Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-01 / 9. szám
ÚJ szú A Zsukov marsall című film bemutatóján ismerkedtem meg velük. Különböző korosztályokhoz tartozó emberek ültek egymás mellett. Zsukov unokája, a hatéves Georgij abban a pillanatban, amikor nagyapja Berlinben aláírta a háború végét jelentő dokumentumot, suttogva kérdezte tőlem: miben különbözik a mezei nyúl a fehér nyúltól? Az állatok világa című műsor egyelőre jobban érdekli öt, mint a nagyapja életrajza. A marsall fiatalabb lánya elismerte: ,, Igazából csak most kezdem érteni, mi az a háború, és mi jutott osztályrészül apámnak. “ Még két ember ült ott, aki le nem vette a szemét a képernyőről. A háború az életük része lett, és Zsukovot nem a sajtóban megjelent képekről ismerték. A háború alatt, egészen az utolsó napig Zsukov mellett voltak. Az egyik sofőr volt, a másik Zsukov segédtisztje. 1970-ben beszélgettem a mar- sallal. Zsukov nemcsak mint hadvezér érdekelt, hanem mint ember is. Nagyon sok kérdést mégsem adhattam fel - Zsukov beteg volt, igy csak a legfontosabbról beszéltünk. És most itt ülnek velem szemben azok az emberek, akik Zsukov társai voltak a háborúban, sok ezer kilométert tettek meg vele, mellette aludtak a fedezékekben, ismerik jellemét, a marsall háborús hétköznapjait. A gépkocsivezetőt Alekszandr Nyikolajevics Bucsinnak hívják. Megrökönyödtem, amikor megtudtam hogy máig sofőrként dolgozik - hatalmas konténereket szállít külföldre. Hatvanhét éves. S ezek az utak kéthetesek. ,,Nem nehéz?" Mosolyog: ,,Megedződtem...‘‘ A háború elején 24 éves volt. A régi fényképen fekete hajú, nyúlánk hadnagy. Zsukov Jelnyá- nál nézte ki magának a sofőrt. Azután látva, hogyan dolgozik, nem engedte el maga mellől az egész háború alatt, de még utána sem. Alekszandr Nyikolajevicsnek több kitüntetése van. Különös büszkeséggel mutatta meg Zsukov visszaemlékezéseinek könyvét a következő ajánlással: ,.Tisztelettel Alekszandr Nyikolajevics Bucsinnak, legjobb sofőrömnek, aki kifogástalanul tette meg velem a Nagy Honvédő Háború frontjainak útjait." Nyikolaj Harlampievics Bedov idősebb barátjánál. Már nyugdíjas, az egészségére panaszkodik. Meglepődtem azon a képességén, hogy gondolkodás nélkül felidézi a Zsukov tartózkodásával kapcsolatos dátumokat, városokat és helységeket, emberek neveit, az egységek számát. Bedov őrnagy feladatai nem tartoztak az egyszerűek közé. A marsall védelmének volt a parancsnoka és egyben segédtisztje. Köteles volt Zsukovot mindenhová elkísérni, bármikor mellette lenni. Igy is volt. Mindenütt. Itt van egy, az utolsó felvételek közül: Zsukov, Montgomery, Eisenhower, s mindjárt Zsukov mellett - Bedov. A háborús nomád életmód mellett a marsallra vigyázó személynek számos hétköznapi kötelezettsége is volt: szállás, élelem, sürgős üzenetek... Nyikolaj Harlampievics még egy önkéntes feladatot is ellátott: krónikás volt, de nem csak jegyzetfüzettel, hanem fényképezőgéppel is. O olyan helyzetekben, olyan helyeken készített felvételeket Zsukovról, ahol senki más nem fényképezhetett volna. Az amatőr fotós minden filmet megőrzött. És ezek a filmek óriási értéket jelentenek. A Zsukovról szóló filmben 50 felvételét használták fel. Meggyőződéssel állíthatjuk: ezek nélkül a szerény, emberséges dokumentumok nélkül a marsall képe nem lenne teljes a filmben. Bucsin és Bedov visszaemlékezései a háborúra valahogy hasonlítanak ezekre az amatőr felvételekre. Kiegészítik a portrét, s általuk a marsallt nem diszegyenruhá- ban, hanem harctéri öltözékében látjuk; ez jól kiegészíti mindazt, amit a marsallról a dokumentumokból, visszaemlékezéseiből, hadvezértársai emlékirataiból tudunk. A marsall háborús társaival beszélgetve választ kaptam azokra a kérdéseimre, amelyeket annak idején a marsallnak akartam feltenni. A legelső kérdés. Hosszú volt az út Moszkvától Berlinig, méghozzá elágazásokkal, a visszatérésekkel a főhadiszállásra, utak a front egyik szakaszáról a másikra... Mivel utaztak, hogyan utaztak? Bucsin: A háború alatt elhasználtunk néhány erős autót. A legtovább egy Horch szolgált. Olyan gyorsan mentünk, ahogy csak az útviszonyok megengedték. Az utakat pedig gyakran tarkították a bombatölcsérek. Ezenkívül éjszaka mindig világítás nélkül jártunk. Előfordult, hogy Nyikolaj Harlampievics a kocsi motorházára feküdt, és egy zseblámpa rövid villanásaival világította meg az utat...-Zsukov tudott gépkocsit vezetni? Bucsin: Nem. Nem is próbálta. Mindig előre ült, a sofőr mellé. Hallgatag volt, elmerült a gondolataiba. Mindig sietett, a lehető legrövidebb utat kérte. Nekünk pedig számolnunk kellett az aknákkal. A kevésbé veszélyes utat választottuk... Zsukov nemegyszer volt a „segítőm". Csodálatosan tájékozódott és tévedhetetlenül adta meg az irányt. Az egyenes, gyors utat szerette. De fennállt annak veszélye, különösen éjszaka, pl. Moszkva alatt 1941 -ben, hogy átlépjük a frontvonalat és a németeknél találjuk magunkat. Két tűz között voltam: Zsukov a lábával nógatott - „taposs bele!“, Nyikolaj Harlampievics pedig hátulról észrevétlenül, de keményen megszorította a vállam - „lassabban!“ Gyakran ettünk a kocsiban. Előfordult, hogy ott is aludtunk. Kijev alól Kremencsugba, az 1. ukrán frontról a 2.-ra, emlékszem, reggeltől éjszakáig utaztunk - 500 kilométert. A frontutakon ezek óriási távolságok. A kalinyini fronton pedig előfordult, olyan tumultusba, olyan forgalmi dugóba kerültünk, hogy 50 kilométert 8 óra alatt tettünk meg. Volt, hogy a Horch elakadt a sárban. A traktorok is besüllyedtek. Az idő pedig sürget. Ilyen esetekben Zsukov kiszállt, felült egy arra járó tankra. Nyikolaj Harlampievics természetesen mellé, és minden esetre előveszi a pisztolyát ...- A Horch nagy autó. Ha a német pilóták észrevették, bizonyára rájöttek: nem egy hadnagy utazik benne... Bucsin: Csak egyszer érte támadás a kocsit. Obojan alatt Va- sziljevszkij marsallt vittem a tábori repülőtérre. Sötétedett. A havasra álcázott gépkocsi elütött a tavaszi úttól, és egy Messerschmitt odapörkölt nekünk. Elbújni nem volt hol - körülöttünk csak a pusztaság. Kacskaringózni kezdtem. Utána Vasziljevszkij azt mondta Zsukovnak: „A sofőrödnek köszönhetjük, hogy megmenekültünk.“ Georgij Konsztantyinovics nagy kitüntetésként tolmácsolta nekem ezeket a szavakat.- ön volt Zsukov egyetlen sofőrje a háború alatt? Bucsin: Nem. Többen voltunk. Váltottuk egymást. De a csoportból én voltam az egyetlen, aki megtette az egész utat, Moszkvától Berlinig. Bedov: Tudni kell, hogy ahogyan a front távolodott Moszkvától és növekedett Zsukov szerepe a háború irányításában, a fronton tett látogatásokhoz elkezdték egy speciális vonat felszerelését. Ez a vonat lett a legfelsőbb főparancsnok helyettesének stábja. A vonaton elöl és hátul légvédelmi ágyúk. A vagonokban helyezték el a híradósokat, a védelmet, az egyikben garázs volt, a másikban pedig a marsall vezérkara. Természetesen minden elővigyázatossági szabályt megtartottunk. A megállóhelyeken a vonatot gondosan álcáztuk. A front különböző pontjaira autóval utaztunk, majd visszatértünk a vonatra. Bombázások? Ebben is volt részünk. Vadásztak-e kimondottan a marsall vonatára? Nehéz megmondani. Perhuskovóban a bomba Zsukov vezérkari vagonjára esett. Úgy véltük, véletlen volt. De ugyanez történt a kalinyini fronton is. Véletlennek tarthatjuk, hogy Zsukov egyik esetben sem volt ott.- Mindig titok volt, hogy mikor érkezik Zsukov a frontra? Bedov: Feltétlenül. A moszkvai csata után a németek már jól ismerték Zsukov értékét. Megjelenése a csapatoknál komoly offen- ziva előkészítését jelentette. Georgij Konsztantyinovics nem a saját nevén érkezett a frontra. A rangjelzését a köpeny vagy a kabát takarta. De a háború végén már marsalli egyenruhájában utazott a csapatokhoz. Még a közkatonák is ismerték ót. És ez lelkesített.- ön Zsukovot védelmezte. De neki magának volt-e valamilyen fegyvere? Az utakon diverzánsok is voltak, s közel volt a front. Bedov: A háború elején pisztoly* volt nála. De 1942 tavaszán Kalu- gánál egy kis erdőben leengedett a kocsi kereke. Kiszálltunk a kocsiból, amíg Szasa felszereli a tartalékot. Mire Georgij Konsztantyinovics: „Gyere, lőjünk...“ öt töltényt ad. Magának szintén annyit. Felfüggesztettünk egy nyírfára egy vékony falemezdarabkát, lemértük a harminc lépést. Egymás után lőttünk. Minden lövésünk talált, de az én találataim sűrűsége nagyobb volt. Georgij Konsztantyinovics elmosolyodott és nekem adta pisztolyát. Attól kezdve a kétcsövű vadászpuskán kívül más fegyvert nem láttam a kezében.- Ismert Zsukov mondása: „Én pedig, ha az ügy úgy kívánta, az első vonalban szántottam a földet a hasammal." ön bizonyára tudja, hogyan is volt ez. Bedov: Természetesen tudom. Minden alkalommal elkísértem a marsallt. Erre általában valamelyik nagy támadás előtt került sor. Georgij Konsztantyinovics fontosnak tartotta, hogy személyesen lássa a terepet, elképzelje a harc lehetséges lefolyását... — Nagy volt a kockázat? Bedov: Zsukov nem kockáztatott mindenáron. Jellemében nyoma sem volt a kérkedésnek. Merész és férfias volt. Az ügy érdekében magát sem sajnálta, és ezt követelte másoktól is. Nem lehet harcolni kockázat nélkül. Volt olyan eset, hogy az eget is nagybőgőnek néztem. A kurszki csata idején, mielőtt kiadta volna a főhadiszállás parancsát a brjanszki fronton való támadásra, Zsukov a támadás kijelölt helyszínére érkezett. Ez 1943. július 11 -én volt. Az autót egy erdőben hagytuk, úgy egy kilométernyire a tűzvonal- tól. Tovább már gyalog ment Popo vval, a frontparancsnokkal. Már az első vonalnál voltunk, amikor azt mondja: „Most maradjanak, én egyedül megyek...“ Meg kellett győződnie arról, hogy a harckocsik támadásához helyesen vá- lasztották-e meg a helyszínt. Kúszni kezdett. Én utána. A senki földjén Zsukov figyelmesen szemügyre vette a horpadásokat és- a dombokat. Amikor visszafelé tartottunk, a németek, úgy látszik, észrevették. Aknák! Egy - előttünk, a másik - mögöttünk. „A harmadik a miénk lesz, lapulj a földhöz!“ Ezeknél a szavaknál előre vetettem magam és - ahogy a szolgálat előírta - a testemmel fedeztem a marsallt. Az akna négy méterre robbant, szerencsére egy kiemelkedésen, a repeszek felettünk zúgtak el. De a robbanás erősen megrázott minket. Georgij Konsztantyinovics elveszítette a hallását. A professzor, aki Moszkvában megvizsgálta öt, azt mondta, be kell feküdnie a kórházba. „Még hogy kórházba - sok a dolgom!“ A szakorvos kénytelen volt a frontra utazni. Itt gyógyítottak minket vagy két hónapig.-A háború egyformán nehéz volt a katonának és a marsallnak is. Az ön megfigyelése szerint Zsukov mikor élte át a legnagyobb feszültséget? Bedov: A Moszkva alatti harcok idején. Naponta csak két-három órát aludt. Amikor visszavetettük a németeket, Zsukov kérte, hogy tiz órát hagyjuk aludni. Egyszer csak befutott egy fontos hívás. Medvegyev szárnysegéd zavartan magyarázta a telefonba, hogy Zsukovot nem tudja felébreszteni. Három órával később sietve érkezett a vezérkarból Szokolovszkij tábornok. Ismét Sztálin hív - mondta. Maga ment Zsukovhoz, de szintén azt volt kénytelen jelenteni: „Nem tudjuk felébreszteni ...“ Sztálin állítólag azt válaszolta: „Ne is keltegessétek, hadd aludja ki magát.“- Gyakran hall az ember Zsukov szigorúságáról, ridegségéről, ön mit tapasztalt? Bedov: Először is, nem szabad elfeledni: maga a háborús idő volt nagyon szigorú. Akkor minden embert óriási felelősség terhelt. A rend, a fegyelem, a feladatteljesítés pontosságának megkövetelése szabály volt, másképp nem győztünk volna. Zsukov igényes ember volt. De elsősorban önmagával szemben nem tett semmiféle kivételt. Ez erkölcsi jogot adott neki arra, hogy ugyanígy járjon el másokkal szemben is. Amikor Leningrád halálos veszedelemben volt, a Szinyjavinszki-magaslatoknál Zsukov a jelenlétemben hallgatta meg az egyik hadosztály parancsnokának jelentését. A beszámoló kusza volt, érezni lehetett: a parancsnok nem ismeri kellően a helyzetet, ideges. Zsukov a hadosztálytörzs parancsnokához fordult: „Maga számoljon be.“ És a kialakult helyzet értelmes, világos értékelését hallgathatta meg. Zsukov ekkor azt mondta az ezredesnek: „Magának még korai egy hadosztály vezetése.“ A törzs parancsnokához fordult: „Azonnal vegye át a parancsnokságot.“ Kegyetlen lépés? Igen. De jogos volt, feltétlenül szükséges - Leningrád sorsa hajszálon függött. Zsukov igényessége, szigorúsága nem ismert rangot. 1944 nyarán a belorussziai hadművelet előkészítésének idején nagy titokban folyt a csapatok átcsoportosítása. A csapatösszevonások csak éjszaka folyhattak. Rugyenkónak, a front légiereje parancsnokának Zsukov azt az utasítást adta, hogy a kijelölt térségek fölé ne engedje a német felderítő repülőgépeket. Autónk egyszer csak az egyik úton vonuló egységbe ütközött. Ugyanazon a napon Zsukov nagy magasságban észrevett egy német felderitőt. Akkor mindenki előtt és nagyon szigorúan megrótta Szer- gej Ignatyjevics Rugyenkót - a mulasztás veszélyeztette az egész hadművelet sikerét. De amikor a hadművelet megkezdődött és Rugyenko nagy sikert eredményező kezdeményezést tett, Zsukov nyomban, és ismét mindenki előtt egy aranyórát adott át neki és forró köszönetét mondott.- Mit tisztelt a legjobban az emberekben? Bedov: A bátorságot, a határozottságot, az igazmondást és a kialakult helyzet pontos értékelését. Enélkül természetesen semmit sem lehetett volna tervezni. Bucsin: Szerette a nyíltságot. Egyszer váratlanul megkérdezte tőlem: „Alekszandr Nyikolajevics, a lányoknak talán eldicsekedted, hogy egy marsall sofőrje vagy?“ Azt válaszoltam: „Mindenki előtt titokban tartom. De egynek elmondtam...“ Megveregette a vállam és elmosolyodott: „A nyíltság sok mindent megbocsájt.“ Beszélt néha Zsukov az ellenségről? Bedov: Velünk alig. De tudtuk, Zsukov betartja azt a szabályt, hogy nem nézi hülyének az ellenséget. Sokszor jelen voltam, amikor Zsukov kikérdezte a foglyokat. Nagyon sok dolog érdekelte... Érdekelték a magas rangú német katonai vezetők is. Jelen voltam, amikor utasította a hírszerzőket, hogy szerezzenek neki adatokat személyükről, jellemükről. Gondolhatja, hogy Zsukov személye szintén érdekelte a németeket. Konsztantyin Szimonov leírta, hogy amikor Keitel aláírta a kapitulációt, le nem vette a szemét Zsukov marsallról. Én is abban a teremben voltam, s bizonyíthatom, hogy így volt. Keitel számára Zsukov tehetséges, az öt legyőző ellenfél volt. De nemcsak az. Zsukov személyében Keitel bizonyára azt a népet látta, amelyre a fasizmus rátámadott, de amely kiállta a próbát. Georgij Konsztantyinovics Zsukov valóban a népből származott, a nép tehetséges képviselője volt. Nekünk, akik közelről ismertük Zsukovot, a vele töltött évek életünk legfontosabb, legjelentősebb időszaka. És mi hálásak vagyunk ezért a sorsnak. VASZILIJ PESZKOV (Komszomolszkaja Pravda) Zsukov 1943-ban a voronyezsi fronton. (Ezt a felvételt is Bedov készítette) 1985. III. 1. R NMUUI OLDMAN
