Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-08 / 6. szám
* Lakókra vár a nyugdíjasotthon ◄-------------------------------------------------szeresen“ látogatnak) változtatták meg eredeti elhatározásukat.- A lakók természetesen nyugdijuk nagyságától függően havonta fizetnek az ellátásért. Berendezett lakás, fűtés, napi ötszöri étkezés, állandó egészségügyi felügyelet - havi 700 koronáért. Azt képzeltük, hogy lakóink a reggeli étkezés után kisétálnak a faluba, a házukba, megnézik a kertet (ha bírják megművelik), s ebédre visszajönnek. Úgy élnek, mint eddig, csak kényelmesebben. Megszűnne számukra a bevásárlás, főzés, A sajtóiroda rövid híréből tudtuk meg, hogy 1984. október elsején átadták Alsó- szeliben (Dőlné Saliby) a gondozóházat, melyet Szlovákiában első Ízben Zrakció- ban épített fel a falu lakossága - önmagának. Néhány héttel ezelőtt útra keltünk. Irány Alsószeli és szorgalmas, dolgos lakosai, akik a 2 millió koronás beruházáshoz 600 000 korona értékű társadalmi munkával járultak hozzá. A földszintes fehér épület ragyogását a hó csillogása hatványozta. Az épületben kellemes meleg fogadott, s mert a padlót szőnyeg borította, nem tudtuk, tovább mehetünk-e.- Csak tessék bátran - hallottuk, majd néhány perc múlva megismerhettük a hang tulajdonosát. - Varga Mária, a nyugdíjasotthon vezetője vagyok. A kölcsönös bemutatkozás után az irodájába vezetett. Elmondtuk mi járatban vagyunk, közöltük, szeretnénk betekinteni a lakók életébe. Varga Mária előbb a belépő kolléganőjére, Flórián Milada egészségügyi nővérre tekintett, majd csendesen megjegyezte. - Nincs lakónk, a ház üres. Fotóskollégámmal egymásra néztünk.- Hogyhogy? Miért? - kérdeztük, de még a válaszadás előtt a házigazdák kíséretében végigjártuk a korszerűen berendezett hat kétágyas lakószobát (mindegyik külön szociális berendezéssel), a tágas, hatvan személyes ebédlőt és a korszerű konyhát, a színes tévével felszerelt nyugdíjasklubot, a higiéniai állomáshoz tartozó két fürdőszobát, valamint a pihenőszobát, ahol a falu nyugdíjasai (nemcsak az otthon 12 lakója) tisztálkodhatnak, pihenhetnek.- Azt akarjuk, hogy a falu magányosan élő nyugdíjasai hozzánk járjanak étkezni is. A délutánokat a klubban olvasással, szórakozással, tévénézéssel tölthetik, közösen az otthon lakóival.- De miért nincs az otthonnak lakója?- kérdezzük ismételten.- Nem tudunk válaszolni. Amíg épült a ház, a nyugdíjasok dolgoztak a legtöbbet. De aztán bejussunk! - mondogatták. Még a megnyitás előtt is bőven volt jelentkező. - S azután? - sürgettük a vezetőnőt, aki készségesen folytatta. - Egyesével jöttek, körüljárták a szobákat megdicsérték a berendezést, a szőnyegeket, a függönyöket, kipróbálták a csapokat, megnézték meleg-e a fűtőtest, egy pillanatra beleültek a nagy karosszékekbe, megcsodálták a színes tévét, ,,igen szép, igen jó“ mondogatták elismeréssel - és elmentek. Megtudtuk, hogy karácsonyra elkészült a mosoda, amely ugyancsak a falu rendelkezésére áll majd. December közepétől a teljesen felszerelt nyugdijasott- hon (a berendezés kb. egymillió koronába került) várja az első lakókat. - Mi is készenlétben állunk azóta - mondták az otthon dolgozói elkeseredetten.- Mi történt a faluban? Mi okozta ezt a változást? - faggattuk beszélgetőtársainkat s a hozzájuk csatlakozó Safrániko- vä Helena szakácsnőt és Csanda Mária fűtőt. Beszéltek arról, hogy az idősek megijedtek a felröppenő hírtől, miszerint a beköltözés után le kell adniuk házukat. Sokan a legközelebbi hozzátartozókra hivatkozva (eltartanak, gondoznak majd az enyéim; nem engednek, hiszen „rendfűtés gondja, meg ami a magánnyal jár. Könnyebbé, szebbé akarjuk tenni öregségüket - mondja szomorúan Varga Mária. Beszélgetés közben szó esett arról is, hogyan és miért lett a gondozóházból nyugdíjasotthon, majd arról a ma még megoldatlan kérdésről, hogy az otthont a galántai szociális szolgáltató vállalat tartja fenn, de a mosodát és a higiéniai állomást, valamint a klubot a helyi nemzeti bizottság! Nem vitás, hogy ezeket a kérdéseket már régen meg kellett volna oldani és tisztázni. De egy valamiben egyetértettünk. Lényegtelen ,,kié“ a nyugdíjasotthon, azt az illetékeseknek kell egymás között eldönteniük. A lényeg: az otthonnak legyen tizenkét elégedett lakója!