Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-02-22 / 8. szám

utóbbi csaknem két évszázad folyamán a cseh, a szlovák, sőt a külföldi történetírásban és szla­visztikában is számos olyan - külön­böző minőségű és irányvételü - mü született, melynek szerzője az első nyugati-szláv állam, a Csehszlovákia mai területén a 8.században kialakult és fejlődésnek indult Nagymorva Biro­dalom történelméről igyekszik képet adni. A szerzők közben azon is gyak­ran eltöprengenek, milyen szerepet játszott és milyen jelentőséggel birt a cirilli-metódi bizánci misszió a nagy­morva állam politikai és kulturális éle­tében a 9. század második felében, s mit hagyott örökül nemzeteinknek, a mának. E problémakör megoldásá­hoz néha egyoldalúan közelítenek s mindenekelőtt azt hangsúlyozzák, hogy a bizánci misszió a keresztény­séget terjesztette a Nagymorva Biro­dalom szláv lakossága körében. A misszió tevékenységét azonban tör­ténetileg nem elemezhetjük és értékel­hetjük úgy, mint elszigetelt jelenséget e hatalmas államon belül, hanem fi­gyelembe kell vennünk a Nagymorva Birodalomnak a frank birodalomhoz, a római kúriához és a Bizánchoz való kapcsolatait is. A korai középkor eme bonyolult politikai és társadalmi folya­matának örvényében - amelyet itt a maga teljességében távolról sem ragadhatunk meg - a római birodalom bukása után (a római birodalom rom­jain jönnek létre Európa nyugati és déli részén a korai feudális államok) fontos szerepet játszott a keresztény­ség, s tehát az egyházi körök is. A mi területünkön azonban a Nagy­morva Birodalom létrejötte előtt nem ter­jedt el a kereszténység. Az itteni szláv lakosság a 6-8. századokban is megtar­totta a maga pogány szokásait, egyebek között a halottak elégetését, ami teljesen összhangban volt a korabeli osztálynél­küli társadalom struktúrájával. Az uralmat a törzsi fejedelmek gyakorolták fegyveres alakulataikkal; hatalmuk - ahogy azt fő­ként a dél-morvaországi Mikulcice mel­lett, a ,,Valy“-n végzett régészeti kutatá­sok bizonyítják - a megerősített települé­sekre és a várakra támaszkodott. A Duna középső folyásától északra élő szláv tör­zsek egyesítésére a 8. század második felében kerül sor, amikoris két állam vagy fejedelemség jön létre; az Ómorva Biro­dalom, a Morva folyó két partján, vala­mint a Nyitrai Fejedelemség. Arról a kor­ról van szó, amikor Nagy Károly frank uralkodó legyőzi az avarokat s a mai Magyarország területén egészen a Ti­száig terjeszti ki uralmát, közvetlen szomszédságba kerülve így a bolgár bi­rodalommal. Nyitva áll hát előtte az út északra, a Dunán túlra, az ómorva és a nyitrai állam területére. E hatalmas nyugat-európai keresztény uralkodó szándékai főként azután öltöttek konkrét formát, hogy a 800-as esztendőben III. Leó pápa a császári koronát is a fejére illesztette. A Nagy Károly korabeli teológusok és ideológusok egyik legnagyobbja, Alkuin szerint a világi uralkodónak saját birodal­mán belül az egyház és a kereszténység támaszának kell lennie, s mint a hit katonájának arra kell törekednie, hogy a többi népet is a római egyházhoz csatlakoztassa. Ez volt tehát az ideológiai megindoklása annak a hóditó politikának, amelyet Nagy Károly és trónutódai a szomszédos szláv területekkel szem­ben érvényesítettek. A nyugati egyházi missziók ugyancsak a frank hadjáratok részét képezték, s tevékenységüket gyakran erőszak kisérte. A keletre, a szláv területekre indított hadjáratokban nem ritkán püspökök és apátok is részt vettek. Ilyen körülmények között a szláv lakosság nem éppen ellenállás nélkül vette fel a kereszténységet. Az Ómorva Birodalom és a Nyitrai Fejedelemség egyesítése Arról, hogy a frank politikai hatalom a keresztény ideológiával karöltve hatolt be a Nyitrai Fejedelemségbe, A bajorok és a karintiaiak megkereszteléséről szóló latin nyelvű feljegyzés tanúskodik, amely­ben egyebek között azt olvassuk, hogy „Pribinának az ö birtokán valamikor 828- ban Adalram salzburgi érsek templomot szentelt fel túl a Dunán, a Nitravának nevezett helyen“. I. Mojmir ómorva feje­delem nem nézte tétlenül a frankok ex­panzív szándékait. Seregeivel behatolt a Nyitra-vidékre s kiűzte onnan Pribinát és csapatait. így egyesítette egyetlen államban az Ómorva Birodalmat és a Nyitrai Fejedelemséget 830 után, Csehszlovákia mai területén. I. Mojmir, aki már keresztény volt, nem akadályozta országában a misszionáriu­sok tevékenységét. A Zsityije Mefogyija című ószláv legenda arról tanúskodik, hogy a bizánci misszió megérkezte előtt német papok működtek az ómorva kör­nyezetben. Velük együtt említi azonban az olaszhoni és a görögországi papokat is, akik valószínűleg a dalmát partvidé­ken elterülő bizánci tartományokból és az aquileiai pátriárkaság körzetéből érkez­tek. Ezek nyilván beszélték a szlávok nyelvét s Mojmir számára nem voltak olyan veszélyesek, mint a német papok. A Cyrill és Metód előtti missziókkal függ össze néhány, a 9. század első feléből származó egyházi jellegű köépítmény, amilyet az archeológusok Mikulcicében vagy az Uherské Hradisté melletti Sady- ban fedeztek fel. Ugyanebben a korban épült az a négyzet alakú presbitériummal rendelkező templom is, amelyet az Uher- sé Hradisté melletti Modrában tártak fel s esetenként az ir-skót szigeti misszióval hoznak összefüggésbe. Ez a misszió azonban Bajorországban csak a 8. szá­zad végéig működött, ezért nem valószí­nű, hogy az ir-skót papok a későbbi időszakban is jelen lettek volna Morá- viában. Az eddigi régészeti kutatások arról tanúskodnak, hogy a 9. század első felé­ben a fejedelmi székhelyeken vagy azok közvetlen közelében emeltek egyházi építményeket. Ebből az következik, hogy a kereszténységet először a fejedelem és a fejedelmi udvar vette fel. Az erős po­gány csökevények azonban még itt is megnyilvánulnak, különösen a temetési szertartásokban. A széles néprétegek körében pedig - az. egész 9. század folyamán - még nagyobb mértékben fel­lelhetők. A 852-es mainzi zsinat határo­zatában szó esik a durva, akkor még fejletlen morva kereszténységről, amely szilárd pogány elemeket tartalmaz. Egyes történészek mégis feltételezik, hogy a passaui érsek még a bizánci misszió megérkezte előtt egyházi szerve­zetet épített ki Moráviában, s élére a saját helyettesét állította. Bizánci misszió - Moráviába Amikor - kb. 846-ban - Rostislav lett a morvák uralkodója, körültekintő politi­kájával már 850 táján függetlenítette ma­gát a frank birodalomtól és kiűzte orszá­gából a német misszionáriusokat. Rostis- lavnak ez az eljárása természetesen fel­háborította Német Lajos frank királyt, aki 855-ben hadjáratot indított Moráviába. Ám eredménytelenül, mert seregét az egyik ómorva erődítménynél feltartóztat­ták. Rostislav sikerei ellenére is tudatosí­totta, hogy államának külső és belső támasza ebben a korban csak egy önálló egyházi szervezet lehet, amely szorosan kötődik az államhoz és támogatja politikai és kulturális törekvéseit. Rostislav ezért 860-ban vagy 861-ben követeket küldött Rómába, s arra kérte a pápát, egyezzen bele egy ilyen szervezet létrehozásába s küldjön püspököt a szervezet élére. I. Miklós, az akkori római pápa, aki teljes mértékben támogatta a morvák ellen acsarkodó frank uralkodót, elutasította Rostislav kérését. Rostislav azonban nem mondott le szándékáról, s már 862- ben újabb követséget küldött: ezúttal III. Mihály bizánci császárhoz és a konstanti­nápolyi pátriárkához. Rostislav kérelmének eleget tettek, s a távoli szláv földre küldendő bizánci misszió előkészítésével és megszerve­zésével Konsztantinosz Filoszofoszt bíz­ták meg, aki testvérét, Metód apátot vá­lasztotta társául. Mindketten felelősség­tudattal láttak a rájuk bízott feladat meg­valósításához, és Konstantin hamarosan összeállította a szláv írást - a glagolicát amely abban a korban csakugyan valami új, eredeti, minden egyéb ábécé­től különböző volt. A glagolica Konstantin óriási műveltségének és tudományos fel- készültségének bizonyítéka; megterem­tője még Bizáncban szláv nyelvre fordí­totta a szenti rás egyes kiválasztott része­it, a Szaloniki környéki szláv lakosság nyelvét használva. Miután pedig a bizán­ci Moráviába érkezett, 863-ban lefordítot­ta a liturgikus szövegeket is, és lerakta a szláv istentisztelet alapjait. Rostislav eljárása rövidesen a morva­frank kapcsolatok területén is visszatük­röződött. 864 szeptemberének derekán erős frank sereg érkezett Moráviába és a határmenti Dowin (ma a Bratislava melletti Devín) erődben ostrom alá vet­te Rostislavot. A morvák nem állták ki a frankok rohamait, a német papok így újra" aktivizálódhattak. Konstantin és Me­tód azonban e nehéz helyzetben is kitar­tottak Rostislav mellett, s mint az egyházi politika ügyeiben jártas diplomaták támo­gatták az ómorva állam önállóságáért, valamint a szláv szertartásrendű önálló egyházi szervezet megteremtéséért ví­vott küzdelmét. Feladatuk azonban ko­rántsem volt könnyű. A szláv írásnak és liturgiának a frank egyházi körök ellené­ben való védelmezésekor ezért számos sérelmet kellett elszenvedniük. Mikor kb. 867-ben Konstantin fellépett Velencé­ben, ,,a latin püspökök, papok és szerze­tesek mint hollók a sólyomra vetették rá magukat, és ócsárolták, amiért Írást ké­szített a szlávoknak és tanítja őket“ (idé­zet a Zsityije Konsztantyina c. legendá­ból). • Hangsúlyozták, hogy csak három olyan nyelvet ismernek, ,.amelyen istent a könyvekben illik dicsőíteni: a hébert, a görögöt és a latint“. A nehézségeket legyőzve a két bizánci elérte, hogy a ró­mai pápa elfogadta a liturgikus szövegek Konstantin-féle ószláv, fordítását. Az önálló egyházi szervezet kiépítéséhez vezető út azonban nagyon bonyolult volt. Számos akadály rejlett a korabeli nem­zetközi politikai viszonyokban: egyrészt a római pápa és a frank birodalom, más­részt a Bizánc és Róma között fennálló kapcsolatokban. 869-ben Rómában Me­tódot még a bonyolult helyzetben is kine­vezték pannóniai és morvaországi ér­sekké. Rostislav és Metód fogsága Rómából Morvaország felé igyekez­vén Metód megállt Kocel fejedelemnél a Balaton délnyugati csücskénél fekvő Blatengrádon. Tovább tartózkodott itt, mint szándékozott, mert 869 augusztusá­ban a frank meg az alaman seregek behatoltak Morávia területére. Hadjára­tuk azonban nem járt győzelemmel, s „Rostislav kimondhatatlan és minden ős­régi várral összehasonlíthatatlan erődjé­nek“ falai alatt véget ért (az idézet etFuI- dai Évkönyvekből származik). A betolako­dók bosszúból „tűzzel-vassal“ pusztítot­ták és kirabolták a morva földet. Rostisla- -vot azonban nem győzték le, ö ezúttal is megvédte országa függetlenségét. A sors azonban nem adta meg neki, hogy államférfiúi müvét befejezze. Unokaöcs- cse, Svatopluk, aki akkor nyitrai fejede­lem volt, először nagybátyját, Rostislavot támogatta a frank agresszióval szemben. Később azonban elfogta őt a vágy, hogy az egész ómorva államon uralkodjék. Szándékainak megvalósításához, saj­nos, a frank birodalomban keresett tá­maszt. Rostislav hamarosan felfedezte Svatopluk csalárdságát, s ezért erőszak­kal próbált megszabadulni tőle. Vállalko­zása nem sikerült, sót 870-ben unoka­öccse fogságába esett, aki aztán bilincs­be verve adta át Karlomannak, Német Lajos keleti-frank király fiának. A bajor Regensburgban tartott hivalkodó bírósági eljárás alkalmával a láncra vert Rostisla­vot halálra ítélték. Kegyelemből azonban „csak“ megvakították, s élte alkonyáig az egyik bajor kolostorban tartották fogva. Nem volt jobb sorsa Metódnak, a mor­vaországi érseknek sem. Blatengrádból való visszatérése után, 870-ben ó is fogságba, a német papok kezébe került, s az ellenséges püspökök elé állították. E püspökök közül főként a passaui Her- manarich tűnt ki erőszakosságával, aki dühében ostorral támadt Metódra. Miután ilyen embertelenül bántak vele, valahol Svábországban börtönbe vetették a mor­vaországi érseket. A német püspökök azonban nem elégedtek meg ennyivel, mert nem tudták elfelejteni, hogy Metód elnyerte a pannóniai és morvaországi érsek tisztségét, a szláv szertartásrendű egyházmegye megszervezése pedig na­gyon sértette hatalmi érdekeiket, sót va­gyonukra is kihatással volt. Hóban-fagy- ban börtönből börtönbe hurcolták Metó­dot s a fizikai meg a lelki ráhatás minden formáját felhasználták, hogy rákénysze- rítsék: mondjon le magas egyházi méltó­ságáról és ne térjen többé vissza egy­házmegyéjébe. A Metód és a szláv isten- tisztelet ellen táplált korlátlanul dühével és gyűlöletével főként a salzburgi Adal- win és a friesingi Anno püspök, valamint a már említett Hermanarich tűnt ki. Szán­dékaik azonban nem váltak valóra, s 874-ben Metód visszatért egyházme­gyéjébe. Pompával fogadta ót Svatopluk „a morvaországiakkal egyetemben és megbízta öt az összes városok templo­mainak és egyházi személyeinek gondo­zásával" (a Zsityije Metogyija c. legen­dából). JOSEF POULÍK akadémikus Szláv kettőssir edényekkel: a Mikulcice melletti ,,Valy“-n végzett régészeti kutatások során tárták fel Mimi VAUMIG 35. II. 22.

Next

/
Thumbnails
Contents