Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-19 / 16. szám

* ÚJ szú 3 1985. április 22-én, 115 esz­tendeje, hogy Vlagyimir lljics Lenin született. írásunk a Le­nin egyéniségéről és munka­stílusáról oly sokat eláruló hétköznapi mozzanatokról szól. N egyvennyolc esztendős korában volt először hivatali dolgozószo­bája, akkor, amikor egy nagyhatalom kor­mányának elnöke lett. A forradalmár Ul- janov (Lenin) sorsa: rendőri felügyelet, letartóztatás, száműzetés, emigráció, visszatérés Oroszországba, majd ismét hónapok, évek idegen országokban. Első dolgozószobája a Szmolnij - ere­detileg előkelő pétervári leánynevelő in­tézet - második emeletén volt. Az „Osz­tályfőnök asszony“ feliratot nem vették le az ajtóról, s az a mai napig is ptt található. Nem tudom, milyen berendezés lehetett eredetileg a szobában, de Lenin számára behoztak egy jókora íróasztalt. Úgy he­lyezték el, hogy jó szögből essen rá a fény, egyik sarkával az ablak, másikkal a fal felé. Lenin az asztal mögött a fallal szemben ült, féloldalt az ajtó irányában félfordulatot kellett tennie, hogy szembe kerüljön látogatóival. Nem valami kényel­mes. De itt is megnyilvánult egész életé­nek alapvető szokása: asztalnál ülve könyvvel, tollal és papírral a kézben dol­gozni. Nem elnökölni, nem látogatókat fogadni, és az íróasztalon át beszélni velük, hanem dolgozni. Ha ma belépünk ebbe a dolgozószo­bába, mindent úgy találunk, ahogy annak idején volt. De az emberben ott motosz­kál a gondolat, hogy valami hiályzik. Olyasmi, ami elválaszthatatlan Lenintől. Igen bizony, alig van könyv. Nincs köny­vespolc, könyvesszekrény. Lenin ugyanis nem sokáig dolgozott itt, csupán a forra­dalom első napjaiban. És talán ez volt életének az az egyetlen rövid szakasza, amikor nem maradt ideje a könyvekre. Bőviben volt viszont itt más. „Hatal­mas mennyiségű térkép volt felhalmozva. Teljesen körülvették a térképek - emlé­kezik vissza Anna Uljanova-Jelizarova, Lenin nővére. - Feltűnt nekem arckifeje­zése: sápadtan és valahogy magába mé- lyedve ült, olyannyira, hogy félteni kezd­tem, és azt gondoltam: »Hogyan ismeri ki magát a katonai ügyekben?« Hiszen alig győzött a forradalom, máris védekeznie kellett. Lenin akkor állította össze az alkalmazottakra vonatkozó szabályzat tervezetét, és ezzel csaknem egyidejűleg írta az utasítást: »X. 29-én este 10 órára készüljenek föl a lövegek bevetésére.« ... 1918 márciusában a szovjet kor­mány átköltözött Petrográdból Moszkvá­ba, és Lenin megkezdte munkáját a Kremlben levő dolgozószobájában. Ez március 19-én történt. Nem tudjuk, reg­gel vagy este lépett-e be ide először, milyen papírokat hozott magával, és kit fogadott itt elsőként. A Kreml parancsno­ka elmondta, hogy arra törekedtek: minél egyszerűbb legyen a bútorzat, mert tud­ták, Vlagyimir lljics ki nem állhatja a fényűzést. Csak egyetlen Lenin szemé­lyi kéréséről tanúskodó dokumentum ma­radt fenn: egy feljegyzés, amely a telefo­nok beszerelését sürgeti a Népbiztosok Tanácsa elnökének szobájába. Azok a fényképekről jól ismert telefonkészülé­kek asztala szélén csak később kerülnek majd oda. Kezdetben Leninnek minden alkalommal fel kellett állnia, és odamen­nie a falra szerelt telefonkészülékhez. Az évek során megváltozott a dolgozó- szoba berendezése. Eltávolították az ab­lakok közötti tükröt, és a