Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-07 / 23. szám
aT$H/m$iANT Beszélgetés Bartusz György érdemes művésszel- A repülés mindig vonzott. Pilóta szerettem volna lenni. Tetszettek a repülőgépek, a technika, de legjobban persze a szárnyalás. Mégsem lettem, nem lehettem az. Megsérültem a fronton. Most is kilencven szilánk van a testemben. Gránátszilánkok. Nem lehet őket kiszedni, különböző mélységben vannak. Beme• szesedtek, nem bántanak, csak gyermekkori álmaim oszlatták szét - mondja Bartusz György, majd kis szünetet tart, rámnéz és mintha tekintetével azt kérdezné: akarom-e ezt az őszinte hangot, ezt a kitárulkozást, örülök, hogy már az első találkozáskor sikerült megtalálnunk az őszinte hangnemet. Meg aztán azért is örülök, mert Bartusz György szobrászművész alkotásai magukért beszélnek, sok mindent elárulva alkotójukról is. Persze nem mindent, és én éppen arra vagyok kiváncsi, ami nincs, ami nem is lehet benne a szobrokban, de Bartusz György életútját meghatározták.- Hogy szobrász lettem, az talán apámnak köszönhető. Ő csodálta a szobrászatot. Gyerekkorában Pestre került. Vasöntő inas volt. Az öntödében, járva egy kerítés mellett ment el. Az udvaron szobrászok, kőfaragók dolgoztak. Apámnak igen tetszett, ahogy a durva kőtömbből fokozatosan kialakult a figura. Szívesebben maradt volna ezen az udvaron, mint az öntödében, de hát másként alakult a sorsa. Nekem viszont kiskoromtól fogva mondogatta, hogy milyen szép lenne, ha szobrász lennék. Kémén- den (Kamenín) születtem, Bénybe (Bina) jártam iskolába. A front alatt a bényi templomot is lerombolták. Azokból a homokkő- és mészkótöredékekből, amelyeket az újjáépítés során nem lehetett felhasználni, én néhányat biciklin hazavittem. Faragni kezdtem. Még csak rajzot sem készítettem. A kő megadta magát. Sikerültek a figurák. Vagy harmincötnegyven kis szobrot készítettem akkor...- Ezzel, gondolom, minden el is dőlt.- Lényegében igen. Az iskolában be is jelentettem, hogy szobrász akarok lenni. Szobrász? Van ilyen iskola? - kérdezték meglepődve a tanáraim. Hosszas keresgélés után találtak egy címet: Teplice- Samov. A jelentkezési lapomat elküldték. Vártam. Sokáig váriam. Már azt hittem, semmi sem lesz az egészből, amikor megérkezett a meghívó, de Prágába, az iparművészeti középiskolába. Majd kiugrottam a bőrömből. De nyomban el is keseredtem. Kiderült, hogy a felvételit aznap tartják, amikor a meghívót kézbesítették. Másnap a bátyámmal azért felmentünk Prágába. Az iskola igazgatójának irodájában senki sem találtunk. Ácsorogtunk a folyosón. Egyszer csak jött egy tanár. Már elment mellettünk, amikor megállt és visszafordult: „Maguk kire várnak?“ - kérdezte. Mondtuk, hogy mi járatban vagyunk. ,,A felvételik tegnap voltak“ - mondta kurtán és már menni is akart, amikor észrevette, hogy valamit szorongatok a kezemben. „Azok mik?“ - bökött felém. Fényképek a munkáimról ’ - válaszoltam és átnyújtottam. Nézte, Zdenék Smiesko felvétele nézte, aztán csak ennyit mondott: „Fel van véve.“- Milyenek voltak ezek a szobrok?- Kis kőszobrok, amelyek azokból a falusi élményekből születtek, amelyek gyermekkoromban megérintettek. Volt köztük pásztorember, rémülten futó feleség, akit a férje kerget, töprengő öreg és sok más figura. Ma is kedvesek ezek a szobrok nekem, bár már úgy nézek rájuk, mintha egy idegen ember készítette volna őket.