Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-01 / 9. szám
H úsz éve gyújt és rendszerez adatokat a hosszú életüek- ről dr. Argir Hadzsihrisztov, bolgár gerontológus. Kutatásait ideális környezetben, a dél-bulgáriai szmoljani kerületben végzi, ahol 100 ezer lakosra 53 százéves kort megélt ember jut. Ezzel az aránynyal Bulgária világelső a matuzsálemeket illetően. A vidék legidősebb lakosa a 120 éves Bina Csepadzsieva asszony. Még kimondani is sok, nemhogy megélni ennyi időt! S valljuk be, mindannyiunkban ott motoszkál a kétely, nincs-e ,,sus- kus“ a dologban? A kitűnni vágyás, a nagyobb dicsőség kedvéért a tiszteletre méltó matrónák és aggastyánok nem toldják-e meg néhány esztendővel, netán egy évtizeddel az amúgy is tekintélyes korukat? Vajon rajtuk kívül ki bizonyíthatja hitelt érdemlően születésük időpontját? Nos, tegyük csak félre hitetlenkedésünket. A gerontológia - az öregedés, az öregkor élettanával, fizikai és pszichikai folyamataival foglalkozó tudomány - fejlődésével egyértelműen meghatározhatóvá vált az életkor. A gerontológusok nemzetközileg elfogadott és bevált módszert dolgoztak ki a pontos életkor megállapítására. A matuzsálemek az alapos fiziológiai vizsgálatokon túl gondosan összeállított kérdőívekre is válaszoltak. Ezek egyes kérdéscsoportjai a fontos történelmi eseményekre vontkozó személyes élményekre irányulnak. S mindemellett a felmutatott anyakönyvi kivonatok, házasságlevelek valódiságáról szakértők döntenek. A tévedés tehát kizárva! így van ez, Bina asszony esetében is. Csakugyan 120 esztendős. Életkorát nyolc évvel ezelőtt ellenőrizte egy szovjet, amerikai, NSZK- beli és japán gerontológusokból álló nemzetközi orvosi bizottság. Bina asszony különben egyike Hadzsihrisztov legjobb pácienseinek. Bár elég sok hosszú életút ismer, a doktort minden vizsgálat alkalmával bámulatba ejti a már- már mesebeli öregasszony. Kar- diogramját életerős fiatal nők is megirigyelhetnék, vérnyomása 120/80, látása normális, szemüveget nem visel. Egyedül a hallása nem tökéletes. A doktort kedvelik a szmoljani hosszú életűek, bizalommal vannak iránta, s így kedvére faggathatja őket. Vizsgálódásaiból számos tanulság vonható le. Először is: a hosszú életűeknek mindösz- sze két százaléka dolgozott aktív korában értelmiségi pályákon. A többiek főleg földet műveltek, pásztorkodtak, s fiatalságukat nem éppen jómódban töltötték. Csak a legzordabb télidőben húzódtak be földkunyhóikba, egyébként a Rodope hegyeit járták. Természetes életmódot folytattak, rendszeresen, de hajszoltság nélkül éltek és élnek ma is. Ahogy a most 106 éves Hrlszto Angelov nem csekély iróniával mondta a doktornak: ,,Sosem volt ébresztőórám és sosem volt főnököm“. A humor, az egészséges derű és nevetés különben sem idegen ezektől a hegylakóktól. A hosszú életűek szinte kivétel nélkül mindannyian sokgyerekes családból származnak, s nekik maguknak is sok gyermekük van. Idült betegségekben soha nem szenvedtek, komoly műtéteken soha nem estek át. De a matuzsálemek is megerősítik a szabályt: a hosz- szú életűek között is több a nő, a szmoljani matuzsálemeknek például a kétharmada. Tulajdonképpen egyszerű és kezénfekvö a magyarázat. Mindegyikük sokgyerekes anya, s mivel a terhesség és a szülés minden alkalommal a szervezet általános és teljes hormonális megújulásával jár, nagyobb az esélyük a hosszú életre, mint a férfiaknak. Hadzsihrisztov szerint a hosszú élet kialakulásában fontos szerepe van az öröklődésen túl a földrajzi és éghajlati viszonyoknak, az uralkodó növény- és állatvilágnak, mint a természetes élelmiszerforrások hordozóinak. Mindenesetre nagy