Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-28 / 26. szám
I I n húsz-huszonöt percet utazik az H d ember New Yorkban, a 86. utcától a Lexington-sugárút alatt vezető metróvonalon és valahol a Canal Street környékén jön fel ismét a felszínre, az első pillanatban azt hiheti, hogy csoda történt: a Csendes-óceán alatt vitte öt a szerelvény. Az utcatáblák, az üzletek, a bankok feliratai kínaiak (csak részben angol nyelvűek is), keleti arcú férfiak és nők sietnek dolgukra és sétálnak gyermekeikkel a járdákon, a sanghaji, a pekingi, szecsu- áni és kantoni konyha jól ismert csábító illatait fújják arcukba a vendéglők ablakaiból a ventillátorok. Kínai Írásjelek tudatják, hogy milyen film megy az itteni mozikban. A színes, rajzos csalogató óriási plakátok ugyancsak kínai arcokat, házakat ábrázolnak. És az itteni házak? Többségük két-há- romemeletes, az utcai fronton vaslétrákat viselő ütött-kopott épület, vagy éppenséggel húszemeletes, gyorsliftes luxuspalota, amely ugyanolyan típusterv szerint épült, akárcsak New York más kerületeiben. Akadnak azonban hangsúlyozottan pagodatetös épületek, sőt, még a telefonfülkék is kínai stílusjegyeket viselnek. Egy utcakeresztezódésnél két fiatal kereskedő tarka játékmadarakat ereszt fel a levegőbe. Azok hangos csi.viteléssel tesznek néhány kört a levegőben és szállnak le azután a járókelők fejére. A zöldségesek kirakataiban Amerikában ismeretlen, vagy alig ismert termékek között válogatnak a háziasszonyok. Az újságos standján csak hátul húzódik meg néhány példány a Daily Newsból, a járókelők többsége kínai Írásjelekkel nyomtatott hírlapokat vásárol, mint ahogyan ilyen szóképek egészítik ki a gyerekek számára kiadott sokszínű comicsokat is. Az utca két oldalán, egyik-másik ház homlokzatán, meg köztük, kihúzott sodronyokon bádogból, papírból készült sárkányokat himbál a szél. lesz továbbállniok, méghozzá az óceánon túlra. A Hongkong jövője miatt aggódó brit gyarmati alattvalók közül is sokan látták biztositottabbnak a saját jövőjüket az USA-ban. A 60-as, 70-es években ezenkívül még sok ezer ember érkezett Amerikába Tajvanról, sőt - nem tudom, milyen módon - a Kínai Népköztársaságból is. A hatalmas arányú beáramlás következtében az amerikai Chinatownok gyors terjeszkedésnek indultak. A New-York-i például túllépett az egykori határain, a Keleti és Nyugati Brodway-n, a Bo- weryn, a Canal Street-en: a környező utcákban az olasz és a jiddis nyelvű feliratok helyére szinte máról-holnapra kínaiak kerültek. Emellett függőlegesen is nőtt a Chinatown: a Hongkongból, A legfőbb iparág itt a ruhaipar, ötszáz üzemben, kisebb-nagyobb varrodában 20 ezren dolgoznak, csaknem kizárólag lányok, asszonyok. Ezeknek a varrodáknak számottevő része pincehelyiségben vagy emeleti lakásokban működik, ésasweath- shop (izzadságmühely) kategóriába tartozik. 1981 márciusában Donovan munkaügyi miniszter meglepetésszerűen felkeresett néhány itteni varrodát. Iszonyatos dolgokat tapasztalt. Egyebek között — s ezt a találkozást a tv-riporterek képmagnóra rögzítették — a Walons nevű sportruha-üzemben beleütközött egy Kim Szong-jeng nevű 90 (!) esztendős asz- szonyba, aki kérdésére bevallotta, hogy a törvényesen megállapított minimális órabér egyharmadáért vagdossa itt a kész ruhákról a cérnát. (A legjellem—k—-ÚJ SZÚ 15 1985. VI. 28. Egyszóval bátran hihetnénk, hogy csoda történt velünk, hogy valamilyen furfangos sárkány Amerikából a Távol-Keletre repített bennünket, ha az utcák végén- attól függően, hogy merre fordulunk- nem ötlenének szemünkbe a nevezetes Manhattan- és Brooklyni-hid, valamint a Világkereskedelmi Központ épületének jellegzetes körvonalai. Ám ha nem érkeztünk is Kínába, mindenesetre egy kinai városban, pontosabban a Kína Városban vagyunk. Ez a fordítása az angol Chinatown szónak, amely San Franciscóban, New Yorkban, Vancouverben, Torontóban - legűjabban Montrealban is - és még néhány egyesült államokbeli meg kanadai metropolisban a kinai negyed neve. Az első kinaiak állítólag még 1847- ben, egy Kee Ying nevű selyemkereske- dö hajójáról „maradtak le" New Yorkban, és