helyére a közle­kedési úthálózat térképét akasztották. Itt is egyre több lett a térkép. Az-asztalon, a fotelekben, mindenütt. Majd bekövetke­zett az az idő, amikor már nem volt szükség hadműveleti térképekre. Ekkor több lett a könyvesszekrény. Végül a dol­gozószoba olyanná vált, amilyennek ma ismerjük, amilyen 1922. december 12-én lehetett, amikor Lenin utoljára dolgozott benne. upán egyetlen dolgot nem tu­dunk visszaidézni: koncentráló­képességét, képességét az elmélyült összpontosításra. A gondolatoknak azt a lenyűgöző feszességét, amely lehetővé tette Leninnek, hogy miután a déli frontról megkapta a hadijelentést, hogy a vörös csapatok elfoglalták Perejezdnaja és Loszkutovka helységeket, időt találjon a helységnevek ellenőrzésére az atla­szon, és a táviraton kijavítsa helyesírásu­kat. A térkép alapján Lenin kiszámította a távolságokat, és a sajtó számára írt összefoglaló alján megjegyezte: „Meg­jegyzés: Loszkutovka 13 versztre van Kamisevkától és 22-re Popesznájától.“ Ha elővesszük az Izvesztija 1919-es évfolyamát, a december 24-i számban megtaláljuk a front helyzetéről szóló tu­dósítást a Lenin által megszövegezett megjegyzéssel együtt. És ezzel egyidóben képes volt arra is, hogy kérje, keressék meg számára: „A két legjobb, legteljesebb görög szó­tárt: görög-német, görög-francia, görög -orosz vagy görög-angol. A legjobb filo­zófiai terminusok szótárait... A görög filo­zófia történeté(t).“ Lenin megszokta és szerette a dolgo­zószobáját. Csöndben és elmélyedve könyve, kézirata fölé hajolt, sok éjszakai órát töltött el így. Amikor nagyon elfáradt, és nem tudta legyőzni az álmatlanságát, a polcról leemelte Tolsztoj egyik regé­nyét, Puskin verseskötetét, vagy Doszto­jevszkij valamelyik könyvét. Ezek mindig a keze ügyében voltak. I tt a Kremlben volt először lehetőség rá, hogy Lenin könyvtárat gyűjtsön magának. Levehette a szükséges köny­vet a polcról, megjelölhette az egyik be­kezdést, odabiggyeszthette a lap szélére a megjegyzést. Itt vált először lehetővé, hogy összegyűjtse azoknak a műveit, akiknek az eszméit követte. Egyszer azt mondta: „Meg kell ezt beszélnem Marx­szal." Nagyon kevés olyan könyv volt, amely végigkísérte Lenin életét, amelye­ket az emigrációba is elvitt magával. Ezek között találjuk Marx és Engels mű­veit orosz és német nyelven. Számtalan­szor olvasta el őket, és rengeteg meg­jegyzés tarkítja az agyonforgatott la­pokat. Nagyezsda Krupszkaja, Lenin felesé­ge emlékezéseiben elmondja, hogyan nyitott be egy alkalommal Lenin dolgozó- szobájába és látott ott hevesen vitatkozó embereket, miközben Lenin csöndben ült és elmerülve Marxot olvasott. Lenin dolgozószobájában megtaláljuk Nyikolaj Csernisevszkij összegyűjtött mű­veit. Amikor 1883-ban letöltötte a kény­szermunka rá kirótt éveit, a beteg és elkínzott Csernisevszkij Jakutföldről Asztrahanyba utazott. Ekkor Vlagyimir Uljanov levelet írt neki. A halál küszöbén álló embernek, a forradalmi demokraták egykori vezérének az a fialalember írt, akinek az lett a sorsa, hogy a proletárfor­radalom vezére legyen. Krupszkaja Lu- nacsarszkijjal folytatott egyik beszélgeté­sében megjegyezte, hogy Lenin talán senkit sem szeretett annyira, mint Cserni- sevszkijt. „Azt hiszem - mondta -, hogy Csernisevszkijben és Vlagyimir lljicsben nagyon sok közös vonás volt.