- Mit adott Prága?- Rengeteget. Ott bontakozott ki tehetségem. 1950-től 1961-ig voltam ott. Érettségi után felvettek az iparművészeti főiskolára, de öt szemeszter után átléptem a képzőművészeti akadémiára. Po- korny és Chladik professzor volt a mesterem. Prágai tartózkodásom alatt a szob- rászaton kivúl a zene felfedezése volt még nagy élmény számomra. A komolyzene. Hangversenyre jártam. Volt idő, amikor már-már úgy éreztem, hogy pályatévesztett ember vagyok, ugyanis akkor karmester szerettem volna lenni.- A tanárai kedvelték?- Igen. Talán azért szerettek, mert nem voltam felületes. Voltak ugyanis közöttünk olyanok, akik egyszerűen csak lemásolták a látottakat és azt mondták, kész a mú. Én hittem, hogy a szobrászat nem csak a külső valóságnak a másolása. Ahhoz, hogy az ember valami lényegeset tudjon mondani, a legmélyebb rétegekig kell eljutnia, onnan kell valamit felhoznia, vagyis azt is meg kell mutatnia, ami láthatatlan. Tanulmányaim befejezése után a tanáraim kértek, hogy maradjak az akadémián, de nem maradhattam.- Miért?- Már nős voltam. A feleségem is akkor végzett az iparmúvészetin, és a lányunk Anna is megszületett. Nem volt lakásunk. Az apósoméknál sem volt hely.- És hogyan esett a választása Kassára (Kosice)?- Kassa nekem mindig tetszett. Ez a város a múltban is érdekes volt és jelenben is az. Több nagy múvészgene- ráció alkotott itt. Szlovákok, magyarok, németek éltek itt egymás mellett. Kassán már a századunk elején is internacionalista alkotói légkör alakult is. Kassa nyitott volt a világ felé. Kiállításokon mutatták be az európai képzőművészet eredményeit, sokan külföldi tanulmányutakon vettek részt. Ez a tradíció engem vonzott, és nem utolsósorban az is, hogy a város a hatvanas években rohamos fejlődésnek indult, s ez egy kezdő szobrásznak jó távlatokat jelentett. Most, két évtized után is csak azt mondhatom: megszerettük ezt a várost, otthonra találtunk benne.- Úgy tudom, hogy önt a kassai képzőművészek legnagyobb egyéniségéhez, a közelmúltban elhunyt Jakoby Gyulához erős baráti szálak fűzték. Mit jelentett önnek ez a barátság?- Jakoby Gyula európai formátumú művész volt, és tiszta ember. Engem közvetlensége, őszintesége és meg nem alkuvása ragadott magával. A művészeti életben öt különben sokan nem szerették, mert kíméletlenül szókimondó volt. Különös adottsága révén mindig ráérzett a jóra, de arra is rámutatott, ami hamis volt. Mind emberként, mind művészként oly példás volt a magatartása, hogy véleményét nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A szobrát, amely a Kelet-szlovákiai Galéria udvarán van felállítva, a saját elhatározásomból, valami belső sugallatra készítettem. Nagy megpróbáltatást, sok vívódást jelentett számomra. Az alkotás folyamata nálam különben is mindig kínszenvedéssel, álmatlan éjszakákkal jár. Az elvégzett munkával ritkán vagyok elégedett.- Most min dolgozik?- Megnyertem egy pályázatot. A kassai új egyetemi kórházhoz készítek egy szobrot. Ez egy öt méter magas fémgömb lesz, három oldalon lemetszéssel. Az egyik oldalon Leonardónak azt a körben és négyzetben széttárt karokkal álló anatómiai modelljét formázom meg, amelyet ö csak rajzban hagyott ránk. Ezt még senki sem csinálta meg. Ezzel egyrészt az ő emlékének is tisztelegni akarok, másrészt az általa megrajzolt figura tényleg gyönyörű - testben és lélekben egészséges ember. Van, ahol leveszem az ember bőrét, megmutatom az izmokat, az idegrendszert, az érrendszert stb. De nem csak a Leonardo-motivumot használom fel. A kompozícióban lesz egy mai figura is, a harmadik oldalon pedig egy nő. Most ezzel küszködöm.