Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-11 / 2. szám

A — első fagyhullám a fa- r\Z. lus'zéli tavat csillogó tükörré fagyasztotta. A sima jégréteg azonban igen vékony volt, nem mertünk csúszkálni rajta. Néztük a csalódott libá­kat, ügyetlenül, meg-meg- csúszva totyogtak a tavon, für­déshez keresve víztükröt a jé­gen, és mi is olyan könnyűek szerettünk volna lenni, akár­csak ők. Dermesztő reggelek jöttek, pengeéles szél vagdalózott, majd az égen ólomszürke vá­szon feszült. Itt volt az igazi tél.- Hol piszkoltad össze a ru­hádat? Elestél?- Igen... Amitor kijöttünk... elcsúsztam az udvaron... Anyám gyanakvó tekintettel mért végig, majd a tányérok és evőeszközök keresése közben kurtán rám szólt:- Ülj asztalhoz. Kihűl az étel. Hatalmas étvággyal faltam az ételt, édesanyám csodálko­zott is, mennyire megszeret­tem a káposztafőzeléket, amit azelőtt ímmel-ámmal nyeltem.- Édesanyám, megyek Pet­NICOLEA POLVEREJAN filmm- Petrica - szóltam a pad­társamhoz -, voltál a tónál? Milyen a jég? Petrica a falu végén lakott, nem messze a csábító tótól.- Lesz jég. Ha így tart a hi­deg, néhány nap múlva elég erős lesz már. ■ A hideg nem engedeti meg, még keményebbé vált. Egy reggel aztán az első szünetben Petrica összehívott bennünket, és örömmel újsá­golta a hírt:- Már megtart. Kipróbáltam. Mint a tükör.- Nehogy becsapj ben­nünket! Órák után egyenesen a tó­hoz indultunk. Amikor a köze­lébe értünk, futásnak eredtünk. A gyors lábú Petrica szaladt az élen. A tó partján megtorpan­tunk. Petrica azonban nem té­továzott, rászaladt a jégre és a tó közepe felé siklott. Csú­szás közben ragyogó arccal fordult felénk.- Gyertek! Mire vártok? Azon a napon mindannyian elkéstünk az ebédről.- Hol voltál mostanáig? - vont felelősségre édesanyám, amikor piros arccal, csil­logó szemmel hazaértem.- Volt... Volt... Osztályfő­nöki óránk... és... ricához... megmagyarázom neki a franciát.- Nem azt mondtad a múlt­kor, hogy ő a legjobb franci­ából?- Igen... ó a legjobb, de valami jegyzeteket kért tőlem már régen, amit ő elveszített és.r.- Siess, ne maradj el soká­ig, segítened kell itthon is! Petricához érve ott találtam Gheorghitát is. Nagy figyelem­mel vizsgáltak egy páratlan korcsolyát, amelynek az éle acélból készült.- Kipróbáltam. Kitűnően csúszik. Gheorghita melle da­gadozott a büszkeségtől, vége nem érő dicsekvésbe kezdett.- Gyertek! Megmutatom, hogy megy. Sóvárogva néztük, amint Gheorghita suhant a jégen, fél lábon állva, mint pihenő gólya, száguldott a tó csillogó tükrén.- Petrica - nyögtem kiszá­radt torokkal -, szerezzünk mi is korcsolyát.-Hogy képzeled? Honnan szerezhetnénk?- Mi fogjuk elkészíteni.-De hát... nem értünk hozzá...-A Gheorghita korcsolyája alapján faraghatnánk. A folyó- nál van elég fűzfa. A fémélet pedig Miu mester, az iskola lakatosa segít hozzáerösíteni. Csupán egy régi kaszára van szükség. Másnap az iskolában Miu mesterhez mentünk, vittük Gheorghita korcsolyáját is. Ké­résünket meghallgatva moso­lyogva mondta:- Hozzátok el az anyagot. Én kiszabom, ti dolgoztok. A következő három napban a hozott anyagból (találtunk egy régi kaszát a padláson), Miu mester utasítása nyomán jó munkát végeztünk. Mennyi­re örültünk, amikor a műhely­ben a cipőnkre csatoltuk az új korcsolyát. Most már mindket­tőnknek volt egy-egy pár kor­csolyája. Izgatottan vártuk, hogy kipróbálhassuk a tavon. Édesanyám észrevette, amikor otthon a fészerben a szegre akasztottam.