- A napokban újra végigjárjuk a számításba jövő közel harminc nyugdijasun- kat, meghivjük őket a klubba, beszélünk velük. Hiszen minek áll ez a gyönyörű ház, s minek vagyunk itt mi, ha nincs akiért itt legyünk - sóhajtott Flórián Milada.- Menjünk el néhány helyre közösen - indítványozzuk, s elindultunk. Megálltunk egy ház előtt, melynek utca felőli falán is látszott már a kora, de ami az Üres a klub is (Gyökeres György felvételei) udvarba lépve tárult elénk, lehangoló volt. A nedves falról mállik a vakolat, a falak ferdék. Kopogunk, benyitunk a házba. A konyhában ég a villany, a parányi kályhán tésztát főz a ház ura. Melegen öltözve (néhány szvetter, sapka, sál, meleg cipó) áll a kályha mellett, melynek melege nem tudja kiszárítani a nedves falakat sem, nemhogy kifúteni a többi szobát. Ó 93, a felesége 87 éves. Közeli rokonuk nincs, s hogy a távoliak sem igen látogatják őket, arról a konyhában uralkodó viszonyok árulkodnak. A házigazda nem nézte jó szemmel jöt- tünket. Miért akarjuk éppen őt az otthonba „kényszeríteni“?! Vannak a faluban, akik rászorulnak a segítségre - ők jól vannak, ellátják magukat, igaz, a szomszédok hathatós segítségével. A beszélgetésbe bekapcsolódik a szobából kijövő 87 éves feleség is. Figyelmesen hallgatta beszámolónkat az otthon kényelméről...- Biztosan nagyon szép - sóhajtott.- Szerényen élünk, nincsenek nagy igényeink, nyugdijunkat beosztjuk - közölte.- Nem lenne kényelmesebb az otthonban? - kérdeztük, s a férj válasza meglepett mindannyiunkat:-De hova lenne a szabadságom?... Bevallom, erre már nem tudtunk mit válaszolni. Hiába próbáltunk érvelni, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, a házaspár személyes sértésnek vette, hogy jobb, kényelmesebb, emberibb körülmények közé invitáljuk őket.- Huszonnyolc éve élünk ebben a házban. Talán, ha az egyikünk meghal, a másik beköltözik az otthonba. Meg azután a havi 1400 koronát is sokalljuk, mit kezdenénk a maradék kétszázzal? (A maradék közel 800 korona, tudtuk meg később a helyi nemzeti bizottságon.) Több házba látogattunk el, s a válaszok: míg ellátjuk önmagunkat, minek mennénk, mit szólnának a gyerekek, meggondoltuk magunkat, majd ha...- A beteg, önmagukat ellátni nem tudó lakosok nem valók ebbe a nyugdijasott- honba, hiszen nálunk nem lesz éjszakai ügyelet. Nem kórházat akarunk, hanem otthont. És mit mondtak az „ügyről“ a helyi nemzeti bizottságon? Judita Rimavská, a helyi nemzeti bizottság dolgozója készségesen beszélt a falusiak lelkesedéséről, összefogásáról, melynek nyomán felépült az otthon.- 1983 nyarán kezdődött a munka, 1984 augusztusában fejeződött be. Az építkezés elkezdése előtt felmértük az igényeket (a 2000 lelket számláló község lakosságának 50 százaléka idős ember)- nagy volt a túljelentkezés. Nem akarjuk szépíteni a dolgokat, nem értjük a történteket, s a mai napig sem tudjuk, hogyan tovább. Annak ellenére, hogy csupán 12 emberről van szó, kényszeríteni nem lehet senkit sem! Egyet viszont tudunk. Ha majd a járás illetékesei más célokra használják ki az üresen álló épületet, a falu biztosan felháborodik. A nyugdíjasotthon pedig üresen áll. A vadonatúj ágynemű érintetlen, a konyhában sorakozó lábasokban nem főtt még étel, a karosszékekben nem pihen senki, s a süppedő szőnyegeket nem tapossák le a lakók papucsai. Szomorú látványt nyújt a „kihalt“ épület. S a falusiak találkozva egymással azt találgatják, vajon ki költözik be elsőnek?! PÉTERFI SZONYA 1985. II. 8. Á llamunk megkülönböztetett figyelmet szentel a családpolitikának, mindenekelőtt a családok megszilárdításának, a fiatalok felkészítésének a családi életre. A család társadalmunk alapja, a legalkalmasabb feltételeket teremti meg a gyermekek neveléséhez. A