Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)
1985-12-12 / 293. szám, csütörtök
A felhők fölött mindig kék az ég A belváros peremén meghúzódó intézmény részben régi, részben új - és ez a megállapítás nem csupán az objektumaira vonatkozik. Korábban középiskola volt, 1973-tól viszont felsőfokú oktatás folyik benne. Hatalmas udvarán, valamint kertjében, sportpályáin és épületeiben szembetűnően példás, tiszteletet parancsoló a rend - s ebből arra lehet következtetni, hogy itt a tisztaság, a pontosság és a fegyelmezettség szigorú követelmény. Mindig és mindenkinek. A bejárat közelében Vladimír Remek és Alekszej Gubarjev űrhajóspáros szobra áll, az udvar közepén pedig egy sugárhajtású repülőgép ágaskodik a betonalapzatról az ég irányába. Mindkét mű szorosan kötődik az iskolához; Vladimír Remeké, az első csehszlovák kozmonautáé azért, mert egykor ó is itt tanulta szakmáját, a légijármú meg azért, mert itt valóban „körülötte forog a világ". A kassai (Košice) Szlovák Nemzeti Felkelés Katonai Repülő- tiszti Főiskoláról Ivan Čerevka ezredestől kértünk és kaptunk tájékoztatót.- Mint felsőoktatási intézmény eléggé fiatal az iskolánk, de hagyományaink jóval régebbiek, még a nagy honvédő háborúban harcolt csehszlovák repülők alapozták meg. A tőlük kapott szellemi és szakmai örökséget évekig a helyi repülőmúszaki szakközép- iskola, majd a felsőfokú repülőis- kola ápolta és gyarapította, s erre immár tizenhárom esztendeje mi szereztek a katonafiatalok országos seregszemléjén. A klubban állandóan nagy a forgalom. Hol a fúvószenekar gyakorol, hol a tánczenekarok próbálnak, rendszeres a filmvetítés, s a társasjátékok kedvelői is kedvük szerint szórakozhatnak; a fényképezés hódolóinak külön helyiségük van, s ugyanakkor a könyvtárnak is sok a rendszeres látogatója. A szaktantermek berendezésére a tökéletesség, a világszínvonal jellemző, a hallgatókra pedig a szorgalom, a politikai és szakmai jártasság s nem utolsósorban a jó egészségi állapot. Mindez érthető, hiszen a fejlődés napról napra újabb feladatok elé állítja a hadászati eszközök tervezőit és kezelőit. Kétségtelen, hogy ezeknek a feladatoknak az elvégzésére csakis szellemileg és testileg friss és jól képzett szakemberek alkalmasak. Az egyik tanteremben egy L 39 típusú Albatros repülőgépből, pontosabban gyakorlópadként szolgáló hasonmásából az ostra- vai származású Josef Vacula lépett ki. Elégedetten, hiszen az ellenőrző műszerek azt mutatták, hogy a felszállástól a leszállásig jól irányította, kezelte a gépet.- A második világháborúban pilótaként harcolt nagybácsimtól gyermekkoromban igen sok érdekeset hallottam erről a szakmáról - mondta s nyilván ezért érdekelt engem is egyre jobban a repülők munkája, élete. A repüléssel komolyabban az opavai katonai gimnáziumban kezdtem foglalkozHárman a végzős hallgatók közül. Balról Takács József, Gyurcsovics Ottó és Pásztor Károly. (A szerző felvétele) vagyunk hivatottak, illetve a többi testvériskolával együtt mi is. A repülőtisztek főiskolai szintú kiképzésére való áttérés tanrendváltoztatással járt, s a mostani végzőseink négy- illetve ötévi tanulmány befejeztével jóval többet tudnak, mint elődeik, ugyanakkor hadnagyi rangban, mérnökként kerülnek az életbe. Az oktatás magas szinten folyik. Nyugodtan állíthatom, hogy a parancsnoki-mérnöki és a katonai-mérnöki kar ügyes, szakmailag és politikailag a kor követelményeinek megfelelő tudású pilótákat, irányítótiszteket és repülőtéri műszaki szakembereket ad a légierők alakulatainak. Az épületek folyosóin és a tantermekben nemcsak a katonás rend tűnik a látogató szemébe, hanem a szemléltető agitációs eszközök sokasága. Közülük néhány Csehszlovákia munkásmozgalmi történetéből ragad ki egy- egy jelentős