Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-21 / 25. szám

IENRY AmmmíK John Forster unatkozott. New Yorkban, a klubjában üldögélt most is, mint máskor, és ebéd előtti italát szürcsölte. Már meg­hallgatta klubtársai mondanivalóit, és társalgásuk nem érdekelte többé. Biliinger, a klub egyik tagja, aki ismert volt unalmas történeteiről, hozzáfordult, és így szólt:- Forster! Hallotta már azt az esetet a ...?- Nem is egyszer - felelte Fors­ter nyersen. Felállt, és elhagyta a helyiséget. Vette kalapját, és eltávozott a klubból. Úgy érezte, el kell men­nie valahova. Tudta, hogy gorom­ba volt Biliingerhez, de ezen már nem tudott változtatni. Szeretett volna hozzá hasonló gondolkodá­sú valakivel találkozni. Milyen is volt Forster gondolko­dásmódja? Természeténél fogva kalandvágyó volt, de New York­ban nem nyílt lehetősége kalan­dos élményekre. Sok helyen meg­fordult, sok emberrel találkozott, sok mindent látott, de eddig még semmi érdekes nem történt vele. Milyen unalmas minden! Mihez kezdjen? Vicces volna, ha elté­vedne! De erre nincs kilátás, egy - városban, amelyet olyan jól ismer. Egy órai lódörgés után egy szé­les utcához ért. Megállt, és meg­nézte a túloldali gyönyörűen kivilá­gított régi szállodát. Valahol ebé­delni kellene - gondolta -, de az itt ebédelés semmi kalandot sem ígért. Túlságosan jól ismerte ezt a helyet. Tudta, hogy remekül főz­nek, hogy a pincérek udvariasak, és a kiszolgálás gyors. Biztos, hogy kifogástalan ebédet kapna, de már torkig volt mindennel, ami kifogástalan. Mi lenne, ha valami olcsó, eset­leg a város központjától távoli, veszedelmes helyen ebédelne? Talán ott történhetne valami érde­kes! Talán ott átélhetne valami izgalmas kalandot. De ehhez pénzre lenne szüksége. Kutatni kezdett a zsebében. Egy ilyen drá­ga étteremben, ahol jól ismerik, elég, ha aláírja a számlát, és akkor fizet, amikor akar. De egy olcsó helyen készpénzzel kell fizetni. Végigkutatta sötét öltönyének mind a tizenhárom zsebét, kicsit és nagyot egyaránt, de egy centet sem talált. Több mint tízezer dollár értékű csekk-könyv és bankkönyv volt nála, de semmi készpénz. Egy lépésnyire tőle egy férfi állt, és mosolyogva figyelte ót. Közelebb jött, és azt kérdezte:- Semmit sem talált?- Úgy néz ki - felelte Forster. - Azt hittem, ebben a zsebben van egy dollárom.- Ezt ismerem - mondta a férfi nevetve. Amint látom, semmit sem talált. Néhány perccel ezelőtt ugyanez történt velem is. Végig­kutattam a zsebeimet, és csak két centet találtam. Milyen ebédet kaphatók két centért?- Ezek szerint még nem ebé­delt? - kérdezte Forster.- Nem, de nagyon szeretnék. Volna egy javaslatom. Amint lá­tom, sötét öltönye a legutolsó divat szerint készült, és nagyon ele­gáns. Biztos, hogy a pincér jó asztalhoz vezetné. Azt hiszem, én is bemehetnék egy drága étterem­be. Talán ebédelhetnénk együtt az utca túloldalán levő étteremben. Ha befejeztük az ebédet, egy cen­tet a kettőből feldobunk, hogy el­döntsük, melyikünk közli a föpin- cérrel, hogy nincs egy vasunk sem. A nevem íves.- Remek - mondta Forster, aki boldog volt, hogy végre valami kalandban lesz része. Az én ne­vem Forster. Nem sokkal ezután a két ka­landvágyó ott ült a hotel éttermé­ben egy jó asztalnál. íves elővette kétcentesét, Fors- ternek adta, és megkérdezte:- Mit választ?- Én a fejre szavazok - felelte Forster.- Hát akkor nekem az írás ma­rad - mondta íves. - Dobja fel, és majd meglátjuk, ki a nyertes. Aki nyer, az rendeli meg az ebédet.- Rendben van - mondta Fors­ter, és feldobta a centet. írásra esett. Forster vesztett, íves nyert. Hívta a pincért, és egy jó ebédet rendelt.- Én egész életemet olyan ka­landok, és váratlan események keresésével töltöttem, amelyek­nek a kimenetelét mégcsak nem is sejthettem. Olyasmit szeretnék tenni, bármit, aminek a kibontako­zása teljesen bizonytalan.- Megértem - felelt Forster elé­gedetten. - Én is erre vágyom. Boldogan vállalom a kockázatot, és keresem a kalandokat. Tudja mit, fogyasszunk el egy üveg pezsgőt.