jön. Mondanunk sem kell, hogy ez az egész procedúra szabályellenes. És semmit sem teszünk a szabály védelmében. A kis szabálytalanság nem szabálytalanság? Hagyjuk futni a játékot! - ez a jelszó. Közben számtalan kis szabálytalanságot látunk, amelyet a játékvezető egyszerűen nem vesz tekintetbe. Magától értetődik, nem az előnyszabályra gondolunk, hanem arra, amikor nincs előnyszabályról szó és mégis néma marad a játékvezető sípja. Különösen az élvonalbeli európai bíróknál figyelhető meg ez a „kicsire nem nézünk“ stílus. Nem is egy kicsit eltúlozva erre azt szokták mondani: nagyvonalúan vezette a mérkőzést. Hát nem egészen így állnak a dolgok. ZŰRZAVAR FELÉ? Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk: a szabályok alkalmazásában tapasztalható lazaságok veszélyes tünetek. Mintha anarchisztikus, zűrzavarom helyzet felé indultunk volna el. Egyik-másik kupamérkőzésen határozottan ezt érzi az ember. Különösen szembetűnő a játékvezetők nagyvonalú szabálykezelése, ha - mint már az elején rámutattunk - arra gondolunk: mennyire szembenáll ez a jelenség az International Board felfogásával, az emberek igazságérzetével, mennyire ellentétes a szabályok tiszteletben tartásának az elvével. Hová fajulhat ez el? Az oldalt írta: TOMI VINCE P ék óta visszhangja van és sokat cikkeznek az a ,,Rollerball“ cimú amerikai filmről, amely a békés (?) 2018-as esztendő egyeduralkodó sportjáról, a roller- báliról szdl, a pankráció borzalmain százszorosán túltevó „játékról", amelyben az eredményjelző táblán ugyanúgy jelzik a halottakat, mint a gólok számát. Mi adta az ötletet - kérdezték a rendezőt. Egy novella. Az újságírók tehát rohantak az íróhoz. Honnét az ötlet? És az Író elmondta: „Az egyik nap megnéztem egy kosárlabda-mérkőzést. Durva meccs volt. Hazamentem, kinyitottam a televíziót, épp egy véres ökölvívó-mérkőzést közvetitettek. Nyugalmat akartam, egy másik csatornára váltottam. Ott görkorcsolya verseny volt. A második helyen álló versenyző a cél előtt felrúgta vetélytársát. Kórházba kelleti szállítani. Kikapcsoltam a készüléket. Elképzeltem, hogyan fest majd a jövő sportja. Aztán leültem az Írógépemhez és megírtam a Rollerballt. Az író tehát azt mondta: ,,Elképzeltem, hogyan fest majd a jövő sportja." Sokak szerint nem is volt szükség az írói képzelet megerőltetésére, mert nem a jövőt, hanem egyszerűen a jelent írta meg. Legfeljebb a mai,, rollerball- nak" egyelőre még mások a szabályai... Kansas Cityben Chicago egyik férfi kosárlabdacsapatának feldühödött tagjai elégtételt vettek a közönségen, mert a nézőtérről bedobtak egy követ. Elhagyták a pályát, felmentek a lelátókra és összevertek egy halom embert. Lousvilleben több száz kollégista áttörte a korlátot és sörösüvegekkel megdobálta a kentuckyi lovasversenyen az állatokat. Paraguayban egy labdarúgó-mérkőzésen a játékvezető többször ismétlődő szabálytalanságért kiállított egy futballistát. A játékos nem akarta elhagyni a pályát, ezért a bíró a zsebéből egy revolvert vett elő (mióta tartozik ez a bírói szerelés közé?!) és lelőtte a sportolót. Az áldozat egyik rokona lerohant a lelátóról, elvette a játékvezető fegyverét és megölte vele a gyilkos bírót. Torontóban, a puritánságáról hires városban a jégkorong Stanley Kupa döntőjén a nézők ezrei egy olyan ocsmány szót kiáltoztak, hogy az elektromos eredményjelző táblán megjelent a kérdés: ,,Valóban jól hallottuk, amit hallani véltünk?" A pszichológusok szerint az erőszak új, sajátos hullámai árasztották el a Földet. Egy olyan erőszaké, amelyet már nem eszközként használnak egy adott cél elérése érdekében, hanem a szórakozásért. Mert kedvet találnak benne. Egy, a testnevelés kérdéseivel foglalkozó kongresszus végső jelentésében rögzítették: a nyugati társadalom a sportot a tömegek energiájának lekötésére használja, azt akarja, hogy az egyén a sportban élje ki agresszív hajlamait. Nem véletlen tehát, hogy a ,,Rollerbair-lal csaknem egyidejűleg „ Versenyfutás a halálig“ címmel új filmet dobtak a mozikba az amerikai rendezők. Ennek témája: tank alakú autók versenyeznek egymással, két csapat van, s az az együttes győz, amely az ellenfél gyalogosait hamarabb megsemmisíti. Egyes újságírók ötlete szerint a jövőben például a távolugrásnál a kötelező legkisebb távolság és a dobbantóléc között mély szakadék lesz, melyben éhes oroszlánok lesik a halványabb teljesítményt nyújtó versenyzőket. A vívásban mindössze egy találatra zajlanak a csörték, a zsürielnöknek csak a halál beálltát kell megállapítania. Az úszóversenyeken krokodilok követik az indulókat, s aki nem iparkodik, azt hamm... bekapják. Nyilvánvaló, ezt nem gondolták komolyan a fantáziadús újságírók. Paraguay, Kansas City, Louisville azonban valóság. £s a megszületett, valamint még születendő filmnek is van valami valóságtartalmuk. A futurulógusok a jövőt már nem egy alkalommal - ha más-más vonatkozásban is - tragikusnak jósolják. Szinte valamennyi ilyen elméletben azonban ugyanaz az alapvető hiba található: kizárólag a technika gigantikus méretű fejlődését veszik figyelembe. Az embert kizárják. Tehát azt, ami a marxistá filozófia középpontjában áll. Tagadhatatlan, a ma sportja egyre harcosabb, a küzdelem, az iram megváltozott. Ma erősebb, mint tegnap volt, holnap erősebb lesz, mint amilyen ma. A sportpályákon azonban tegnap is, ma is, holnap is emberek játszottak, játszanak és fognak játszani. Ha hiszünk a tudat fejlődésében, átalakulásában, akkor aligha kell attól tartanunk, hogy a sport fejlődésével az emberi fejlődés nem tart lépést. Persze van, aki ezt a kérdést másképp látja. De ha mindig az következne, ahova például a nyugati lélekbúvárok a negativ csapásokon elindulva elérkeznek, akkor nemhogy a pályákon nem találnak sportszerű jeleneteket, de az egész Földön egyetlen ember se élne már. Nyilvánvaló, nem tekinthető véletlennek, hogy a fentebb említett példatár a tengerentúli földrészek ,,sporteseményeire“ épül. Túlzás nélkül állíthatjuk: ha az amerikai újságírók birtokában lenne egy-két „európai csemege“ azonnal kijátszanék. Hogy nem találtak semmi különösebbet, mindenesetre megnyugtató. Ennek ellenére mégsem állíthatjuk, hogy mi a sportban egyszer sem találtuk magunkat szemben különböző negatív jelenségekkel. Kétségtelen, nagyon érdekes és hatásos á sport világából egymás mellé felsorakoztatni a megbotránkoztató és ijesztő példákat. De az sem lehet vitás, akár hirtelenjében . is több száz olyan ellenpéldát idézhetnénk fel, amelyek viszont egytől egyig a sport szépségéről tanúskodnak. Következtetéseket csak a negatívumok és pozitívumok szintéziséből lehet levonni. Hisszük: a sport a jövőben is olyan marad, hogy jotjgal lehetünk rá büszkék. $ÚJ szí VASÁRNAPI KIADÁS index 48097 Kiadia Szlovákia Kommunista Partia Központi Bizottsága főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csetö János, szerkesztöseg 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon 309. 331-252 332-301. szerkesztőségi titkárság 550-18. gazdasági ügyek 506-39 Távíró 092308 Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es uzemeben 815 80 Bratislava. Madanovicova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon 337-823.337-825 Hirdetési iroda a kozule- teknek. 815 80 3rat.slava. Vaianského nábrezie 15 II emelet telefon 551-83. 544-51 Előfizetési di| havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kcs 14.70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kcs 13.-. Terieszti a Postai Hirlapszolgálat előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS. Ústredná expedicia a dovoz tlaőe. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo namestie 6