eseményt, van, amelyik a második világháború menetét ábrázolja, néhány hazánk sokoldalú fejlődéséről ad számot képekben és számokban. Az iskola jelenét bemutató faliújságokról megismerhetjük a legjobban tanuló tiszjelölteket, megtudhatjuk, hogy rendszeresen dolgozik a képzőművészek, a modellezők és a rádióamatőrök köre, hogy a négy évvel ezelőtt alakult Borievka népművészeti csoport már néhányszor igen eredményesen képviselte az iskola színeit a katonák országos versenyének döntőjében. Egy újabb vitrinben a gazdag helyi sportéletről tudósító képek és írások láthatók, míg egy másik arról tájékoztat, hogy a tudományos diákköri tevékenység náluk is igen sokrétű, s az iskola képviselői az utóbbi öt esztendőben összesen hét első, tizenegy második és nyolc harmadik helyet ni. Először hajtómű nélküli géppel lebegtem a levegőben s csak aztán következett a motoros, majd az ejtőernyős ugrás. A repülést és a szakma tanulását már negyedik éve itt folytatom, s azóta is örömömet lelem benne. Az elméleti és szaktantárgyak sorát a második évfolyamban az igazi repülés bővítette. Miután a gyakorlópadban már elsajátítottam a legszükségesebb tudnivalókat, beülhettem egy valódi L 29-es Delfinbe. Eleinte az oktató társaságában, később már egyedül. A harmadik évfolyamban aztán a gyakorlópados Albatrosz- szal ismerkedtem, a negyedikben már az igazi gépet nyergelem. Ezután a MIG 21-es következik, majd a záróvizsga. A rendkívül komoly és felelősségteljes szakmára készülő fiatalok között magyar nemzetiségűek is vannak, s Ivan Čerevka ezredes szerint ők is megállják helyüket mind a tanulásban, mind a többi feladat teljesítésében. Közülük hárommal beszélgettünk: a hurba- novói Gyurcsovics Ottóval, a gö- mörhorkai (Gemerská Hôrka) származású, s feleségével, valamint a kis Anikóval jelenleg a Her- nád parti városban élő Pásztor Károllyal és az udvardi (Dvory nad Žitavou) Takács Józseffel. Az első kettő a repülőtéri műszaki berendezések szakértője lesz, s mindketten azok közé az ötödévesek közé tartoznak, akiket a jó tanulmányi előmenetelükért és rendes magaviseletükért Példás főiskolai hallgató címmel tüntettek ki, s akik mindezért már az alhadnagyi rangot is megkapták. Takács József őrmester a negyedik évfolyam hallgatója. Pilótának készül. Nemzetiségük és anyanyelvűk mellett további közös jellemzőjük, hogy mindhárman gépipari szakközép- iskolából kerültek a katonai főiskolára. Pásztor Károly a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gépészeti és Elektrotechnikai Szakközépiskolában érettségizett, Gyurcsovics Ottó és Takács József pedig a komáromi (Komárno) ipariban tanult. Ottó gyermekkorától kezdve sokat foglalkozott repülőmodellezéssel. Pilóta szeretett volna lenni, de Prágában a szigorú egészségügyi alkalmassági vizsgán fennakadt a rostán, így aztán a repülőtéri berendezések mellett döntött. Károly a középiskola negyedik évfolyamában döntötte el, hogy repülőtisztnek tanul majd. Azelőtt nem volt pontos elképzelése, csak az tudta, hogy a műszaki pálya vonzza ót igazán, s megpróbálja elvégezni a főiskolát is. József kezdettől fogva pilótának készült. Főiskolai tanulmányaikról, valamint távlati terveikről így nyilatkoztak: Gyurcsovics Ottó: - Az első félév szokatlan volt. Matematikából egy ideig mások segítségére szorultam, viszont a műszaki tantárgyakból néhány osztálytársamnál jóval többet tudtam. S Sizóta? Megszoktam a főiskolai légkört, rendszeresen és sokat tanultam, s közben jutott időm a modellezésre is. Ez utóbbiban az idén szlovákiai bajnokságot nyertem. Úgy érzem, hogy amikor erre a pályára jelentkeztem, jól választottam. Tetszik amit csinálok. A tanulmányi átlagom 1,2. Ennyi Károly barátomnak is. Másoknak is ajánlom ezt az iskolát. Pásztor Károly: - Nem tagadom, kezdetben volt némi nyelvi nehézségem, főleg a szlovák nyelvű szakkifejezések okoztak gondot. Ez négy-öt hónapig tartott, azóta semmi baj ezen a téren. Ezt nagymértékben az oktatóknak köszönhetem. Tőlük ugyanis sok segítséget kaptunk. Az itt-ott előfordult nyelvi botlásainkat általában kijavították, a vizsgákon pedig nem azt értékelték, hogy mit hogyan mondunk, hanem a tárgyi tudásunkra voltak kíváncsiak. Ha arra gondolok, hogy rövidesen kikerülők az iskolából és az életben azt fogom csinálni, az lesz a munkám, ami a legjobban érdekel, akkor jóleső érzés tölt el. Hogy hazánk melyik részén kötök ki, azt még nem tudom, s talán nem is az a lényeges. Ha a kollektíva jó lesz, akkor akár az ország másik végében is elégedett leszek és otthon fogom érezni magam. ' Takács József: - Az első félév óta nem érzem semmi hátrányát annak, hogy anyanyelvemen végeztem az alap- és középiskolát. Kezdetben ugyan szokatlan volt az átállás, illetve a váltás, de ,.megment", akárcsak az L 29-es Delfinnel, vagy az L 39-es Albatrosszal való megismerkedés. Nem vitás, itt csak az érvényesülhet, aki szeret tanulni, akit érdekel ez a szak, s mindamellett kitartó, bátor és egészséges. Eddig 155 órát repültem sugárhajtású gépekkel. Mindhárman aktív tagjai a Szocialista Ifjúsági Szövetségnek, Pásztor Károly és Takács József pedig tagjelöltjei a kommunista pártnak. GAZDAG JÓZSEF LUZSICZA LAJOS TÁRLATA Ha Érsekújváron (Nové Zámky) tartózkodik az ember és egy kis szerencséje van, könnyen összefuthat Luzsicza Lajos festőművésszel, és el is beszélgethet vele. Ugyanis gyakran jár haza. 1940- ben, miután leérettségizett szülővárosában, fölvették a budapesti képzőművészeti főiskolára. Azóta is Budapesten él, onnan jár haza, legközelebbi hozzátartozóihoz, de szólítja a szíve is, az emlékek. Amint mondják róla, és mondja maga is, s amint a képei is tanúsítják, soha nem szűnt meg érsekújvárinak lenni. Budapesten is eleven kapcsolatot tart fenn a szülővárosából származó barátaival, ismerőseivel; szoros szálak fűzték Kassák Lajoshoz. De nemcsak Ér- sekújvárott vagy Budapesten érzi magát otthon, hanem Liptóban, a Balaton partján, a Csobánc tövében, Nógrádban, Bratislavában is. Hogyan lehet ez? - kérdeztem a képei előtt állva, érsekújvári kiállításán. Mi határozza meg képeinek színhelyét, földrajzi értelemben is? Luzsicza Lajos festőművész alkotásai nem igazi tájképek, és nem pontos, hiteles városképek. Úgy is mondhatnám, egyfajta meseszínhelyek. Modern eszközökkel, könnyed stílusban, a fürge kéz csak azt örökíti meg, ami mesék színhelyeként is megállná a helyét. Még pontosabban: az a táj vagy városkép fogja meg a festőt, amelyben megelevenedhet, életre kelhet számára egy-egy mesetörténet, ahol tündérek, boszorkányok, juhászok, betyárok figurái „járnak-kelnek“. Ezért van aztán, hogy nemcsak a Balaton partja, a hortobágyi híd, hanem Liptó, a Csobánc is, és különösen az érsekújvári Zúgó és Berek vonzza a tekintetét. Luzsicza Lajos Aba-Novák Vilmos tanítványa. Akárcsak Zmeták Ernő festőművész, Érsekújvár másik jeles festője, ő is sokat köszönhet és köszön is a mesterének. Kezdetben sok volt festészetükben a közös vonás. Egyikmásik önarcképük, korábbi festményeik ezt igazolják. Közös, például, az eszköztár mellett, a szülőváros szeretete, amely nemcsak Luzsicza Lajost, Zmeták Ernőt is gyakran hazaszólítja. De míg Zmeták Ernő monumentalitásra törekszik, míg ót lenyűgözi a látvány, az elemi erők, addig Luzsicza Lajos képzeletét események színhelyei vonzzák és hozzák mozgásba. Egyik-másik képe olyarv, mint egy mesejáték színpadképe, díszletei: tündéri, tiszta, bájos. Ilyenképpen, valószínűleg, mindenkor tetszenek. -Luzsicza Lajos nem akar mindenáron modern lenni, nem