Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)
1985-12-16 / 296. szám, hétfő
A JÁRÁS MÁSODIK LEGJOBB LABDARÚGÓCSAPATA Két év alatt két bajnoki cím Tavaly ünnepelte a bakai (Baka) sportegyesület labdarúgószakosztálya fennállásának 50. évfordulóját. A dunaszerdahelyi (D. Streda) járás alig 1300 lakosú községének labdarúgói bravúros eredményeikkel méltóképpen hozzájárultak a félévszázados jubileumhoz. A felnőttcsapat fennálásának legnagyobb sikerét érte el, ugyanis két év alatt két osztályt lépett előre, s 1985-ben feljutott a kerület legjobbjai közé. Az újonc az őszi idény után a tabella ötödik helyén áll a kerületi bajnokságban; a járás többi csapatát nem kis meglepetésre maga mögé utasította, ami azt jelenti, hogy járási viszonylatban a DAC után a Baka következik. A bakai labdarúgók hosszú éveken át a járási bajnokságban szerepeltek, amelyet kétszer is megnyertek, ám az ezt követő osztályozókon mindig a rövideb- bet húzták. A harmadik nekirugaszkodást 1984-ben siker koronázta, miután a gárda kiharcolta a kerületi bajnokság I. A-osztályá- ba jutást, majd egy év múlva a kerület legjobbjai közé verekedte magát.- Kitűnő formában játszottunk a tavalyi bajnokságban, amit végül is nyolcpontos előnnyel megnyertünk. Horváth József és Öllé Lajos edzők egységes, harcos és ütőképes gárdát hoztak össze, amely odahaza és idegenben is támadó felfogásban, csak a győzelemre játszott. A felsőbb osztályba jutás után valamennyien azon a nézeten voltunk, hogy a sikeres szereplés érdekében még jobban és többet kell edzeni. Csiba Alfréd edző, a csapat egykori erőssége főleg a játékosok erőnlétének fokozásra helyezte a hangsúlyt, A csapat tagjai zokszó nélkül végezték a többletmunkát, mindannyian nagy lelkesedéssel készültek az idei bajnokság őszi idényére - mondta Kováts Gyula, a bakai labdarúgó-szakosztály titkára. Az újonc várakozáson felül kezdett, hiszen az első fordulótól az élmezőnyben tanyázott. Figyelemre méltó volt, hogy a bakai csapat több ízben is kitűnő második félideji teljesítményének köszönhette sikereit: Gabcsikovóban a rangadón már 2:0-ra vezettek a hazaiak, ám szünet után fordítani tudott az újonc és kiharcolta az egyik pontot. Érsekújvárott (N. Zámky) a Sigma egészen a hajráig győzelemre állt, ekkor azonban szinte lerohanta ellenfelét a bakai együttes és megszerezte a két pontot. Sered ben is a szünet utáni gólratörő játék eredményezte az idegenbeli győzelmet.- Az ötödik hellyel természetesen elégedettek vagyunk, s ez az eredmény minden idők legnagyobb sikerének számít. Mindösz- sze egy alkalommal okozott csalódást a gárda, mégpedig hazai pályán, amikor a nagymagyari (Zl. Klasy) csapattól szenvedett vereséget. Egy-egy hazai meccs előtt igazi fociláz van a faluban, s majdnem mindig megtelik a 350 férőhelyes fedett lelátó. A Dióspatony (O. Potôň) elleni rangadón majd járnak szurkolni az újoncnak. Ez pedig, úgy tűnik, jó dopping a játékosoknak!- Tavasszal is sikeresek szeretnénk lenni, s ezért már most komolyan készülünk a visszavágó sorozatra. A füvespálya mellett van egy edzőpályánk, ahol este villanyfény mellett is lehet gyakorolni. Igy a téli hónapokban nem okoz gondot a korai sötétedés. Csapatunk főleg saját nevelésű játékosokból áll, akiket igen jól kiegészítenek a környező falvakból jött erősítések. A csapatszellem kifogástalan, s én ebben látom sikeres szereplésünk alapját - mondta Kováts Gyula. Az ifjúsági csapatuk évekig sikeresen szerepelt a kerületi bajnokságban, de amikor a felnőttek idén nyáron továbbjutottak, az ifiA kerületi bajnokságban szereplő bakai labdarúgócsapat. Álló sor, balról: Kováts Gyula, a labdarúgó szakosztály titkára, Csiba Alfréd edző, Lelkes, Kohút, Stopka, Csicsay, Bölcs, Zsemlye Béla, Thaly, Kováts András csapatvezető. Ülnek: Kovács Pál pályagondnok, Sátor, Kováts Barnabás, Gróf, Öllé Lajos, a csapat egykori edzője, Kosár, Lieszkovszky, Bertalan, Sárkány Imre vezetőségi tag. Lent: Zsemlye László és Lukács ............................ (R acz László felvetele) ezer ember szorongott a pálya körül - jegyezte meg a bakai lab- darúgó-szakosztály titkára. Meglepő újítást vezettek be Bakán, ugyanis a bajnoki mérkőzéseket mindig vasárnap délelőtt játszák. így a szurkolók és a játékosok ott lehetnek az I. ligás DAC délutáni hazai mérkőzésein is. Kevés vidéki sportegyesület dicsekedhet azzal, amivel a bakaiak, hiszen a környező községekből is A 620 cm nem elérhetetlen cél- Számomra a 620 centiméteres magasság leküzdése reális és elérhető cél - nyilatkozta a TASZSZ munkatársának a rúdugrás világbajnoka és világcsúcstartója, a szovjet Szergej Bubka, aki december elején töltötte be a 22. évét. A neves sportoló nemrégiben Madridban az év legjobb sportolóinak ítélt megtisztelő díjat vehette át. Ebben a kitüntetésben Bubkán kívül csak egy másik világrekorder, a marokkói futó Said Aouita részesült. A Spanyol Sportújságíró Szövetség díját Bubka azzal érdemelte ki, hogy a rúdugrók közül elsőként jutott át Szergej Bubka szerint a csúcsjavításra jó esélyük van a franciáknak, mert jó az iskolájuk, miként az amerikaiaknak is. Beléphetnek a hatméteresek táborába újabb szovjet ugrók is. Az 1986-os idény a világrekordernek január közepén a japán Oszakában kezdődik. Ezt megelőzően is szeretne valamilyen viadalon indulni, amire a szovjet fedettpályás atlétikai versenynaptár bőven kínál lehetőséget. Tervei között szerepel, hogy rajthoz áll a februári fedettpályás Európa-bajnok- ságon és az Egyesült Államok nyílt bajnokságán. Az esztendő legfontosabb versenyének Bubka a moszkvai „Jóakarat" viadalt jelölte meg. Nagy elszántsággal készül az augusztus végi stuttgarti kontinensbajnokságra is. (N) két buszhiány miatt kénytelenek voltak „visszavinni“ a járási bajnokságba. Utánpótlásban nincs hiány Bakán, hiszen évente két- három ifijátékos kerül az első csapatba. Jelenleg a Kováts, Németh, Sátor hármas állandóan szerepel a felnőtt együttesben. Azok a fiatal labdarúgók, akik nem férnek be a tizennyolcas keretbe, a tartalékegyüttesben kapnak játéklehetőséget. így állandóan készenlétben vannak és bármikor csatasorba állhatnak.- Legifjabb labdarúgóink is nem egy szép sikert értek el. Sárkány Imre diákcsapata háromszor nyert járási bajnokságot, s már két éve a kerület legjobbjai között játszik. A kiváló szakember keze alól az utóbbi öt év alatt már jó pár ismert labdarúgó került ki - állapította meg a szakosztály titkára. Bakán a focirajongók türelmetlenül várják a tavaszi idény kezdetét, s valamennyien a labdarúgókkal és a vezetőkkel együtt bíznak a csapat további sikeres szereplésében. Nem titkolják, hogy a visz- szavágó sorozat után is a járás második legjobb labdarúgócsapata címmel szeretnének büszkélkedni. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Hasznos és kellemes időtöltés Évekkel ezelőtt feltűnt a munkatársaknak, hogy Mária Mlynáro- vá, a Nagykürtösi (Veľký Krtiš) Járási Nemzeti Bizottság pénzügyi osztályának dolgozója reggelente üde arcai, jó kedvvel ül le íróasztala mellé. Nem kis irigységgel méregették kartársnői, hogy karcsúbb is mostanában.- Mária - szögezte neki egyik kolleganője kerek perec a kérdést -, áruld el a titkodat. Mintha kicseréltek volna, mi történt, csak nem leltél valamilyen fiatalító csodaszerre?- Úgy biz’a - mondta a most 45 éves asszony mosolyogva pedig nem is kellett érte egzotikus tájakra utaznom. Rendszeresen tornázom, délutánonként futóedzéseket tartok. Sót, tagja lettem a járási nemzeti bizottság ,, Odborár“ sportegyesületének. Ez a magyarázat. Nos, hamarosan több új taggal gyarapodott a Szlovákiában egyedülálló egyesületek tagjainak száma. A sportkör elnöki teendőit második esztendeje Árpád Daráž, a Járási Pedagógiai és Pszichológiai Tanácsadó igazgatója látja el.- öt éve - magyarázza a sportember- a jnb alkalmazottai közül is jó néhányan sportolnak. Egy híján hatvan férfi és nő gyakorolt heteken, hónapokon át szorgalmasan. Közben pedig, szinte maguk sem vették észre, mikor kaptak kedvet a rendszeres sportolásra. A spartakiád-bemutatókat követően nem akarták sutba dobni a tornaszerelést, hát elhatározták, sportkört alakítanak, ahol rendszeresen edz- hetnek. Nos, az elhatározást tett követte! így alakult meg 1981. március idusán az Odborár sportegyesület. Születésénél többen tak. Ám a szervezési munkákból az oroszlánrészt Jan Šuhaj vállalta. Imrich Bartoá volt a sportkör első elnöke, őt Jaroslav Piják követte a sorban, az egyesület azonban az utóbbi két esztendőben, Árpád Daráž irányítása alatt érte el a legjobb eredményeket.- Célunk - hangsúlyozta az elnök - a tömegsport népszerűsítése. Tavaly decemberben megkaptuk a Példás sportegyesület megtisztelő címet. Egyébként a helyi gimnázium és a II. számú alapiskola tornatermében tornázunk. Tavaly például negyvenen szerezték meg a rátermettségi jelvény bronz fokozatát, öten pedig ezüstöt kaptak. A munkát hét tagú vezetőség irányítja. Ezek egyike Mária Mlynárová is, a lelkes sportbarát. Mária asszony Alsópalojtáról (Dolné Plachtince) ingázik kürtösi munkahelyére.- A sportághonosító Cyril Talán kedveltette ■meg velem a futást- emlékezik Mária Mlynárová.- Meglásd - mondja, egészségesebb leszel, no meg, nálatok, nőknél az sem mellékes szempont, ha megszabadulsz a fölös kilóidtól. Hát több se kellet nekem! Mert mi tagadás, sokat betegeskedtem ezelőtt, és bizony néhány kilóval több volt rajtam a kelleténél. Cyril tanácsa szerint edzésbe fogtam. Eleinte csóválták a fejüket az emberek, amikor futkározni láttak, később azonban megszokták. Mária négy ízben indult a Práca futóversenyének járási döntőjében, s mind a négy alkalommal első lett. Négyszer állhatott rajthoz a legjobbak szlovákiai versenyén. A rátermettségi jelvény ezüst fokozatának birtokosa.- Az irodai munka után felüdülés számomra a két-három kilométer lefutása - szögezi le a fiatalasszony. - Két unokám van, fiúk, az egyik két, a másik pedig három esztendős. Apjuk futballo- zik, a fiúknak van igazi bőrlabdájuk, s a minap parányi focicsukákat vásároltam nekik. A sportegyesület tagjai közül az idén nyolcán szerepeltek a prágai Mária Mlynárová egy tájfutó-versenyen (A szerző felvétele) bábáskod(ČSTK-felvétel) a hatméteres álommagasságon, mégpedig június 13-án a párizsi Jean Bouin-stadionban. Bubka arra nem vállalkozott, hogy megjósolja: módosul-e jövőre a világcsúcs. Elmondta viszont, hogy a rekordjavításhoz sok tényező egybeesése szükséges. Számára a nagy versenyeken az elsődleges cél mindig a győzelem, a csúcsjavítás csak ezután jöhet. 0_/nre már közhelynek számít, hogy az egészséges, fejlett, erős ifjú nemzedék - a jövő. Kétségtelen, az élsportolók száma hazánkban növekszik, mondhatnánk, hogy a versenyzőkkel ,,jól ellátott“ országok közé tartozunk. Helyet a sportolásra Vajon a ,,maradék“ fiatalok testi fejlődésére is megfelelő gondot fordítanak-e? Elegendőek a meglevő eszközök? Tény, hogy a testnevelést egyenrangú tantárgyként már rég beiktatták az órarendbe. Azonban az egyenrangúságot félretéve a testnevelés gyakran szerepel a háttérben, szinte ,,félénken meghúzódik“ a tanterv utolsó órájaként, sőt több esetben csupán kényelmességből, érdektelenségbő el is marad. (Természetesen ez nem általános jelenség, de nem is ritkaság.) Vagy a másik probléma: épülnek az új iskolák, kollégiumok, befejezetlenül, sportpályák nélkül adják át - hiszen sürget a határidő. Ezen a téren elég körülnézni Bratislavában, példaként szolgál a csalogányvölgyi (Slávičie údolie) főiskolások esete. Fiatalok, akik igénylik a mozgást, a teret. De mintha a kivitelezők erről megfeledkeztek volna - habár a tervben szerepelt a sportcsarnok és az uszoda építése. Az előírás szerint is minden 7000 diákra 100 000 m2 sportpályának és 200 000 m2 zöldövezetnek kellene jutnia. A Csalogányvölgyben viszont a sportpálya és uszoda helyén betonelemek heverésznek gazdátlanul. Az építkezési vállalat érvelése: a kollégiumok építése még folyik, és a diákok elszállásolása fontosabb, mint a sportpálya. Tizennyolc-huszonnégy év körüli fiatalok élnek itt, akiknek lelki és testi fejlődéséhez nagymértékben hozzájárul a mozgás, a friss levegő, hiszen az az egészséges életforma egyik tényezője. Fiatalok ezrei töltenek el itt heteket, hónapokat, éveket, rákényszerülnek, hogy az autóparkolóban rúgják a labdát. Mozgásigényük kielégítésére marad a heti egy tornaóra. Néhányan az oly drága időt fecsérelve a város másik végére utaznak, hogy ússzanak. Nem élvezhetik közelben a versengés örömét, nem rendezhetnek bajnokságokat a különféle sportágakban. Nincs hely a sportolásra. KUBIK KATALIN spartakiád seregszemlén. A természetbe járnak. Nyáron fürdőzéssel, télen pedig sízéssel egybekapcsolt túrákat szerveznek. A 46 esztendős Mária Seifertová a legidósseb egyesületi tag. Remélhetőleg huszonéves fiatalokkal is gyarapodik majd a sportszervezet létszáma. Árpád Darái elnök szintén ezüstjelvényes. A tájfutás szerelmese. Szinte minden sport- és honvédelmi versenyről éremmel tér haza.- Az idei spartakiádgyakorlatok bemutatásában 63 sportolónk vett részt - jelenti ki büszkén. - A járás tömegszervezetei közül mi rukkoltunk ki a legtöbb szereplővel. Évente 35 - 40 sportversenyen szerepelünk. Társadalmi munkát is végzünk. Másodlagos nyersanyagot gyűjtünk, és sokan közülünk önkéntes véradók. Jelen pillanatban szervezetünknek 82 tagja van.- De hadd szóljak néhány szót az egyes sportágakról külön is. Mind a férfiak, mind a nők körében egyre népszerűbb a röplabdázás. A turisztikai öszejöveteleinkre már családtagjaikat is magukkal hozzák sportolóink. A rátermettségi jelvény megszerzése mindnyájunk szívügye. A honvédelmi sportokban ugyancsak jeleskedünk, de a különféle futóversenyeken szintén nagy létszámban találhatók sportolóink. A spartakiád utáni tömegsport akcióink is vonzóak. Tavaly a tíz legeredményesebb sportolónk dicsőséglistáján négy nő neve is szerepelt. Belapozok a terveikbe. Újabb tagok toborzására készülnek, szeretnék, ha minden sportolójuk megszerezné a rátermettségi jelvényt. Úszótanfolyamot is akarnak indítani tavasszal és persze minél több férfit és nőt megnyerni a tömegsport számára. ZOLCZER LÁSZLÓ