Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-31 / 22. szám
I SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1985. május 31. XVIII. évfolyam 22. szám Ára 1 korona V an-e nagyobb ünnep, mint amikor június elsején gyermekeink vidámságának, örömének lehetünk lépten-nyomon tanúi? Se szeri, se száma a nekik szervezett rendezvényeknek, versenyeknek, játékos összejöveteleknek, melyeken szórakoznak, játszanak. Van-e a szülőknek nagyobb örömük annál, hogy a féltve őrzött apróság szépen cseperedik és nevetve bosszankodik azon, hogy a tavalyi ruhát, cipőt már nem lehet ráadni, mert kinőtte? Van-e megnyugtatóbb látvány, mint amikor az óvodások körbejárva énekelnek, az udvaron azon versenyeznek, ki dobja magasabbra a labdát, s próbálják eldönteni melyikük az ügyesebb? Az ünnep kapcsán viszont nem csupán derűs gondolatok jutnak eszembe, nemcsak a gyermekeink jólétét kifejező szavak kívánkoznak tollhegyre. Bizonyára nem én voltam az egyetlen anyuka, aki az elmúlt hetekben zavartan kereste a szavakat, hogy a miértek sokaságára választ adjon. A feldíszített települések virágai, zászlócskái, minden apróság, felkeltette a gyerekek érdeklődését. Miért van sok helyen negyvenes? - szögezte nekem a kérdést ötéves lányom. Nem volt könnyű dolgom, hogy elmagyarázzam neki, mi is rejlik e szám mögött. Magam is azon nemzedékhez tartozom, amely a négy évtizeddel ezelőtti eseményeket szerencsére csak a történelemkönyvekből, szüleim, nagyszüleim elbeszéléséből ismeri. De a lényeget meg kellett értetnem a kis kíváncsival. Nem vagyok egészen biztos abban, milyen érzelmeket váltottak ki szavaim, mennyire fogta fel a jó és a rossz összehasonlításán alapuló múltidézésemet. Még egy élményt szeretnék megemlíteni, szintén a katonákkal kapcsolatban. Szüleik kezét szorítva, nehogy a nagy tömegben elveszítsék őket, igyekezett a főváros gyerekserege a hazánk felszabadulása tiszteletére rendezett katonai díszszemlére. Főképp a fiúk várták nagy kíváncsisággal, mikor bukkannak fel az utcán az igazi tankok, a játékok során sokszor utánzott, bátorságukért tisztelt katonák. Izgultak,,hogy az apuka nyakában ülve a sokaság ellenére is jól láthassanak mindent. Aztán végre 0)1 111 |®$ * - o dübörgést hallottunk a távolból: elindult a menet. A gyerekek tátott szájjal nézték a korszerű harckocsikat, a rakétákat szállító járműveket. S míg az utcára bámultak, a közeledő repülőgépek búgására nemigen figyeltek. Csak akkor riadtak meg, amikor a fejünk felett váratlanul nagy robajjal elsuhantak a hatalmas vasmadarak. A kisebbek az ijedtségtől sírni kezdtek. Akadt olyan kisfiú, aki tovább már nem is volt kíváncsi semmire, görcsösen szorította anyukája kezét. Hiába nyugtatták, hogy nincs ok a félelemre, hiába volt a felnőttek minden igyekezete. Bizonyára ugyanígy féltek azok a fiúk és lányok, akik a háború alatt voltak hozzá hasonló korúak. És a világ hány részén élnek ma is, naponta rettegésben a gyermekek tízezrei? Nálunk négy évtizeddel ezelőtt elhallgattak a fegyverek. Azóta zavartalan gyermekeink álma. Szocialista társadalmunk sokrétű gondoskodásának köszönhetően biztosított minden feltétel harmonikus fejlődésükhöz. Anyagiakban szinte nincs hiányuk, s a szellemi értékek is mindegyiküknek egyformán hozzáférhetőek. Az emlékezés és az emlékeztetés nekünk felnőtteknek a feladatunk. Kérdéseik helyes megválaszolása szintén. Ugyanis csak a múlt ismerete alapján tudják igazán megítélni, hogy mit jelentenek számukra a gondtalan hétköznapok, hogy miért szánhattak május 9-én a magasba a jelképes fehér galambok. A gyermekek kíváncsisága válaszra késztet, elgondolkodtat és további kérdéseket is megfogalmaztat velünk: Van-e nagyobb aggodalom, mint gyermekeink féltése minden bajtól, rossztól? Van-e nagyobb rossz, mint a háború? Létezik-e szebb a békénél? DEÁK TERÉZ ■■■■■■ ■■H
