Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-11 / 2. szám

A FEJLETT SZOCIALIZMUS KÖVETELMÉNYEINEK SZINTJÉN

(Folytatás a 3. oldalról)

hoz, a nemzetek további fejlődéséhez és közeledéséhez vezetnek, arra törekedve, hogy a társadalmi viszonyok mindig és mindenütt megfeleljenek a szociális igazságosság elvének, ami elválaszthatatlan a szocializmustól.

Politikai rendszerünk legfontosabb mutatójának a nép szocialista önrendelkezésének teljes érvényesítését tekintjük. Ez alatt a társadalom és az állam olyan demokratikus irányítási rendszerét értjük, amely nemcsak a dolgozók érdekében hat, hanem magukon a dolgozókon keresztül. Ez természetesen megköveteli a párt szerepének további növelését, a társadalom politikai és pártirányítása minőségi színvonalának további javítását.

A nagy célokat a gazdasági és szociális-politikai fejlődésben nem lehet elérni a dolgozók mély ismeretei, nagyfokú öntudatossága és kulturális színvonala nélkül. Az új termelési-gazdasági, szociális és politikai körülmények létrehozásának végső soron az ember harmonikus fejlődését kell biztosítania. A személyiség sokoldalú fejlődése volt, és most is a legmagasabb célkitűzésünk. Figyelembe kell vennünk azonban azt, hogy az egyén fejlődésének sokoldalúságát az egész közösség sokoldalú fejlődésének mértéke határozza meg, ez pedig a társadalom szociális-gazdasági fejlettségi szintjétől, anyagi és kulturális lehetőségeitől függ.

A párt valóban újító és mélyen elméleti következtetéseinek, téziseinek elsajátítása a dolgozók által, lényegében atársadalmi tudat változását jelenti. Az ebbe az irányba ható eszmei-elméleti és propagandamunkának rendkívül nagy jelentősége van. Népünk tudatának fejlődésében, a szocializmusról szóló tudományos elmélet legújabb gondolatainak és népünk társadalmi tevékenységének az összekapcsolásában teljes joggal látjuk - úgy mint mindig- társadalmi rendszerünk óriási előnyét, a tömegek társadalmi és munkaaktivitásának forrását. Ezért rá kell vezetni minden szovjet embert, hogy tudatosítsa a feladatok terjedelmét és bonyolultságát, hogy képes és hajlandó legyen ezek teljesítésére, energikusan és kezdeményezzen lépjen fel és a lehető legjobb eredményeket érje el.

Emellett sosem szabad megfeledkezni: nemcsak arról van szó, hogy - úgymond - elméletben sajátítsuk el az új gondolatokat. Létfontosságú úgy megérteni a dolgot, hogy ezen új gondolatokat figyelembe véve kell fejlődnie a párt-, az állami és gazdasági szervek, a társadalmi szervezetek munkájának, éspedig minden szinten. Ebben rejlik a gazdasági fejlesztés elvi kérdéseiről az SZKP KB és a kormány által az utóbbi időben elfogadott határozatok politikai értelme. E szempontból kezdett foglalkozni az SZKP Központi Bizottsága és a Politikai Bizottság a szovjetek, a szakszervezetek, a Komszomol, a népi ellenőrzés és az alkotószövetségek tevékenységének időszerű kérdéseivel.

Az elmondottak alapján világos, hogy a fejlett szocializmus tökéletesítése egy egész történelmi korszakot ölel fel. Ennek meglesznek a konkrét fokozatai, a feladatok is fokozatosak lesznek. Viszont az elsőrendű problémákat szükséges már most, gyorsított ütemben megoldani, létre kell hozni a következő ötéves időszak számára szükséges minőségi mutatókat.

