Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-15 / 11. szám
AZ IDEOLÓGIAI MUNKA 11 JYI 1 IJSZÚ 3 i. III. 15. Az ideológiai munka hatékonysága nem mérhető ugyanolyan mércékkel, mint a gazdasági tevékenységé. Ezen túlmenően az eszmei nevelést nem szüntethetjük meg, ha nem eléggé hatékony. Már csak azért sem, mivel szüntelen harc folyik a szocialista és a burzsoá ideológia között s az utóbbi - az 1968-1969. évi válság tanulságai szerint - azonnal elfoglalná az általunk átengedett területet. Ezért nem elégedhetünk meg a kialakult helyzettel, hanem szüntelenül tökéletesítenünk kell hatásgyakorlásunk tartalmát, formáit és módszereit, állandóan ügyelnünk kell minőségének és hatásfokának javítására. Az ideológiai munka hatékonyságának kérdésére módszertanilag is alapvető választ ad V. I. Leninnek az a követelménye, hogy a munka olyan eszközeit, formáit és módszereit kell megválasztanunk, amelyek a lehető legkisebb erőkifejtéssel szavatolják számunkra a legnagyobb és legbiztosabb eredményeket. Ebből a lenini hagyatékból kiindulva, az ideológiai munka hatékonyságát úgy határozhatjuk meg, mint törekvéseink eredményeit az emberek szocialista öntudata és cselekvése formálásában, a pártdokumentumok megfogalmazta célok viszonylatában, mégpedig a társadalmi fejlődés konkrét történelmi szakaszában. Az ideológiai munka céljai alatt az emberek szocialista öntudata és cselekvése pártunk, valamint társadalmunk által igényelt fokát értjük. Ezt a fokot cselekvő ideológiai tevékenységünkkel kívánjuk elérni. S éppen az eredmények alapján mérhetjük le, hogy tevékenységünkkel valóban mit is értünk el. Vagyis, minél teljesebb az összhang az elért eredmények és a kitűzött célok között, munkánk annál hatékonyabb. Persze, tekintetbe kell venni a szervezési vonatkozásokat, a felhasznált anyagi eszközök meny- nyiségét és a célok eléréséhez szükséges időt is. A mondottakból az alábbi következtetéseket vonhatjuk le a pártszervezetek tevékenységére:- mindig nagyon konkrétan tisztában kell lennünk időszerű és távlati céljainkkal. Vagyis különbséget kell tennünk a stratégiai és a taktikai, a hosszú és a rövid távú, az általános és a sajátos célok között, mégpedig dialektikus egységükben, kapcsolatukban és feltételezettségükben; a hatásgyakorlás céljai, tartalma, módszerei, formái és eszközei megválasztását minden esetben kell hogy megelőzze az adott helyzet tüzetes elemzése. Csak ezen az alapon lehet kitűzni a célokat és felmérni a tényleges eredményeket, a hatékonyságot. Nem lehet beletörődni abba, hogy új határozatokat fogadnak el a korábbiak teljesítésének tüzetes elemzése nélkül;- sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy az embert nemcsak eszmei-nevelő munkánk formálja, hanem a társadalom makro- és mikroközege is, amely meghatványozhatja a nevelés folyamatát, kedvezően hathat, de - ellenkezőleg - csökkentheti az eszmei befolyásgyakorlás hatékonyságát;- eredményesebben kell harcolni az olyan, szerencsére már csak szórványos jelenségek ellen, hogy az ideológiai munka hatékonyságát csak a nevelést szolgáló akciók száma, a termelési tevékenység és a társadalompolitikai aktivitás mennyiségi mutatói alapján értékelik. Amennyiben tehát az ideológiai munka eredményei nem mérhetőek csupán a gazdasági tevékenység eredményei alapján, felmerül a kérdés, hogy milyen is az ideológiai és a termelési