Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-08 / 264. szám, péntek
Háborúellenes játék Edward Bond drámájának bemutatója a Hviezdoslav Színházban Ezer meg ezer költemény, dráma, novella, regény, festmény és film született a nőről, mint a béke oltalmazójáról. Kétségtelen, hogy egyszerűsítve ilyen is lehetne a nő, feltéve, ha elfogadjuk az évezredes dogmát a férfi felsőbbrendűségéről. Ez a „felsőbbrendűség“ pedig feltételezi, hogy csak a férfiak háborúznak, csak ők gyilkolják egymást és az ártatlan nőket, gyermekeket. Ez azonban nem így van. A nő ugyanúgy az emberiség egyik fele, mint a férfi, kettő alkot egy egészet, s bennük, az emberben, a világ ellentétei teljesednek ki. Az ember pedig nemcsak nőként vagy csak férfiként rossz vagy jó. Igy hát természetesnek tűnik fel, hogy e kizárólagosságokat egy huszadik századi drámaíró is megkísérli tagadni. Edward Bond, angol író A nő című történelmi paraboláját a bratislavai Hviezdoslav Színházban mutatták be. A görög-trójai háború fordulópontján kezdődik a játék, amikor a görög hadsereg már hosszú ideje táborozott Trója falai alatt. Az elsó rész expozíciójában tisztázódnak a külső és a belső frontok, amelyek a drámai konfliktus kiteljesedése felé haladva átcsapnak Trója falain belülre és kívülre is. Hekabé, Trója tekintélyes lakója, anya, aki látja és végigszenvedi gyermekei elpusztítását, fájdalmában és kétségbeesésében tiltakozásként önmaga szeme világát veszejti el. Az anyamotívum ebben a háborúellenes játékban csak az egyik rétege a történéseknek és a gondolatiságnak. A másik, amely szintén a nők sajátos helyzetét hivatott bizonyítani, a szerelem-motívum. A háború kegyetlenségeit elszenvedő trójaiakhoz menekül a görögök vezérének, Hérosznak a kedvese, Iszméne. Mintegy így is megtagadva az elvakultan háborúskodó görögöket, akik ártatlan gyermekek elpusztításában is kedvüket lelték. Majd a harc befejezése után a trójaiak életben maradt csoportjával együtt egy félreeső sziget halászfalujában találnak békés menedéket. Ott él velük a vak Hekabé is, aki reménykedik, hogy a görögök nem találják meg a menekülteket. A hatalmi téboly azonban a szigetre is eljut, s katonái után maga a vezér, Hérosz is megérkezik. A dráma kicsúcsoso- dása Iszméne és Hérosz találkozása, amely a szerelem tükrében megmutatja a háború oktalanságát és hiábavalóságát. A játék cselekményéből is kiderül, hogy Bond egy eléggé ismert, Homérosz eposzaiban is megénekelt háború kereteibe helyezte a drámát. Csakhogy mindebből a gondolatokból, eszmékből nem formált modem színházi jegyeket is hordozó szöveget. A ,,Nö, béke a neved“ közhely általánosan ismert igazságtartalmait szerette volna árnyalni; ezért a rengeteg szóbeli elem, az elnyújtott párbeszédek, az eszmei csatározások. Kétségtelen, hogy az író maga is megteremtett egy rejtett analógiát azzal, hogy a valóságos trójai háború történetének szereplőit többnyire kigondoltakkal helyettesítette. Ráadásul a mitológiai történetből ismert eseményeket is megmásította. Ez feltétlenül szükséges egy szándékos aktualizáláshoz. Az önmagában is terjedelmes szövegű dráma Peter Mikulík rendezésében szinte ritmustalan, a korszerű színészi játékot háttérbe szorító előadássá növekedett. Növekedett, mint a dagasztótek- nóben túlkelt tészta, s az előadás végére elborította az egyre