Az SZKP új szerkesztésű programjában mindez visszatükröződik. Azzal, hogy olyan javításokat eszközölünk benne, melyeket a politikai és tudományos realizmus szelleme - ami gyökeret eresztett á pártban - szab meg, pontosabban meg tudjuk határozni a kommunizmus közvetlen építésének határai felé történő átmenet perspektíváit. Lenin az írta, ha szigorúan meg fogják különböztetni az egyes szakaszokat, melyek tulajdonságaikban eltérőek, ha józanul mérlegelik azok menetének körülményeit, ez egyáltalán nem fogja jelenteni a végső cél elodázását, s ugyancsak nem jelenti, hogy előre lassítanák ezt az utat. Teljes mértékben tekintetbe vesszük Lenin eme módszertani elvét.

Tanításunk megalapítói nemcsak úgy szóltak a kommunizmusról mint valami ideálról, valamilyen végső állapotról, de mindenekelőtt mint „igazi mozgalomról“. A fejlett szocializmus tökéletesítése tényleges haladás a kommunizmus felé. Más út nem vezet hozzá.

Minden elhamarkodottság, megelőzés, ami az erről az útról alkotott leegyszerűsített elképzelésekre vezethető vissza, ha jól elgondolkodunk rajta, lényegében nem jelent mást, mint megpróbálni holnapra halasztani azt, amit már ma meg lehet és meg kell tenni. Ez nem lenini, nem bolsevik eljárás. Hiszen a rossz politikai beszédek mögött, melyeket Lenin is bírált, a leggyakrabban az bújik meg- akár a legjobb akarat is diktálhatja, - hogy mai fogyatékosságainkat és tévedéseinket besorolják a szocializmus természetes kísérőjelenségei közé, amelyektől majd csak a kommunizmusban szabadulhatunk meg. Ez a hozzáállás lecsökkenti mind a szocializmussal, mind pedig a kommunizmussal szemben támasztott követelmények színvonalát és elmossa a köztük levő különbségeket, - ahogy ezt Lenin is mondta.

Tehát mi nem a kommunizmus felé való haladásunk lassításáról, hanem a gyorsításáról beszélünk. Ez reális, hiszen reálisak a kitűzött feladatok és a megvalósítás eszközei is.

Mindenünk adott, ami elengedhetetlenül szükséges az új feladatok megoldásához. S amint Lenin írta: rendelkezünk azzal az előnnyel, hogy pártunk nagyon jól ismeri a saját útját.

2.

Amikor a fejlett szocializmus tökéletesítése folyamatának sokoldalúságát hangsúlyozzuk, ezzel a reánk váró munka nagyságára figyelmeztetünk. Érthetően nem lenne okos dolog pontos dátumot megszabni, hogy mikor ér véget. Itt a terminusok a szovjet nép tevékenységének eredményeitől függhetnek. Döntő mértékben az határozza

meg őket, milyen határokat érünk el, milyen szintet ér el népgazdaságunk.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy ellentmondásoktól terhes világban élünk és dolgozunk. Ezzel kapcsolatban is a gazdaságnak kell szentelni a legnagyobb figyelmet. Ebben van védelmi erőnk, a szovjet nép biztonságának, békés munkafeltételei garantálásának anyagi alapja. Minél jobbak iesznek országunkban a gazdasági tevékenység eredményei, annál nagyobb mértékben járulhatunk hozzá a testvéri szocialista országokkal folytatott gazdasági együttműködéshez, s annál gyümölcsözőbb lesz ez az együttműködés a mi számunkra, a szövetségeseink és az egész világszocializmus számára.

Amikor tehát globális külpolitikai stratégiánkat dolgozzuk ki, mindig az a gondolat vezérelt és vezérel bennünket, hogy a nemzetközi fejlődést, a világtörténelem alakulását mindenekelőtt gazdasági sikereinkkel fudjuk befolyásolni. Tömören szólva: a gazdasági-építés számunkra a „legfontosabb politika“ (Lenin).

Gazdaságunk helyzete, problémái és nehézségei természetesen pártunk XXVII. kongresszusa vitájának tárgya lesz. A kongresszus általánosítja majd az ország gazdasági fejlődésének eredményeit, értékeli mindazt, amit elvégeztünk, amit nem fejeztünk be, s megszabja az elkövetkező öt esztendőre, valamint az évszázad végéig szóló feladatokat. Sok gazdasági kérdés - beleértve a legkomolyabbakat, az alapvető jelentőségúeket is - nem csupán azért kerül a kongresszusi tanácskozás programjára, mert olyan naptári választóvonalhoz érkeztünk, amely az egyik ötéves időszakot elválasztja a másiktól.