szféra viszonya? Noha kétségtelenül dialektikus egységet képeznek, amit kiemelt a CSKP XVI. kongresszusának követelménye, hogy el kell mélyíteni a párt ideológiai, politikai, gazdasági és szervező munkájának egységét, a hatékonyság nem mérhető csupán a kollektívák munkájának eredményeivel. Ugyanakkor azonban a gazdasági szféra nem választható el az ideológiaitól. Az ideológiai tevékenység áttételesen hat a gazdaságra, mégpedig az ember szellemi élete, tudata, a munka iránti szocialista viszonyra nevelése útján. Viszont szem előtt kell tartanunk, hogy munkaeredményei nem függnek csupán az ideológiai tevékenység tartalmától, hanem számos további tényezőtől is: az irányításnak és a munkafolyamat szervezésének, az anyagi-műszaki ellátásnak színvonalától, az anyagi és a szellemi ösztönzés rendszerétől stb. Térjünk most rá az ideológiai munka hatékonysága tulajdonképpeni kritériumainak kérdésére. Az ideológiai tevékenység anyagi és szellemi sikerekkel, illetve kudarcokkal jár. Ebből következően a hatékonyság fogalmának két egymástól elválaszthatatlan oldala van: változások a tudatban, illetve a gyakorlati cselekvésben. Ezek kölcsönösen kiegészítik egymást. Jóllehet az elmélet még nem tárta fel a hatékonyság minden kritériumát, általános az egyetértés abban, hogy a szellemi vetület mércéi közé tartozik: a tudás és a meggyőződés szintje, a gyakorlati vetületé pedig a munka- és a társadalompolitikai aktivitás, az erkölcsi magatartás és a cselekvés. Ezeket nevezzük általános mércének. A kritériumok alapján lemérhetjük a marxista-leninista elmélet elsajátításának fokát, mélységét, sokoldalúságát, szocialista erkölcsösségét. A cselekvés konkrét eredményei alapján mérhető le az ember világnézete, nézetei és tudata. Ezek az eredmények azonban nem mérhetőek csupán a munkatermelékenységgel, a gyártmányok mennyiségével és minőségével, a vas tonnáival és a gabona mázsáival, hanem az ember teremtette szellemi értékekkel is, társadalmi aktivitásával, a többiek, a kollektíva, a társadalom iránti viszonyával. Célunk tehát, amint azt Cser- nyenko elvtárs hangsúlyozta az SZKP KB 1983 júniusi ülésén, formálni ,,az eszmeileg meggyőződött, harmonikusan fejlett és szellemileg gazdag személyiséget, aki életét a szocialista igazságosság és a bölcsesség, a jó és a szép törvényei szerint éli. “ Gondolkozzunk el afölött, hogy tulajdonképpen mit is jelentenek az egyes kritériumok. Ezeknek egyike a marxista-leninista elmélet ismeretének szintje, bel- és külpolitikánk megértésének és törvényeink elsajátításának foka. Az új ismeretekre az empirikus és az elméleti megismerés egységes folyamatában teszünk szert. Ennek megfelelnek az adott kritériumok is, amelyek közül a legmagasabb rendű a marxista-leninista elméletnek és módszertanának az elsajátítása. Fontos tényező a marxiz- mus-leninizmus lényegének megértése és felhasználása a társadalmi valóság folyamatainak és jelenségeinek elemzésében. Csak az ilyen megközelítés alapján vizsgálhatjuk a ,,tudás“ kritériumát. A tudás azonban még nem meggyőződés. Az életben elég gyakran előfordul, hogy a marxizmus-leniniz- mus elméletét ismerő művelt ember, aki tisztában van törvényeinkkel és erkölcsi kódexunkkal, ezzel ellentétben cselekszik. Pártunk törekvése az, hogy a tudás ösztönözze, motiválja a gyakorlati tevékenységet és az ismeretek alapján formálódjék a