- Rendben van - szólt íves. - Hadd haragudjon a föpincér még jobban ránk. De térjünk vissza a tárgyra. Nagyon kevés igazi ka­landvágyó emberrel találkoztam az életben. Az emberek szeretik a kalandokat, de manapság félnek a kockázattól. Ma reggel érkeztem New Yorkba három évi világkörüli út után Más országokban ugyan­olyan az élet, mint itt. Veszedel­mes vadállatokra vadásztam Afri­kában. Most már tudom, hogy ké­pes lennék megölni őket. Most is olyan izgalmat érzek, mint valami­kor régen, amikor a tanító az isko­lai tanítás befejezése után külön munkára fogott.- Az asszonyok is kalandot je­lentenek számunkra - jegyezte meg mosolyogva Forster.- Azt hiszi? Nos, hát figyeljen ide. Két hónappal ezelőtt Konstan­tinápolyban voltam. Egyik reggel elindultam, hogy megtekintsem a bazárt. Egyszerre csak megpil­lantottam egy ragyogó szemű, le­fátyolozott hölgyet a szolgálója kí­séretében. Megálltam, és jól meg­néztem. Kis idő múlva a szolgáló hozzám jött, és egy pár sor írást nyomott a kezembe. Elhagytam a bazárt, és elolvastam a sorokat. ÍNY TAMÁS Ilf, az egynejü lakottam - bár Allah jobban tudja -, élt Mekkában, az igazhivök tebb városában egy ifjú kalmár. A nagy Kába közelében volt dése; kegyes emlékeket vásárolhattak nála a szent városba Hokolt hádzsik. itkozásához illőn Ali ibn Szaláh buzgón szent életű ember volt, ki k a Korán száztizennégy szúráját tudta és tartotta meg minden 3n, hanem egyben-másban még szigorúbb is volt Mohamed tál, alejkh’asz-szalám! így például a törvényt, hogy minden 5 négy feleséget tarthat, rosszallotta, mert a fSaitántól származó rság melegágyának vélte - Allahnak tetsző életet, szerinte, egyetlen asszony oldalán élhet az istenfélő muszlim. Mint és egyenes jellemű férfiú, meggyőződéséhez illő módon, 3 asszonyán, ed-Datmán kívül soha nem is vett más feleséget >z. Datmá ilyenformán a föld legboldogabb teremtése volt; reft férjének szerelmében. gy napon - a Sors könyvében nyilván így volt megírva, és azt > el nem kerüli - esti sétájuk közben úgy vette észre, Ali más nők megfordul az utcán. Maga vékony volt, karcsú, hajlékony, mint - Ali meg egyre-másra a jó húsú, duzzadó keblű, kerek tomporú s asszonyok után pislantgatott titokban. Datmá, amint ezt tte, mély szomorúság lett rajta úrrá. Álló éjszaka nem aludt likőr felkelt reggel, lelkében már megszületett az elszánás: k ő is! Nincs mit csodálkoznod ezen, ó, idők nagyvezirje, hiszen róféta megmondotta, hogy végtelen az asszonyi ravaszság, kezdve Datmá szakadatlan evett; reggelijét még be sem fejezte, izdte az ebédet; s ebéd után nyomban hozzálátott a vacsorához. i/aff sokra vitte a hízásban. Addig ki sem mozdult a házból, nem zott ismerősei előtt - csak akkor ment először sétálni újra, úgy ítélte tükre, egész Mekka leggömbölyűbb asszonyának a esti hűvös órán sokan jártak a főutcán. Datmá karját Aliéba ! szívbéli elégedettséggel látta az ismerősök meglepett pillantá- tak, akik meg sem ismerték, mások csak köszönni felejtettek el zsodálkozástósl. á. boldog volt. Elértek a főút végére, aztán lassan fordultak is Ahogy ballagtag házuk felé, Datmá egysszerre csak meglátott ány, keszeg lányt. Vékony volt, mint a nádszál; a szellő majd ahogy ellibegett mellettük. Datmá büszkén elmosolyodott, és reff: mit szól ehhez a szögletes békához? ; roppant óvatosan, épp ekkor fordult meg a sovány lány után, pillantással. FRANTIŐEK éTRAUS Erővonalak Van otthonom, kicsi falum, tiszta forrásból ad vizet kutam, rideg szikláim, szomorúfűzem és tölgyfadeszkából ácsolt heveröm is. S ha majd meghalok, szomorú hangon hív a csengőm az utolsó útra... Otthon lenni, otthon. Ott, hol pisztrángokat fogtam, melyek a szivárvány színeit idézték elém, ott, ahol mezítlábas gyermekkorom alszik lábnyomaimba temetve - ott, ahol álltak és ma is zengenek az égerfák... Nem vágták ki őket,. miként verseim sem. Engem megtört az élet, de a fájdalomból nem serken gyűlölet. Se a magad, se a más vétkéért el nem hagyhatod e hazát! SZITÁSI FERENC fordítása Így szólt: A Nightingale kert kapu­jánál este kilenckor. Megtudtam, hogy a Nightingale kert tulajdono­sa egy öreg ember, a város kor­mányzója, vagy valami ehhez ha­sonló. Természetesen este kilenc­kor a kapunál voltam. Ugyanaz a szolgáló nyitotta ki a kaput, és én beléptem. Nemsokára a kert­ben ültem a fátyolos hölggyel. Thompsonnak hívták, és chicagói újságirónő volt. Mint mondta, a bazárban észrevette öltönyö­mön a New York-i szabást, és szerette volna, ha kisebb elbeszé­léseit a New York-i újságok egyi­kében elhelyezném.