telepedtek meg ezen a környéken, Manhattan szigetének délkeleti végében, ahol akkoriban még farmok is voltak. Arról mindenesetre megbízható adatok állnak rendelkezésünkre, hogy a múlt század utolsó évtizedében már mintegy tízezer kinai élt itt. Az 1849-es kaliforniai aranyláz idején, majd az amerikai kontinenst átszelő vasútvonalak építéséhez hoztak az Egyesült Államokba kulikat, szuperolcsó munkaerőt — közülük szivárogtak át néhány ezren ide, a keleti partra. Nyelvüket (főként a kantoni nyelvjárást), szokásaikat, nagyrészt vallásukat is szigorúan megőrizve éltek itt. A keletiek száma - az őket a bevándorlásból kizáró szigorú kvóták következtében - egészen 1965-ig csak a természetes szaporodásnak köszönhetően gyarapodott. Az 1960. évi népszámlálás szerint összesen csak 235 ezer kínai élt az Egyesült Államokban, közülük 20 ezren New Yorkban, döntő részben ebben a néhány tucat háztömbben. 1979-ben viszont már mintegy kétmillió kínait mutatott ki a statisztika, a New York-i Chinatown lakóinak számát akkor már 80, sót 100 ezerre becsülték. A faji megkülönböztetést alkalmazó bevándorlási keret megszüntetése után ugyanis áramlani kezdtek a kínaiak az Egyesült Államokba és Kanadába, amit az ottani „korlátlan" lehetőségeken kívül még számos körülmény motivált. Malaysiában, Indonéziában és más délkeletázsiai országokban üldözni kezdték a nemzedékek óta ott élő „tengeren túli“ kinaiakat, a huákat, akik tőkéjüket vagy egyszerűen csak életüket kívánták átmenteni Amerikába. A 70-es években, az indokínai országok felszabadulása után, 400 ezer ottani hua vélte úgy - állítólag részben pekingi sugallatra hogy jobb Kínai üzlet, kínai zöldségek, kínai emberek -Qz Egyesült Államokban (A szerző felvételei) Saigonból áttelepült jómódú kinaiak a gyorsan szaporodó magasépületekben vásároltak maguknak öröklakást. Az in- gatlanépitésen és -közvetítésen itt sokan „csinálnak pénzt“. A New York-i metrón a reggeli csúcs- forgalomban bizonyos fajta „népvándorlás“ figyelhető meg. Például északról- délre, a Harlemből az üzleti negyedbe tiz- meg tízezrével utaznak négerek, főként nők: gépírók, titkárnők, vendéglátóipari dolgozók, takarítónők. Keleti arcot azonban viszonylag keveset látni ilyenkor a szerelvényeken. A Chinatown lakóinak aránytalanul nagy hányada ugyanazon a környéken dolgozik, ahol lakik is. Természetesen azért olyanok is vannak, akik a város más részeiben tartanak fenn mosodát (ez a hagyományos kinai szakma az Egyesült Államokban, amely legfeljebb annyiban fejlődött, hogy immár nem kézzel mosnak, hanem pénzbedobós automata gépek végzik el a munkát), gépelnek magán- vagy közhivatalban, árusítanak a pult mögött, főznek, tanulnak vagy tanítanak. Mindamellett a Chinatown meglepően zárt közösség. zöbb egyébként a történet folytatása. Másnap az öregasszony kénytelen volt kilépni munkahelyéről. „Megalázottnak érezte magát, mert szégyent hozott a munkaadójára“ — magyarázta meg a nöiruha-ipari dolgozók helyi szakszervezetének alelnöke.) A Chinatown gazdasági vérkeringésének második legfontosabb tényezője az idegenforgalom. New York más kerületeiből, vidéki (s külföldi) vendégei közül napról-napra sok ezren jönnek ide egyénileg és csoportosan bámészkodni, és csak természetes, hogy betérnek egy helyi kinai vendéglőbe (egyébként New • York valamennyi kerülete tele van nagyon drága vagy nagyon olcsó, de egyaránt kitűnő konyhájú kínai éttermekkel), s vásárolnak porcelánt, gyerekjátékot, lampiont, valódi vagy hamis kinai műtárgyakat. Az itteni vendéglátóipar, az ajándék- és mútárgykészités ugyancsak tízezreket foglalkoztat. Ezzel magyarázható, hogy az itteni lakosok nagyon ,,idegenforgalom-tudatosak“. Ezt a többi között a fényképezési lehetőségeken mértem le. Ha a HarlemCsak némelyik feliratból derül ki, , hogy a felvétel New Yorkban készül ben vagy a Bronxi néger negyedben jó esetben hátat fordítanak a fényképezőgépnek, rossz esetben pedig gazdájával együtt összetörik, egyes indiánrezervátumok lakói pedig a tenyerüket nyújtják a fotografálni kívánó látogató felé, a New York-i Chinatownban többnyire egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Lehet, hogy nem örülnek neki, de mindenesetre nem mutatják ezt. Mint említettem, nem kevés embernek ad itt munkát az ingatlan-biznisz. (Ezen a környéken különlegesen égető a lakáshiány, a közvetítés ezért jó üzlet.) Elterjedt foglalkozás a különféle engedélyezett és tiltott szerencsejátékok űzése, illegális sorsjegyek kibocsátása, kártyabarlangok fenntartása. Közismert dolog, hogy ahol tiltott mesterséget űznek, ott - fenntartóként, „ör- zöangyalként“ - hamarosan megjelenik az amerikai-olasz maffia is. De nem a Chinatownban! Az itteni zárt közösségbe nemigen lehet kívülről behatolni: a kártyabarlangok őrei, kidobó-emberei, kölcsöncápái (azaz uzsorásai) maguk is kínaiak. A 70-es évek vége óta azonban - s erről mind többet írnak az újságok (nemcsak a Chinatownban megjelenő 11 kinai nyelvű orgánum, hanem a The New York Times is) - az itteni bandák „önállósultak", és kiterjesztették tevékenységüket az egész negyedre, sőt New York más környékeire is. Ezt a magukat kínáló lehetőségen kívül az itteni lakosság gyors szaporodásával, a beáramlók talaj- talanságával, a hagyományosan összetartó kínai közösség megosztásával magyarázzák. (A megosztottsághoz csak annyit: magam láttam, amint két szembenálló házra a lakók a tajvani zászlót, illetve a Kinai Népköztársaság lobogóját tűzték ki.) Ugyanakkor az is igaz, hogy a kinai gang-ek felbukkanása nem új jelenség. A Hip Yee nevű banda már 1882-ben csempészett nőket a San Francisco-i kínai negyed bordélyaiba, mig a Hip Sing a nyugati parti nagyváros Chinatown-jánák játékkaszinóit ellenőrzi a század eleje óta. A New York-i Chinatownban közismert, hogy a Mott Street a Kísérteteké, a Pell és a Doyers Street a Repülő Sárkányoké, a Division Street-en a Fehér Sasok tevékenykednek és így tovább. Ezek a kisebb-nagyobb létszámú, főként fiatalokból áló bandák zsarolással foglalkoznak. Felkeresik a „körzetükben“ található kereskedőket, vendéglősöket, és udvariasan megkérik őket, hogy támogassák „kisöccsük tanulását“ vagy „kórházba került barátjukat“. Ha a felszólított megtagadja ezt (nem egyszeri, hanem havonta rendszeresen fizetendő díjról van szó), hasbaszúrják, vagy lelövik, esetlag akkora verekedést, lövöldözést rendeznek éttermében, hogy a közönség azontúl gondosan elkerüli azt. ,,A Mott Street-en egyetlen olyan kereskedő sincs, aki ne fizetne csúszópénzt“ - állapította meg a Chinatown egyik napilapja, a Peimei Ribao. A hivatalos szervek persze próbálnak küzdeni ez ellen. Alig két év alatt 75 itteni bandatagot küldött a rács mögé a manhattani kerületi ügyész. Ami azonban a hatóságokat izgatja, az a bandák tévékenységének terjedése. (Nem érdektelen egyébként, hogy maga a New York-i rendörfőkapi- tányság alig néhány saroknyira van a Chinatown szélétől.) Ha azelőtt a kinai bandák tagjai csak az „engedetlen“ kereskedőkkel és egymással számoltak le (évente 8-10 embert öltek meg), az utóbbi időben már kimerészkednek a negyedből. A jónevű, csaknem elegáns New York-i Egyetem Keleti Kulturális Klubjának egyik összejövetelét használta fel például két rivális kinai banda - a Kísértetek és a Sárkányok -, hogy leszámoljanak egymással. Éktelen lövöldözést csaptak, amelynek végén egy 14-éves bandatag holtan maradt a padlón, több társát és ellenfelét életveszélyes lőtt sebekkel vitték el a mentők. Amikor az újságírók megkérdezték az ügyben nyomozó detektivfelügyelót, hogy mit szól a történtekhez, az még csak nem is csodálkozott. ,,Tapasztalataink szerint a 13-14 éves fiúk azok a bandatagok, akik pisztollyal a kezükben vagy a hónuk alatt látogatnak ki Chinatownból. Két okból is teszik ezt. Először: senkinek sem jut eszébe, hogy egy 40 kilós, egy méter 50 centi magas aranyos kisfiúnál fegyver van. Másodszor: ha elkapják is őket, megússzák a fiatalkorúak bíróságával“ - mondotta a detektivfelügyelö. Mindamellett a Chinatown New York viszonylag biztonságos negyedei közé tartozik. Bűnöző lakói főként egymással vannak „elfoglalva“, és többé vagy kevésbé kímélik az idegeneket. KULCSÁR ISTVÁN ÜCMÉHI MEW YORK-I LEVÉL