- Victor, mi ez? Honnan szerezted?- Korcsolya! Én csináltam.. Petricának is éppen ilyen van... - és elmondtam a kor­csolya történetét, az ebédről való késéstől kezdve.- Ugye, nem haragszol, édesanyám, hogy akkor nem mondtam igazat? Tudott is ö haragudni rám!- Csak vigyázz magadra! Ne maradj soká, vár a tanulni való. Meg is fázhatsz.- Ne aggódj, Petrica után a második tanuló leszek az osztályban. Szombaton mindannyian a tavon voltunk. Nagy volt az öröm. Hányszor ültünk fenék­re!.. . Petrica is. De ne higgyé­tek, hogy fájt... nem is éreztük az eséseket. Most Gheorghita nézett bennünket irigykedve.- Add el, Vidor, megve­szem. Mennyit kérsz érte?- Nincs annyi pénz a vilá­gon, amiért odaadnám. Én csi­náltam! Petricával kézenfogva sik­lottunk a jégen első korcsolya- leckénken, Gheorghita féllábú gólyaként szökdécselt a nyo­munkban. Nagy Margit fordítása GAZDAG ERZSI Hófarsang Északi szél, mit csinálsz? A dudádon mit dudálsz?- Du-du, mindig ezt fújod. Azt várom, míg elúnod. Most meg szederfánkra ülsz, s szederfánkon hegedülsz. Táncra hívod a havat odakint a fa alatt. Csupa táncos pihe-lány, első táncos valahány; fehér ruhás hópihe lebben oda meg ide. Hófarsang van. Itt a tél. Azért dudál ez a szél. Egy szál zenész magában sípol, dudál a bálban. GONDOLKODOM. TEHÁT... Két szép és érdekes szakmá­jú ember betűportréját láthatod a rajzon. Mi a foglalkozásuk? SZÁMOLÓSDI írd be az alsó sorban sze­replő számokat a felettük le­vő hálózat üres négyzeteibe úgy, hogy el lehessen végez­ni a számtani műveleteket vízszintes és függőleges irányban egyaránt, a jobb szélen, illetve az alul látható eredményeknek megfele­lően. í- _________________________ A CERUZA TÖRTÉNETE I I L A ceruza „őse“ az a faszén­darab, melyet az ősember né­hány tízezer éwel ezelőtt a ha­muból kiemelve a barlang falá­nak „bemázolására“ használt. A ceruzagyártás technikája ezután többezer évig szinte semmit sem fejlődött, »hiszen még 1437-ben Cennino Cen- nini is az ősi receptet ajánlja az Értekezés a festészetről cimű munkájában: a megtisztított és kihegyezett, tenyérnyi hosszú­ságú vesszőket csomóba kell kötni, cserépedénybe rakni, agyagréteggel légmentesen lezárni (hogy a vesszők csak elszenesedjenek, de hamuvá ne égjenek), ezt tűzbe rakva kisütni. Az Így készített faszén­ceruza nagy hátránya, hogy a vele irt szöveg, rajz hamar elmaszatolódik, az írás köny- nyen eltávolítható. Ezért meg­próbálták különféle ragasztók­kal rögzíteni, több-kevesebb sikerrel. Mindenesetre, művé­szek számára kedvelt eszköz maradt a faszén. írásra azon­ban olyan eszközt kellett alkal­mazni, amellyel gyorsan, egy­szerűen lehet dolgozni. A középkor ceruzája az ólomrudacska volt. Ennek szürkés nyoma jól tapadt a pa­pírra, de bizony elég halvány volt, így nehezen lehetett az írást elolvasni. A későbbiek folyamán az ólomhoz ónt ada­goltak, ez már sötétebb nyo­mot hagyott a papíron, ellen­ben könnyebb volt eltávolítani, és elmaszatolódhatott. Vagyonosabb írástudók ólom helyett