- Ez valóban, meglepő történet, de egy cseppet sem izgalmas - je­gyezte meg Forster mosolyogva.- Semmi esetre sem lehet an­nak nevezni - mondta íves, és folytatta mondanivalóját.- Nagyon sok folyón mentem keresztül csónakon Kanadában. A folyóknak némelyike tele van sziklákkal, és nagyon veszedel­mes, de ahogy csónakom átver­gődött a legveszedelmesebb szik­lákon, tudtam, hogy csak két dolog történhet velem, vagy elpusztulok, vagy nem. Próbálkoztam szeren­csejátékokkal is, vagy nyertem, vagy vesztettem. Különös hirdeté­sekre válaszoltam, különös há­zakba jártam. Minden kockázatot vállaltam, de mindig úgy fejeződött be minden, ahogy előre megsej­tettem.- Ez így igaz - mondta Forster.- Velem is mindig ugyanez történt. Ebben a városban lehetetlen koc­kázatos kalandba kezdeni. Min­den úgy történik, ahogy az ember előre elképzeli. Én nem utaztam annyit, mint maga, de miután azt állítja, hogy minden egyforma az egész világon, én hiszek önnek. Tudja, nagyon hálás vagyok a mai kalandunkért. Legalább egy iga­zán izgalmas pillanat lesz, amikor az asztalra teszik az ebéd számlá­ját. Nos tehát lássuk csak, melyi­künk közli a fópincérrel, hogy csak két centünk van.- Rendben. Most a fejre foga­dok - mondta íves.- Akkor én az írásra-jelentette ki Förster, és feldobta a pénzt. Rápillantottak. A fej maradt felül.- Maga nyert, én vesztettem- mondta mosolyogva Forster, majd hozzátette -, de elfelejtettük megtervezni a nyertes eltűnését. Azt ajánlom, hogy amikor a pincér megjelenik a számlával, maga mondja azt, hogy egy barátját kell felhívnia telefonon. Én pedig itt maradok, és olyan sokáig fogom vizsgálni a számlát, hogy elég ide­je legyen venni a kalapját, és el­hagyni a hotelt. Nagyon köszönöm magának ezt a nem mindennapi estét, Mr. íves. Szeretném ha megismételhetnénk.- Azt hiszem, a legközelebbi rendőr-órszoba a következő utcá­ban van, így nem kell sokat gyalo­golnia - válaszolta íves nevetve.- Nagyon élveztem én is az ebé­det. Köszönöm szépen. Forster hívta a pincért, aki az asztalhoz jött, és letette a számlát kávéscsészéje mellé. Forster el­vette, és lassan összeadta a szá­mokat, de íves az asztalnál ma­radt.- Bocsánat - szólalt meg Fors­ter -, ha jól tudom, telefonálnia kell, fel kell hívnia Mr. Smith-t a csütörtök esti színdarab miatt. Vagy talán elfelejtette?- Ó, ezt később is megtehetem- felelte íves, és kért egy pohár vizet. Mikor a pincér elment, Fors­ter megkérdezte: - Csak nem akar jelen lenni amikor elfognak?- De igen, ha nincs ellene kifo­gása, még soha nem voltam jelen egy úriember letartóztatásánál egy étteremben, mert nem fizette ki a számláját. A pincér visszajött a pohár víz­zel, és az asztal mellett maradt. Forster egy pillanatig habozott, tiltakozni akart, de nem tette. Ahe­lyett elővett egy ceruzát, és biztos kézzel aláírta a számlát. A pincér megköszönte, és elment a szám­lával.-Tudja - szólalt meg Forster mosolyogva. - Valamit be kell val­lanom. Már több mint egy éve, hetenként kétszer, vagy három­szor, itt ebédelek. Rendszerint aláírom a számlát, és havonta fi­zetek. De, tette hozzá, nagyon szép volt magától, hogy bár abban a hiszemben volt, hogy nincs pén­zem, és hogy itt nem ismernek- mégis velem maradt. Könnyen becsukhatták volna magát is.- Nos, hát ón is tartozom egy vallomással - mondta íves.- Ugyanis én vagyok a hotel tulaj­donosa. PERTL ETELKA fordítása Gy. Szabó Béla (Románia): Rálátás az ördöqheqyről, (fametszet, 1984) (Szabó Tamás fotoreprodukciója)

Next

/
Thumbnails
Contents