Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-05 / 18. szám
M B orisz Vasziljev prózai müvei mindenkor felkeltik a színházi és a filmrendezők figyelmét. Itt csendesek a hajnalok, A névsorokban nem szerepelt, Ne lőjetek a fehér hattyúkra! című kisregényeinek színpadi változatait sok szovjet és külföldi színházban bemutatták. Idén egyszerre két szovjet színházban: a moszkvai Malaja Bronnaja Színházban és a leningrádi Lenszovjet Színházban kel színpadi életre Borisz Vasziljev egy újabb kisregénye - a Hát ti kié vagytok, öregek? Meg kell hagyni, Vasziljevnek szerencséje volt a színházakkal és a rendezőkkel: Valerij Fokin a Szovremenyik Színházban, Mark Zaharov a Lenini Komszomol Színházban, Igor Vlagyimirov a Lenszovjet Színházban... Mégis köztudott dolog, hogy a legtehetségesebb rendezők sem bánnak néha elég gondosan az irodalmi anyaggal - jelentős változtatásokat, rövidítéseket hajtanak végre. Az ilyen beavatkozást némelykor a drámaírók sem viselik el, akik számára az ilyesmi nem újdonság. De vajon mit érez ilyenkor a prózairó, aki hozzászokott ahhoz, hogy mindenféle közvetítő nélkül beszélgessen az olvasóval?- Én nem vagyok féltékeny - mondja Borisz Vasziljev. - És nem verekszem minden sor miatt. Sőt, nem szeretem ,,az egy az egyben“ színpadi változatot, úgyszólván a másolatot - akkor mire való a színház? Számonra nem az a fontos, hogy a rendező érintetlenül megőrizze a témámat. Hiszen végeredményben nem ezen múlik a dolog. Vajon az Itt csendesek a hajnalok nem több, mint annak a története, ahogyan öt katonalány és egy törzsőrmester a fasiszta diverzánsok útját állta? Vagy A névsorokban nem szerepelt csupán arról szól, ahogyan egy fiatal kis hadnagy a breszti erődben harcolt? Mindez sokkal mélyebb és komolyabb. Számomra az a fontos, hogy megmaradjon a fő gondolat, a vezéreszme, amelyért a müvemet írtam. Hogy a rendező miként teszi ezt - ő választhatja meg. És minél több rendezői felfogás, annál érdekesebb: hiszen mindegyik megtalálja a maga fordulatát, a maga módszerét. Mark Zaharov például lényegében megBorisz Vasziljev Itt csendesek a hajnalok című regényének színpadi adaptációját a MATESZ Thália Színpada is bemutatta az 1978-79-es évadban. Az előadást Szűcs János m. v. rendezte. A főszerepeket Várady Béla, Gombos Ilona, Kövesdi Szabó Mária, Mák Ildikó, Tamás Jolán, Szoby Gabi, Tóth Erzsébet és Szabó Rózsi játszották. A díszletet és a jelmezeket Platzner Tibor tervezte. (Bodnár Gábor felvétele) ◄-------------------------------------------------------- Ha nem hinnék benne - nem írnék. Hiszen én nem pusztán témákat mesélek el, hanem a legfontosabb kedvéért írok- szerintem a művészet legfőbb feladata: az a képessége, hogy értelemmel tölti meg az emberi életet, arra tanítja az embereket, hogy aktivan éljenek, érezzenek, szenvedjenek. .. Azt akarjuk, hogy az ember különb, tisztább, jobb legyen. Ez kétségtelen. De azt akarjuk, hogy ez gyorsan történjen- márpedig az irodalom és a művészet lassan ható orvosság. Igen csekély ada-' Hogy az ember különb, tisztább, jobb legyen BESZÉLGETÉS BORISZ VASZILJEVVEL változtatta a témát, amikor a maga módján vitte színpadra A névsorokban nem szerepelt című kisregényemet. Én mégis elégedett voltam, mert írásom fő témája- a szovjet ember erkölcsének, hősiességének a témája, az előadásnak is fő témája lett. Vagy, mondjuk, Igor Vlagyimirov a Kié vagytok, öregek?