Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-12 / 267. szám, kedd
Egységesen a tervfeladatok teljesítéséért (ČSTK) - Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök tegnap munkaülésen találkozott a szlovákiai kerületi nemzeti bizottságok elnökeivel és Bratislava főpolgármesterével. A tanácskozáson a szlovák kormány miniszterelnökhelyettesei és más tagjai is részt vettek. Az ülést azzal a céllal rendezték, hogy egységesítsék az év végén a tervfeladatok teljesítésével kapcsolatos eljárást, megteremtsék a feltételeket a jövő évi állami végrehajtási terv sikeres valóra váltásához, és megállapodjanak a 8. ötéves terv kidolgozása során követendő eljárásban a társadalmi és a területi szempontok figyelembe vételével. Hangsúlyozták annak szükségességét, hogy a szlovákiai központi szervek, a kerületi nemzeti bizottságok és a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottság figyelme a beruházási és a pénzeszközök minél hatékonyabb felhasználására, a társadalmi prioritások figyelembe vételére és főképpen a környezet védelmére összpontosuljon. Ebben a szellemben kell a Szlovák Nemzeti Front választási programjainak tervezeteit is kidolgozni. A Szövetségi Gyűlés küldöttségének berlini programja (ČSTK) - A Szövetségi Gyűlés küldöttsége tegnap hivatalos baráti látogatásra az NDK-ba érkezett, amelyre Horst Sindermann- nak az NSZEP KB Politikai Bizottsága tagjának, az NDK parlamentje elnökének a meghívására került sor. Délután a csehszlovák delegáció tagjai Alois Indrának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének a vezetésével az Unter dér Linden sugárúton megkoszorúzták a fasizmus és a háború áldozatainak az emlékművét. A késő délutáni órákban a parlament épületében megkezdődtek a két baráti ország törvényhozói testületei képviselőinek hivatalos megbeszélései. Horst Sinder- mann tájékoztatta vendégeit az NSZEP IX. kongresszusának előkészületeiről és az NDK parlamentjének munkájáról. A szívélyes, baráti légkörű megbeszéléseken megvitatták a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeit. Mindkét részről véleményüket fejezték ki, hogy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan egy hét múlva sorra- kerüló genfi találkozója hozzájárul a nemzetközi légkör megjavításához. Ezt elősegítheti az NDK és Csehszlovákia kormányának az az indítványa is, amelyben európai vegyi fegyvermentes övezetek létrehozását indítványozták. Horst Sindermann a csehszlovák vendégek tiszteletére fogadást adott, amelyen mindkét részről beszédek hangzottak el. Ma összeül az MSZMP KB (ČSTK) - Mára Budapestre összehívták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését. Az MTI hírügynökség tájékoztatása szerint az ülésen megvitatják az időszerű nemzetközi kérdésekről és a 7. ötéves terv irányelveiről szóló beszámolókat. Az ésszerű táplálkozásért (ČSTK) - A lakosság táplálkozási szokásainak befolyásolása és a helyes táplálkozás elveinek érvényesítése a célja az ésszerű táplálkozás propagálására alakult szlovákiai társaságnak, amely megalakulásának 30. évfordulójáról emlékeztek meg. A Bratislavában megrendezett ünnepi aktívaértekezleten részt vett az SZLKP KB és a szlovák kormány küldöttsége Jaroslav Kanský szlovák miniszterelnökhelyettes vezetésével. Jelen volt Viliam šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke és több más vendég. Beszédében Rozália Vrábelová szlovák egészségügyi miniszterhelyettes, a társaság elnöke utalt arra, hogy a táplálkozás azonfelül, hogy alapvető életszükséglet, egyben az életszínvonal kifejezője is. Államunk szociálisés kultúrpolitikájának köszönhetően az élelmiszer-fogyasztást tekintve az elsők között vagyunk a világon. Másrészt azonban a lakosság táplálkozásában nem követi eléggé azokat a változásokat, amelyeket a tudományos-műszaki haladás és - következményeként - a testmozgás csökkenése hozott magával. Táplálkozásunkat jelenleg a kalóriatöbblet jellemzi, főként a zsírok, a cukrok, a konyhasó, és az alkohol túlzott fogyasztása miatt. A társaság célja, hogy előmozdítsa a táplálkozás egészségesebbé és ésszerűbbé tételét a lakosság egészsége érdekében. Jaroslav Kanský nagyra értékelte a társaság tevékenységét, és hangsúlyozta: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fontos célja, hogy tovább javuljanak az élelmiszerek tulajdonságai, többek között növekedjen fehérjetartalmuk. RANGOS RENDEZVÉNYEK (Folytatás az 1. oldalról) a csehszlovák-szovjet barátsági hónap tartalmas rendezvénysorozata is. Az idén - november 7-től december 12-ig - többek között neves szovjet vendégművészek fellépéseit, a Krasznojarszki Állami Dal- és Táncegyüttes műsorát, a helyi hivatásos és amatőr színjátszó társulatok szovjet szerzőktől betanult darabjait, a szovjet filmművészet legjobb alkotásait, valamint fénykép-, könyv- és egyéb kiállításokat tekinthet meg a Szovjetunió népeinek élete, kultúrája iránt élénken érdeklődő közép-szlovákiai közönség. A CSSZBSZ-szervezetek ezenkívül számos vetélkedőt, műsoros esteket, vitadélutánokat, élmény- beszámolókat és szakelőadásokat készítettek elő a résztvevők Szovjetunióval kapcsolatos ismereteinek gyarapítása céljából. A vetélkedők közül főleg a Puskin-emlék- verseny a „Barátság dallamai“, a ,,Mít tudsz a Szovjetunióról?“ és ,,Az ahogyan gyerekek és fiatalok látják a Szovjetuniót“ elnevezésű versenyben számítanak tömeges részvételre a szervezők. Népszerűek a felnőtt lakosság számára rendszeresen megszervezett orosz nyelvtanfolyamok is.- Az orosz nyelv iránti érdeklődés állandó növekedését egyebek mellett az is bizonyítja, hogy évről évre több szovjet sajtótermék fogy el Közép-Szlovákiában - mondotta Július šulek. - Kerületünk lakosai jelenleg évente már több mint 170 000 példányra fizetnek elő. A szovjet napi- és hetilapok, illetve folyóiratok terjesztésében különösen szövetségünk zvoleni járási szervezetének tagjai jeleskednek, akiket az utóbbi nyolc évben mindig legjobbaknak értékelték a CSSZBSZ országos sajtóterjesztő versenyének szervezői. Az újabb előfizetők toborzására most a barátsági hónap rendezvényeit is kihasználjuk. Ugyanakkor a nagyvállalatoknál könyvsátrakat nyitunk az orosz irodalmi alkotások és szakkönyvek árusítására, mert hasonló módon tavaly és a korábbi években igen sikeresnek bizonyult a szovjet kultúra terjesztése. A CSSZBSZ alapszervezeteinek e havi munkatervében fontos helyen szerepelnek a haladó szovjet munkamódszerek mind szélesebb körű megismerését és alkalmazását propagáló szemináriumok is, ezek előadói sok jó tapasztalatról számolnak be az érdeklődőknek. -lyA Nemzeti Front küldöttsége Varsóban (ČSTK) - A Hazafias Nemzeti Újjászületés Mozgalma (PRON) országos tanácsának meghívására tegnap Lengyelországba érkezett a csehszlovák Nemzeti Front KB küldöttsége, amelyet Tomáš Trávniček, a Nemzeti Front KB alelnöke vezet. A varsói repülőtéren a csehszlovák vendégeket Jerzy Jaskiernia, a PRON országos tanácsának főtitkára fogadta. A látogatás célja a két szervezet közötti együttműködés elmélyítése. A csehszlovák delegáció megbeszélést folytat a PRON vezetőivel és megismerkedik a mozgalom toruni vajdaságban kifejtett tevékenységével. A budapesti fórum utolsó harmada (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Budapesten a helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezlet Záróokmányát aláírt országok kulturális fórumának utolsó harmada, amelyen az európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada küldöttségei a művészetek problémáiról, a kulturális együttműködésről és a művészeti alkotások cseréjéről tanácskoznak. A hat hétre tervezett fórum utolsó előtti hetének napirendjén az irodalmi és a kulturális megismerési munkacsoport ülése szerepel. A résztvevők megtárgyalják az irodalom, a könyvkiadás és a műfordítás területén kifejtett együttműködés, és a kulturális értékek cseréjének konkrét kérdéseit. A fórum zárószakaszában a résztvevők elbírálják a különböző országok által benyújtott több mint száz javaslatot és záródokumentum kidolgozását megkezdik. ENSZ-ellenes provokáció Amerikai és izraeli cionisták tegnapra virradó éjszaka New Yorkban az ENSZ megalakulása 40. évfordulójának ürügyén „szemináriumot“ rendeztek, amelyet támadásokra használtak fel az Egyesült Nemzetek Szervezete ellen. Elsősorban az ENSZ-közgyűlés tíz évvel ezelőtt hozott határozatát vették célba, amely a cionizmust a fajüldözés egyik formájának minősíti. Az ENSZ New Vork-i székhelyén tartott provokatív gyűlésre a Reagan- kormány és a Kongresszus is elküldte neves képviselőinek csoportját. A gyűlés résztvevőihez üzenetet intézett Ronald Reagan amerikai elnök is, aki ebből az alkalomból habozás nélkül azt a követelést hangoztatta, hogy hatálytalanítsák az ENSZ-közgyúlésnek a cionizmust elítélő határozatát. (ČSTK) Újabb kísérlet Luxembourgban (ČSTK) - A Közös Piac tagállamainak külügyminiszterei tegnap összeültek Luxembourgban, hogy újból megkíséreljék a megállapodást az ún. Római Szerződés egyes kulcsfontosságú rendelkezéseinek felülvizsgálásáról. Mint ismeretes, a Római Szerződés aláírásával alakult meg 1958. január 1 -én az Európai Gazdasági Közösség. A megállapodást legkésőbb az év végéig kellene megkötni, hogy érvénybe lépjen még Spanyolország és Portugália tervezett közöspiaci belépése előtt. Géprablás Ugandában (ČSTK) - A Kampala és Arua városok között belföldi járaton vasárnap eltérítették az ugandai légitársaság személyszállító repülőgépét 49 utassal és a legénységgel a fedélzetén. A repülőgép később Kases város repülőterén szállt le, amely a legnagyobb kormányellenes felkelő szervezet, a Nemzeti Ellenállási Hadsereg (NRA) ellenőrzése alatt áll. A géprablás háttere eddig nem világos. Egyes jelentések szerint az NRA szabadon bocsátja a polgári utasokat és csupán a kormányhadseregnek a repülőgépen tartózkodó tíz tagját tartja fogságban. Az AFP hírügynökség szerint azonban az NRA küldöttségének képviselője, aki Nairobiban az ugandai katonai kormánnyal az országban dúló fegyveres harc megszüntetéséről tárgyal, kijelentette, hogy az NRA-nak semmi köze sincs a géprabláshoz Csehszlovák-ausztrál külügyminiszteri eszmecserék Canberrában (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Ausztráliában, tegnap William Hayden ausztráliai külügyminiszterrel tárgyalt. A felek kifejezték, hogy érdekük a két ország kapcsolatainak fejlesztése az egyenlőség a kölcsönös előnyök és megértés és a barátáság elvei alapján. Kiemelték a hatékony politikai párbeszéd pótolhatatlan szerepét a sokoldalú kapcsolatok fejlesztése szempontjából. Behatóan foglalkoztak a két ország hagyományos gazdasági kapcsolataival. Egyetértettek abban, hogy a két ország nagy földrajzi távolsága ellenére a kulturális, a sport-, a tudományos és az oktatási kapcsolatok fejlesztésének lehetőségei is adottak. William Hayden a csehszlovák vendég tiszteletére díszvacsorát rendezett, amelyen a két külügyminiszter pohárköszöntót mondott. Bohuslav Chňoupek tegnap az ellenzék képviselőivel is találkozott. Shultz: Reagan nem mond le űrfegyverkezési tervéről (ČSTK) - Ronald Reagan elnök kormánya továbbra is folytatni akarja az ún. csillagháborús program megvalósítását - jelentette ki vasárnap a CBS amerikai tévétársaságnak adott interjújában George Shultz, az Egyesült Államok külügyminisztere. Hozzátette, hogy Reagan elnök sohasem adja föl a világűr militarizálásának programját. Sokkal józanabb hangnemet ütött meg lényegében a külügyminiszterrel egyidőben az NBC tévé- társaság műsorában Robert McNamara volt hadügyminiszter és Gerard Smith, a SALT-1 szerződésről folytatott tárgyalásokon részt vett amerikai küldöttség vezetője. Ók rámutattak arra, hogy a „csillagháború“ programja a két nagyhatalom közötti katonai egyensúly megbontására és a szovjet-amerikai fegyverzetkorlátozási egyezmények aláásására irányul. Robert McNamara azt is hozzátette, hogy ha az Egyesült Államok folytaja a „csillagháborús“ program megvalósítását, ezzel az elsőcsapás mérésére törekszik a Szovjetunió ellen. A továbbiakban megállapította, hogy a rakétaelhárító rendszer terveinek megvalósításával az Egyesült Államok kormánya eltávolodik az ilyen rendszerek korlátozásáról kötött szovjet-amerikai egyezménytől. Spanyolország- szerte hatalmas méretű NATO ellenes megmozdulásokra került sor az elmúlt hétvégén. Csak Madridban mintegy félmilló- nyian tüntettek. A tiltakozók csaknem két és fél kilométeres menete Gonzáles kormányfő rezidenciája elé vonulva követelte, hogy az ország lépjen ki a NATO katonai szervezetéből. Felvételünk a spanyol főváros egyik utcáján készült. (Telefoto: ČSTK) Fülöp-szigetek Januárban elnökválasztás? (ČSTK) - Ferdinand Marcos fülöp- szigeteki elnök tegnap törvényjavaslatot terjesztett a nemzetgyűlés elé, amelynek értelmében 1986. január 17-re kiírják az elnökválasztást. A válaszGyászszertartás Bogotában (ČSTK) - Bogotában vasárnap gyászszertartást rendeztek azoknak a személyeknek a tiszteletére, akik a múlt héten a legfelsőbb bíróság épületéért vívott harcok során vesztették eletüket. Ismeretes, az épületet az N-19 nevű partizánszervezet foglalta el, s a katonaság és a rendőrség fegyveres alakulatai foglalták visz- sza. A legújabb adatok szerint a halálos áldozatok száma meghaladja a százat. A vérontást túlélő bírák nem voltak hajlandók részt venni a gyászszertartáson, amelyen megjelent Betancour államfő. Bírálták az elnök eljárását, aki nem volt hajlandó tárgyalni a partizánokkal. Kolumbia délnyugati részében folytatódnak a fegyveres összecsapások az N-19 és a kormánycsapatok között. A felkelők megtámadtak egy katonai járőrt, s az akció során 11 katona meghalt. tási kampány ez év december 2-án kezdődne. Marcos, akinek mandátuma 1987 közepén jár le, az idó előtti elnökválasztás kiírását azzal indokolta, hogy az ellenzéki erők lemondását követelik. A fülöp-szigeteki sajtóügynökség tegnap jelentette, hogy a múlt héten harmincán vesztették életüket a katonák és az Új Népi Hadsereg nevű kormányellenes szervezet közötti lövöldözések során. E fegyveres összetűzésekben Mindanao-sziget déli részén a Viscayai-szigeteken és a Cordi- lerra hegységben a katonák fegyver- készleteket zsákmányoltak a felkelőktől. Több mint harminc neves fülöp-szigeteki politikus tegnap kérelmet intézett a legfelsőbb bírósághoz, amelyben kérik: indítsanak új és független bírósági vizsgálatot Benigno Aquino neves ellenzéki politikus 1983. augusztusában történt meggyilkolása ügyében. Lufthansa-sztrájk (ČSTK) - Az NSZK-ban sztrájkba léptek a Lufthansa légiforgalmi társaság alkalmazottai, s a tavalyi nyereség igazságos elosztását és a kényszerű, idő előtti nyugdíjba vonulás módosítását követelik. A Lufthansa gépei nem szálltak fel Münchenben, Majna-Frankfurtban, Hamburgban és más nagyvárosokban. A sztrájkhoz, amelyet a közalkalmazottak és közlekedési dolgozók szakszervezete hirdetett meg, a Lutfhansa egyre több pilótája és alkalmazottja csatlakozott a nap folyamán. ÚJ szú 2 1985. XI. 12.