- Köztéri szobrai közül melyik áll a szivéhez legközelebb?- A krupinai felkelés emlékére készített szoborcsoportom. Művészi körökben is elismerik és a krupinaiak is a magukénak érzik.- A lakása falán kétdimenziós alkotásokat is látok, méghozzá nagyon egyéni rajzokat...- Engem sok minden izgat. Keresem az újat. Kísérletező ember vagyok. Ez a 24 rajz egy perc alatt készült. Az egész lényemet tükrözik. Afféle belső portrék ezek. Az ilyen munka irtózatosan fárasztó. Olyan ez, mint amikor a százméteres futó a maratoni csúcsot akarja megdön- teni. De csinálom, mert hallatlanul izgalmas.- És a repülés iránti vágy, a gyermeki óhaj már végképp eloszlott?- Nem. Még mindig bennem van, sőt álmomban gyakran repülök is. Csak elég széttárni s karomat és felemelkedem. Ezek a legszebb álmaim. A szobában is repülök. Gyönyörű érzés - mondja Bartusz György, s a tekintetéből most valami mély, megnyugtató érzés sugárzik. Fent- ről, az emeletről, talán Anna önfeledt zongorajátéka hallik. SZASZÁK GYÖRGY ÚJ szú K E Ha a könytár szót halljuk valahol, a szokásos kép jelenik meg képzeletünkben: padlótól mennyezetig nyúló polcokon különféle méretű és tartalmú, színes borítójú kötetek sokasága, amelyből kedvünkre válogathatunk. Olyankor persze aligha gondolunk arra, hogy nem mindenkinek adatott meg a papírra festékkel nyomtatott szöveg olvasásának lehetősége. Aki vakon született vagy valamilyen súlyos betegség, baleset következtében elvesztette szeme világát, hiába lapozná a hagyományos nyomdai eljárásokkal készült könyveket. Számukra csakis a Braille-irással kiadott irodalmi alkotásoknak lehet gyakorlati jelentőségük. Ezek oldalain a világtalan ember ujjaival tapogatja végig a sorokat, ahol egy-egy betű jelét pontcsoportok domborulatai alkotják.- Hazánkban hosszú ideig csak egy levocai és egy prágai könyvtárban juthattak Braille-irású irodalmi művekhez a vakok - tájékoztat Valéria Braunerová, a Banská Bystrica-i Járási Könyvtár szolgáltató osztályának vezetője. - Kérésre mindkét helyről postán is gyorsan elküldték a rászorulóknak a kikölcsönözni vagy megvásárolni kívánt könyveket. Ez az ingyenes szolgáltatás természetesen ma sem szünetel, de a legutóbbi években a Rokkantak Csehországi, illetve Szlovákiai Szövetségével együttműködve több járási könyvtár kibővítette tevékenységét előbb a vakirással nyomott, majd a hangos könyvek kölcsönzésére is. Közép-Szlovákiában először 1983. szeptember 1-én a Banská Bystrica-i Járási Könyvtár polcaira rakták ki azt a 22 irodalmi alkotást, amelyet az előzetes megállapodás szerint Levocából a vakok nyomdája és könyvtára bocsátott rendelkezésre. A huszonkét mű elhelyezéséhez hosz- szú polcsorokat kellett szabaddá tenni. Ugyanis a Braille- írásmód lényegéből fakadóan - a betűhely képzeletbeli téglalap mezőjét, amelyen hat-hat pontdomborulat kombinálása fejez ki egy-egy betűt vagy Írásjelet, nem lehet egy bizonyos méret alá zsugorítani, mert az ujjak érzékelőidegei számára kitapogathatatlanná válna a szöveg - a könyvek nagy alakú, albumszerü fóliánsok. Például Solohov regénye, a Csendes Don 58, Reymont Parasztokja 47, Victor Hugo remekműve, A nyomorultak 44, Thomas Mann ismert műve, A varázshegy pedig 32 vastag albumból áll. Ezek súlya is tekintélyes. Ha valaki például a Csendes Dont egyszerre kéri, összesen csaknem 100 kiló könyvanyagot kell hazacipelnie.