akarja az embert meghökkenteni. Nem spekulál, önfeledten rajzol, fest, élvezi a színeket, a kompozíció kiegyensúlyozottságát, a fényt, a meleget, a tisztaságot. A táj fölé komoruló hegyek tövében pásztor terelgeti a nyáját, de ha nincs is jelen a pásztor, akor odaképzelhetjük, és nemcsak öt, de János Vitézt, Toldit is, huszárokat, kópékat, más népi figurákat. Mindez elsősorban a művész magatartásából ered. Szereti, emberként is, a szép, a jó, a tiszta dolgokat. Élvezi az életet, a festést, mint a kristálytiszta vizet. Legalábbis a kiállítás minden darabja erről tanúskodik. Luzsicza Lajos, hogy erről se feledkezzünk meg, immár hatvanöt éves, a kiállítás tehát jubileumi volt, és jó alkalom, hogy ismét megmutatkozhasson itthon, hogy szülővárosában lehessen, közöttünk, élvezhesse az itthoniak szeretetét, barátságát, tiszteletét. Mi pedig örülünk, hogy ismét láthattuk régebbi és újabb munkáit, s hogy vele lehettünk. Thaín Jánossal, Kassák Lajossal, Zmeták Ernővel, Csicsátka Ottokárral, Su- dolský Istvánnal, Vanek Imrével, Jaksich Ferenccel, Melis György- gyel és másokkal ó is Érsekújvár egyik jeles szülöttje, kiváló művész. Jó volt vele újra találkozni, beszélgetni, tűnődni a képei előtt NÉMETH ISTVÁN Egy tájképfestö évtizedei Ján Polom festőművész a húszas évek második felében lépett a kelet-szlovákiai képzőművészeti életbe. Közvetlenül azután, hogy Spišská Nová Vesben elvégezte a Tanárképző Intézetet és önálló kiállításon (1926-ban) mutatkozott be. Alkotó tevékenysége csakhamar túlnőtt a helyi amatőrök színvonalán. Rájött, hogy a különféle festői felfogások széles skáláját leginkább a világ érzékeny meglátásával és láttatásával gazdagíthatja. Rendkívüli kitartással és céltudatossággal akvareli tájképfestővé küzdötte fel magát. Olyan művet alkotott, mely sem mennyiségben, sem minőségben nem marad el a hivatásos festőművészek eredményei mögött. Művészi fejlődésében rendkívül fontos szerepet töltöttek be a magániskolák. Mesterségbeli tudását 1928 és 1935 között Jozef Hanu- lánál, a szlovákiai képzőművészet atyjánál, majd Csordák Lajos és Török Gyula festőművészeknél gyarapította. A vízfestés igényes technikájában épp ez utóbbitól tanult sokat. Szakismereteit Barna Ilona professzornál, Budapesten bővítette. Szívesen tanulmányozta szülőföldje, a Szepesség és a Tátraalja vidékét. Sajátos látásmódja lehetővé tette, hogy a tájból vett motívumon keresztül önnön belső lényét is kifejezze. Kutatta a természet rejtett szépségeit, mert tudta, hogy a legegyszerűbb, legszerényebb motívumokat is érdekesen lehet ábrázolni. A szép iránti érzéke a csendéletek festésekor is megmutatkozott. Ján Polom a kelet-szlovákiai képzőművészeti életben pedagógusként is jelentős szerepet töltött be. A Kassai (Košice) Knb 1950- ben megbízta a Spišská Nová Ves-i művészeti alapiskola képző- művészeti tagozatának a megalapításával. A következő kilenc évben tevékenyen részt vett a képzőművészeti nevelési munkában is. Emellett 1927 és 1958 között több közép- és szakiskolában rajztanárként is működött. Tanítványai közül később sokan a festészetet választották - így pl. J. Ilavský, M. Milan, M. Hennel és mások. A Szocialista Ifjúsági Szövetség 1978-ban Az ifjúság szocialista neveléséért éremmel tüntette ki. Születésének 80. évfordulója alkalmából a Spišská Nová Ves-i Honismereti Múzeum a járási nemzeti bizottsággal közösen a művész munkásságának utóbbi 5-6 évi terméséből válogatást rendezett. Az idei őszi tárlat a mester 10. önálló bemutatkozása volt. Az említetten kívül 1955- ben Prágában volt gyűjteményes kiállítása, tavaly pedig Havliőkűv Brodban vett részt kollektív kiállításon. TIBOR KOČÍK DJ SZÓ 6 1985. XII. 12. Luzsicza Lajos: Zúgó (1975) Visszajárva a szülőföldre
