Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-07 / 23. szám
Lassan járj... Beszélgetés MATEJ ÖUVARSKY rendőr őrnaggyal, az SZSZK Belügyminisztériuma közlekedésrendészeti osztályának parancsnokával ZAJÁRTALOM ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM Napjainkban sok szó esik a környezetvédelemről, a levegő és vizszennyeződésról, az erdők, mezők megkárosításáról stb. Ha környezetünk védelméről beszélünk, nem feledkezhetünk meg a zajártalomról sem. Hiszen a nagyvárosok, sót ma már a kisebb települések és az országút menti falvak is egyre jobban ki vannak téve a zajártalomnak. Környezetünket nemcsak a gyárak füstje, a járművek kipufogógáza szennyezi, hanem a zajártalom is, amely talán a legjobban irritálja az idegeinket. Világszerte tudományos felmérések készülnek a zajártalom káros hatásáról. A foglalkozással, ipari tevékenységgel, diszkózenével járó zajártalmon kívül a járművek okozta zaj és főképp a hangos kipufogók okozta zaj, a szükségtelenül sokat túráztatott autók zaja is szerepel a felmérések listáján. Az ember ifjú korában a nulla és a 135 decibel közötti erősségű rezgést érzékeli hangként. Az ennél nagyobb erejű hanghullám már nem hallásérzetet, hanem fájdalmat okoz. A 85 decibel feletti hangerősség tartós hatása pedig nagyothalláshoz vagy maradandó halláscsökkenéshez vezet. A tartósan túl nagy zajnak kitett egyének - pl. zenészek- hatvan százalékánál ideges tüneteket, gyengeséget észleltek, sűrűn lépett fel náluk szívpanasz, gyomorfekély, bélhurut stb. A statisztika szerint a zajártalomnak kitett emberek nagyrésze álmatlanságban szenved és korábban öregszik meg. Már évekkel ezelőtt kidolgozták és szabványokban elrendelték az ipari gépekre vonatkozó zajszintnormát, azonban a gépjármüvek okozta túlzott zajkeltés - a nem tompított kipufogó, a fölösleges motortúrázta- tás — ellen szinte nem létezik védekezés. Köztudott, hogy világszerte- különösen a nagyobb városokban - garázshiány van. Ezért az autók egy nagy hányada az utcán, „csillag-garázsban" parkol. Az új lakótelepeken közvetlenül a házak ablaka alatt. Állítólag az autóbúgást meg lehet szokni, de a felbőgö motor zaját a hajnali vagy a késő esti órákban idegileg nehéz elviselni. Erre még az alvó kisgyermekek is felriadnak, ugyanúgy, mint a motorkerékpárok kipufogó zajára. Természetesen az ilyen szabálysértőket az illetékes hatóságok megbüntetik, de azt is jól tudjuk, hogy minden egyes autó és motorkerékpár mellé nem lehet rendőrt állítani. Eaért nem marad más hátra, mint a gépjárművezetők emberségére hivatkozni és bízni jóindulatukban, tapintatosságukban. - Py Subaru Justy Mind több autógyárban készülnek összkerék-meghajtású kocsik. Ám még mindig csak elvétve találunk ezek között kis lökettérfogatú erőforrásúakat. Egyre színesedik azonban a paletta... A múlt év őszén például a Subaru cég bemutatta a Justy 1000 4 WD típusát. A háromhengeres 997 köbcentis, 40 kW (55 LE) teljesítményű erőforrás meglepően nyugodt járású. Sebességváltója ötfokozatú. A kocsi elsőkerékmeghajtású, és a sebességváltókarban levő gomb megnyomásával kapcsolhatók be a hátsó kerekek. Ez anélkül történik, hogy a sebességet csökkenteni kellene, vagy a tengelykapcsolót kinyomni, vagy a motort leállítani. Maximális nyomaték: 80 Mn ford/perc. Furat-löket: 76x69,3. Végsebesség: 145 km/h. Gyorsulása 