Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)

1985-12-16 / 296. szám, hétfő

L eonyid Terakopjan Párhuza­mok és metszéspontok cí­mű, Moszkvában oroszul most megjelent könyvének ismertetését azzal kell kezdenünk, hogy a mű egységét hangsúlyozzuk. Nem­csak szemléletének, hanem hang­vételének egységét is. A könyvet olvasva úgy tűnik, hogy a szerző, miután leült az asztalhoz, és papírra vetette az elsó sorokat - ,,A világ mindig nyugtalan. Ma éppúgy, mint más­A Terakopjan által kiválasztott művek listája igen hosszú, azon­ban ha meg is adnánk a teljes fölsorolást, akkor is töredékét em­líthetnénk csak vissza a könyv megírásához fölhasznált anyag­nak. Például Paul Kuusberg Eső­cseppek című könyvének elemzé­sekor megmutatja a mű helyét az észt író eddigi munkásságában. Együtt vizsgálja a szerző más mű­veivel: a Forró nyarunk van című­vel és az Egy éjszakával. Szergej Zaligin Dél-amerikai változatát a Sósvölggyel és az Oszka, a fur­csa kisfiú című művel veti össze. Jurij Trifonov város témájú művei­nek - Csere, Válságban, Hosszú búcsúzás, A másik élet és Ház a rakparton - a párhuzamos olva­sása pedig lehetőséget adott a szerzőnek, hogy föltárja e próza szellemi és pszichikai „koordiná­táit“, hátterét. Ugyanez jellemző arra is, ahogy a kritikus feltárja a hetve­nes-nyolcvanas évek irodalmát, azt, hogy miként valósul meg ben­ne a különböző nemzeti irodalmak Egy hét Magyarországon Párhuzamok és metszéspontok EGY TARTALMAS KÖNYVRŐL kor. A nyolcvanas évek újságjai­ban lépten-nyomon riasztó hírek­kel találkozunk“ - föl sem kelt, míg az utolsó betűt is le nem írta. A könyv persze részenként író­dott, egyes fejezetei pedig való­színűleg a sajtóban már publikált cikkekből, ismertetésekből nőttek ki. Mégis, az első, ami Terakopjan kritikai írásainak olvasásakor fel­tűnik (a meghatározást a rövid szerzői előszóból kölcsönöztük): a tartalom és a forma gondosan kidolgozott összhangja, egysége. A könyv a Hősök, problémák, konfliktusok a modern prózában alcímet viseli, más szavakkal: a szerző a mai prózairodalom át­fogó bemutatására vállalkozik. Ha pedig még azt is figyelembe vesz- szük, hogy a szerző egyetlen al­kalmat sem mulaszt el, hogy az elemzett mű stiláris sajátosságai­ról és műfaji jellegzetességeiről is szóljon, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy e könyv a szépirodalmi mű­vek sokoldalú, figyelmes és ala­pos áttekintését adja úgy, hogy nem téveszti szem elől a legjobb szerzők állásfoglalásait és külön­böző mesterfogásait sem. Ám .beszélhetünk törvény­szerűségekről vagy tendenciákról: ezek konkrét művek, egyéni mű­vészet és hozzáértés nélkül nem léteznek.“ Terakopjan előszavá­nak ez a megállapítása feltárja a kritikus munkamódszerét, ame­lyet a kritikai alkotómunka sok le­hetséges változata közül magá­hoz a legközelebbinek érez, és amit lakonikusan elemzésnek ne­vezhetnénk. A könyv elemzései annak az írónak a sajátos, egyéni-művészi felfogásában tárgyalják a „hősök“ és a „konfliktusok“ problematiká­ját, aki a jelenről, a történelemről, a városról és a faluról, a nép és az ember sorsáról író soknemzetisé­gű szovjet prózát tanulmányozza. közötti intenzív kölcsönhatás és kölcsönös gyarapodás, valamint a mai írók erőteljes szellemi-erköl esi útkeresése. Terakopjan kritikáinak stílusát és logikáját az elemzés és a szin­tézis összefonódása jellemzi. A konkrét müvek tárgyalása ese­tében pedig gyakran találkozunk olyan általánosításokkal (pl. a re­gény többszólamúsága, a művé­szi ábrázolás többértelműsége, a belső monológok és párbeszé­dek költóisége), amelyek egyaránt érintik az elemzés tárgyát, az író munkásságát és a mai irodalmi valóságot egészében. És mégis, a könyvek és szerzők sokatmondó kiválasztása ellenére Terakopjan könyvében gyakran szól hiányos­ságokról is. Találó, megalapozott kritikai észrevételeket tesz a szer­ző Jurij Bondarev, Pjotr Proszku- rin, Eme Beekman, Visvaldis Lams, Jurij Trifonov és mások ál­tala is nagyra értékelt müveivel kapcsolatban. A problémák közül, amelyekhez a szerző a szovjet és a külföldi irodalom elemzése során állandó­an visszatér, ki kell emelnünk a személyiség formálásának, az élet diadalához vezető pozitív al­ternatívának és a mindent tagadás pusztító jellegének kérdését. Ez a szembenállás és összeüt­közés - mely a mai szovjet iroda­lom által megértett és visszatükrö­zött társadalmi, etikai és erkölcsi konfliktusok eredménye - a gyö­kere a polgári világ művészetével folytatott polémiáinak. T erakopjan Párhuzamok és metszéspontok című müve a szocialista realizmus gazdag, változatos világát, törvényszerű­ségeinek mozgását és a megúju­lást irányító logikáját tárja elénk. VITALIJ DONCSIK Megkönnyebbülve sóhajt föl a Magyar Népköztársaság Kultu­rális Minisztériumának képviselő­je, amikor kezet fogunk a Nyugati pályaudvaron. A gyorsvonat ugyan potom száznyolcvan percet késett, de végül is csak itt van. Két prágai kollégám a repülőt válasz­totta, de az, amint hallom, még föl sem szállt. Lám, hiába a gondos tervezés, egyeztetés, a szinte percnyi pontossággal előre meg­adott program. A háromtagú cseh­szlovákiai újságíró-küldöttség, amely a hazánkban sorra kerülő magyar kulturális napok előtt egy hétre hivatalos a szomszédos, ba­ráti országban, a fránya köd miatt nehezen jön össze. Marad a tele­fonálgatás, s a bizakodás, hátha jobbra fordul az idő. így is történt. Kollégáim ugyan nem délelőtt érkeztek, hanem másnap hajnalban, de végre meg­jöttek, kezdődhet a még jobban összesűrűsödött hivatalos prog­ram. Először a Rádiózenekar próbá­jára vagyunk hivatalosak. Med- veczky Ádám vezényel, éppen a mind népszerűbb déli hangver­senyre készülnek, amelyet a Ma­gyar Nemzeti Galériában rendez­nek. Kitűnő a hangulat, oldott a légkör. Az áradó muzsika, Maros Éva fuvolaszólója, Wilheim Ferenc és társainak játéka gyógyírként hat az utazás viszontagságaitól felborzolt idegeinkre. Kezdjük ma­gunkat kellemesen érezni. A próba végén Bogár István, a Magyar Rádió zenei együttesei­nek vezetője mutatja be kollégá­imnak a szimfonikus zenekart.- Sikeres, ám fárasztó utazá­sokkal teli vendégszereplések áll­nak mögöttünk ebben az eszten­dőben - tájékoztat az adatok is­mertetése után a zeneigazgató. - Legutóbb Grázban, az őszi fesz­tiválon szerepeltünk. Kortárs ze­nét játszottunk, a közönség nagy tappsal fogadta produkciónkat, s nagyon jó kritikákat is kaptunk. E napok már jórészt a csehszlová­kiai vendégszereplésre való felké­szülés jegyében telnek. Egyszerre kitüntetés és felelősség két olyan nagy zenei hagyományokkal ren­delkező városban fellépni, mint Prága és Bratislava. Műsorunkat úgy állítottuk össze, hogy az kö­tődjék Szlovákiához, s ugyanak­kor szeretnénk kortárs művet is bemutatni. E szempontok alapján döntöttünk úgy, hogy Bartók Con- certóját, Kodály Galántai táncok című művét és Soproni József Hegedűversenyét adjuk elő. Ve­zényel Lehel György, a szólista Perényi Eszter. Bízunk benne, és e napokban sokat is teszünk azért, hogy a közismerten felkészült cseh és szlovákiai közönség ro- konszenvét elnyerjük. A győri Kisfaludy Színházban éppen véget ért a próba, de folyo­són, színpadon tovább tart a csúcsforgalom. Rövidesen meg is tudjuk e nagy sürgés-forgás okát: a tévé a Győri Balett egyik produkcióját veszi föl ma délután. Szó ami szó, nem a legjobbkor érkezünk, hiszen ilyenkor bizony végképp nincs idő a beszélgetés­re. Az együttes titkárnőjének és Gombár Juditnak, az együttes Já- szai-díjas díszlet- és jelmezterve­zőjének türelme, találékonysága csodálatos. Ebben a kavargásban is találnak időt, hogy válaszoljanak kérdéseinkre. Rendhagyó beszélgetés kezdő­dik. Gombár Judit válaszait a szomszéd szobában fellépésre készülő Markó Iván olykor ki­egészíti, megtoldja néhány továb­bi fontos gondolattal. Gombár Judit a kezdetekről, művészi célkitűzéseikről beszél. Azokról az évekről, amikor egy végzős évfolyam meghívta Markó Ivánt, legyen a művészeti veze­tőjük, kovácsoljon belőlük új uta­kon járó, a mai emberről valló, a mai emberhez szóló múvész­Ezért az egyik vetítő szobába hív bennünket. Nézzük meg leg­alább videofelvételen a Nap sze­retteit és a Bolerót. Ez a „konzerv- művészet“ távolról sem pótolhatja az igazi színházi varázslatot, de prágai kollégáim mégis lelkesed­nek: nagy sikerük lesz Prágában is, mondják, amikor felállunk a képernyő mellől. Baráti beszélgetések, találko­zások a nap szinte minden órájá­ban. - Réz Andrást a magyar fil­mekről, a videózás jelenéről és jövőjéről faggatjuk, az írószövet­ségben érdekes eszmecsere ala­kul ki a csehszlovák-magyar iro­dalmi kapcsolatokról. Este színhá­zi előadások. Tapsoltunk többek között Cserhalmi Imrének Bulga­kov Menekülésében. Kár, hogy ezt az előadást nálunk csak a prágai közönség láthatja. Figyelmes vendéglátóink több­ször érdeklődtek, nem kellene-e Ma és holnap este Bratislavában szerepel a Győri Balett. A világhírű együttes A Nap szerettei, a Mechanikus kert és a Bolero című műveket mutatják be Markó Iván Kossuth-díjas érdemes művész koreográfiájá­ban. Felvételünk a Mechanikus kert egyik jelenetét örökítette meg. együttest. Szól a kezdetről, a sok­sok nehézségről. Fényképek és újságkivágások révén elevened­nek meg a sikerek is. Gombár Judit kezdetben tárgyi­lagos mondatai fokozatosan szen­vedélyes vallomássá forrósodnak. Markó Ivánnal együtt mindig hit­ték, hogy a balett nem szépelgést, talmi csillogást jelent, hanem olyan művészetet, amelyben a te­hetséges ember mélységeket és magasságokat mutathat fel, em­beri érzelmekről, fájdalmakról, örömről, itt és most elevenbe vágó sorsproblémákról - életünkről vallhat. Markó Ivánék ezt az utat járják mind nagyobb sikerrel. Magvas gondolatok hangzanak el, ám Markó Ivánnak igaza van: kissé furcsa dolog a balettról - be­szélni. pihenőt beiktatni. Cseh barátaim csóválták a fejüket:- Majd otthon alszunk, szeret­nénk minél többet látni, megismer­ni Budapest és Magyarország pezsgő kulturális életéből. Sűrűn teleírt jegyzetfüzetek, emlékezetes találkozások igazol­ták, nem töltöttük tétlenül az ottani napokat. Mindenhol olyan embe­rekkel találkoztunk, akik munká­jukkal, művészetükkel igyekeznek hozzájárulni a magyar-csehszlo­vák barátság további elmélyítésé­hez, kulturális kapcsolataink bőví­téséhez. Megbizonyosodhattunk arról, hogy a hazánkba látogató művészek és együttesek tudato­sítják: vendégszereplésükkel e nemes célokat szolgálják. SZILVÁSSY JÓZSEF Jelentős jubileum A weimari Goethe és Schiller irodalmi archívum - amely a legrégibb ilyen jellegQ intézmény a világon - nemrég ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. A jelentős jubileum alkalmából Weimarban nemzetközi szimpoziont rendeztek, amelyen bolgár, szovjet, magyar, francia, olasz NSZK-beli és hazai tudósok vettek részt. A tanácskozáson több előadás méltatta az irodalmi archívumok jelentőségét az irodalomtörténeti kutatómunkában. Foglalkoztak a levéltári anyagok feldolgozásával és a szakembereknek nyújtott információk és egyéb szolgáltatások korszerű módszereivel. Térképek, atlaszok Gothából A világon sok millió diák a VEB Hermann Haack kartográ­fiai vállalatnál készült térképek segítségével tanulja meg a földrajzot. A vállalatot, amely ma az NDK egyetlen ilyen jellegű szakkönyvkiadója, 1785-ben alapította Justus Pert­hes könyvkereskedő Gothában. Perthes tulajdonképpen egy irodalmi és természettudományi kiadót hozott létre, amely később több, neves földrajztudós és térképész - köztük Hermann Haack (1872-1966) - műveinek megje­lentetése révén világhírű földrajzi-kartográfiai intézménnyé vált. A gothai vállalat, amellett, hogy nagy hangsúlyt helyez térképeinek és atlaszainak rendkívüli pontosságára, ter­mékeinek egyéb tulajdonságait is szüntelenül jobbítja. Sokat változtak az utóbbi időben például az itt készült iskolai falitérképek. Noha az iskolai földrajzoktatást szív­ügyének tekintő Hermann Haack már maga is arra töreke­dett, hogy ezek a térképek különösen szemléletesek, könnyen áttekinthetők, sokoldalúan felhasználhatók legye­nek, a közelmúltban e kiadványok mind tartalmi, mind pedig formai szempontból még tökéletesebbek lettek. A vizuális Érdekességek, hírek az NDK-ból hatás javítását szolgálja, egyebek között, a plasztikus terepábrázolás. A neves kiadó gondozásában nem csupán atlaszok, valamint fali- és kézitérképek jelennek meg, hanem régi térképek és más földrajzi kiadványok reprodukciói is. Oltják a szobrokat Az NDK-ban fellelhető nagyobb méretű szobrok, dom- borművek, díszkutak és hasonló műalkotások javarészt homokkőből vannak. Alapanyaguk - egyebek között - az Elbai-homokkóhegységből, vagyis a Szász-Svájcból szár­mazik, melyek hatalmas sziklái évmilliókkal ezelőtt kelet­keztek. A faragott, szoborrá formált homokkő élettartama viszont már csupán ötven, legjobb esetben háromszáz esztendő. Az ilyen anyagból készült műalkotások meg­óvása már az ókorban is sok gondot okozott. Ezt bizo­nyítja, hogy Vitruvius római építész, hadimérnök és építé­szeti író (i. e. 1. század) 10 könyvből álló Az építészetről (De architectura) című föművében külön foglalkozott a „kókonzerválással“. Eljárásának lényege: a márvány- szobrokat olvasztott faggyúval vagy gyanta és faggyú keverékével kell bevonni, hogy ne férjen hozzájuk, s ne tegyen bennük kárt a víz. Az évszázadok folyamán külön­böző konzerválási módszer követte egymást. Voltak per­sze sikertelen kísérletek, sőt kifejezetten káros hatásúak is, mint például a cementbevonat vagy a vaskapocs alkalmazása. A konzerválást az teszi különösen nehézzé, hogy szinte minden egyes műalkotás esetén más és más „receptre“, kezelési módra van szükség. Az NDK-beli műemlékvédők az utóbbi években egyre jobb eredménye­ket értek el a kőből készült szobrok, építészeti díszítő elemek élettartamának növelésében, mégpedig a belső anyagszerkezet stabilitásának javításával. E célból eddig szervetlen vegyületeket, legújabban pedig szerves anya­gokat fecskendeznek a köbe. Az akril-, epoxid-, poliészter- és poliuretángyanták, valamint a szilikonok bizonyultak a leghatásosabb konzerváló szereknek. Gyermekkönyvek németül Az idén több mint 600 új gyermek- illetve ifjúsági könyvet jelentettek meg az NDK kiadóvállalatai. A könyvtá­rakban 12 millió kötetnyi gyermekirodalom várja a kis olvasókat. Az iskolások 70 százaléka rendszeres könytár- látogató, 78 százalékuk pádig a szabad idejét legszíveseb­ben olvasással tölti. Történelmi panorámakép Több mint egy évtizede, 1974 óta dolgozik óriásvásznán a lipcsei Werner Tübke professzor. A monumentális pano­rámakép a ,, Korai polgári forradalom Németországban“ címmel készül. Az elméleti és gyakorlati előmunkálatok fél évtizedet vettek igénybe. Az élőmunka során a művész 15 festményt, 146 rajzot és 26 litográfiát készített. A profesz- szort egyébként öt festötársa segíti. Az 1722 négyzetméte­res vászon - melynek fele elkészült már - az 1981-ben festett 1:10 méretarányú eredeti alapján telik meg a nagy német parasztháború szereplőivel. A képen több mint 3000 alak szerepel - parasztok, polgárok, egyszerű asszo­nyok, udvari dámák, lovagok, sót maga a császár is. A táj Bad Frankesteint idézi, azt a vidéket, ahol a XVI. század­ban lezajlott a nagy történelmi esemény. (H) ÚJ SZÚ 4 1985. XII. 1<

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents