Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)

1985-11-11 / 266. szám, hétfő

Korunk kommunista mozgalma Az 1960. évi moszkvai konferencia hagyatéka A Pártélet legüjabb számából Huszonöt évvel ezelőtt, 1960. november 10-én Moszkvában megtartották a kommunista és munkáspártok képviselőinek nem­zetközi értekezletét. Nyolcvanegy párt képviseltette magát rajta s így a kommunista mozgalom történe­tében ez vq|t a legnagyobb ilyen jellegű találkozó. Ezen a konferencián megvitat­ták a világ fejlődésének és a kom­munista mozgalom helyzetének fontos kérdéseit. Egyöntetűen jó­váhagyták A kommunista és munkáspártok képviselői tanács­kozásának nyilatkozata és a Fel­hívás a világ népeihez című doku­mentumokat. A Nyilatkozat korunkat jelle­mezve hangsúlyozta, hogy fő tar­talma a kapitalizmusból a szocia­lizmusba való átmenet, amelyet a nagy októberi szocialista forra­dalom nyitott meg. Továbbá, hogy ez a két • ellentétes társadalmi rendszernek, a szocialista és a nemzeti felszabadító forradal­maknak kora, az imperializmus bomlásának, a gyarmati rendszer felszámolásának, további népek szocializmus útjára térésének, vi­lágméretekben a szocializmus és a kommunizmus győzelmének a kora. A tanácskozáson megálla­pították: korunk legjellemzőbb vo­nása, hogy a szocialista világrend- szer döntő tényezőjévé válik az emberi társadalom fejlődésének. Ennek a fejlődésnek „alapvető tartalmát, fő irányát és sajátossá­gait a szocialista világrendszer ha­tározza meg, továbbá az imperia­lizmus ellen, a társadalom szocia­lista átépítéséért harcoló erők." A konferencián alkotó módon továbbfejlesztették a békeharc el­méletének és taktikájának kérdése­it. Megállapították, hogy a szocia­lista országok közössége olyan nemzetközi erő lett, amely befo­lyást gyakorol a fejlődésre s létre­jöttek az időszerű problémák meg­oldásának reális lehetőségei, összhangban a béke, a demokrá­cia és a szocializmus érdekeivel. Ezen túlmenően kidolgozták a kommunisták alapvető stratégiai feladatait a nemzeti felszabadulá­sért és a társadalmi haladásért folyó harcban. Figyelmet szentel­tek a nemzeti felszabadító mozga­lomnak és a monopóliumok elleni front megteremtésének a szocia­lizmusért vívott küzdelemben. Az értekezleten kiemelték, hogy a fejlődés legjelentősebb eredmé­nye korunk alapvető forradalmi erői - a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító mozga­lom - harci szövetségének létre­jötte. Korunk mélyenszántó elemzé­si lehetővé tette meghatározni d szocialista világrendszer fejlődé­sének legfontosabb törvényeit és kilátásait, s azt, hogy országai a szabad, szuverén, egymáshoz a szocialista szolidaritás szálaival kötődő népek szociális, gazdasági és politikai közösségét képezik. A Nyilatkozat hangsúlyozta a szo­cialista országok marxista-leninis- ta pártjai és népei felelősségét a szocializmus sikeres felépítésé­ért és a békéért. A Nyilatkozat elemezte a nem­zeti felszabadító mozgalom fő problémáit, hangsúlyozta a fejlődő országok szerepét a politikai önál­lóság szilárdításában, a társadal­mi élet demokratizálásában, a füg­getlen külpolitika megvalósításá­ban, a szocialista országokkal és a többi országgal való gazdasági és kulturális együttműködés fej­lesztésében. Kidolgozta a fejlődés nem tőkés útja és a független nemzeti demokratikus államok megalakulása lehetőségéről szóló tézist. A tanácskozáson általánosítot­ták a fejlett tőkés országok mun­kásmozgalmának tapasztalatait és kitűzték a marxista-leninista pár­tok feladatait az imperializmus el­leni harcban. A Nyilatkozat széleskörűen ele­mezte a háború és a béke kérdé­seit és meghatározta a munkásosz­tály, a kommunisták és minden békeszerető erő programját a bé­keharcban. Hangsúlyozta: vannak olyan erők, amelyek képesek meggátolni az imperializmus ag­resszív erői terveinek megvalósu­lását és az emberiség életéből kizárni a termonukleáris világhá­ború kirobbanásának veszélyét. A tanácskozáson megvitatták és megítélték a kommunista világ­mozgalom egységének és további fejlődésének kérdéseit is. Hang­súlyozták annak szükségét, hogy harcolni kell a jobb- és a baloldali opportunizmus ellen, a marxiz­mus-leninizmus és a proletár in­ternacionalizmus bázisán határo­zottan védve a nemzetközi kom­munista mozgalom egységét. Az 1960. évi moszkvai tanácskozás megállapította: „A tanácskozás résztvevői a kommunista pártok egységének a marxizmus-leniniz­mus és a proletár internacionaliz­mus alapján való szilárdítását te­kintik a munkásosztály minden ereje, a demokrácia és a haladás erői egyesítése legfontosabb elő­feltételének, a világ kommunista és munkásmozgalma új győzelmei zálogának, az egész emberiség szebb jövőjéért, a béke és a szocia­lizmus győzelméért vívott nagy harcban.“ A dokumentum kiemelte minden párt felelősségét saját országa munkásosztályával és egyben a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal szemben. Hangsúlyozta annak szükségét, hogy meg kell tárgyalni az idősze­rű kérdéseket, ki kell cserélni a ta­pasztalatokat és konzultációk alapján ki kell dolgozni a közös álláspontot. A résztvevő pártok úgy értékelték a Szovjetunió Kom­munista Pártjának szerepét, hogy a kommunista mozgalom elismert élcsapata. A tanácskozás szem­behelyezkedett a szovjetellenes- séggel, korunk antikommunizmu- sának egyik formájával. A tanácskozás sikeres volt. Foglalkozott a világ és a kommu­nista mozgalom helyzetének el­méleti és gyakorlati kérdéseivel és hangsúlyozta az internacionalista egység szükségét. Rámutatott ar­ra, hogy nem az eltérő nézeteket kell vitatni, hanem közös nevezőre kell jutni abban, ami a pártokat összefűzi. Megállapítható, hogy az 1960. évi konferencia következtetései ma is időszerűek. Persze, gondo­latai új történelmi feltételek között és új, magasabb szinten hatnak. A moszkvai tanácskozás óta eltelt negyed században jelentős válto­zások következtek be. A nemzet­közi kommunista mozgalom a vi­lág legerősebb és legbefolyáso­sabb politikai ereje lett. Mintegy nyolcvanmillió taggal csaknem száz kommunista és munkáspárt alkotja. A nemzetközi élet alapve­tő tényezője a szocialista világ- rendszer és keretei között a szo­cialista országok közössége lett, amely korunk legjelentősebb for­radalmi ereje. A tanácskozás óta nagy sikereket ért el, feltárta a szocialista rendszer előnyeit. Egyidejűleg azonban harcolnia kellett az imperializmus agresszív erői ellen, amelyek kiélezték a nemzetközi helyzetet és a fegy­verkezéssel törekednek a szocia­lizmus gazdasági kimerítésére. Az imperializmus legreakciósabb kö­rei arra törekednek, hogy a szoci­alizmussal szemben katonai fö­lényt vívjanak ki, erőszakosan el­fojtsák a haladó és a felszabadító mozgalmakat, fenntartsák a nem­zetközi feszültséget és ezzel men­tegessék az új tömegpusztító fegyverek gyártását és a világűr militarizálását. Mihail Gorbacsov elvtárs ezért az SZKP KB legutób­bi ülésén megállapította: „Ennek következtében a világ fejlődése eljutott addig a határig, amely nem léphető át felette felelősségteljes döntések nélkül, amelyek gátat vetnének a lázas fegyverkezésnek és megakadályoznák a háború felé való közeledést. Ezeket a döntéseket nem lehet annak kockáztatása nélkül elodázni, hogy elveszítjük az emberiségnek magát a létét fenyegető veszélyes folyamatok fölötti ellenőrzést. A militarizmus és a háború erőinek megfékezése, a tartós béke és a megbízható biztonság szavato­lása - ez napjaink alapvető prob­lémája.“ Korunk kommunista mozgalma ezért törekszik a létező szocialista világ, a kommunista és a munkás- mozgalom, továbbá a reakció és az agresszió ellen, a békéért és a haladásért felsorakozó minden mozgalom egységének szilárdítá­sára. A szocialista közösség kommu­nista és munkáspártjai megtartot­ták, illetve előkészítik kongresszu­saikat, amelyeken felmérték és felmérik a szocialista építés ered­ményeit, a háború és a béke lét- fontosságú kérdéseivel foglalkoz­tak, illetve foglalkozni fognak. E tanácskozások jellemző vonása a tőkés világ elmélyülő ellentmon­dásainak megvitatása. Ezek az el­lentmondások nemcsak szociális, hanem egyben globális problémák kiváltói is, amelyek veszélyeztetik az ember létét és általában boly­gónkon az életet. Ezért rendkívüli történelmi jelentősége van a gaz­daság dinamikus fejlődésének, a tudomány és a technika vívmá­nyai felhasználásának, a szociális biztonságérzetnek, a szocialista országok kulturális fejlődésének és a szocializmus védelmének, ami a békeharc szerves része. A kommunista és a munkáspártok a létező szocializmus országaiban kezdeményezést tanúsítanak a lá­zas fegyverkezés megszüntetése, a béke és a leszerelés érdekében. E tekintetben nagy jelentősége volt Mihail Gorbacsov elvtárs, az SZKP KB főtitkára közelmúltban megvalósult látogatásának is Franciaországban. Az amerikai el­nökkel való találkozása előtt né­hány héttel számos új javaslatot jelentett be, mégpedig a hadászati fegyverek 50 százalékos csökken­tésére, a világűr militarizálásának és a szinte felmérhetetlen követ­kezményekkel járó új fegyverrend­szerek fejlesztésének kizárására vonatkozóan. Ezek a létfontosságú javaslatok egyet jelentenek az új történelmi helyzetben a kommunista és mun­káspártok 1960. évi moszkvai ta­nácskozása határozatainak alkotó továbbfejlesztésével. A kommu­nista és munkáspártoknak ennek szellemében kell fejleszteniük in­ternacionalista egységüket. A kommunista mozgalom egyezte­tett eljárásának kötőanyaga a szo­cialista közösség országainak kommunista és munkáspártjai. Ezek tűzik ki a feladatokat, váll­vetve törekedve a tudományos­műszaki haladás alapján a társa­dalmi és a gazdasági fejlődés meggyorsítására és ezzel arra, hogy döntő mértékben hozzájárul­janak a béke és a társadalmi hala­dás ügyéhez. MILAN HRBEK Közigazgatásilag még további öt Karcsa tartozik Királyfiakarcsá- hoz (Kráľovičové Kračany), de a lakosok száma így is csak ki- lencszáz. Azt mondják a korábbi években, mintegy százan költöz­tek a közeli járási székhelyre. Az itt élő emberek azonban azt remé­lik, a lakosság száma ezentúl nö­vekedni fog.- A települések megtartó erejé­nek növelését a szolgáltatások bővítésében látom - állítja Bodis Tibor, a hnb elnöke - Ennek érde­Bódis Tibor (A szerző felvétele) kében már eddig is sokat tettünk, s a jövővel kapcsolatban is vannak már konkrét elképzeléseink. A székhelyközségben a CSKP KB 6. ülése elótt a hnb kisüzemében mindössze tizen­egyen dolgoztak. Az évi bevételük az egymillió koronát sem érte el. Ma már elmondhatják, hogy a kis­üzem dolgozóinak a száma, és a bevételük is háromszorosára növekedett.- Volt egy pékségünk, csaknem új, de három évig nem üzemelt. Megbeszéltük, hogyan lehetne azt újra megnyitni. Mivel a fűtéshez szükséges fahulladékot is be tud­tuk szerezni és szakemberből sem volt hiány, két évvel ezelőtt újra megnyitottuk - tudjuk meg Both Ferenctől, a kisüzem vezetőjétől. - Pékségünk ma már naponta hét­száz kenyeret süt, az évi forgalma meghaladja az 1,8 millió koronát. A királyfiakarcsai kenyeret első­sorban jó minőségéért keresik. Amint Both János pék elmondta, burgonyapelyhet használnak és íróval dagasztanak.- Az asztalosmúhelyünkben sok ablak és ajtó készül és a kör­nyéken is sokan építkeznek. Ezért született meg az üvegező részleg megnyitásának gondolata. A nyugdíjas Vámos Lajos, a hnb egykori elnöke vállalta el ennek vezetését. Ma már segítőtársa is van, alig győzik a munkát - újsá­golja a helyi nemzeti bizottság el­nöke. - A múlt évben kellő tapasz­„Elsósorban az ideológiai mun­kától függ az emberi tényező moz­gósítása. Más szóval, mennyire értik meg az emberek a társada­lommal szembeni kötelességeiket és hogyan fognak hozzá állampol­gári, valamint munkafeladataik tel­jesítéséhez“ - írja egyebek kö­zött Jan Fojtík, a CSKP KB Elnök­ségének póttagja, a KB titkára a Mozgósítsuk az emberi tényezőt című írásában. A kongresszus előtti szemle ro­vatban több hasznos írás olvasha­tó a kommunisták feladatával és kötelességével kapcsolatban. Bő teret szentel a folyóirat az évzáró taggyűléseknek. A cikkek­ből kicseng az a követelmény, hogy a párt és a nép minden erejét vesse latba a fejlett szocialista társadalom sikeres építéséért. Anton Derenčenyi, az SZLKP Kassai (Košice) Városi Bizottsá­gának titkára cikkében foglalkozik a pártmunka hatékonyságának növelésével. Feladataink teljesítésével kö­szöntjük a CSKP XVII. kongresz- szusát címszó alatt öt cikket közöl a folyóirat az ország különböző területeiről. A cikkek nemcsak az eredményeket méltatják, hanem a gondokról, a feladatokról is szólnak. Pavel Hermoch cikke a Szovjet­unió békepolitikáját méltatja. Ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a világ közvéleményében joggal keltett reményeket az a bejelentés, hogy az idén, még ebben a hónapban sor kerül Mihail Gorbacsov és Reagan találkozójára. „Az élet és dinamikus fejlődése további átalakítást és változatokat, a társadalom minőségileg maga­sabb színvonalának elérését kí­vánja meg a szó legteljesebb ér­telmében“ - írja egyebek között Iván Haluška, A gazdasági élet a fejlett szocializmus építésének szakaszában című cikkében. Az évzáró taggyűlések és a pártkonferenciák előkészületei­nek időszakában a fiatal tagjelöl­tek és párttagok is aktív tevékeny­séget fejtenek ki a társadalom ja­vára. Er>-öl számolnak be többen a Fiatal kommunisták rovatban. Közli a folyóirat a pártoktatás első évfolyamának szemináriumi anyagát is, melynek a címe: A párt vezető szerepének elmélyítése a fejlett szocializmus építésé­ben. -tör­talatra tettek szert, ezért az idén már nagyobb bevételre számí­tunk. A múlt évben hozták létre a la­katosműhelyt, bővítették az aszta­los- és a bádogos csoportot. A környéken ók végzik a tetőfe­dést, a szigetelést. Köművescso- portuk nemcsak helyben dolgozik, hanem a járási székhely házkeze- lóségének is segít. Tavaly jött létre az öttagú festő- és mázolócsoport, amelynek tagjai soha nincsenek munka nélkül. Amikor ott jártam, Krajcsirik János és társa a borbély és a fodrászmühelyt festette, hár­man pedig a szlovák fővárosban dolgoztak. Az említetteken kívül van szállítórészlegük és egy em­berük a különböző karbantartási munkálatokat végzi.- Egyszer felvetődött, hogy az ablakok szigetelése iránt is bizo­nyára érdeklődnének. Ajánlkozott is egy asztalos, s így két fős cso­portot létesítettünk. Teljesítmény­bérben dolgoznak, éppúgy mint a tévé és rádiójavítónk - jelenti ki a kisüzem vezetője.- A kisüzem bevételének 58 százaléka a lakossági szolgáltatá­sokból ered - veszi át a szót Bodis Tibor. - Ügyelünk arra, hogy ez az arány a jövőben se csökkenjen. Többek között be akarják vezet­ni a kerítésdrót készítését, még­pedig megrendelésre, olyat ami­lyet az üzletekben nem lehet meg­venni.- A megbízatási időszakban nemcsak a szolgáltatások bővíté­sére fordítottunk gondot, hanem a település fejlesztésére is - tereli más irányba a szót a hnb elnöke. - A Z-akció nem beruházási ré­szében klubot, illetve kisebb mű­velődési otthont hoztunk létre, jár­dát építettünk, körülkerítettük a te­metőt. A községekben az utcák mentén mindenütt virágsávok lé­tesültek, díszfákat, díszcserjéket ültettünk ki. Ebben az évben lako­saink kilencezer óra társadalmi munka ledolgozására tettek ígére­tet, vállalásukat már nyolcvan szá­zalékra teljesítették. Mindez azt bizonyítja, hogy a székhelyközséghez tartozó Er- dőhátkarcsa (Lesné Kračany), Solymoskarcsa (Jastrabie Kra­čany), Kulcsárkarcsa (Klučiarové Kračany), Etrekarcsa (Etreho Kra­čany), és Damazsérkarcsa (Da- mazerové Kračany) lakosai nem sajnálják szabad idejük egy részét társadalmi munkára fordítani, s bi­zonyára így lesz ez a jövőben is. A szolgáltatások ilyen nagyarányú fejlesztése - a háztartási szemét elszállítását a gelleiek (Holice) vállalták - egyetlen megbízatási időszak alatt arról tanúskodik, hogy megértették a 6. ülés által meghatározott feladatok fontossá­NÉMETH JÁNOS Szolgáltatások - falun Valóra váltják a CSKP KB 6. ülésének határozatait

Next

/
Thumbnails
Contents