“ A szovjethatalom időszakának első ki­adványai között - még 1918-ban - ott találjuk Csernisevszkij összegyűjtött munkáit. Ugyanebben az időben jelent meg Herzen összegyűjtött müveinek 22 kötetes kiadása. Lenin azt írta, hogy Herzen „Felemelte a forradalom zászla­ját. A dekabristák felébresztették Her- zent.“ „Az öt akasztófa számunkra öt feszületté vált“ - írta Polarnaja zvezda (Sarkcsillag) című lapjában Herzen, Csernisevszkij, a Népakarat hősei, majd a bolsevikok - egy nagy út állomásai. Könyvek sorakoznak a polcokon, fía- gyiscsev, Herzen, Csernisevszkij - sor­suk száműzetés, emigráció és kényszer- munka volt. Vlagyimir lljics könyvtárában ott találjuk a forradalmár Perovszkajáról, Halturinról és Alekszandr Uljanovról, édes bátyjáról szóló könyveket is. Ezeket a forradalmárokat kivégezték. A polcokon egészen fiatal szerzők mű­vei is láthatók. Olyanoké, akik későbbi megpróbáltatások áldozatai lettek. Köz­tük van Erich Mühsam (1878-1934) né­met költő Lángoló föld című 1920-ban megjelent verseskötete. Az előszóban a szerző megírja, hogy az 1918-1919-es polgári forradalom, valamint a Müncheni Tanácsköztársaság szolgálatában vég­zett tevékenysége miatt az ellenforradal­mi bíróság 15 év börtönre ítélte. Tudjuk, hogy 1933-ban, a Reichstag felgyújtásá­nak éjszakáján a forradalmi költőt ismét letartóztatják. A fasiszta koncentrációs táborban hal meg. L enin könyvtárának polcán megtalál­juk a Hogyan szeressük a gyerme­keket? című könyvet is. Ennek előszavát Krupszkaja írta. A szerző Janusz Korczak pedagógus, aki évtizedekkel később har­col a varsói gettó gyermekeinek életéért, s neveltjeivel együtt a treblinkai koncent­rációs tábor gázkamrájában pusztul el. A kortársak emlékezései szerint Lenin nem engedte meg, hogy szobája ablakát elfüggönyözzék, mert úgy érezte, hogy a függöny elválasztja őt a külvilágtól. Kremlbeli dolgozószobájában a berende­zés gyakorlatias ésszerűsége sok min­dent elárul. De hogy valaki ne múzeum­ban, hanem abban a dolgozószobában érezze magát, ahol Vlagyimir lljics ír, megbeszélést tart, olvas, valaminek örül, valami miatt felháborodik, az szükséges, hogy minden tárgyat az ő szemével lás­son. A kis gumival ellátott ragasztósüveg­nek Lenin az „orros gumiarabicum“ el­nevezést adta. Az íróasztal fiókjai általá­ban zárva voltak, de a bal oldali felső most is állandóan nyitva áll. Ebbe rakta Vlagyimir lljics a teleírt papírlapokat, és a titkárok naponta többször ürítették azt a fiókot. A faliórának bolond szokása volt, naponta olykor 15 percet sietett. Lenin általában nem tartotta órának az olyan időmérőt, amely egyetlen perccel is téve­dett. Ezt azonban nem engedte kicserél­ni. „A másik is csak ilyen lenne“ - hárí­totta el a kérdezösködést. K épzeljük el, milyen tompán világít a 16 wattos villanykörte éjszakán­ként a zöld lámpaernyő alatt, az asztalt, a papírokat és a föléjük hajoló Lenint egy sárgás fényfolt világítja meg. És talán akkor fel tudjuk fogni azt a hihetetlenül megfeszített szellemi tevékenységet, amelyet itt végeztek. Megszűnnek a han­gok, amelyek velünk érkeztek ide. Évtize­dek távolából visszatér az egykori csönd. Itt egyébként csak nagyon későn ült el a zaj. Napközben, este, sót sokszor éjfé­lig folytak a tanácskozások. Lenin telefo­non is tárgyalt, a telefon-összeköttetés más városokkal rossz volt, és neki sok­szor kiabálnia kellett a kagylóba. Gyak­ran harsant fel Vlagyimir lljics nevetése. A kortársak emlékezései szerint Lenin könnyedén, vidáman, tréfálva dolgozott. Államférfiúi tehetsége, áttekinthetősége megkönnyítette, hogy rögtön felismerje a dolgok lényegét. Egyszer a Népbiztosok Tanácsában munkásházak építéséről volt szó. Az épí­tész négyezer rubeles költségvetést ter­jesztett be minden egyes házra. A pénz­ügyi népbiztosság képviselője tiltakozott: a négyezer rubel túl sok, csak kétezret szabad engedélyezni. M indkét fél a saját álláspontja mellett kardoskodott, miközben Lenin pa­pírszeletekre jegyezgetett. Először az építészt kérdezte: épített-e már ilyen házat, és teljesen bizonyos-e benne, hogy négyezer rubelre van szükség az építkezéshez? Az építész ugyanazon a pa­pírszeleten válaszolt: természetesen épí­tett. A másik papírdarabot a pénzügyi hatóság képviselője kapta: ö épített-e már ilyen házakat? Az megvonta a vállát: természetesen nem. Amikor a vita befejeződött, Lenin újból megismételte a kérdését, ez alkalommal szóban. A válaszok ugyanazok voltak. A Népbiztosok Tanácsának tagjai az építész javaslatát fogadták el. Lenint hidegen hagyták a formaságok. Mindig kigúnyolta az olyan érvelést, hogy valami azért van úgy, mert másképp nem lehet, „ön kitart álláspontja mellett, ez remek dolog, de alapozza meg azt gaz­daságilag, s ami a legfontosabb, bizo­nyítsa be, hogy ez által az állam nyer, a dolgozóknak jobb lesz, mert ami ezen­kívül van, az egy huncut garast sem ér“ - magyarázta. Vlagyimir lljics számára természetes szükséglet volt, hogy találkozzék munká­sokkal és parasztokkal. A parasztságot és a parasztgazdaságot érintő fontos ügyekben tanácskozás végett Beketovo faluból meghívott Moszkvába két földmű­vest. A Saposnyikovot és T. Kondrovot, 1921. március 1 -én a következő szövegű táviratot küldi ez ügyben az ufai kor­mányzósági végrehajtó bizottság elnöké­nek: „Beleegyezés esetén haladéktala- . nul szervezze meg utazásukat a párt- kongresszus küldötteinek fenntartott ko­csiban, gondoskodjon az utazásra éle­lemről és mindenről, amire szükségük lehet, törődjön velük, segítse ókét.“ A szovjet állam vezetője nem fölren­deli a két parasztot Moszkvába, hanem tanácskozásra hívja meg őket, s arra is gondja van, hogy a Beketovótól Moszkváig tartó utazás mentes legyen az akkori időkre jellemző nehézségektől. Albert Rice Williams amerikai újságíró Lenin dolgozószobáját „a világ legna­gyobb fogadótermének“ nevezte. Ő írja le, hogy egy alkalommal Lenin egy tam- bovi paraszttal beszélgetve megszegte a saját maga által kialakított szabályt, túllépte a látogatók számára kiszabott időt. „Természetesen egyetemi végzett­séggel rendelkezve, több kötetnyi saját művel a háta mögött, Lenin összehason- lítatlanul többet tudott elméletileg, mint a tambovi paraszt - írja Williams. - De másrészt a nehéz munka és az élet iskoláját kijárt ember meg tudta osztani Leninnel gazdag gyakorlati tapasztalata­it. Ez a paraszt a népi bölcsességet halmozta fel magában. Minden végtele­nül érdekelte Lenint. Mint minden igazán nagy ember, ö is tudta, hogy a legműve­letlenebb embertől is lehet valamit ta­nulni.“ J. JAKOVLEV «■BBH ★★★★★★★★★★★★★★★★ * A tck 'k^rk ★ ★ * ★★★★★★★★★★★★★★★★★★ 1985. IV. 19.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents