Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-01 / 9. szám
ÚJ szú 9 *w Alsósztregován (Dolná Strehová) sohasem ismerték otthon ülő embernek Ján Strygac elvtársat, a CSKP községi alapszervezetének egyik alapító tagját és első elnökét. Évtizedeken át, amíg fontos vezető beosztásokban dolgozott, szinte csak aludni járt haza. Most viszont inkább az számít rendkívülinek, ha kimozdul abból a régi, főutcára néző házból, amelyben ma már két család lakik.- Megöregedtem. Sajnos egyre rosz- szabbul szolgál az egészségem. Különösen azóta mozgok keveset, hogy a közelmúltban amputálni kellett a tél lábamat. Ján Strygac elvtárs 67 éves. A losonci (Lucenec) járás északi részén fekvő Pod- recanyban született.- Heten voltunk testvérek-emlékezik. - Nagyon nehéz körülmények között éltünk. Édesapámat végül kivándorlásra kényszerítette a nyomor. Három évet töltött Amerikában. Amikor hazajött, azt hittük, hogy jobbra fordul a sorsunk, de igen gyorsan elfogyott a messziről hozott kevéske pénz. Néhány hónap múlva újra kezdődtek a nélkülözések. Apám kocsis lett Antal gróféknál Podrecanyban. Keresetéből csakis a legszükségesebb élelemre és ruházatra futotta. Amikor egymás után két testvérem súlyosan megbetegedett, nem volt miből megfizetni az orvost és a gyógyszereket. Mindketten hamar ki is kerültek a temetőbe. A magunkfajta nincsteleneknél akkoriban ritka eseménynek számított a beteg gyermek felgyógyulása. Ján Strygac korán kezdett dolgozni. Szinte még gyerekfejjel ácsinasnak adták. Kitanulta a szakmát, de mivel a grófi birtokon csak napi nyolc koronát fizettek a kemény munkáért, nem maradt ott sokáig.- Tizennyolc éves koromban egy fa- lunkbeli fiú rábeszélésére Alsósztregová- ra jöttem szolgálni - folytatja az emlékezést. - Ettől viszont nem lett könnyebb a sorsom, mert a gazdám még a kenyeret is fukarul szelte. Becsülettel letöltöttem nála az évet, de tovább semmilyen ígérgetésekkel sem tudtak ott tartani. Éppen akkor kezdték építeni a Pőtor és Halic közötti országutat. A környékről egyre többen mentek oda dolgozni. Engem is felvettek. Előbb követ lapátoltam, majd egy tehergépkocsi állandó rakodó munkása lettem. Az úgynevezett szlovák állam megalakulásáig napi huszonöt koronát fizettek az építkezésen a munkásoknak. Később viszont egy korona 20 fillérre csökkentették az órabért. Mivel volt már némi tapasztalatom a mozgalmi munkában, többedmagammal sztrájkot szerveztem. Az egész építkezésen leállt a munka. Ä sztrájkkal 50 filléres óraber- emelést harcoltunk ki. Sajnos nem sokáig örülhettem ennek, mert beárult valaki, és azonkívül, hogy kidobtak, büntetésből három hónapi rendkívüli katonai szolgálatra kellett mennem. Azután pedig két évig minden héten, mint büntetett előéletűnek jelentkeznem kellett a csendörségen. Az építkezésre többé nem vették visz- sza. Pedig a jogosítványt is megszerezte a teherautó vezetéséhez. Azzal utasították el, hogy sztrájkszervézökre nincs szükségük a vállalkozóknak.- Nagy nehezen az erdészetnél kaptam állást - idézi fel a későbbi hónapokat. - A favágók élete viszont még nyomorúságosabb volt. Csoportunknak legfeljebb hét koronát fizettek egy-egy köbméter fa kitermeléséért. Ilyen kevés pénzből már nem tudtak megélni a családosok. Néhány hét alatt ott is megszerveztem a sztrájkot, amiért hamarosan megint értem jöttek a csendőrök. Egymást érték a kihallgatások. Végül elfogyott a türelmem, és elkeseredésemben orrba vágtam az önkényeskedő őrmestert. Ez a tény tovább súlyosbította a helyzetemet. Büntetőtábori kényszer- munkára ítéltek. Aztán 1943-ban ismét katona lettem. Gyalogezredünket a keleti frontra vezényelték. Mi, katonák azonban nem akartunk harcolni a szovjet hadsereg ellen. Fellázadt az egész ezred. Erre gyorsan leszereltek bennünket. Parancsnokaink ugyanis el akarták kerülni, hogy a többiek kövessék a példánkat. Az ezre- dünket marhavagonokban visszahozták Szlovákiába. Szerelvényünk több napig a zvoleni állomáson vesztegelt. Kihasználva a kínálkozó alkalmat, feleségem betegsége miatt eltávozást kértem. Nem kis meglepetésemre meg is kaptam az engedélyt. Otthonról azonban már eszem ágában sem volt visszamenni az alakulatomhoz. Zvolen helyett a l'uboreci erdők felé vettem az irányt, ahonnan egyre többet hallattak magukról a partizánok. Mint katonaszökevény 1944 áprilisában lett a fegyveres ellenállási mozgalom tagja. Aktívan részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítésében. Nem sokkal a felkelés kitörése után kérte felvételét a pártba.- Partizánosztagunk később csatlakozott az első csehszlovák hadtesthez. A felszabadulásig még sok ütközetben harcoltunk a fasiszták ellen. Leszerelésem után azonnal felvettem a kapcsolatot a munkásmozgalom régi harcosaival, akik a kommunista párt helyi szervezetének megalakítására készültek. Gondos előkészítő munkával teltek el a következő hónapok, majd 134 alapítótag részvételével került sor az első alsósztregovai pártgyűlésre. Alapszervezetünk tevékenységébe hamarosan újabb elvtársak is bekapcsolódtak, így 1948 februárjában már ütőképes milíciaegységet állíthattunk ki a munkásosztály érdekeinek védelmére. A Februári Győzelem után a CSKP alsósztregovai szervezetének első elnöke egyre nagyobb feladatokat kapott a párttól. Az 1949 márciusában megtartott kékkői (Modry Kameö) járási konferencián a járási bizottság tagjává választották, majd politikai tanfolyamra küldték. Amikor kiváló eredménnyel elvégezte á pártiskölát, Ipolyvilkén (Veliká nad Ip- l'om) körzeti Dárttitkár lett.- Életem rendkívül mozgalmas időszaka kezdődött el ezzel a kinevezéssel - tereli a szót az első egységes földmü- vesszövetkezetek megalakítására. - Havonta átlagosan harminc falugyűlést tartottunk a kollektív gazdálkodás módszereinek és előnyeinek ismertetése céljából. A legtöbbször késő éjszakába nyúlJán Strygac elvtárs (Bátori János felvétele) tak a gyűlések, és nemegyszer majdnem ökölre mentek a dolgok. Napközben az üzemekben is agitáltunk. Az ipolyvilkei körzethez tartozó községekben egy év alatt mindenütt megalakult az efsz. Ezután megválasztottak a Losonci Járási Nemzeti Bizottság titkárának. Ebben a tisztségemben, majd 1952 márciusától mint az ipolysági (Sahy) járási pártbizottság első titkárának, szintén sok munkát kellett elvégezni az újabb efsz-ek megalakítása érdekében. Harminchárom község volt az ipolysági járásban, és ezekből tizenhétben már 1952 nyarán összeszántották a barázdákat. Deménden (De- mandice) például a 250 magángazdálkodó közül 245-en szinte egyszerre írták alá a belépési nyilatkozatot. Az ott szerzett tapasztalatoknak igen jó hasznát vettem a szomszédos kékkői járásban is, ahol tíz évig voltam a járási pártbizottság első titkára. Munkába lépésekor 130 tagú agitátorcsoport járta' a kékkői járás községeit. Néhány helyen roppant nehéz feladatot jelentett a magángazdálkodók meggyö- k zése. Szirákon (Sirákov) pedig hosszú ideig teljesen hasztalan maradt a legnagyobb igyekezetük is.