ezüstrudacskát használtak, ez szintén szürkés nyomot hagy a papíron, amely idővel oxidálódik és megbar- nul (akárcsak a fényképeken kikristályosodott ezüst). Ezt a tulajdonságát megcsodálhat­juk művészi alkotásokon, pél­dául Dürer vagy Leonardo da Vinci grafikáin. A 15. században az olaszor­szági Piemont közelében feke- teagyag-lelőhelyre bukkantak. A feketeagyagból készült ceru­zák nagyon kedveltek voltak, azonban a lelőhelyek lassan kimerültek, új ceruza-alap­anyag után kellett hát nézni. Az agyagceruza mintájára a fran­ciák elkészítették a „párizsi“ ceruzát, amely közönséges agyag és korom keverékéből készült. A 16. században Angliában tárják fel az első grafitlelőhe­lyeket, ekkor születik meg a mai formájában is ismert ce­ruza. 1565-ből származik az első, faburkolattal ellátott gra­fitceruzáról szóló leirás. A ce­ruzagyártás kialakalásában je­lentős szerepet játszott a cseh Hardmuth, aki elkészítette az agyaggal kevert ceruzát, me­lyet ma is használunk. A ceruza belének készítése úgy történik, hogy az agyagot grafittal keverik össze. Minél keményebb ceruzát készíte­nek, annál több agyagot ada­golnak a masszához. Az igen puha ceruza készítésénél a grafithoz pektint kevernek. A vékony, hosszú rudacskákra formált keveréket aztán ke­mencében égetik ki, így nyeri el a ceruzabél a megfelelő ke­ménységét. A rudacskát aztán beragasztják az általában céd­rusfából készített foglalatba. A foglalat két felét összera­gasztják, majd órákon át prés alatt tartják, hogy a ragasztó megfelelően „fogjon". Az első ceruzagyárak a 18. század utolsó évtizedében ke­letkeztek. Gyakorlatilag két­száz éve azonos eljárással ké­szítik a ceruzákat, csupán a gépek lettek modernebbek, nagyobb teljesítményűek. Te­hát a mai automatizált gyárak gépei is ugyanazt a technológi­át alkalmazzák, mint kétszáz évvel ezelőtti elődeik. A grafitceruza történetének utolsó fejezete Conté párizsi feltaláló nevéhez fűződik, aki 1822-ben szabadalmaztatta a ma legnépszerűbb grafitce­ruzafajtát, a töltőceruzát. Napjainkban, amikor töltő-, golyós- és filctollak garmadái sorakoznak az üzletek polcain, a grafitceruza változatlanul népszerű, úgy alkalmas írásra, rajzolásra, hogy szükség ese­tén aránylag egyszerűen, könnyen eltávolítható a nyoma a papírról. OZOGÁNY ERNŐ A SZÜLŐHELY AZ ÉLETBEN A LEGFON­TOSABB FAKTOR. Sztravinszkij Megfejtés A december 21-i számunkban közölt feladatok megfejtése: (pél­dául) 3-16-17-6,10-13-12-7,14-9­8-11, 15-4-5-18; Szótlan hal is mondhat igazat. Nyertesek: Zsig- mond Andrea, Ipolynyék (Vinica); ijf. Benyák József, Szene (Se- nec); Morvái Péter, Ebed (Obid); Rákóczi Diana, Komárom (Ko- márno); Dóka Zsolt, Léva (Le- vice). A december 28-i számunkban feladott rejtvény megfejtése: az első 8, a második 12, a harmadik 5, a negyedik 20 gombát kapott, és mindegyiknek 10:10 gombája volt; 28. Nyertesek: Heiszler Adri- anna, Kicsind (Malá nad Hronom); Szalai József, Geszte (Hostová); ifj. Vida Aurél, Kolozsnéma (Klizská Nemá); Fedorka Eleonó­ra, Bodrogszerdahely, (Streda nad Bodrogom); Jackuliak And­rás, Guszona (Husiná). I ■ K 8 I I 8 8 8 8 I 8 8 d ÚJ szú 18 1985,1.11. Nemes István illusztrációja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents