Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-28 / 26. szám

gében több 1943. július 4-én ponto­san 22 óra 30 perckor Kurszk térsé- sr ágyúcsőből fülsiketítő lövések dördültek el, a gránátok tűzcsóvás pályái a sötét égbolton - jelképesen szólva - elkezdték írni a máso­dik világháború egyik legna­gyobb csatájának utolsó feje­zeteit. Az ütközet kurszki csata néven vonult be az annále- sekbe. A Kurszk környéki széles orosz sztyeppéken 1943 júliu­sának forró napjaiban nem csu­pán milliók életéről és haláláról, hanem, túlzás nélkül, talán az emberi civilizáció további nem­zedékének sorsáról is szó volt. Szovjet katonák ezrei életük­kel váltották ki az egész világon élő milliók békés életét. A front­katonákkal együtt azonban a kurszki csata sikerében jelen­tős részt vállaltak a „látha­tatlan front“ harcosai, akikről kevesebbet Tinák és nevük álta­lában nem szerepel a legfel­sőbb parancsnokok utasításai­ban. Ám épp ők voltak azok, akik még azelőtt, hogy az emlí­tett éjszakán eldördültek volna az ágyúlövések, már az első halálos csapásokat mérték a fasiszta ellenségre. GENF, 1943 TAVASZA Svájcban 1943 elején hideg volt a tél. A fagyos szél átsöpört a vékony hóréteg­gel befedett genfi utcákon. Az emberek meleg kabátjukba burkolózva igyekeztek dolgukra. Az újságosbódék előtt azonban a fagy ellenére hosszú sorok várakoztak az újságok legutóbbi kiadásaira. Ez nem volt meglepő, hiszen a svájci várostól több ezer kilométerre befejezéséhez kö­zeledett a sztálingrádi csata, amely vég­érvényesen lerombolta a fasiszta had­seregek verhetetlenségének mitoszát. Január 30-án Paulus tábori marsall letet­te a fegyvert, s igy megerősítette a meg­semmisítő vereséget. Ezt a hirt a semle­ges Svájc is lelkesedéssel és megköny- nyebbüléssel fogadta. A járókelők között bundáját összehúz­va egy alacsony termetű férfi sietett. Első látásra úgy nézett ki, mint a többi genfi lakos, akikből azon a reggelen százakat lehetett látni az utcán. Bár arcán a fáradt­ság jelei mutatkoztak, szemei az örömtől tüzeltek. A járókelők közül senki sem sejtette, hogy épp Radó Sándorral, a szovjet felderítő szolgálat svájci rezi­a jmA iűlSHRU «9 A kurszki csata és a „láthatatlan front“ densével találkozik, aki azon az emléke­zetes napon - 1943. január 30-án a szovjet felderítés legfelsőbb vezetői­től kapott köszönetét a sztálingrádi tér­ségben folytatott széles körű hadművele­tekkel kapcsolatos feladatok kiváló telje­sítéséért. Valóban csodálatra méltó, mit hajtott végre ez a férfi, akiről svájci kereskedel­mi partnerei azt hitték, hogy életében kizárólag két dolog érdekli - a térképé­szet és családja. Ez azonban csupán tökéletes álarc volt, amelyet környezeté­nek szánt. Ennek leple alatt első látásra teljesíthetetlen feladatot hajtott végre - behatolni a náci vezetők legféltettebb titkaiba. Senki sem feltételezett ebben az apró, figyelemre különösebben nem ér­demes emberben annyi energiát és helytállást. Tevékenységének álcázása érdekében a Geopress kartográfiai válla­latot vezette. Svájcban a harmincas évek végén jelent meg, s a szovjet felderítés központjának utasítására még időben megkezdte a későbbi években folytatott felderítő tevékenység feltételeinek kiépí­tését. Felbecsülhetetlen segítséget nyúj­tott ehhez felesége, Lena. A háború kirobbanásáig a náci biroda­lom ellen tettekre is kész emberek cso­portját gyűjtötte maga köré. A moszkvai központtal három rövidhullámú rádió­adón tartotta a kapcsolatot. Sokkal fonto­sabb volt azonban az, hogy sikerült kiépí­tenie egy jól működő felderítő hálózatot, amely a német hadsereg „csúcsaiba“ is befészkelte magát. A történelem iróniája, hogy legjelentősebb informátorainak ne­'e örökké titok marad. Radó Sándor a sztálingrádi győzelem alkalmával kifejezett köszönettel és jókí­vánságokkal együtt a központtól igen sürgős utasítást is kapott arra vonatkozó­an, hogy szerezzen információkat a né­met parancsnokság további céljairól és terveiről. Hasonló utasításokat kapott az éteren keresztül a szovjet felderítés többi rezidentúrája is. Az idő kérlelhetetlenül szaladt és a felderitök jelentéseitől szov­jet katonák százainak és ezreinek élete függött. Ml A HELYZET A FRONTON A szovjet hadsereg téli offenziváját követően a tavaszi hónapokban a keleti front középső szakasza az Uljanovo- Rilszk-Bjelgorod-Szambek vonalon sta­bilizálódott. A viszonylag egyenes front­vonal csupán Kurszk térségében nyomult be mélyen egy hatalmas iv formájában a német álláspkba. Katonai szempontból ez mindkét fél számára forró pont volt. A szovjet csapatok az ivet egy újabb offenziva megindítására használhatták fel, a német parancsnokság viszont oldal­irányból támadva a sztálingrádi katlan­hoz hasonló helyzetbe juttathatta a szov­jet csapatokat (Sztálingrádnál ez forditva volt). A fasiszta seregek azonban csak nagy nehezen tudták helyrehozni a sztálingrá­di vereség okozta károkat. Akadályozta őket továbbá a tavaszi olvadás, amely szinte áthatolhatatlan mocsárrá változtat­ta a környéket. Ennek ellenére Hitler már az év elején épp Kurszkra összpontosít, s a helyzetet saját terveinek végrehajtá­sára akarja kihasználni. 1943. január 1-én totális mozgósítást rendel el, s további kétmillió férfit szólít fegyverbe. A fegyvergyártás maximális tehetőségeinek határát súrolja. Az év februárjától májusáig a harckocsik gyár­tása 200, a repülőgépeké 70 százalékkal növekedett. A keleti frontra 42 hadosz­tályt helyeztek át, tehát többet, mint a há­ború elején. A német vezérkar egyértelmű utasítást kap - ki kell dolgoznia a keleti fronton végrehajtandó támadó hadművelet ter­vét, s ettől Berlinben azt renriélték, hogy a fasiszták átvehetik a stratégiai kezde­ményezést és megfordíthatják a háború további menetét. Keitel marsall szemé­lyes javaslatára a német offenziva térsé­gévé épp a kurszki ívet választották. Ez azonban egyelőre csak terv volt, amelyet a főparancsnokság föld alatti termeiben elhelyezett térképeken dolgoztak ki. IGAZGATÓ - BÁRÓNAK... Elsa Stebe, Berlin Charlotenburg, Wil­liamstrasse 37címre 1943 február 23-án a reggeli postával egy apró borítékban levél érkezett. Bécsben adták fel. A levél szövege nem volt különösebben érde­kes, általában barátnők szoktak ilyeneket írni egymásnak, akik hosszabb ideje nem találkoztak. « A postaládából egy fiatal elegáns nő vette ki a levelet, továbbá néhány újságot és két másik levelet, majd második eme­leti lakásába ment. A lakásban először mindent elsötétí­tett, majd felnyitotta az apró borítékot. A fürdőszobában kölnivizet és vattát vett elő. A levélpapírt óvatosan