Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)

1985-12-09 / 290. szám, hétfő

Őszi kapuzárás az I. labdarúgó-ligában 1. Vítkovice, 2. Sparta, 3. Slávia A DAC a legeredményesebb szlovákiai csapat • 26 gól esett az őszi utolsó fordulóban • Hosszú szünet után győzött az Inter • A folytatás március 8-án Táblázatok, tények, számok (del) - Az I. labdarúgó-liga őszi utolsó forduló­jában eldőlt, hogy a Vítkovice telel a táblázat élén, igaz, hogy az Olomouc elleni mérkőzésen az utolsó percben megítélt és értékesített tizen­egyessel tudta megelőzni az egyre inkább formá­ba lendülő Spartát. Az őszi idény legeredménye­sebb szlovákiai csapata a DAC, mely ezúttal értékes döntetlent harcolt ki a prágai katonacsa­pat ellen. Hosszú szünet után - utoljára az 5. fordulóban nyert a Prešov ellen - győzött az Inter. Bár továbbra is az utolsó helyen áll, valamivel csökkentette hátrányát az ót megelőző, de ezúttal vereséget szenvedett Ceské Budéjovicével szem­ben. Gólokban nem volt hiány, összesen huszon- hatszor találtak a játékosok a hálóba. Idegen pályán csak egy csapat szerzett két pontot, a Sparta a Lokomotíva ellen. A téli szünet után az I. labdarúgó-liga folytatására március8-án kerül sor. Lokomotíva Sparta Košice, 1275 néző, játékvezető: Somoláni. Góllövök: Čabala, ill. Ber­ger (2 — egyet 11-esből), Denk, Ha­šek. Sárga lap: Öabala. Lokomotíva Košice: Vraštiak - Kunzo, Suchánek, Kopej, Mačaj (Repík) - Strapek, (Miškuf), Čabala, Péter - Andrejko, Vankovič, J. Mikloško. Sparta Praha: Stejskal - Bielik, Drahokoupil, Cho­vanec, Vrabec - Denk, (Procházka), Berger, Nemeček - Hašek, S. Griga, P. Novák. A Lokomotíva az utolsó mérkőzésen vesztette el hazai őszi veretlenségét. A mérkőzés lefolyása nem volt olyan egyértelmű, mint azt az eredmény alapján gondolhatná valaki. A hazai együttes a találkozó nagy részében egyenrangú ellenfele volt a bajnokcsa­patnak, legalább annyi helyzetet dol­gozott ki, mint a prágai együttes, azon­ban a befejezést rendre elhamarkodták a csatárok. A Sparta mindenekelőtt a higanymozgású Bergernek köszön­heti sikeres vendégjátékát. A prágai játékos kitűnő karmesternek bizonyult, szükség esetén a védőknek segített, de a támadások szövésében is az övé volt a főszerep. Emellett arra is futotta erejéből, hogy két gólt rúgjon. A mély talajon kitűnően érvényesült remek technikája és élményszámba ment a 85. percben lőtt gólja. Az ellenfél tizenhatosának tájékán körbesétálta a védőket és amikor mindenki azt les­te, kinek adja le a labdát, váratlanul elórelendült és védhetetlenül bombá­zott 3 hálóba. A 90. percben még egy tizenegyest értékesített. A hazai játé­kosok közül Péter érdemel említést, aki ugyancsak kamatoztatta technikáját és 1:2-nél volt egy lövése, amelyet csak szerencsével mentett a prágai ka­pus. (ton) Cheb Ostrava 3:1 (3:0) két. Már a 6. percben Herda szabadrú­gásából megszületett az első gól. Ez lendületet adott a hazai csapatnak, a csatárok állandóan munkát adtak az ostravai védelemnek és a nem éppen biztosan védő Mikloškónak. Amikor a szünetig