0-ról 100 kilométeres sebességre 15,4 mp. Üres tömeg: 730 kg, megengedett legnagyobb össztomeg: 1180 kg. Fordulási körátmérő: 9,8 m. Nyomtáv elöl: 1330 mm, hátul: 1290 mm. Szabadmagasság: 150 mm. A csomagtér legnagyobb térfogata: 980 dm3. Hossza: 3530 mm, szélessége: 1530 mm. Fogyasztása: 1/100 km: 90 km/ó: 5,4, 120 km-nél és városban: 7,2 liter. Végezetül még annyit, hogy a japán Subaru cég immár 12 év óta gyárt összkerék-meghajtásos autókat. Ez az első eset, hogy kiskategóriában is beszállt a versenybe. , (L.) Hazánkban az autók száma évről-évre növekszik. Ennek következtében főleg a fő turistaidényben az utak túltelítettek, ami minden gépjárművezetőtől körültekintő vezetést kíván meg. Sajnos, ezt nem minden gépkocsivezető, gyalogos és kerékpáros veszi figyelembe. Ezt bizonyítja az is, hogy Szlovákia országútjain tavaly 23 847 közúti balesetet jegyeztek fel, vagyis 1895-tel többet, mint az előző évben. A halottak száma ugyan hárommal volt kevesebb, de az anyagi kár igen jelentős. A közlekedésbiztonsággal kapcsolatban Matej Őuvarsky rendőr őrnagynak tettünk fel néhány kérdést. • Milyen következtetéseket lehet levonni a múlt évi baleseti statisztikából?- Elsősorban, hogy a balesetek mintegy nyolcvanhét százalékát a gépjárművezetők okozták. A főbb baleseti okok: a gyorshajtás, az előnyszabály meg nem adása és a helytelen előzés. Elgondolkodtató, hogy a balesetek több mint hatvan százaléka lakott területen történt, olyan helyen, ahol a közúti forgalom minden résztvevőjének nagyobb figyelmet kellene fordítania saját és embertársai testi épségére. A múlt évben még egy lényeges jelenségre figyeltünk fel. Míg az előző években a karamboloknáf az ittasság a Kelet-szlovákiai járásokban dominált, addig a múlt évben már a déli járásokban. A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) és a jévai (Levice) járásban minden hetedik szerencsétlenség során ittasságot állapítottak meg. Nem volt sokkal jobb a helyzet a Galántai, a Komáromi (Komárno) és a Bratislava-vidéki járásban sem. A legtöbb baleset pénteki napokon fordult elő. Szeretném még megemlíteni, hogy a közúti balesetek 3,15 százalékát a külföldiek okozták, s ennek következtében huszonegy ember vesztette életét. Mindez elkerülhető lett volna, ha megtartják a nálunk érvényes közlekedési előírásokat. A legtöbb karambolt (harminchetet) magyar állampolgárok idézték elő, főként gyorshajtás miatt. Több balesetet okoztak a lengyel és az NDK-állampolgárok is. S még egy fontos tény: míg a Cseh Szocialista Köztársaságban minden hetvenkilencedik, addig Szlovákiában minden ötvenharmadik közúti baleset emberéletet oltott ki. • Hogyan jellemezné a múlt év tő turistaidényét?- Szlovákia országútjain a szóban forgó év júliusában és augusztusában 4701 közlekedési baleset történt, amelynek következtében kilencvenhárom ember életét vesztette, háromszázhatvanhárom súlyos, 1337-en pedig könnyebb sérülést szenvedtek, az anyagi kár is jelentős. Itt említeném meg, hogy az említett két hónapban csupán a Kelet-szlovákiai kerületben hét gyerek vesztette életét. A szünidőben ugyanis a gyerekek gyakran az úttestet is játszótérnek használják, mit sem törődve a baleset- veszéllyel. A két hónap alatt, amikoris fokozott közúti ellenőrzést végeztünk, 2543 vezetői engedélyt tartottunk vissza, ebből 1428-at ittasságért, és több mint hétezer forgalmi engedély igazolólapját vontuk be. Munkánkat nagymértékben segítette a közlekedésrendészet segédrendór-egységeinek több mint kétezer tagja. • Nemsokára újra itt a föidény. Hogyan készültek erre fel?