kommunista meggyőződés. Hosszú távú törekvéseink legfontosabb mércéje a meggyőződés. A kommunista meggyőződés formálása az ideológiai tevékenység legfontosabb feladata. Ennek alapvető jegyei és mutatói: meggyőződés a marxista-leninista tanítás helyességéről, a marxizmus-leninizmus iránti hűség és határozottság a kommunista eszményekért vívott harcban. Az eszmei meggyőződés azonban a hatékonyságnak csupán az egyik vetülete. Célunk az, hogy a kommunista meggyőződés az emberek cselekvésének motívumává és normájává, az emberek élete és cselekvése belső törvényszerűségévé váljon. Az ember politikai érettsége, eszmeisége nem Ítélhető meg csupán a szavak alapján, hanem az ember cselekvése, illetve tétlensége, magatartása, munkájának eredményei, a munka és a környezet iránti viszonya szerint. Az ember munkaaktivitásának a kommunista ideológia szempontjából való értékelése során tekintetbe kell venni felkészültségét szocialista módon dolgozni. Ez nemcsak jelentős munkaeredményeket követel, hanem a személyiség egész belső életének az átszervezését is. Sajnos, a jelentős munkaeredményekkel és sikerekkel nincsenek mindig összhangban az ember erkölcsi tulajdonságai. Az eredmények akkor képezik a nevelő tevékenység mércéjét, ha tükrözik a társadalmi érdekeknek és a megvalósításukért folytatott harcban betöltött szerepnek mély megértését, ha a feladatok öntudatos teljesítése az ember szükségletévé válik. Csak ebben az esetben beszélhetünk az ember magas fokú eszmeiségéről, kommunista öntudatáról és fejlettségéről. A munka azonban csak egy része az ember gyakorlati tevékenységének. Ezért tisztáznunk kell társadalompolitikai aktivitásának kritériumát is. A különféle társadalmi tevékenységben és munkában való részvétel az egyik oldalon a kommunista öntudatosság, munkaszeretet és szervezettség formálásának tényleges iskolája, a másik oldalon meggyőző bizonyítéka az ember eszmei érettségének, aki önként és nem formálisan teljesiti kitűzött feladatait. Az erkölcsös magatartás kritériumát jelemzi a tettek összhangja a szocialista erkölcs alapelveivel. Az erkölcsösség és az annak megfelelő magatartás közvetlenül kifejezi a kommunista fejlettségét, amely cselekvő életfelfogásában nyilvánul meg. Az eszmei befolyásgyakorlás akkor a leghatékonyabb, ha a szocialista erkölcs alapelvei az ember szükségletévé válnak. A mondottakból levonhatjuk azt a következtetést, amely lehetővé teszi számunkra jobban megérteni az eszmei befolyásgyakorlás egész mechanizmusát: minden tudatváltozásnak alapja bizonyos ismeretek elsajátítása. Az elsajátított ismeretek meggyőződéssé alakulnak át. A meggyőződés, mint az ismeretek és az érzések dialektikus egysége a tudatnak olyan formája, amely az ember ideológiai orientáltságának minőségi változásairól tanúskodik. A meggyőződés az a tényező, amely meghatározza az ember szociális cselekvését, munka- és társadalompolitikai aktivitását. De csak a cselekvés, a tevékenység jellemzi a meggyőződés mélységét és orientációját. Ezek az ideológiai munka hatékonyságának fő mércéi, amelyekkel általában felmérhető a hatása. Dr. DUSÁN DOROTIN kandidátus R oppant mozgalmas korban élünk. Ha mondjuk valamely mai nagyváros utcájába csúcsforgalom idején betoppanna egy jövevény, no nem a világűrből, hanem saját XVII. századunkból, egy földink tehát, ugyan mit szólna? Még elgondolni is nehéz. Annyi azonban bizonyos, hogy az nem lenne irigylésre méltó helyzetben. Korunk dinamikus, s roppant nyugtalan. Szinte az égig csapnak a politikai szenvedélyek hullámai, a világ több sarkában fegyverek dörögnek a vér hullik, minden rendű és rangú kalandorok tartják rémületben az embereket, repülőgépeket térítenek el, pokolgépeket robbantanak. Felforrósodnak az osztályküzdelmek, ezekben is eldördülnek a fegyverek, meghalnak emberek. Egyik olvasónk írja Madagaszkárból: ,.