Staňčný és Skuhravý tovább növelte a vendéglátók előnyét, úgy tűnt, hogy gólzáporos győzelmet aratnak. De fordult a kocka, szóhoz jutott az Ostrava. Több helyzetet dol­goztak ki, így Odehnal lövése a kapu­fáról pattant le és az 56. percben Halkóci szépített. B. Bystrica Trnava 1:1 (0:0) Vítkovice Olomouc Vítkovice, 10 000 néző, játékveze­tő: Jašek. Góllövők: Šourek, Houš- ka, Svatonský (11-esből), ill. Lauda (2 - egyet 11 -esből). Sárga lap: Keler, Dostál, Kováčik, Svatonský, ill. Richter. Vítkovice: Zápalka - Kušnir, Škarecký, Lišaník, Vlk - Dostál, Ke­ler, Králik - Z. Houška (75. p Bartú), šourek (30.,.p Svatonský), Kováčik. Olomouc: Tulis - Malik, Mlejnek, Ku- čerňák, Vyskočil - Machala, Kalvo- da, L. Richter - Fiala (30. p Mucha, 82. p Mrázek), Príložný, Lauda. Az észak-morva rangadót szeren­csével nyerték a házigazdák. A Vítkovi­ce az őszi elsőségért, a vendégek pedig az élcsoportban maradásért küz­döttek. Rekordszámú néző elótt a ne­héz, sáros pályán valódi rangadóként indult a találkozó és már a 9. percben mindkét oldalon egy-egy sárga lapot kaptak a játékosok. Mind a hazaiak, mind a vendégek támadójátékot pro­dukáltak, de a Vítkovice akciói ötlete­sebbek voltak, különösen Kováčik „vit­te“ a csapatot. A vendégek Lauda tizenegyese révén állandóan fönntar­tották az egyenlítés lehetőségét. A má­sodik félidőben némileg csökkent az iram és a vítkovicei védelem egyre többet bizonytalankodott. Ennek foly­tán Laudának sikerült is egyenlítenie. Egy perccel a befejezés előtt Kovačí- kot a büntetőterületen belül fölvágták és Jašek játékvezető megítélte a tizen­egyest, bár a mérkőzés folyamán több hasonló helyzetben sípja néma ma­radt. A büntetórúgásból Svatonský szerezte meg a győztes gólt. Cheb, 3500 néző, játékvezető: Czetö. Góllövők: Herda, Staŕický, Skuhravý, ill. Halkóci. Sárga lap: Schwarz, šeda, ill. Staš, Ondrášek, K. Kula. Cheb: A. Houška - Schwarz, Šilhavý, Kadlec, Klucký, Lieskovský (73. p šeda), P. Herda, Lavička (46. p Sukač) - Siva, Skuhravý, Staŕický. Ostrava: L. Mikloško - Ondrášek, Vojáček (66. p Sialini), Pécháček, Staš - Odehnal, K. Kula, Válek, Hal­kóci - Ollender (66. p. Smoček), V. Kula. A vendéglátók a kitűnő állapotban levő pályán főleg az első félidőben mutatott játékukkal megérdemelten győzték le a bányászcsapatot, de nem nyújtották a megszokott teljesítményü­Banská Bystrica, 2606 néző, já­tékvezető: Grégr. Góllövők: Mora- vec, ill. Kavecký. Piros lap: Valach. B. Bystrica: Magdolen - Stúpala, Oboril, Kocian (58. p Nagy), Sivý - Baláž, Targoš, Nemec - Moravec, Diňa, Bo­ros (38. p Valach). Trnava: Opálek - Lackovič, Mrva, Hucko, Martinék (50. p Petráš) - Klinovský, Ekhardt, Gabriel - Kavecký, Cabaník, Be­lanský. A hazai csapat nagy eróbedobással kezdett, azonban a mély talajon a csa­tárok elügyetlenkedték a befejezést. A vendégeknek a szerencse is kedve­zett, amikor Diňa lövését a kapufa hárította, majd Hucko az üres kapu előteréből mentett. A Trnava jobbára csak védekezett, ám elsó lövése a 61. percben utat talált a hazaiak kapujába. Ezután még két trnavai helyzet maradt kihasználatlanul. A katonák a 71. perc­ben egyenlítettek. Két perccel a mér­kőzés vége előtt Valach hátulról sza­bálytalankodott Ekhardttal szemben és ezért a játékvezető kiállította. 1:0 (0:0) Prešov Č. Budéjovice Prešov, 3000 néző, játékvezető: Bomba. Góllövő: Molka (11-esből). Sárga lapok: Rybár, Labun, Štefan, ill. Holý, Trnený, J. Némec, Váňa és Litván. Prešov: Kováč - Štefan, La­bun, Jozef, J. Zajac - Talášek, Rybár, Uškovič - Vytykač (88. p Gombár), Molka, Juraško (75. p Paňko). Č. Budéjovice: Skála- Kotrba, Jodl, Jurásek, Litván,- Trnéný, Holý, Čížek, J. Némec- Váňa, Z. Urban (75. p Orlíček). Az újonc szívós együttesként mutat­kozott be. A hazaiak az első félidő nagy részében fölényben játszottak, de gólt nem lőttek. Szünet után nagy nyo­más nehezedett a vendégcsapat kapu­jára. A 49. percben a védők felvágták Vytykačot és a tizenegyesből Molka megszerezte a találkozó egyetlen gól­ját. A vendégek kitámadtak, és a 69. percben Jodl kapufát lőtt, s négy perc­cel a sípszó előtt a mérkőzés legna­gyobb helyzetét Holý hagyta kihaszná­latlanul. Dukla DAC lil (OiO) Prága, 750 néző, játékvezető: Svoboda. Góllövők: Luhový, ill. Tóth. Sárga lap: Korejčík, Luhový, Karoch, ill. Liba. Piros lap: Karoch. Dukla: Stromšík - Laušman, Klucký, J. Novák, Rada - Pele (46. p Bitten- gel), Belák, Kríž - Vizek (84. p Ka­roch), Korejčík, Luhový. DAC: Čer- veňan - Kapko, šrámek, Liba, Leško - Krištof, Hodúr (84. p Kalmár), Bar- toš, Michalec - Tóth, Majoros. A vendégek igazolták ezen a prágai találkozón is, hogy jelenleg a legjobb szlovákiai csapat címére tarthatnak igényt. A megbízható védelem és mindenekelőtt az egész csapat lelkes játéka tette lehetővé, hogy egyenlő ellenfelei legyenek a katonacsapatnak, amely nem érdemelt többet az egy pontnál. A Dukla játékosai sokáig ke­resték a helyüket, a csatárok alig jutot­tak helyzetbe. Az elsó félidőben tulaj­donképpen csak Kluckýnak volt esélye a gólszerzésre, de nem tudta befejezni az akciót. Szünet után a vendégek szerezték meg a vezetést, amikor Ma­joros középre játszott és Tóth becsapta Stromšíkot. Tíz perccel később Vizek szögletrúgása után Luhový remek fe­jesgóllal egyenlített. Ekkor a Dukla ke­rült fölénybe; a játék eldurvult, amire mindenekelőtt Hodúr fizetett rá, akit hordágyon kellett levinni a pályáról. Karoch csak négy perce volt pályán, amikor sárga, majd rögtön piros lapot kapott. Bohemians Žilina Prága, 5000 néző, játékvezető: Vnuk. Góllövők: Kukučka, Rosa, Levý (11-esből) és ščasný. Sárga lapok: Jakubec, Levý, ill. Faktor és Kosztoláni. Bohemians: švengr - Ja­kubec, Kukučka, Ondra, Levý- Ščasný, Zelenský, Šajtar - Janeč- ka (46. p Škoda), Rosa, Mičinec (79. p Koukal). Žilina: Michálek - Kinier, Strapač, Kostoláni, Turianik - Kova- nič, Berešík, Goffa (78. p Sklenský)- Hýravý (78. p Zajac), Faktor, Šimček. A hazai csapat meggyőző győzel­met aratott és ezzel részben kárpótolta szurkolóit az utóbbi hetekben nyújtott gyengébb teljesítményéért. A Bohemi­ans kezdettől fogva mezőnyfölényben játszott, de az elsó félidőben csak egy gólt sikerült lőnie. A prágai csapat színeiben kezdóemberként először ka­pott helyet Rosa és a húzás sikeres volt, mert megjavult a csatársor ütőké­pessége. Meglepetés, hogy Janečká- nak egyáltalán nem ment a játék. A Ži­lina a súlyos vereség ellenére sem játszott teljesen alárendelt szerepet. Játékosai gyakran kísérleteztek távoli lövésekkel és a szünet után két góllal kecsegtető helyzet maradt kihasználat­lanul. A hajrában a Bohemians volt az úr a pályán. A harmadik gólt Levý tizenegyesből rúgta, miután Michálek kapus szabálytalankodott Šajtarral szemben. Inter Slávia 2:1 (1:0) Bratislava, 2000 néző, játékveze­tő: Gonda. Góllövők: Tomčák (2- egyet 11-esből), ill. Ŕehák. Sárga lap: Kramoliš, Jeslínek, Janű. Inter: Maluniak - Hrotek, Bagin, Šebo, Fie- ber - Hudec, Kramoliš, Ducký - Rež- nák (46. p Rehák), Gábriš (76. p Leh- nert), Tomčák. Slávia: Z. Hruška- Janu, Kubík (72. p Kouŕil), Jeslí­nek, Beránek - Švadlenka (72. p Co- misso), Víger, Takáč, K. Jarolím- Ŕehák, Frýda. Szeptember 15-e óta nyert újra az Inter. Tegyük hozzá: teljesen megér­demelten, mert az egész mérkőzés folyamán aktívabb volt ellenfelénél, so­kat kezdeményezett, fölényben futbal­lozott. A pontatlan és rossz ütemű indítások következtében azonban gyakran félbeszakadtak az akciók, s ha mégis az ellenfél kapuja elé kerültek a hazaiak, elügyetlenkedték a helyze­tet. Az elsó figyelemre méltó eseményt Fieber 'húszméteres szabadrúgása je­lentette, Hruška szögletre ütötte a lab­dát. A Slávia meglehetősen passzívan játszott, az ellentámadásokra összpon­tosított, de azokból csak keveset sike­rült megvalósítania. Az elsó félidőben egyáltalán nem volt lövési kísérlete. A 43. percben Gábriš és Beránek ug­rott fel egy magas labdára, a vendégjá­tékos kezezése miatt tizenegyest ítélt a játékvezető. Tomčák biztosan lőtt a hálóba. Az 58 percben jó ütemben szöktették a tizenegyesrúgőt, aki a ki­futó Hruška mellett másodszor is a há­lóba talált. A 75. percben Maluniak kiütött egy labdát, amelyet mintegy 25 méterről Ŕehák küldött a hálóba. Utána még Kramolišnak és Jarolímnak volt helyzete. A 2:0 után mintha lazítottak volna a hazaiak, talán erőnléttel sem bírták, s ez majdnem megbosszulta magát. Adatok: kapura tartó lövések 7:2, mellé 3:2, szögletarány 9:8, sza­bálytalanságok 19:20. (t. v.) Az I. liga őszi táblázata 1. Vítkovice 15 8 6 1 21:13 22 2. Sparta 15 9 2 4 39:10 20 3. Slávia 15 8 3 4 13:11 19 4. Olomouc 15 6 4 5 28:18 16 5. Bohemians 15 6 4 5 30:24 16 6. DAC 15 6 4 5 14:22 16 7. Dukla 15 5 5 5 28:21 15 8. Cheb 15 7 1 7 27:24 15 9. Prešov 15 6 3 6 14:19 15 10. Žilina 15 5 4 6 17:27 14 11. Trnava 15 4 5 6 11:15 13 12. Lokomotíva 15 5 3 7 18:24 13 13. B. Bystrica 15 4 5 6 16:22 13 14. Ostrava 15 5 2 8 16:16 12 15. Č. Budéjovice 15 5 2 8 17:25 12 16. Inter 15 3 3 9 10:28 9 Az első labdarúgó-liga őszi idé­nye után a teljesség igénye nélkül „leltárt“ készítettünk. Először közöl­jük az otthoni és az idegenbeni meccsek alapján összeállított két táblázatot. OTTHON 1. Sparta 8 7 1 0 28:2 15 