Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)
1985-12-11 / 292. szám, szerda
Arjai, egyesüljetek: SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Befejeződött a Népi Kamarának és a Nemzetek Kamarájának a 20. együttes ülése SZERDA 1985. december 11. XXXVIII. évfolyam 292. szám ★ Ára 50 fillér A Szövetségi Gyűlés törvényerőre emelte az 1986. évi állami tervet és költségvetést A vitában tíz képviselő szólalt fel • Nemzetközi egyezmények jóváhagyása (Parlamenti tudósítónktól) - Tegnap délelőtt 9 órakor a hétfőn előterjesztett törvényjavaslatok, valamint a nemzetközi egyezmények megvitatásával folytatta munkáját a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája 20. együttes ülése. Az ülést Ján Marko, a Szövetségi Gyűlés elsó elnökhelyettese vezette. A parlament tanácskozásán jelen volt Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök és a CSKP KB Elnökségének további tagjai: Peter Colotka, Alois Indra, Miloš A megnyitó után a soron levő felszólaló Vlastimil Baruš képviselő, a környezetvédelem helyzetével és időszerű feladataival foglalkozott. Elmondta, hogy a 7. ötéves tervidőszakban szocialista államunk környezetvédelmi beruházásokra közel hétmilliárd koronát fordított. A 8. ötéves tervidőszakban ez az összeg majdnem megkétszereződik. Az előttünk levő öt esztendőben a környezetvédelem elsősorban a vizek ós a levegő tisztaságának védelmére, valamint a szilárd, ipari hulladék hasznosítására irányul. A képviselő rámutatott, hogy a környezetvédelemben nagy jelentőségű a társadalmi szervezetek, a nemzeti bizottságok, a gazdasági vezetők és minden állampolgár megfelelő hozzáállása. Josef Andrš képviselő a kulturális és oktatásügyi állandó bizottságoknak az oktatási törvény végrehajtásának ellenőrzésekor szerzett tapasztalatairól számolt be. Méltatta az elért eredményeket, de rámutatott a nagyobb igényesség fontosságára a felsőfokú oktatásban. A bizottságok tagjai egyetértenek azzal a javaslattal is, hogy a doktori vizsgára jelentkezők számára ismét tegyék kötelezővé a szigorlati munka kidolgozását. Kiemelték az egyetemi és főiskolai oktatók felelősségét a hallgatók politikai, szakmai ós erkölcsi nevelésében. A tervszerű gazdaságirányítás és a szerződéses kapcsolatok közti összefüggésekre s az e téren tapasztalható hiányosságokra Éva Kokavcová képviselő hívta fel a törvényhozó testület figyelmét. Kifejtette, hogy a hiányosságok felszámolására irányuló rendeletek nem mindig találnak megfelelő visszhangra. Gátolja az előrehaladást a túlzott bürokrácia, az utasítások tömege, vagy a szállítási határidők be nem tartása, a gazdasági-jogi normák elégtelen ismerete. A következő felszólaló František Veselý képviselő azt méltatta, hogy a jövő évi állami és költségvetési terv megteremti a feltételeket hazánk megbízható védelmi képességének biztosítására. Hangsúlyozta, hogy államunk honvédelmi és biztonsági Jakeš, Antonín Kapek és Jozef Lenárt, továbbá Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, Mikuláš Beňo, František Pitra és Jindŕich Polednfk, a központi bizottság titkárai, Marie Kabrhelová, a CSKP KB Titkárságának tagja, Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke. A parlament ülésén jelen voltak a szövetségi kormány tagjai, a Nemzeti Frontba tömörülő politikai pártok és társadalmi szervezetek vezető tisztségviselői és más vendégek. szervei a rájuk bízott eszközökkel takarékosan és célszerűen fognak gazdálkodni. A vita utolsó felszólalója Heribert Panster képviselő a csehszlovák külpolitikát méltatva rámutatott: külpolitikánk - szorosan együttműködve a szocialista országokkal - a béke s a nemzetek biztonságának megőrzésére és (Folytatás a 2. oldalon) Felvételünk a prágai elméleti konferencián készült (ČSTK-felvétel) A prágai elméleti konferencia második napja A jövőben is a Tanulságok szellemében járunk el (ČSTK) - Folytatódott tegnap Prágában A CSKP