- Minden évben, így az idén is a balesetek megelőzése, a biztonságos közlekedés feltételeinek a megteremtése a célunk. Június közepéig az első- és a másodosztályú utak mentén kicserélik a meghibásodottközúti jelzőtáblákat. A gyorshajtás visszafogása érdekében éjjel-nappal mérjük a sebességet. Rendőreink a szolgálati idejük mintegy nyolcvan százalékát lakott területen töltik le, mivel a múltban itt volt és ma is itt van a legnagyobb balesetveszély. Az elmúlt napokban az ittasság megállapítására a Bulgáriából behozott R-73-as készülékeket kezdtük használni, s minden bizony- nyál ezek iobb szolgálatot tesznek, mint a korábbi alkoholszondák, amelyek néha nálunk is hiánycikknek számítottak. A fotopuskákból és a sebességmérő berendezésekből elegendő mennyiség áll a rendelkezésünkre, úgyhogy a szabálysértők jelentős részét ki tudjuk majd szűrni. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a mindenáron való bírságolás a célunk, de a súlyos szabálysértésért, az ittas vezetésért mindenkit felelősségre vonunk. A járási közlekedésrendészeti felügyelőségek a bevont vezetői engedélyt a jövőben csakis akkor adják vissza, ha nem áll fenn továbbra is az ittasság veszélye. A törvénnyel együtt azt valljuk, hogy az, aki a rendszeres alkoholfogyasztásról nem tud lemondani, annak nincs mit keresnie a volán mögött. A szóban forgó két hónap alatt nemcsak a közutakon állunk majd helyet, hanem ellátogatunk a pionírtáborokba is, hogy kivegyük részünket a megelőző nevelő munkából. Jó volna, ha a szünidő előtt az iskolákban, de az óvodákban is és a nyugdíjasok klubjaiban is többet foglalkoznának a biztonságos közlekedés kérdésével. • Mit mutat az idei év baleseti statisztikája?- Az év négy hónapja alatt Szlovákiában 7549 szerencsétlenség történt. 1183-al több, minta múlt év hasonló időszakában volt. örvendetes viszont, hogy tizennyolccal csökkent a balesetek száma, de a karambolok következtében így is százhat személy vesztette életét, 414-en súlyos, 1361-en pedig könnyű sérülést szenvedtek. Az említett időszakban 413 karambolnál állapítottak meg ittasságot, ez nyolcvanhárommal kevesebb, mint a múlt év első négy hónapjában, örömre azonban nincs okunk, főleg ha figyelembe vesszük, hogy május 19-ig Szlovákiában tizennégy személy halt meg. közúti balesetek következtében, vagyis annyi, mint a múlt év májusában. Ez kedvezőtlen jel, s megtettük a kellő intézkedést. A várt eredmény azonban csak akkor mutatkozik majd meg, ha a közúti forgalom minden résztvevője nagyobb fegyelmezettséget és körültekintést tanúsít. Társadalmi érdek, hogy a közúti balesetek száma ne növekedjen, sőt a lehetőség szerint csökkenjen. • Az elmondottakat mivel egészítené még ki?- A közlekedésrendészetben dolgozóknak csak kis része megy a fő turistaidényben szabadságra, a többiek, a segédrendóregységek tagjaival szolgálatot teljesítenek. A városokban és a nagyobb településeken bevonjuk a felügyeletbe a négyszáz közlekedési pionírraj járőreit is, akik a gyalogosoknak, főleg az idős embereknek nyújtanak segítséget. Tavaly kirándulóhelyeinket, fürdőinket csaknem húsz millió személy kereste fel. Nem lesz ez másként az idén sem. Éppen ezért mindnyájunknak szem előtt kell tartania a régi közmondást: „Lassan járj, tovább érsz!“ Ezt még azzal toldanám meg, hogy mindig alkalmazkodjunk az út és időjárási viszonyokhoz, a közutak zsúfoltságához, s nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ilyenkor mezőgazdasági gépek is közlekednek a közutakon. Akik pedig hosszabb útra mennek, nem árt, ha időközönként pihenőt tartanak. Inkább később érjünk célba, mint soha, hisz mindenkit hazavár a családja. N. J. A Justy elöl-hátul független kerékfelfüggesztésű. Elöl McPher- son-rendszerű, hátul hossz- és keresztstabilizátorokkal, tekercsrugókkal, teleszkópos lengéscsillapítókkal. A rövid tengelytáv 2280 mm - ellenére is remekül közlekedik a terepen. A kocsi előnye mindenekelőtt a havas, síkos, csúszós utakon érvényesül legjobban. De az igazi értelembe vett terepjáró tulajdonságai sem lebecsülendők. A mellső tarcsafékek menet- szélhútésúek, hátul nagyra méretezett dobfékeket találunk. A fékrendszerre kétkörös, a hátsó hídnál fékerőszabályozó van. A kocsiszekrény aerodinamikus kiképzésű, nagy ablakfelületekkel. A jármű három- és ötajtós kivitelben készül. További műszaki adatok: Eltűnt kerékpárok 1983-ban és 1984 első felében Közép-Szlovákiában az Állami Biztosító mintegy egymillió korona biztosítást fizetett ki ellopott kerékpárokért a háztartási biztosítás keretében. A károsultak többsége teljesen új vagy alig használt kerékpár eltűnését jelentette be. S ez az, ami gyanút keltett. A közbiztonsági szervek tagjai a biztosító munkatársaival - az alapos vizsgálat után - megállapították, hogy számos csalóval is dolguk van. Sok bejelentés bizonyult hamisnak, és jó néhány olyan „vállalkozást" is lelepleztek, hogy régi, csaknem használhatatlan kerékpár eltűnésének bejelentésével akartak pénzt szerezni az új kétkerekű jármű vásárlásához. A rendőrök gyakran találtak (s találnak) elhagyott, régi kerékpárokat, amelyek tulajdonosai mindmáig nem jelentkeztek. A kerületben jelenleg 308 ilyen kerékpárt tartanak számon. A társadalmi és személyi tulajdon védelme - csakúgy, mint a még mindig indokolatlanul magas közúti balesetek számának csökkentése - mindenhol s mindenkinek elsőrendű érdeke. A középszlovákiai kerületben már számos hatásosnak ígérkező intézkedést hoztak az arra illetékesek. Egyebek között a rendőrség a biztosítóval karöltve megkezdte a kerékpárok nyilvántartásba vételét. A jelenleg is folyamatban levő munka során a kerékpár-tulajdonos a személyi adatait és a kerékpárra vonatkozó adatokat tartalmazó igazolványt kap. (Talán ezt az alkalmat fel lehetne használni arra is, hogy - a balesetek elkerülése, megelőzése végett - a biciklitulajdonosokat tájékoztassák a kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb tudnivalókra és ellássák őket szabályokat ismertető szórólappal vagy füzettel.) A bevezetésre kerülő új nyilvántartás következetes alkalmazásának - remélhetőleg mindenütt - számos előnye lesz. Azon túl, hogy a jövőben csak a nyilvántartási lap alapján fizet a biztosító kártérítést lopás esetén, megkönnyíti az eltűnt kerékpárok utáni nyomozást is, sót - ami szintén nagyon fontos - megakadályozza az államunkat és közvetve mindannyiunkat megkárosító spekulációkat, csalásokat. Kanizsa István ÚJ SZÚ 16 1985. VI. 7.