-et a magányos öregekről szóló tragikus kisregényemet a musical eszközeinek felhasználásával alkalmazza színpadra. Ez engem nem döbbent meg, nem sért. Egyáltalán nem. A rendező a hozzá közel álló eszközökkel fejezi ki a gondolatomat - a szóban forgó esetben zenével és tánccal. Számomra az irodalmi téma színpadra- illetve filmre - alkalmazásának legnagyszerűbb példája a Csapajev film volt és marad, amelynek az irodalmi forrással jóformán semmilyen közös vonása sincs, teljesen más eszközökkel alkották újjá, de hú maradt a lényeghez, amelynek kedvéért Furmanov ezt a regényt írta. Van még egy ok, amely miatt és mindig szíves örömest hajlandó vagyok együttműködni a színházzal és a filmmel. A mi korunkban, amikor az embernek végtelenül sok dolga van, munka, sport, a mindennapi élet gondjai, és így tovább - egyszerűen nincs ereje és ideje arra, hogy befogadja azt, ami a legbonyolultabb - az irodalmat. És bármennyire szomorú is, az irodalom, a véleményem szerint, kevésbé népszerű és lesz, mint a film és a színház. Ezt sok ismertetője! alapján érzem - már csak abból is, hogy a tanulók iskolai dolgozataikat gyakran nem egy irodalmi műről, hanem film- vagy színházi változatáról írják. Néznek, de nem olvasnak. Pedig én nagyon szeretném megismertetni gondolataimat az emberekkel - még ha a színház vagy a film segítségével is...- És Borisz Vasziljevnek mégis különle- gés viszonya van a színházzal. Az első, amit életében írt, éppen színdarab volt. Katonatisztek volt a címe és Moszkvában, a Szovjet Hadsereg Színházában mutatták be. Ez eldöntötte Borisz Vasziljev sorsát. Hivatásos katona létére, aki katonai akadémiát végzett és hadmérnökként dolgozott, egyszere csak megváltoztatta egész életét, otthagyta a katonai szolgálatot, és elhatározta, hogy mindent újra kezd - teljesen az irodalomnak szenteli életét.- Őszintén szólva, azért kezdtem színdarabbal, mert a prózától nagyon féltem, és naiv fejemmel azt gondoltam, hogy a drámairás - sokkal egyszerűbb. Csupán jóval később jöttem rá, hogy a dráma - az egyik legbonyolultabb műfaj.-Már közismertté vált ez a kifejezés: ,,a művészet nagy ereje". Cikkekben gyakran olvashatjuk, hogy miután valaki megnézte egy tehetséges alkotóművész filmjét vagy elolvasott egy jó elbeszélést, maga is különb, jobb lesz. ön mit gondol erről, hisz abban, hogy az irodalom képes megváltoztatni, jobbá tenni az emberiséget? gokban, lassanként halmozódik fel, és jó néhány „kezelés“ szükséges, hogy felszívódjon a szervezetbe. Én megértem, hogy ez így van, de állandóan azt szeretném, ha ez azonnal megtörténne, nemhiába tragédia valamennyi művem: fel akarom rázni az érzelmileg kissé ellustult, mai nézőt, olvasót. ..- Nemrég két színházban is bemutatták Borisz Vasziljev egy újabb művét, és hamarosan megkezdődik A háború holnap volt című regénye alapján készült film forgatása, ezt Joszif Hejfic, a szovjet film mestere rendezi. De'az írónak milyen irodalmi tervei vannak?- Már két év óta próbálok regényt írni a polgárháborúról, amely a szovjethatalom hajnalán volt országunkban. írok néhány oldalt, azután összetépem, és az egészet újra kezdem. Mint kiderült, hihetetlenül nehéz dolog a polgárháborúról írni, mivel ez a legszörnyűbb, ami valakinek a hazájával történhet. Apám részt vett ezekben az eseményekben. És írás közben rá gondolok: a cári hadsereg főhadnagyára, aki azonnal és minden habozás nélkül a bolsevikok oldalára állt, őrá - a vörös parancsnokra, aki zúzódást szenvedett a harcokban, és akit megsebesítettek a fehér kozákok, apámra - a Vörös Hadsereg szervezőjére, a katonai szakemberre, ahogyan akkoriban nevezték. Róla és kortársairól szeretnék mesélni, akik ebben a nagyon bonyolult történelmi időszakban éltek, amelyet oly zseniálisan ábrázolt Mihail Solohov a Csendes Don-ban. Nem tudom, sikerült-e. .. Úgyhogy egyelőre az alkotás kínjai közepette élek. NATALI JA KUROVA (APN) ► Gisela May: „Örök szerelmem a színház marad...“- Drága nyári szabadságom javát áldoztam fel azért, hogy Sándor Pál új filmjében Budapesten eljátsszam az egyik főszerepet. Az elején minden nagyon nehéz volt. Életemben először szerepeltem külföldi produkcióban - mint tudja, a Csak egy mozi százszázalékos magyar produkció - ráadásul ez mindjárt több nyelvű szereplőgárdát vonultatott fel. Minden főszereplő más nyelven beszélt. Partnerem, Major Tamás magyarul; a fiamat alakitó Jean Pierre Léaud franciául; a menyemet játszó Deborah Jávor angolul; a negyedik főszereplő Denisa Kucerová szlovákul. Eleinte színészileg sem értettük meg egymást, a második felvételi nap után már korholtam magam: „Miért is kellett neked elvállalnod ezt a szerepet? Miért áldoztad fel érte a szabadságodat?