2. Slávia 8 7 10 10:2 15 3. Olomouc 8 6 1 1 22:7 13 4. Cheb 7 6 1 0 20:5 13 5. Vítkovice 7 6 1 0 16:8 13 6. DAC 8 6 1 1 11:3 13 7. Žilina 8 5 3 0 12:5 13 8. Boheminas 7 5 2 0 20:3 12 9. Prešov 7 4 2 0 8:3 12 10. B. Bystrica 8 4 3 1 12:5 11 11. Ostrava 8 4 2 2 12:6 10 12. Budéjovice 8 4 2 2 11:10 10 13. Dukla 7 4 12 17:9 9 14. Lokomotíva 7 3 3 1 11:7 9 15. Trnava 7 3 2 2 8:7 8 16. Inter 7 3 2 2 8:11 8 IDEGENGEN 1. Vítkovice 8 2 5 1 5:5 9 2. Dukla 8 1 4 3 11:12 6 3. Sparta 7 2 1 4 11:8 5 4. Trnava 8 1 3 4 3:8 5 5. Slávia 7 1 2 4 3:9 4 6. Lokomotíva 8 2 0 6 7:17 4 7. Bohemians 8 12 5 10:21 4 8. Olomouc 7 0 3 4 6:11 3 9. Prešov 8 116 6:16 3 10. DAC 7 0 3 4 3:19 3 11. Ostrava * 7 1 0 6 4:10 2 12. Budéjovice 7 1 0 6 6:15 2 13. B. Bystrica 7 0 2 5 4:17 2 15. Inter 8 0 1 7 2:17 1 16. Žilina 7 0 1 6 5:22 1 A 120 mérkőzésen 319 gól szüle­tett. A hazaiak-vendégek mérlege így fest: 78-15-27-226:93. Mindezt 620 ezer néző látta. Kiszámítható az átla­gos nézőszám. (Csak az érdekesség kedvéért közöljük, az I. jégkorong-liga mérkőzéseit átlagban több mint 6000 néző látta). A játékvezetők 14 piros és 347 sárga lapot mutattak fel. 45 büntetőt ítéltek, 38-at a vendégek, hetet a ha­zaiak ellen. Az egyes csapatok így állnak a büntetők tekintetében (az elsó szám az együttes javára, a második az ellene ítélt 11-est jelenti): Vítkovice 4-4, Sparta 8-1, Slávia 0-2, Olomouc 3-2, Bohemians 4-2, Cheb 4-4, Dukla 3-5, Lokomotíva 1-2, Prešov 1-1, Žilina 5-5, DAC 2-2, B. Bystrica 3-4, Ostrava 1-3, Trnava 3-1, Č. Budéjovice 1-6, Inter 3-5. A góllövő-lista állása - 11 gólos: Lauda (Olomouc), 10 gólos: Skuhravý (Cheb), 8 gólos: Griga (Sparta), 7 gó­los: P. Novák (Sparta), 6 gólos: Pele (Dukla), Čabala (Lokomotíva). (ie) Asztalitenisz OB Új bajnokok: Panský és Kasalová (ČSTK) - Gottwaldovban az aszta­litenisz országos bajnokságon férfi egyesben a 25 éves Jindrich Panský (Sparta Praha) győzött, a női egyes­ben a kilenc évvel fiatalabb Renata Kasalová (Topoľčany) bizonyult a legjobbnak. Míg az első számú csehszlovák férfi asztaliteniszező győzelme várható volt, addig Kasa­lová elsősége bombameglepetés. Panský rajtja nem a legjobban sike­rült, mert a csoportküzdelmek során rögtön az első fordulóban 3:2-re kika­pott Štépánektôl. Ezt követően azon­ban hét találkozót nyert zsinórban. A döntőben Miroslav Broda volt az ellenfele, aki nagy küzdelemre késztet­te. Az új bajnok már negyedszer ját­szott döntőt, ebből hármat az utóbbi években. Szép sikert ért el a tehetsé­ges Braun, aki az elődöntőig jutott ugyanúgy, mint klubtársa, Cecava (Frýdek-Mistek). Remek küzdelmet hozott a nők döntője. Meglepetésre Kasalová és Kocová mérkőzött az aranyért, miután az elődöntőben elütötték a továbbju­tástól az esélyeseket, Pelikánovát, il­letve Hrachovát. Kasalová már 2:0-ra vezetett és a harmadik játszmában 16:14 volt a javára. Ekkor tartani pró­bálta a labdát, ami megbosszulta ma­gát. Ellenfele magára talált és a végén közelebb állt a győzelemhez. Az ötödik játszmában Kocová 8:1-re, majd 11:5- re vezetett. Ekkor újabb fordulat követ­kezett be, és végül Kocová 13:21 -re (!) kikapott. Kasalová személyében 12 év után ismét szlovákiai bajnokot avattak női egyesben. Hét mérkőzésen csak három játszmát veszített. Érdekesség, hogy tavaly már a csoportküzdelmek­ben elvérzett. Kasalová megtörte Hra­chová 1980 óta tartó sorozatát. A döntők eredményei - férfi egyes: Panský - M. Broda 3:2 (-13, 14, -19, 16, 4), nói egyes: Kasalová - Kocová 3:2 (20, 16, -17, -17, 13), férfipáros: Broda fivérek - Panský, Grman 2:0 (14, 13), nő páros: Gajdošová, Hra­chová - Kasalová, Žáčková 2:0 (16, 11), vegyes páros: VI. Broda, Peliká- nová - Panský, Hrachová 2:1 (11, -20, 15). EREDMÉNYEK-ESEMÉNYEK-EREDMÉNYEK • Az egyesült államokbeli Austin­ban Tóm Jager az 50 méteres gyors­úszásban 22,40 mp-cel új világcsú­csot állított föl. A nemzetközi úszó­versenyen több számában az NDK kiválóságai győztek: a 100 m-es hát­úszás: Richter 55,61, 200 m női gyor­súszás: Friedrich 2:00,11. • A 23 éves olasz Michael Mair nyerte a franciaországi Val d’lsere- ben az alpesi Világ Kupáért rende­zett harmadik lesiklóversenyt a lu­xemburgi színekben rajtolt, tavalyi Vi­lág Kupa-győztes Girardelli és az oszt­rák Wirnsberger előtt. • RH Praha - Hapel Hamapil (iz­raeli) 3:0 - férfi röplabda BEK első fordulójában. A visszavágóra Tel Avivban december 14-én került sor. • Gottwaldovban rendezett nem­zetközi úszóversenyen több jó ered­mény született. A férfiak 100 m-es mellúszását Milý (RH Praha) 1:07,22 perccel nyerte, 100 m hát: Balajti (ma­gyar) 58,59, 200 m pillangó: Pintér (románia) 2:04,00, Géry 2:07,09. Jutalomnyeremények A Športka 49. játékhetének rendkívüli jutalomnyereményei, szelvényen­ként 10 000 korona értékben. Gyűjtőhely sorozat és szám Bratislava Pošta Bratislava 52 28 948 3372 TJ Lokomotíva Bratislava 27 866 9228 TJ Rapid Bratislava 30 399 2272 TJ ČH Bratislava 30 168 5490 TJ Spoje Bratislava 30 277 6525 Nyugat-Slovákia Pošta Senica nad Myjavou 1 28 713 8231 Pošta Kolárovo, Komárnói járás 18 660 3528 Pošta Dudváh 4, Trnavai járás 24 560 0217 Pošta Tomášikovo, Galántai járás 28 677 0024 Pošta Trenčín 4 23 035 0345 Pošta špačince, Trnavai járás 24 994 5770 Pošta Trenčín 3 28 040 1761 TJ TTS Trenčín 10 820 5187 TJ Spartak Komárno 29 706 2313 TJ Spartak TAZ Trnava 24 325 3592 TJ Lokomotíva Pezinok 30 266 6412 TJ Družba Piešťany 29 644 0940 Közép-Szlovákia Pošta Žilina 5 24 555 7142 Pošta Zvolen 1 19 120 8206 Pošta Vrbovka, Veľký Krtíš-i járás 25 094 7291 Pošta Horná Poruba, Považská Bystrica-i járás 28 406 7507 Pošta Breznička, Lučeneci járás 28 740 5674 Pošta Liptovský Hrádok 1, Liptovský Mikuláš-i járás 29 198 7792 TJ Partizán Banská Bystrica 24 966 3168 TJ Baník Prievidza 28 878 4956 TVL Považská Bystrica 28 768 4448 Kelet-Szlovákia Pošta Jelšava, Rožňavai járás 24 546 5831 Pošta Poprad 7 28 290 0163 Pošta Vranov nad Topľou 2 29 191 3485 Pošta Trebišov 1 24 590 3161 Pošta Humenné 1 30 380 7973 TJ Jednota Kežmarok 25 718 9888 TJ Lokomotíva Bane Spišská Nová Ves 27 380 1453 TJ VSŽ Košice 21 883 *2677 (ČSTK)

Next

/
Thumbnails
Contents