társadalom sokoldalú gondoskodása ellenére az utóbbi években egyre több család bomlik fel, egyre nő a válások száma. Csupán 1981 és 1983 között Szlovákiában 20 427 házasságot bontottak fel, ebből 4570-et Kelet-Szlovákiában. Ebben a hároméves időszakban tehát száz házasságkötésre tizenhét válás esett. A legkedvezőbb a helyzet Kelet-Szlovákiában, ahol ez az arány 13, míg a közép-szlovákiai kerületben 15,4, Nyugat-Szlovákiában pedig 17,3, sőt Bratisiavában 42. Sajnálatos, hogy a felbontott házasságok aránya évről évre növekszik, és ez a kedvezőtlen irányzat kivétel nélkül az összes kerületben megfigyelhető. A válások gyakorisága nagyobb a városokban, mint a kisebb településeken. Ennek okát főleg az elidegenedésben látjuk, abban, hogy az emberek nemigen ismerik egyrrjást a városokban, s ez feloldja a természetes gátlásokat és megkönnyíti a kapcsolatteremtést. A nagyobb közösségekben több lehetőség nyílik az elhamarkodott házasságkötésekre is. A falvakban mindenki mindenkiről mindent tud, ami bizonyos fokig befolyásolja az emberek magatartását is. A válások súlyos társadalmi problémát jelentenek, számos olyan kísérőjelenséggel járnak, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. A házasságok jelentős részében az érzelmi kötődések nagyon gyengék és így nehezen tarthatók fenn hosszabb időn keresztül. A válás nagyon sok esetben az egyedüli helyes megoldás, olyankor, amikor a házastársak között a kapcsolatok már helyrehozhatatlanul megromlottak. Ha azonban a válások száma nagymértékben nő, a házaságok felbontása társadalmi problémává válik. A családok szétesése nemcsak a népesedést befolyásolja kedvezőtlenül, hanem a gyermekek nevelését is. 1983-ban Szlovákiában 6935 bontóper során 5031 kiskorú gyermek további sorsáról kellett dönteni. A kelet-szlovákiai kerületben például a felbontott házasságok 65 százalékában kiskorú gyermekek élete is megváltozott. A statisztika szerint mi szerepel leggyakrabban a bontóperek okai között? Mindenekelőtt a házastársak közötti összhang hiányát, az egyik fél házasságtörését kell megemlíteni, de a leggyakoribb okok között szerepel az alkoholizmus, a szexuális élet problémái, a házastársak eltérő életstílusa, más családtagok beavatkozása a házastársak életébe is. Sajnálatosan 1984-ben sem javult a helyzet Szlovákiában. Kilenc hónap alatt a bíróságok 5117 házasságot bontottak fel, száz házasságkötésre továbbra is 17,3 válás esett. Nagy eltérések mutatkoznak az egyes települések, járások statisztikai adatai között. A legkedvezőtlenebb helyzet Kassán (Koáice) tapasztalható, ahol száz házasságkötésre 37,1 válás jutott. A keletszlovákiai kerület székhelyét Bratislava követi, 33,3 válással. A vranovi járásban viszont ez az arány csak 1,6. A felbontott házasságok arányának növekedésében kétségtelenül szerepet játszanak a családi nevelés, a házasságra váló felkészítés fogyatékosságai. A szülők gyakran megfeledkeznek fontos feladataikról és mulasztásaikat anyagi segítséggel, az anyagi javak felhalmozásával próbálják pótolni. Egyre több fiatal házaspár kezdi meg közös életét viszonylagos anyagi jólétben, ám az első szóváltás, nézeteltérés után benyújtják a válókeresetet. Olyan erkölcsi értékeket kell elsajátíttatnunk gyermekeinkkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a házasélet buktatóit, zökkenőit leküzdjék, a családi életben megtartsák a szocialista erkölcs szabályait. A veszélybe került családoknak hasznos segítséget nyújtanak a házassági tanácsadók, amelyek sajátságos eszközeikkel megpróbálják megoldani a házastársak közötti nézeteltéréseket, miközben fontos szerep hárul rájuk a házaséletre, a gyermeknevelésre való felkészítésben is. A jövőben azonban még többet kell tenniük a családi kötelékek megszilárdításáért, mivel a családnak van a legfontosabb feladata az emberek nevelésében, értékes tulajdonságaik kialakításában, helyes életszemléletük formálásában. LYDIA KONÖEKOVÁ A válás nem az egyedüli megoldás . ..” * "< — .. ---mi m Ri |i m