önöknél miért van ekkora nyugalom?“ Tény és való, az emberek bármely szakában háborítatlanul jönnek az utcán, sétálhatnak a parkokban, kosárral a karjukon gombázhatnak a csöndes erdőben. Nem kell félniök, hogy az utcasarkon, vagy a fa mögül kiugrik valaki, aki csalódott az életben, egy felhőkarcoló tetejéről leveti magát közibük az utcára, vagy lövöldözni kezd a gyanútlan járókelőkre. A mieink többnyire a csendet kedvelik. Alig látni olyan valakit, aki úgy jár az utcán, hogy magnetofont bömböltet, és nem szokás mifelénk az sem, hogy hajnali háromkor hangos trombitálással verjük föl álmukból a ház lakóit. Munkás ország a miénk, naplopók, semmittevők A nyugalom ára nálunk nincsenek, ezért is van tisztelete a csendnek. Vannak persze, akik más szemmel néznek minket. Egyesek furcsálják talán, hogy szovjet ember nem vonul feliratos táblával az utcára, nem nyomatékosit ezen a módon kormányával szemben, nem fordít föl autókat, villamosokat, nem veri be az üzletek kirakatüvegeit, nem dobálózik utcakövekkel. Valóban nem, nálunk nem divat felfordítani, beverni, megdobálni. Nálunk a hatalom ugyanis a népé, az övé valóban, s ha netán valaki követ ragad, csak a társát dobhatja meg vele. Ez pedig egyszerűen ostobaság, semmi egyéb. Nem azt akarjuk mondani, hogy a mi társadalmunk konfliktusmentes, hogy nálunk nincs miért pörölni, vitatkozni, persze hogy van, ámde a lényeg az, hogy hibák, melléfogások, helytelen döntések okán nem kárörvendez senki. Inkább közös erőfeszítéssel iparkodunk javítani, segíteni a dolgon. Nem árt emlékezni, hogy nyugalmát a mi népünk drága áron váltotta meg. Két világháború, polgárháború, éhezés, romok, városaink és falvaink újjáépítése - mindez ott van mögöttünk, nemzedékek egész sora járta meg ezeket a kemény, munkás esztendőket. Olvassuk el a „szláv Mona Lisa“ történetét, s Natalia Zavalisina sorsából láthatjuk, mi volt az ár, amelyet nyugalmunkért kellett lerónunk. Igen, megszereztük a nyugalmat, de senki ezt össze ne tévessze holmi merev mozdulatlansággal vagy közönnyel a világ dolgai iránt. Ez fatális félreértés volna. A szovjet ember soha nem volt közömbös és nem az ma sem. Van egy olyan mondás, hogy „idegen bánat nem létezik“, s ez így igaz. Embertársunk, elvtársunk gondja-baja éppúgy nem idegen tőlünk, mint ahogy a világé sem, amelyben élünk. A mi népünk sajátjaként éli át mindazok szenvedéseit, akiket üldöznek, akiket elnyomnak vagy akiket - horribile dictu - megkínoznak. Csaknem negyven év telt el a második világháború befejezése óta, mindössze négy évtized, de volt-e, van-e hónap, két vagy akárcsak egyetlen nap, amikor teljes lett volna a nyugalom ezen a mi sártekón- ken? Hol itt, hol ott ne dörrennének lövések, és ki nem oltanának ember életeket? Nyugalom sajnos nem születik önmagától. Harcolni kell, hogy legyen ma is. S mi pontosan ezt tesszük, saját magunkért és mindenkiért. (Szputnyik)