- Utánanéztem ennek és megtudtam, hogy a kulákokkal együtt maga a helyi nemzeti bizottság elnöke is erélyesen tiltakozott a szövetkezetalakítás ellen - említi a furcsa esetet. - Ugyanis két hektár községi rétet kaszáltatott és nála volt a falu tenyészbikája is. Mindebből szép hasznot húzott. Ezért biztatta fel a helybelieket arra, hogy zavarják ki udvarukból az agitátorokat. Estére falugyűlésre hívtam az embereket. Ott meg sörösüveget vágott a gázlámpába és verekedést kezdeményezett az elnök, de hamar kidobták őt a teremből. Másnap új ember került a helyére, és őszre szövetkezeti tag lett a magángazdálkodók többsége. Az efsz-ek megalakításával természetesen korántsem oldódott meg az agitátorok minden gondja. Gyakran tisztázni kellett a téves elképzeléseket is. Ipolyvar- bón (Vrbovka) például az egyik tavaszon 162 szarvasmarha pusztult el a takarmányhiány miatt.- Nem hagyott nyugodni a dolog, hiszen súlyos veszteségről volt szó- emeli fel a hangját, mert nem tudja elfelejteni az akkori mérgét. - Hosszasan kerestem az égbekiáltó felelőtlenség okát. Az egyik este a falu végén vártam a határból betérő kocsisokat. Feltűnt, hogy valamennyien igen jókedvűen hajtották a fogatot. A mezsgyeszélen aztán megpillantottam a csoportvezetőjüket is, akiről kiderült, hogy mindennap borral, pálinkával, szalámival vendégelte meg a hazafelé tartókat. Erre ment el a takarmány vásárlására szánt pénz! Ján Strygac elvtárs 1963-tól mint a Nagykürtösi (Vel'ky Krtíá) Állami Gazdaság igazgatója munkálkodott tovább a szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelés fejlesztése érdekében. Nyugdíjba vonulása után sem bírta néhány hétnél tovább a tétlenséget. Munkára jelentkezett a závadai Haladás Egységes Földmüvesszövetkezetben, ahol a káderosztály vezetését bízták a gondjaira. Sok évtizedes becsületes helytállását több kitüntetéssel jutalmazták a központi szervek.- Az utóbbi időben ugyan sokat bete- geskedek, de nem szakadt meg a kapcsolatom a külvilággal- mondja befejezésül. - Mindennap elolvasom az újságokat, sokat hallgatom a rádiót és rendszeresen nézem a televíziót. Az egykori munkatársak gyakran meglátogatnak, megosztják velem örömeiket és gondjaikat. A závadai efsz elnöke, Július Kanát mérnök évente kétszer-háromszor határnézésre is elvisz a kocsijával. Máskor meg a helybeli ismerősök, barátok köszönnek be egy-két szóra. Ha pedig nem jön éppen vendég, az unokáimmal foglalkozom. Ugyanis az egyik lányom családja velünk lakik ebben a házban. így sohasem marad időm az unatkozásra. Szobájában esténként sokáig ég a lámpa. Egy kiadó megbízásából könyvet ír a szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelés kezdeti éveiről. Érdekes olvasmánynak ígérkezik az egyre vastagodó kéziratköteg. LALO KÁROLY / katársak is jelen legyenek. Elgondolkodtató viszont, hogy a csütörtöki közös névadókra inkább eljönnek, mint a szombati napokon szervezett egyéniekre.-A város óvodáival, iskoláival, szaktanintézeteivel is szorosan együttműködünk - folytatta. - Nagyon készségesen jönnek, ha felkérjük, hogy műsorukkal tegyék színesebbé az eseményt. Rajtuk kívül a művészeti népiskola növendékei és a művelődési ház szakköreinek tagjai is gyakran szerepelnek. így a 12 állandó szereplőt jól kiegészítik, változatosabb, egyénibb a szertartás, melyet kérésre kétnyelvűén, magyarul és szlovákul tartunk. A SZISZ járási bizottságával, valamint a pionír- és ifjúsági házzal karöltve tartják a pioníravatásokat. Tavaly 551 piros nyakkendós gyerek tett fogadalmat Steiner Gábor szobránál. A szülők és még sokan mások jöttek el a nagyszabású rendezvényre. Az idén a felszabadulási emlékműnél lesz az ünnepség.-A személyazonossági igazolványok átadását is ünnepélyessé tesszük. Tavaly ebből az alkalomból 737 fiatal írta be nevét az emlékkönyvünkbe. A fiatalokkal más rendezvényeken is találkoznak a testület tagjai. Néhány éve búcsúünnepélyre hívják meg a katonai közép- és főiskolákra készülőket és szüleiket.- Úgy gondoltuk, megérdemlik ezek a fiatalok a megkülönböztetett figyelmet - mondotta Voitech Strigáö, a járási katonai parancsnokság munkatársa. - Azf szeretnénk velük éreztetni, hogy büszkék vagyunk rájuk, amiért ezt a szép, felelősségteljes, nehéz pályát választották. A testület tagjai rendszeresen köszöntik a jubileumukat ünneplő idős házaspárokat (Archívfelvétel) A sorköteleseknek közös rendezvényeken adjuk át a behívókat. A közeljövőben hívjuk össze a 60. életévüket betöltött férfiakat, akiket koruk miatt tovább nem tartunk nyilván. Tavaly mintegy ötszázan jöttek el a járásból: a felszabadító harcokban részt vevő tevékeny kommunisták, közéletünk vezető dolgozói, munkások. A köszönetnyilvánításon kívül arra is felhívjuk figyelmüket, hogy társadalmunk a továbbiakban is számít rájuk. A házasságkötéseknek is nagy figyelmet szentelnek, felejthetetlenné akarják tenni a fiatalok számára ezt a napot. Az 1984-es évben 289 pár mondta ki az igent a komáromi városházán. Hagyományosan a városi nemzeti bizottság elnöke fogadja a legsikeresebb érettségizőket és azokat a katonákat, akik szolgálatuk ideje alatt hozzájárultak a város fejlesztéséhez. Említésre méltó a testület tavalyi rendezvényei közül a három nemzedék találkozója, az ellenállási mozgalom harcosai, az 1944-ben születettek és a pionírok közös akciója. Ezt a nyugdíjasklubban tartották, ahol rendszeresen köszöntik az idős városlakókat is. Nemrég négy 85 éveset hívtak meg. Nagyon örültek, valamennyiük egészségi állapota megengedte, hogy kísérő nélkül jöjjenek el a klubba. A betegeket, gyengélkedőket viszont otthon is felkeresik.- Szomorú kötelességünknek is eleget kell tennünk, a halál okozta fájdalmat a méltó búcsúztatással próbáljuk enyhíteni - mondotta a testület titkára. - A búcsúztatásokat a temetkezési vállalattal közösen szervezzük. Egyre többen igénylik a polgári temetést. Meg szeretnénk honosítani az elhunytak emléknapját, amelyen közösen emlékeznénk meg szeretteinkről, s azokról is, akik a háborúban a közös sírokba kerültek.- A szertartásterem után az új ravatalozó kerül sorra - folytatja a jnb alelnöke. - Úgy tervezzük 1987-ben adjuk át rendeltetésének. Akkor a temetésekhez is méltó környezetet teremtünk. A teljesség igénye nélkül próbáltuk bemutatni a Komáromi Vnb Polgári Ügyek Testületének gazdag, sokrétű tevékenységét. összegezésként ölvecky Ferenc elnök szavait idézzük:- A polgári szertartásoknak nagy fontosságot tulajdonítunk. Évente mintegy százezren vesznek részt a testület rendezvényein. Új termünk méltó környezetet teremt. Elvárjuk, hogy a munkáltatók jobban bekapcsolódjanak tevékenységünkbe, legalább azzal, hogy képviselőjüket elküldik a szertartásokra. Célunk az, hogy az ünnepeltek érezzék a róluk való gondoskodást, s egy életre szóló élményt jelentsenek számukra az itt eltöltött percek. DEÁK TERÉZ 1985. III. 1.