- Mivel ez a hátrány szintén befolyásolja a vakok és csökkent- vagy gyengénlátók érdeklődését az irodalmi értékek iránt, az aránylag drágán elkészíthető pontírásos A VILÁGOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN kötetek helyett egyre inkább a hangos könyvek kerülnek előtérbe - folytatja az osztályvezető. - A tekercses vagy kazettás magnószalagra olvasott alkotások már nemcsak hogy különösebb fáradság nélkül szállíthatók, de tárolásuk is sokkal kevesebb helyet igényel. Ugyanakkor a hangszalagokon lévő műveknek akusztikai hatásuk miatt a világtalanok számára különlegesebb a varázsuk, nagyobb az értékük és vonzerejük. A versesköteteket, regényeket, elbeszéléseket és egyéb műfajú irodalmi alkotásokat többnyire közismert, kellemes hangú művészek olvassák a magnetofon mikrofonjába, így a hallgatásuk fokozott műélvezetet jelent. További előny, hogy a hangos könyvek egyszerű módon és olcsón lemásolhatok, sokszorosíthatók, bármikor újra meghallgathatók, mert a mágneses szalag kopásállósága is nagyobb, mint a vakirásé. A hangos könyvtár katológusában kezdetben 100 szlovák nyelvű mű címe szerepelt. Ezt a jegyzéket a könyvár vezetője személyesen elvitte a Rokkantak Szlovákiai Szövetségének Banská Bystrica-i járási bizottságára, ahol 98 világtalan embert tartanak nyilván. A szövetség dolgozói valamennyiük figyelmét külön felhívták az új szolgáltatás előnyeire, és azóta is rendszeresen tájékozatják őket a könyvtár egyre újabb szerzeményeiről. Ennek ellenére mindeddig még csak tízen kölcsönzik rendszeresen a magnótekercseket és -kazettákat.- Banská Bystricában, illetve a járásban tudomásunk szerint több a szemevilágát vesztett ember, mint ahányan tagjai a rokkantak szövetségének - mondja Valéria Braunerová. - Őket, de a szövetség tagjainak egy részét is - főleg az idősebbeket - a ,,minden elveszett“, a ,,nincs tovább“ érzése vagy talán környezetük tartja vissza attól, hogy megtalálják az utat a kimerithetetlenül gazdag emberi kultúra kincsei felé. Valószínűleg azonban szintén közrejátszik az a körülmény, hogy a vakok nem mindegyike rendelkezik magnetofonnal, nálunk pedig sajnos helyszűke miatt egyelőre nem alakítható ki különfülke a szalagok hallgatására. Ennek ellenére tavaly csaknem ezer kölcsönzést jegyeztünk fel a rendszéres és alkalmi látogatók nyilvántartási lapjára, ami a rokkantak szövetségének vezetői szerint kiváló eredmény. Az elmúlt napokban hangos könyvek újabb szállítmánya érkezett meg Levocából a Banská Bystrica-i Járási Könyvtárba, amelynek Közép-Szlovákiában még nem akadt követője e különleges szolgáltatás megszervezésére. így most a szlovák irodalom legszebb alkotásai, valamint a világirodalom remekei közül lefordított művek közül további ötvenet tekercsekről és ugyanennyit kazettás szalagokról ismerhetnek meg azok a szintén művelődni vágyó helyi „olvasók“, akiknek csak a Braille-irás vagy a hangos könyvek jelentik a világosságot. LALO KÁROLY 1985. VI. 7.