átdörzsölte. Az írott szöveg alatt számcsoportok je­lentek meg. Még mintegy órát dolgozott a fontos dokumentummal, mígnem a kó­dolt szöveget megfejtette, s szép kézírá­sával az előtte fekvő papírra vetette: ,, Igazgató - Bárónak Derítsék fel a főparancsnokság vala­mennyi intézkedését, amelyet 1943 má­jusa és augusztusa között a keleti fronton tervez végrehajtani, különös tekintettel Kurszk térségére. Kövessék továbbá fi­gyelemmel Ribbentrop erőfeszítéseit a szövetségesekkel a semlegeseken ke­resztül való kapcsolat létesítésére. A konkrét akciókról és eredményeikről adjanak tájékoztatást. Igazgató.“ A levél a szoujét felderítő szolgálat egyik kiemelkedő munkatársának címére érkezett. Elsa Stebe 1939-ig újságíróként tevékenykedett, később a német külügy­minisztérium sajtóosztályának munkatár­saként Varsóban dolgozott, s fontos összekötő kapocs volt a szovjet felderítés szolgálataiban álló egyik legjelentőssebb és legértékesebb informátorral - Rudolf von Schellia báróval. Ez a férfi határozott antifasiszta beállítottsága miatt állt a szovjet felderítés szolgálatába, s tekin­tettel magas beosztására (Ribbentrop külügyminiszter stábjának tagja volt) a harmadik birodalom legszigorúbban őr­zött titkaihoz is hozzáférhetett- Elsa Ste­be tehát vele tartotta a kapcsolatot. Történelmi források szerint Hitler 1943 márciusának elején döntött véglegesen a kurszki ofenziva elinditásáról (néhány forrás korábbi dátumot jelöl meg). A had­művelet előkészítésével a legkiválóbb katonai szakembereket bízták meg. A MITTEL hadseregcsoport parancsno­kává Kluge tábori marsain, a SÜD hadse­regcsoport parancsnokává pedig Man- stein tábori marsallt nevezték ki. A hábo­rús sakktáblán 1943 tavaszi hónapjaiban fontos lépéseket hajtottak végre. A fron­ton uralkodó viszonylagos nyugalom a hatalmas vihar előjele volt. A front mindkét oldalán a hátországból újabb és újabb ezredeket és hadosztályokat irá­nyítottak a későbbi harcok színhelyére. A harcoló felek az utolsó lélegzetei vették a döntő ütközet előtt. (folytatjuk)-jvk­I HÍJ SZÚ 1985. VI. 28. H osszú sorban állnak az ügyfelek a bank pénztárabla­ka előtt. Súlyos csomagokat, koffereket, zsákokat cipelnek: mintha csomagfeladásra készülnének és nem pénzbefizetésre. Egy férfi lép be a bankba, botladozva egy óriási zsák súlya alatt, amelyet a hátán cipel. „Ez a zsák 32 millió pesót tartalmaz“ - állítja. A pénztáros egy cédulát erősít a zsákra, amelyre feljegyezte a pénz összegét. „Már nem vesszük magunknak a fáradságot, hogy megszámoljuk a pénzt“ - jelentette ki a pénztáros. Hiszünk az ügyfeleknek, vagy megmérjük a bankjegyeket. Rámutat a teli zsákra: ,, Január végén, a befizetés időpont­jában, a 32 millió peso 500 amerikai dollárt ért, két héttel később kevesebb mint 180 dollárt.“ Bolívia gazdasági zűrzavarba süllyed, hiperinfláció bon­takozik ki. A drágulási arány 1984-ben meghaladta a 2700 százalékot. Az év első hónapjaiban széditö iramban tovább növekedett — csupán januárban 80 százalékkal. A központi bank becslése szerint, amennyiben nem sikerül megfékezni, az évi infláció eléri majd a 116 ezer százalé­kot — egyedülálló jelenség az egész világon. „Bolívia gazdasága alig termel, és egyre több pénzzel táplálják“ — panaszkodik egy La Pazban állomásozó amerikai diplomata. A