“ De a harmadik-negyedik napon egyszerre minden jóra fordult. Végül is olyan jó , mint a Csak egy mozi felvételeiben, még egyetlen filmem felvételei közben sem éreztem magamat. Igaz, rólam köztudott, hogy nem rajongok a filmezésért: elsősorban színpadi színésznőnek vallom magam, és ma már nyilvánvaló számomra, hogy örök szerelmem a színház marad. A SZÍNHÁZRÓL- A felvevögép túl mélyre lát, túl közeli nekem. Mint Brecht-színész mindig kis távolságot keresek. Szerepeimet tudatosan úgy alakítom, hogy éreztetem, hogy én vacjyok Gisela May színésznő, aki most, mondjuk éppen Kurázsi mamát (Szántó Tamás felvétele) alakítja. A kamera előtt ezt természetesen nem lehet megcsinálni. Ezért nem szeretem a filmezést. Mindig úgy érzem: kilesnek, meglesnek, behatolnak a magánéletembe ráadásul éppen akkor, amikor nincs jelen a közönség, nem érzem játékom hatását másokra, és olykor még egy partner - egy játszótárs sem segít. A filmezésnél nekem a színház varázsos kölcsönjátéka hiányzik: a közönség reakciója, mely megmozgatja a színészt. A színpadon állók és a nézőtéren ülök között sajátos párbeszéd folyik, mely kölcsönösen visszahat egymásra. Az ember, egy idő után, már a nézőtér lélegzéséből tudja, hogy tetszik-e, vagy nem tetszik, amit csinál és akkor még ezer eszköze van korrigálni, javítani, vagy egyszerűen csak úgy tovább játszani. A filmezésnél mindez ismeretlen. Pedig számomra - ez a színész pályának az a csodája, amiért érdemes ezt a borzalmas foglalkozást hivatásszerűen és-meg- szállottan csinálni. A színházban számomra még a szerepnél is fontosabb a közönség. SANZONRÓL ÉS A BRECHT- SONGOKRÓL- Az említett közönség-tisztelet is oka lehet, hogy annyira szeretek dalesteket adni. Szerencsés időpontban léphetek színre: akkor, amikor a sanszon, a song egyre népszerűbb lesz a világban, egyre nagyobb tömegekhez jut el. Az egykori forradalmi műfaj, a sanszon, a századforduló nagypolgári világában egyfajta vonzó játékká vált. Most azonban - a nemzetközi békeharc korában - visszanyerte társadalmi mozgósító erejét, forradalmi tartalmát. Az NSZK-ban egy béketalálkozón - például - százezer ember előtt énekeltem. Brecht Békehimnuszát adtam elő. Higgye el, Brecht ma aktuálisabb, mint valaha. A tény, hogy egyes emberek sorsában, jóformán néhány szóval, vagy mondattal társadalmi folyamatokat tud felidézni jobban hat, mint valaha. Egy- egy Brecht-est közben - egy-egy song nyomán - egyre többen ismernek saját tapasztalataikra, olykor sorsukra - és ez a legtöbb, amivel egy sanszon és egy song hivatását teljesítheti. És egy jól összeválogatott Brecht-est műsora egy egész rendszert képes bemutatni, sőt leleplezni. SZEREPEIRŐL- Ma már Brecht-színésznönek vallom magam. Legnagyobb sikereimet a Kurázsi mama címszerepében arattam, több mint hatszázszor játszottam már ezt a szerepet. De pályámat nem Brechttel kezdtem. Drezdában a Komédia Színház vígjátéki csillaga voltam, azután Görlitz, Lipcse, Schwerin, Halle színpadain szerepeltem, míg 1951-ben a Deutsches Theater szerződtetett - ez a mi nemzeti színházunk. Végül is huszonhárom éve, 1962-ben, Hans Eisler javaslatára hívtak át a Berliner Ensemble társulatához, Brecht-színésznönek. Először a Kommün napjaiban léptem színre, azután jöttek a többi csodálatos szerepek és - sikerek. Persze ez nem jelenti azt, hogy csak Brechtet játszom. Az NDK televíziója számos klasszikus mű főszerepében foglalkoztatott. Készültek operett és musical-felvételek is velem. Egy ideig játszottam a Hello, Dolly! főszerepét is és még sok-sok más szerepet. De ma már vallom, hogy Brecht darabjaiban érzem magam leginkább otthon. FENYVES GYÖRGY ÚJ SZÓ 14 1985. V. 5.