a valószínűsége annak, hogy hosszú életre számíthat, akinek a szülei is magas kort értek meg. Még nagyobb az esély abban az esetben, ha a szülők fiatalon, 18-25 éves korukban adtak életet gyermekeiknek. A szmoljani kerület a Rodope hegység magas csúcsain helyezkedik el. Szmoljan város Bulgária második legmagasabban fekvő települése. A levegő tiszta, környezetszennyezés nem észlelhető. A vidékre jellemző az optimális napsugárzás és a levegő negativ ionizáltsága, amely elősegíti a tüdő bőséges oxigénfelvételét. Nem mindegy az sem, hogy mivel él az ember. A szmoljani öregek irigylésre méltóan rendszeres életet élnek, táplálkozásuk sem hagy kívánnivalót. Sok tejet, burgonyát, babot és zöldségfélét fogyasztanak. Sosem fejezik be a napot aludttej nélkül. S mivel a Rodope hegység a birkatenyésztés hazája, fő húseledelük a birka. De ebből sem esznek sokat, mert nehéz táplálék. Rendszerint hetente egyszer kerül húsétel az asztalukra. Szárnyast csak ritkán fogyasztanak, sertéshússal egyáltalán nem élnek. Tojásból hetente két-három teszi változatosabbá a menüjüket. Főzéshez növényi olajakat, néha vajat és birkafaggyút használnak. Alapeledelük a Rodope vidékének jellegzetes bojtos kosztja. Kedvelik a burgonyából készült felfújtakat, a rizses pirogot, a főtt kukoricát és a vajas rizst. Italuk a tejen és az aludttejen kívül a nyers gyümölcsök - málna, szamóca, som, áfonya - leve. Alkoholt csak 9 százalékuk iszik, s ók is csak bort. Mintegy 10 százalékuk rövid ideig mérsékelt dohányos volt. Reggelijüket és vacsorájukat korán költik el, ebédjüket déli 12-kor. Egy-egy étkezéskor keveset, de az adott ételekből változatosan fogyasztanak. Kutatásai alapján dr. Argir Hadzsihrisztov úgy véli, azoknak a gerontológusoknak van igazuk, akik az emberi életkor biológiai határát a 140 évben állapítják meg. Úgy gondolja, hogy öregjei közül nem egy, köztük Bina asszony is még jónéhány évnek nézhet elébe. (Sofiapress) SZMXMI mmm Birtokukban a hosszú élet receptje? HÍD A TENGER FÖLÖTT A Klaipeda és Mukran-Sassnitz között épülő vasúti kompvonal hossza mintegy 506 km. A Szovjetunió és az NDK közötti áruforgalmat lebonyolító komp átadását 1986 októberére tervezik. A szocialista közösség e két országa lépésről lépésre oldja meg együttműködésük egyik legidőszerűbb problémáját: a szállítást. A Balti-tenger térképén nem nehéz megtalálni az NDK északi partja közelében a meglehetősen kiterjedt Rügen-szigetet (NDK). Mukran viszont olyan apró település, hogy a legtöbb térképen nem is tüntetik fel. Létezéséről mind ez ideig jóformán csak a közeli Sassnitz lakói tudtak, akik ide járnak fürdeni, pihenni. Mukranbah most modern tengeri kikötő épül. A választás azért esett erre a kisvárosra, mert fontos vasútvonalak és közutak csúcspontja. Nélkülük a tervezett nagymérvű - évi 5 millió tonnás átlagot meghaladó - teherforgalom lebonyolítása nem volt lehetséges. A komp másik kikötője a Szovjetunióban, a Balti-tenger egyik legnagyobb kikötővárosában, Klaipedában lesz. A KGST-tagországok közötti áruforgalom a hatvanas évekhez viszonyítva a 70-es években 3,7-szeresére nőtt. (A Szovjetunió és az NDK között 1981-ben ennek értéke 10 milliárd rubelt tett ki.) A teherszállítás zöme mind a mai napig vasúton történik, ám ennek kapacitása elmarad a követelményektől. A komp jóval gazdaságosabb a vasútnál, de még a hajón történő szállításnál is. A tengeren átkelő vasúti kompokat nem befolyásolják az időjárás viszontagságai, a viharok, a jegesedés, óramű pontossággal működnek. A KGST keretében az első vasúti kompjárat 1978 novemberében indult el lljicsevszk (Szovjetunió) és Várna (Bulgária) között. Azóta négy komp közlekedik rendszeresen a Fekete-tengeren. A hálózat most a Klaipeda és Mukran-Sassnitz között közlekedő járattal bővül. Óriási jelentőségét bizonyítja, hogy az új létesítmény felér húsz hagyományos tengeri kikötővel. A tervek szerint ezen az útvonalon hat komp közlekedik majd - három szovjet és három NDK-beli. A hajók a wismari hajógyárban készülnek. A kompok impozánsak: hosszúságuk 186 méter, szélességük 26 méter. Kétszintesek, mindkét emeleten 5-5 pár vasúti sínnel. A ki- és berakodás kétemeletes híd segítségével történik. Ez a művelet mintegy négy órát vesz igénybe, vagyis jóval gyorsabb, mint az eddigi liftes megoldás. A kompok a két kikötő közötti fordulót 48 óra alatt teszik meg. Előzetes számítások szerint a komplexum berendezéseire fordítandó kiadások hat éven belül megtérülnek, s a vasúti kompon a szállítás egyhatod annyiba kerül majd, mint vasúton. (Szputnyik) Klaipeda hajókkal zsúfolt kikötője. Az új vasúti komp húsz hagyományos kikötő forgalmát bonyolítja majd le. 1973. április 12-e volt, röviddel éjfél előtt, amikor egy hírnök kopogott Hudson de Silva ceyloni szemorvos lakásának ajtaján. Az egykori miniszterelnök, Dudley Senana- yake éppen meghalt. De Silva azonnal felhívta a kórházat, s kiadta a parancsot: zárják le a halott szemét, nehogy kiszáradjon a szaruhártya. Rögtön összepakolta bőröndjét, s a kórházba sietett. Alig 15 perces műtét során eltávolította a volt miniszterelnök mindkét szemgolyóját, különleges oldatba helyezte, majd hűtőszekrénybe tette. Hazatérve de Silva megnézte a nemzetközi repülőtársaságok menetrendjét. Másnap reggel saját maga vezette autóját a 32 kilométerre levő colombói repülőtérre, ahol a különleges hűtötáskát átadta az egyik légikisasszonynak. Ma már nem tud - vagy nem akar - emlékezni arra, melyik országba is vitték a sajátságos szállítmányt. Egy azonban bizonyos: valahol a világon egy vak ember visszanyerte látását, mert szemébe beültették az elhunyt Sri Lanka-i exminiszterelnök szemgolyóját. Hudson de Silva ugyanis nem más, mint a „nemzetközi szembank“ megalapítója. Immár több mint húsz éve irányítja ennek működését a Colombóban levő kétemeletes központból. Több mint félmillió Sri Lanka-i végrendeletében hatalmazta fel de Silvát arra, hogy alkalomadtán felhasználhassa szemét. A világ 46 országában pedig több mint 15 ezren az elhunyt Sri Lanka-iak átültetett szemével látnak újra. Az ötlet régről való: az 54 éves szemsebész asszisztensként dolgozott Colombo közkórházában, s 1957-ben szemtanúja volt annak, amikor két pácienst szimultán műtétre készítettek elő. Az egyiknek rákos daganat volt az egyik szeme mögött, ezért el kellett távolítani a szemet, a másik pedig szürkehályogban szenvedett. Az ö szemébe beoperálták a kivett szem szaruhártyáját, amely viszont ép volt. ,,A műtét alatt jutott eszembe, hogy milyen ritkán is van alkalom ilyen egyidőben végzett ikerműtétre“ - emlékezik vissza de Silva. Tudta azt is, hogy nemcsak élő emberek szemét lehet átültetni. (A halálbüntetés eltörléséig - 1956- ig - az országban a kivégzett bűnözők szemét felhasználták transzplantációs célokra.) De Silva azt is tudta, Colombo közkórházában akkoriban naponta körülbelül húszán haltak meg. Ha közülük napjában csak egy egyezett volna bele abba, hogy szemét átültethessék, akkor sok vakon lehetett volna segíteni szerte a világon. 1958-ban az orvos leírta a témáról elképzeléseit egy Sri Lanka-i napilap vasárnapi számában. Rendkívüli volt a hatás: néhány hét alatt több mint 400-an ajánlották fel szemüket. De Silva 1961-ben lett szemszakorvos, s megállapította a ,.Ceylon Eye Donation Society“-t, a szemet átültetésre felajánlók társaságát. Az alapítók közé tartozott de Silva édesanyja is - két év múlva meghalt, s fia az ő szemét is átültette -, valamint Senanayake miniszterelnök, aki 1973-ban halt meg. (Érdekesség, hogy a társaság első központja de Silva lakása volt, még pontosabban a családi hűtőszekrény. Irangani asszony még emlékszik arra, hogy 1965-ben nem mert hűtött italt adni vendégeinek, nehogy a nyitogatás következtében fölmelegedjen Szemet exportra a hűtőszekrény belseje, s károsodás érje az ott tárolt szemrészeket. A baráti kör erre külön hűtőszekrényt vásárolt a családnak szemtárolási célokra.) Rövid időn belül több donor jelentkezett, mint ahány szemet az országban fel tudtak volna használni. Ezért de Silva 1964-ben levelet irt a világ minden tájára, s kollégáinak felajánlotta szolgáltatását. Az első megrendelés Szingapúrból érkezett, s az első „szemexport“ 1964. május 24-én indult útjára. (A vallás is szerepet játszik de Silva sikerében. Hogy buddhista hiveit megnyerje, de Silva a szentírásból olvasott föl részleteket, s abból idézett a lapokban. Kiderült, Buddha is feláldozta egyik szeme világát, hogy egy vakon segítsen. Azóta a buddhista szerzetesek kiváló vallási cselekedetnek minösitik, ha valaki felajánlja szemét.) Mégis csak a legnagyobb nehézségek árán tudta tartani az első szállítási terminust: nyolc órával a gép indulása előtt még nem volt megfelelő szem de Silva birtokában. Ekkor meghalt egy idős katolikus férfi, aki viszont végrendeletében nem tett említést arról, szervátültetésre felhasz- nálhatják-e szemét. így de Silvának a szükséges engedélyt először a családtól kellett beszereznie. A rákövetkező hét órában újabb két ember halt meg a kórházban, az ó beleegyezésüket azonban már tartalmazta a végrendelet. így összesen hat szemmel indult el az első szállítmány Szingapúrba, ahol öt embernek adta vissza a látását - hiszen szaruhártyaműtéteket általában csak az egyik szemen hajtanak végre. Azóta naponta érkeznek megrendelések, s a társaságnak már speciális konténerállomása is van a colombói repülőtéren. Huszonkét órán belül meg kell érkeznie a szállítmányoknak a kijelölt klinikára, mert a konténerekben a hőmérséklet utána vészesen emelkedik. (A transzplantációs anyag hőmérséklete nem lehet plusz négy foknál magasabb.) Éppen ezért a transzportot másodpercre pontosan meg kell szervezni. Hudson de Silva csaknerp 18 éven át feleségével vezette a vállalkozást, melynek pénzügyi alapját a szem- műtétek után kapott honoráriumok teremtették meg. (De Silva ingyen küldi a szemeket a világ minden tájára.) Társasága először 1978-ban kapott támogatást egy würz- burgi jótékonysági szervezettől. 1984 nyarán kedvező változás történt, mert de Silva átvette a 100 ágyas colombói szemkórház vezetését. De Silva bízik abban, hogy most már évente több mint 2500 szempárt küldhet majd a világ minden pontjára. Megteremti az első ázsiai szövetbankot is, ahol bőrt, csontokat, dobhártyákat, szaruhártyákat, vérereket és idegkötegeket tárol majd, hogy szükség esetén beültethessék azokat a betegek szervezetébe. De Silva idealista, akit soha nem befolyásolt az, hogy kollégái néha rossz szemmel nézték kísérleteit. Nem is tűnik fellengzősnek az, amit önmagáról mond: ,,Nagyon is megfertőzött az a tudat, hogy segítenem kell embertársaimon.“ S amikor élete legszebb élményéről kérdezik, akkor elmeséli a következő történetet. Egyik útját megszakította Pakisztánban. Karachi repülőterén több mint százán várták, mert látni akarták. Mindnyájan olyanok voltak, akiknek a szeme világát de Silva adta vissza... (Magyarország)