bányászat - az egyetlen devizát hozó gazdasági ágazat - számára behozott gépek és az élelmiszerek után a harmadik legnagyobb importtétel a külföldön nyomott bankjegyek. (1984: 25 millió dollár.) A tarka bankjegyek iránti kereslet oly gyorsan növek­szik, hogy tavaly az angol nagykövetség kénytelen volt bérelt repülőgépen Londonból idehozatni egy bankjegy- szükségszállitmányt. A pénz előállításának költsége idő­közben már túlszárnyalja vásárlóértékét. Tavaly januártól októberig egymilliárd peso volt forgalomban a piacon, s csupán decemberig háromszorosára emelkedett ez a pénzmennyiség. A bankjegynyomdák Angliában és a Német Szövetségi Köztársaságban - ahol ezeket az értéktelen papírokat szintén nyomják - teljes kapacitással dolgoznak. A kenyér, a tej vagy a hús vásárlásához a háziasszony nagy, tömött táskával indul. Egy egyszerű tévékészülék az év elején egy teli postazsák bankjegybe került, amelynek súlya 31 kilogramm volt; időközben már csak két posta­AHOL SÚLYRA MÉRIK A PÉNZT ********************-*★**-** • Bolíviai pillanatkép: indián asszony jellegzetes kalapban, gyermekével a hátán zsák tartalmáért vásárolható meg a készülék. Fél kiló paradicsom egy fél kilogramm ezres címletű peso-bank- jegynél többe kerül. Az árak óránként emelkednek. „Az importált könyveket a dollár-feketepiac napi árfo­lyama szerint kiszámított áron adjuk el“ - jelenti ki egy könyvkereskedőnő. De a hazai könyvek árát is közvetve az amerikai pénznemhez kötik: ,,Oldalszám és a papír ára szerint, amelyet ugyancsak dollárban számítunk ki. “ Minden megtakarított pesót sietve elvisznek a Calle Chamachóra („a mi Wall Streetünk“ - mondják a bolívia­iak), és a feketepiacon dollárra váltják. A dollár meghódí­totta még az Alasitas-piacot is: ezen a piacon január 21 -én a bolíviaiak Ekekosznak, a jólét indián istenének tisztele­tére miniatűr kiadásban megvásárolják maguknak mind­azokat a javakat, amelyekre áhítoznak. Az idei sláger: Monopoly-szerű 1000 dolláros játékbankjegyek. A hivatalos dollárárfolyam - jelenleg 45 000 peso - már régen csupán fiktiv nagyságrend. A bolíviaiak teljesen elvesztették a pénzükbe, a gazdagságukba vetett bizal­mukat. Bolívia csődbe jutott. A kormányzat beszüntette a külföl­di adósságok kifizetését, nem volt elég pénze a kamatfize­tésre sem. Az állami ónbányák gépei könnyen értékesíthetők dollá­rért. Igy azután gyakran egész gépparkokat értékesítenek a bányászok az Oruruban hetenként tartott feketepiacon. Még a kitermelt ásványok is gyakran kerülnek magánke­reskedők kezébe, akik illegálisan átjuttatják azokat a hatá­ron. Peruban a statisztikák az óntermelés növekedését mutatják - de csak a Bolíviából származó csempészett áru segítségével. A behozott lisztet (a hivatalos ára 50 kg-onként 232 000 peso, a szabadpiaci ár több mint 1 millió peso) a pékekhez történt leszállítás után azonnal dollár ellenében Peruba csempészik. Ilyenkor La Pazban napokig nincs kenyér. „Nálunk már csak spekulálnak - panaszkodik Jósé Antonio Ursic a vállalkozói szövetségből. - Akinek például háza van, kölcsönt vesz fel rá évi 160 százalékos kamattal. A pesót azonnal átváltja dollárra. Egy évvel később, a kölcsön visszafizetésekor, a magas kamat ellenére semmit sem ér a peso." , . (Magyarország)

Next

/
Thumbnails
Contents