Maga a gazdaság érkezett olyan határhoz, ahol a minőségi változások és átalakulások már napjaink korparancsaként jelentkeznek. Ez azt jelenti: a párt számára a kongresszusi felkészülés egyben arra is felkészülést jelent, hogy mélyrehatóan elemezzük a népgazdaságban megérett változások lényegét, s azokat a távlatokat is, amelyeket ezek a változások lehetségessé tesznek.

A gazdasággal kapcsolatos gondolkodásmódunknak és tevékenységünknek ma a fejlett szocializmus koncepciójából kell kiindulnia, s az abban rejlő realizmus követelményeinek kell megfelelnie. Hogy ez mit jelent?

Rendkívül fontos reálisan megközelíteni azt a kérdést, hogy mit tud nyújtani a gazdaság a kommunista formáció első fázisában. Megengedhetetlen, hogy szép, de elérhetetlen célok felé orientálódjon. Az ilyen, a marxista-leninista tudománytól, az élettől való elhajlásért, más szavakkal voluntarizmusért, meg kell fizetni. De más szélsőségeket is kerülni kell, azaz nem szabad lebecsülni a szocialista gazdaság lehetőségeit, s az alábecsülök által elképzelt feladatokat kitűzni. Ez is rossz magatartás, méltatlan a marxistákhoz-leninistákhoz, idegen a szocialista társadalom forradalmi szellemétől.

Gazdasági ügyeinkben nem szabad teret engedni a szűk prakticizmusnak, amely csak a szürke gondokra korlátozódik, s fél a nagy gondolatoktól és céloktól. Hiszen .nem titok, hogy a népgazdaságban tevékenykedő egyes elvtársak csak a részleges, azonnali megoldást kívánó problémákra összpontosítanak. Kétszeresen rossz, amikor az olyan gazdasági szemléletet, amelyben kevés a nagyszabású, bátor gondolat, a rosszul értelmezett realizmus követelményeivel próbálják magyarázni. Állítólag nem hunyhatunk szemet a nehézségek előtt, amelyekből ma annyi van, hogy jobb, ha nem is készítünk nagy terveket a jövőre. Emlékeztetni kell arra, hogy miként vélekedett Lenin - már elnézést - az ilyen „realizmusról“. Egyik munkájában azt írta, hogy ha megjelennek a hosszú évekre felállított nagy tervek, gyakran akadnak szkeptikusok, akik kijelentik: hogyan is tervezhetnénk mi ennyi évre előre, adná isten, hogy csak annyit el bírjunk végezni, amennyit most kell. Elvtársak, össze kell tudni kapcsolni a kettőt, nem lehet dolgozni, ha nincsenek távlati, jelentős sikerekkel számoló terveink.

Az ilyen lenini hozzáállásnak kell példát szolgáltatnia az igazi realizmusról a gazdasági tevékenységben. A tisztán gazdasági számítások józanságát szervesen össze kell kapcsolni a széles körű politikai szemlélettel, az általánosítás művészetével, amely képes kifejezni a legfontosabbat, azt, hogy mi formálja a mai valóságot és a szovjet gazdaság jövőjét.

Ebből következik: terveinket, gazdasági gyakorlatunkat, nem tisztán gazdasági szempontból, hanem politikaigazdasági szempontokból is alá kell támasztani. Más szavakkal: a szocialista gazdaság objektív fejlödéstörvé- nyeinek ismeretére és sokoldalú alkalmazására van szükség. Ugyanis ha nem ezek határoznák meg tetteinket, semmiféle realizmusról nem lehetne beszélni.

A pártkongresszusok és KB-ülések határozatai leszögezik, hogy a fejlett szocializmus szakaszában az intenzív gazdálkodási módszerekre való áttérés, a termelés hatékonyságának átütő erejű növelése objektíve társadalmi szükségletté válik. E tézisnek éppen a politikai-gazdasági lényege a fontos számunkra. A tapasztalat is igazolja, hogy ha ez nem talál megértésre, akkor az elméletileg alátámasztott, helyes gondolatok elvesztik mozgósító, a gyakorlat számára irányt adó jelentőségüket.

Tulajdonképpen mi is késztet bennünket a termelés intenzifikálására, más szavakkal arra, hogy kisebb anyagi ráfordítással és kevesebb dolgozóval érjünk el nagyobb termelést? A helyes, de mégsem kielégítő válasz, mivel nincs politikai-gazdasági mélysége, az, miszerint az utóbbi időben egyre erősebben megnyilvánul a termelésben az anyagi és emberi források korlátozottsága.

Valóban tapasztalható a források bizonyos hiánya. Azonban tegyük fel a kérdést: Ha az ellenkező eset állna fenn, vagyis a különböző kívánságok szerint elegendő anyag, nyersanyag, energia és munkaerő lenne, akkor gazdálkodhatnánk-e napjainkban, a mai felfogás szerint gazdaságtalan módszerekkel, amelyek az extenzív fejlődést jellemzik? És ez nem jelenti azt, hogy a kérdést absztrakt módon közelítjük meg. Hiszen számtalan olyan forrás van, melynél nem éreztünk és nem érzünk hiányt. És most mégsem engedhető meg, hogy ne a rendkívül

szigorú gazdaságossági követelményeknek megfelelően használjuk ki ezeket, s hogy ne nyilvánuljanak meg minden lépésnél az aktív takarékossági törekvések.

Mindez már csak azért sem engedhető meg, mert a szovjet gazdaság sikerei maguk szabják meg az extenzív fejlesztés limitjeit. Végső soron nem az erőforrások hiánya diktálja az intenzifikáció elkerülhetetlenségét, hanem mindenekelőtt az a tény; népgazdaságunk már biztosította a termelés olyan terjedelmét, hogy ma már a bővítés helyett inkább korszerűsíteni kell, ha előre akarunk lépni. A népgazdasági folyamatok szervezése és irányítása során semmilyen esetben sem orientálódhatunk „mindig ugyanannak a gyártására, csak nagyobb terjedelemben“.

Az egyes termékfélékből igazán nincs elegendő. Bizonyos ideig még nem kevés erőfeszítésünkbe és eszközökbe fog kerülni a különböző fogyatékosságok, aránytalanságok és szűk keresztmetszetek felszámolása. E téren nem lehet mit tenni. Fontos azonban azt megérteni, ha intézkedéseket hozunk e fogyatékosságok mielőbbi kiküszöbölésére, a legnagyobb figyelmet arra kell fordítani, hogy minőségi változást érjünk el az egész népgazdaságban. Világosan kell látni: országunk további gazdasági előrehaladása attól függ, miként tudjuk kihasználni az összes tartalékot, attól a művészetünktől, hogy mennyire vagyunk képesek mozgósítani azokat a hatalmas alkotó erőket, amelyek a fejlett szocialista gazdaságra jellemzőek.

Ezek az erők lehetővé teszik, helyesebben szólva köteleznek bennünket arra, hogy nagy, programjelentő- ségú feladatot tűzzünk ki: biztosítani, hogy a társadalmi munkatermelékenység tekintetében országunk elérje a legmagasabb világszínvonalat. E feladat küldetése politikailag, társadalmilag és gazdaságilag is alátámasztott.

Először: bármilyen gyorsan is igyekszünk a szovjet társadalom életének minden oldalát összehangolni a szocializmusról alkotott legmagasabb, tudományosan alátámasztott elképzelésekkel, mindig felmerül a munkatermelékenység kérdése, ugyanolyan fontossággal, mint amilyet Lenin tulajdonított neki. Amint ismeretes, ö éppen a legnagyobb munkatermelékenység elérésében látta a legfontosabbat, a legmeghatározóbbat az új társadalmi-gazdasági formáció végső győzelme szempontjából. S ugyanígy, a fejlett szocializmus tökéletesítésének folyamata, tartalmát tekintve szintén feltételezi, hogy a Lenin által megfogalmazott feladatnak a gyakorlati megvalósulás útjára kell lépnie.

Másodszor: ha társadalmunk fejlődését aképp értékeljük, mint a szocialista ideál teljes megvalósítása felé ható folyamatot, akkor egyúttal kötelező erejű társadalmi mutatóként szabtuk meg e fejlődés számára a nép életszínvonalának maximális növekedését. S ez csak a munkatermelékenység fokozásával érhető el, aminek a legmagasabb szintje elengedhetetlen, viszont elégséges feltétel is ahhoz, hogy a dolgozók életszínvonala ugyanolyan szintű legyen. ■

Harmadszor: a munkatermelékenységben a világelsőség elérését célzó irányvonal megfelel jelenlegi gazdasági lehetőségeinknek. A Szovjetunóban létrehozott, sok ágazatot felölelő egységes népgazdasági komplexum hatalmas termelői-műszaki potenciállal rendelkezik. Sok ágazat termelésének terjedelmét tekintve országunk meggyőzően vezet, s a világon nem találni ezekkel egyenlőt. Ami közvetlenül a társadalmi munkatermelékenységet illeti, ennek növekedési ütemét tekintve a Szovjetunió megelőzi a legfejlettebb kapitalista államokat. S bár e kulcsfontosságú mutató terén a szovjet gazdaság és a magasan fejlett kapitalizmus között még van különbség, s nem is kicsi, van rá módunk, hogy e különbséget felszámoljuk, s az élre kerüljünk.

Helytelen lenne azt képzelni, hogy a távolságot, amely elválaszt bennünket ettől a céltól, rövid idő alatt sikerül megtennünk. De legyen bármilyen nagy és bonyolult a feladat, nincs ok arra, hogy teljesítését a belátható jövő határain túlra toljuk ki. Ezért jól a tudatunkba kell vésni e munkát, szó szerint szem előtt kell már ma is tartani.

Ehhez kell hangolni terveinket, gazdasági döntéseinket.

Ilyen nézőpontból kell tekinteni a szovjet gazdaság legközelebbi feladataira. A nyolcvanas évek végéig alapvető fordulatot kell elérnünk a népgazdaság hatékonyságának fokozásában, az összes ágazat intenzifikálásában.

Egy ilyen fordulat objektív feltételei adottak. Arról van tehát szó, hogy tudatosan erre irányítsuk egész gazdasági tevékenységünket. _

Mindenekelőtt a szervező munkában kell mozgósítani minden igyekezetei és az elkerülhetetlenül szükséges anyagi eszközöket, a népgazdasági ágazatok gyors műszaki innovációjára, a leghaladóbb technika alkalmazására a termelésben. Ez kulcsfontosságú feladat. Megoldása egyben az intenzifikáció problémájának a megoldását, a gazdaság hatékonyságának növelését is jelenti. Természetesen országunk hatalmas tudományos-műszaki potenciáljának gazdasági-termelési kihasználása, a potenciál további fejlesztése a párt figyelmének homlokterében áll. A tervek szerint ezt a kérdést az SZKP KB legközelebbi ülése behatóan fogja tanulmányozni.

Az eredményt, amit a legkorszerűbb technika és technológia bevezetésével el akarunk érni, helyesen nevezzük a termelőerők minőségi változásának. Minden marxista ismeri azt az igazságot, hogy a termelőerők fejlesztéséhez szükséges bizonyos, a termelési viszonyokból eredő társadalmi forma. Erről az igazságról nem feledkezhetünk és nem is feledkezünk meg, annál is inkább, mivel maga az élet, saját gyakorlatunk is szüntelenül emlékeztet rá bennünket.

Emlékeztet, úgymond pozitívan akkor, amikor a gazdasági kísérletek keretében alkalmazott új formák azonnal és számottevően segítenek a termelési apparátus korszerűsítésében, a munkatermelékenység lényeges növelésében. ÚJ SZÚ Negatívan akkor emlékeztet, amikor a gazdálkodás múlt(Folytatás az 5. oldalon)

fass. i. n.