XIII. kongresz- szusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai címú dokumentum elfogadásának 15. évfordulója alkalmából külföldi vendégek részvételével megrendezett országos elméleti konferencia, amelyet a CSKP KB propaganda- és agitációs osztálya szervezett. Gustáv Husák és Lina Ciobanu megbeszélése Tapasztalatcsere a szakszervezeti munkáról (ČSTK] - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban Karel Hoffmann-nak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökének jelenlétében fogadta a Román Szakszervezetek Általános Szövetsége Központi Tanácsának küldöttségét, amelyet Lina Ciobanu, a Román KP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a Román Szakszervezetek Általános Szövetsége Központi Tanácsának elnöke vezet. A baráti találkozón nagyra értékelték a csehszlovák-román kapcsolatok színvonalát. A kapcsolatok a két ország párt- és állami küldöttségének 1981-ben tartott legmagasabb szintű tárgyalásainak eredményeivel összhangban fejlődnek. Ezzel kapcsolatban rámutattak a szakszervezeti központok és szervezetek tisztségviJubiláns köszöntése (ČSTK) - Josef Havlín, a CSKP KB titkára tegnap Oott- waldovban Hermína Týrlová nemzeti művésznek jubileuma alkalmából átadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök üdvözlő levelét. Levelében Husák elvtárs köszönetét mondott Hermina Týrlo- vának, a kommunista párt régi tagjának a csehszlovák szocialista kultúra fejlesztéséhez való rendkívüli hozzájárulásáért. Nagyra értékelte a jubiláns sokéves munkásságát, amelyet áthat a haza és a nép igazi szerete- te, s amely emberi értékeivel joggal került a hazai és a nemzetközi filmművészet élvonalába. A tanácskozáson részt vett Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára, Josef Havlín, a CSKP KB titkára, Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Vasil Bej- da és Miloslav Dočkal, a CSKP KB osztályvezetői, továbbá a párt- és az állami szerveknek, s a Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek más képviselői. MAI SZÁMUNKBAN: AZ ELTELT MÁSFÉL ÉVTIZED IGAZOLTA A TANULSÁGOK HELYESSÉGÉT címmel közöljük Vasil Bil’ak elvtárs beszédének első részét, amelyet a prágai országos konferencián mondott. Szovjet-amerikai gazdasági tárgyalások Moszkvában Mihail Gorbacsov beszéde az USA küldöttsége tiszteletére adott vacsorán (ČSTK) - Moszkvában tegnap megkezdődött az amerikai-szovjet kereskedelmi-gazdasági tanács 9 ülésszakának első plenáris ülése. A szovjet fővárosban tartózkodó amerikai üzletemberekkel tárgyalásokat folytatott Nyikolaj Rizskov miniszterelnök. Malcolm Baldrige kereskedelmi minisztert, az amerikai delegáció vezetőjét fogadta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. Az USA kereskedelmi küldöttségének tiszteletére Moszkvában tegnap este vacsorát adtak, amelyen Mihail Gorbacsov beszédet mondott. Vendégként jelen voltak a testvéri kommunista és munkáspártok - a Bolgár Kommunista Párt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Német Szocialista Egységpárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja - központi bizottságainak, valamint a Német Kommunista Pártnak és az Osztrák Kommunista Pártnak a küldöttségei. Csehszlovákia Kommunista Pártjának a szocializmus építése terén szerzett tapasztalatairól Zdenék Snítil, a CSKP KB tagja, a CSKP KB Marxizmus-Leniniz- mus Intézetének igazgatója beszélt. Egyebek között kiemelte: az A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai és a Határozat a pártegység időszerű kérdéseiről címú dokumentumok mély hatást gyakoroltak a további társadalmi fejlődésre, és az egyik legfontosabb lépést jelentették a párt politikai irányvonalának a fejlett szocialista társadalom építésének szakaszára történő kialakításában. Az egész párt által való tanulmányozásuk és a bennük foglaltak hasznosítása hozzájárult a párt marxista-leninista egységének és vezető szerepének megszilárdításához, s a párt és a nép kapcsolatának szorosabbra fűzéséhez.- A párt a Tanulságok című dokumentumban világosan kifejezte, miben kell látni az 1968 előtti helyzethez vezető hibákat, - mondotta -, és nyíltan elhatárolta magát a tudományosan megalapozott marxista-leninista eljárás szubjektivizmussal való felcserélésétől. A dokumentum és a CSKP XIV. kongresszusa elutasította a szükséges fejlődési szakaszok kihagyására tett kísérleteket, s koncepciózus és realista politika alapjait rakta le. Vagyis ennek semmi köze a stagnáláshoz, a defenzív magatartáshoz, az egyhelyben topogáshoz. A párt abból a felismeréséből indul ki, hogy a tudományos-múszaki forradalom rohamos kibontakozásának jelenlegi időszaka törvényszerűen számos új kérdést vet fel, amelyekre a választ alkotó módon kell keresni: általánosítani kell a gyakorlati tapasztalatokat, és új módon kell viszonyulni a feladatok megoldásához. Ez megköveteli a lenini munkastílus következetes elmélyítését, a szubjektív tényező szerepének megszilárdítását és azt, hogy az embereket hatékonyan mozgósítsák a kitűzött feladatok teljesítésére. A Tanulságokhoz való hűség azt jelenti, hogy tudatában vagyunk elvi jelentőségének, alkotó voltának és ösztönző szerepének, s ma is szellemében tevékenykedünk a társadalmi problémák megoldása terén. Ez azt jelenti, hogy következetes ós céltudatos munkával leküzdjük a szocialista társadalom további fejlődésének (Folytatás a 2. oldalon) A XVII. pártkongresszus tiszteletére Az amerikai-szovjet kereskedelmi-gazdasági tanács ülésszakán a szovjet minisztériumok és külkereskedelmi szervezetek vezetőit valamint az USA kereskedelmi és vállalkozó köreinek képviselői vesznek részt. Borisz Arisztov szovjet kereskedelmi miniszter a plenáris ülésen megállapította, a genfi csúcstalálkozó után lehetőség nyílt a két nagyhatalom kapcsolatainak javítására. Most konkrét gyakorlati tettekre van szükség a Genfben elfogadott közös nyilatkozat szellemében - mondotta, s hangsúlyozta, a kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejA Szlovák Magnezitművek kassai (Košice) üzemében dolgozó Ladislav Kulič ifjúsági brigádja, amely már teljesítette az ötéves tervet, november végén bejelentette, hogy vállalt kötelezettségének is eleget tett. A tervezett 13,6 ezer tonna helyett 14,5 ezer tonna nyersmagnezitot termelt ki. A CSKP XVII. kongresszusának tiszteletére az év végéig további nyolcezer tonna magnezit jövesztését vállalta. Ez az ifjúsági kollektíva az ötéves terv és a vállalások teljesítése közben három csúcsteljesítményt is elért. Először- harminc munkanap alatt - saját, 1984-ben elért fejtési rekordját döntötte meg, amikor 14,5 ezer tonna nyersanyagot jövesztett, később Milan Sítar lubeníki ifjúsági brigádjának vállalati rekordját- ekkor egy műszakban személyenként 80,6 tonna nyersmagnezitot jövesztett -, aztán pedig Jozef Sgorica lubeníki szocialista munkabrigádjának a vállalati rekordját szárnyalta túl. t (ik) selői rendszeres munkatalálkozóinak hasznosságára, amelyek hozzájárulnak a szakszervezeti munka minden területéről folytatott tapasztalatcseréhez, a két nép barátságának megszilárdításához és a világbéke megőrzésére tett erőfeszítések egybehangolásához. A fogadáson részt vett František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője. Viliam Ko- žík, a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára és Marcel Ma- muiaru, Románia csehszlovákiai ügyvivője. lődése hozzájárulhatna a bizalom légkörének kialakításához. Malcolm Baldrige az ülésen felolvasta azt az üzenetet, amelyet Reagan amerikai elnök intézete a tanácskozás résztvevőihez. Ebben Reagan rámutat, a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fontos részét alkotják a két ország közötti stabilabb viszony megteremtését célzó erőfeszítéseknek. Az ülés résztvevői meghallgatták Vlagyimir Szuskovnak, a tanács szovjet tagozata elnökének és Dwayn Andreasnak, az ameri(Folytatás a 7. oldalon)