fáradtabb, egyre unatkozóbb nézőket. Kétségtelen, hogy Edward Bond A nő című drámája számtalan aktualizáló gondolat kibontására okot adó momentumot tartalmaz. A szöveg ilyen jellegű stilizáltsága szinte meg is kívánja ezt. Csakhogy Peter Mikulík ehhez éppen a legegyszerűbb, a legkézenfekvőbb, az elsősorban közhelyes külsőségekben megvalósuló módot választotta: A katonák jelmezei idézték századunkat, s a rosz- szul kivitelezett görög harci sisakokban felismerhetők voltak az építkezéseken használt fejvédősisakok. Ennyire olcsó utalást talán mégsem lehet szándékosságként felfogni. Igaz, az építésnek ellentéte a rombolás, s ezek a sisakok egyetlen mozdulattal voltak megfordítva, s tetejükre kakastaréjszerű harci díszt erősítettek. A dráma szövegének hosszú tirádái több esetben a színészek teljesítőképességét is meghaladták. Ritmusában kiegyenlítetlen, az egyszerű gondolatiságot mesterséges túlmagyarázással „dúsító“ előadást láttunk. Az történt ugyanis, ami általában a túlságosan agyonmagyarázott gondolatoknál lenni szokott; elveszett a lényeg. A monstre-dráma monstre-eló- adást szült, tetszetős tömegjelenetekkel, csakhogy hiányzott belőle az a belső tartószerkezet, amely a görög tragédiákban vagy Shakespeare drámáiban oly szerves alkotóeleme a játéknak. A színészek többségének szerepe sem volt. Egyetlen feladatuk olykor a szöveg pontos felmondására korlátozódott. Helyenként Anna Javorková (Iszméne), Štefan Kvie- tik (Hérosz) és Mária Kráľovičová (Hekabé) játéka tudott túlnőni az áradó szövegen, amely külsőségeit nézve klasszicizált, de belső lazaságát, lassú folyását látva híján van a görög tragédiák feszí- tettségének. Ezzel az írói műhibával rendezésében Peter Mikulík sem tudott megbirkózni. Ráadásul az írói szándék - a nő és a béke gondolati összekapcsolásának árnyalása - ebben az értelmezésben még inkább leegyszerűsödött, és szellemi izgalom helyett unalmat szült. DUSZA ISTVÁN TÁNCHÁZ - ÉS FOLKLÓRFÓRUM Nemrégiben táncház volt Komáromban (Komárno). Első hallásra nincs ebben semmi különös, hisz a népzenét és a néptáncot kedvelők közül sokan már 1980 óta rendszeres látogatói a Szak- szervezetek Háza által rendezett táncházaknak. Ez a legutolsó mégis eltért a korábbiaktól, köszönhetően a táncházban végbement változásoknak, a fejlődésnek. A kora ősztől tavaszig tartó kéthetenkénti foglalkozások kicsú- csosodását jelenti mostantól fogva egy olyan rendezvény, mely Folklór Fórum névvel negyedévenként kerül majd sorra. Szervezőinek szándéka szerint a fórum egy-egy tájegység egykori életét, szokásait igyekszik feldolgozni és bemutatni. A táncház természetesen továbbra is működik a Szakszervezetek Házának ifjúsági klubjában, a Folklór Fórum színhelye a II. lakótelepi művelődési ház, amely mintegy négyszáz fiatalnak tud helyet adni. A fórum szervezői vendégegyüttesek szerepeltetésével kívánják bemutatni az egyes tájegységek táncait, dalait, zenéjét. Az elsó Folklór Fórumon két bratislavai együttes szerepelt, a Georgi Dimitrov Vegyiművek Di- mitrovec csoportja és az Ifjú Szívek kamaraegyüttese. Rajtuk kívül fellépett még a komáromi Hajós is. A Dimitrovec detvai, zemplíni és honti táncokat mutatott be, a Hajós dunántúli és mátyusföldi anyaggal lépett a közönség elé. Az Ifjú Szívek Gimes táncházzenekara adta a zenei kíséretet, az együttes táncosainak is. Ez a sokrétűség - nyelvben, táncban, dalban és zenében - szépen példázza az internacionalizmust. Csak gratulálni lehet az ilyen, felemelő élményeket nyújtó rendezvények szervezőinek. A Folklór Fórum tehát sikerrel debütált Komáromban, ezt az a tény is bizonyítja, hogy háromszáznál több fiatal és idősebb ember vett részt rajta. A következő ilyen találkozó 1986. január 25-én lesz. Ezzel akár be is fejezhetném e rövid tudósítást, de kívánkozik még néhány megjegyzés a rendezvény margójára. Mint már említettem, több száz résztvevővel zajlott le ez a táncház; voltak, akik Kassáról (Košice) érkeztek Komáromba, Nyitrá- ról (Nitra) főiskolások, de említhetném azokat a rozsnyói (Rožňava) tizenéveseket is, akiket „csupán“ a kíváncsiság hozott Jókai szülővárosába. A táncház iránti érdeklődéssel tehát nincs különösebb baj, ezért is érdekes a kérdés, hogy együttesvezetóink, koreográfusaink miért idegenkednek a táncháztól. Az okok nyilván különbözőek: a szakmai felkészültség, a rátermettség, a pedagógiai érzék hiánya egyebek között. Tapasztalataim szerint legnagyobb gond a szakmai felkészültséggel van. Eszébe jut az embernek: talán kellemetlenül érné a koreográfust, ha esetleg bebizonyosodnék, Lexikon minden észt családban Alighanem az 500 éves észt könyvnyomtatás történetének legnagyobb vállalkozása az Észt szovjet enciklopédia újrakiadása. A főszerkesztő, Gustav Haan akadémikus szerint az egymilliós észt nemzet számára a negyedmilliós példányszámban megjelenő enciklopédia mindenesetre világrekord a lexikonkiadás területén. Számítások szerint gyakorlatilag valamennyi észt család rendelkezik majd a 12 kötetes gyűjteménnyel, hiszen előjegyzésben minden példány elkelt. Az előző kiadás óta 15 év telt el, s akkoriban úgy vélték: nem lesz szükség utánnyomásra az ezredfordulóig. Azonban nemcsak az utánnyomás vált sürgetővé, az enciklopédia új fejezetekkel, szakcikkekkel, szócikkekkel is bővült. (B) hogy tanítványai „letáncolják“. Pedig végeredményben nem erről van szó. Minél tovább halogatják a táncháznak úgymond a beindítását, annál nagyobbak lesznek a gátlásaik. Sokszor beszélnek a teremhiányról, az anyagi természetű gondokról. Ilyenek szerintem nincsenek, nem is lehetnek. Minden községi, városi népművelő, illetve kulturális intézmény örömmel vállalja a táncházat, ha az az adott - helyi - feltételekhez van méretezve.’ Nem sikerül az ilyesmit (sem) létrehozni, ha igényeink nagyobbak a lehetőségeinknél. Hallottam olyan véleményt, hogy videomagnó és tükörfalas balett-terem nélkül nem tudnak elképzelni táncházat. Tény, hogy korszerű műszaki berendezésekkel rugalmasabbá tudnánk tenni nemzetiségi táncmozgalmunkat, de sem a video, sem a tükörfal nem helyettesítheti a lelkesedést és a szívós kitartást. Nem titok, hogy a komáromi táncház látogatottsága olykor-olykor csökkent, de nem hagyták abba, megkeresték a visszaesést előidéző okokat, és igyekeztek megoldani a problémát. A komáromi Szakszervezetek Házában dolgozó népművelők fölismerték és tudatosították, hogy igény van a táncházra; ha ez nincs, nagyobb az esély arra, hogy a fiatalok a sörözők felé kacsingatnak. Páholyból nézni könnyű az eseményeket, idegenkedni az esetleg kopott farmerben megjelenő szakállas-bajuszos fiataloktól. Tudatosítani kell, hogy ezek a mi fiataljaink, és nem elsősorban az öltözködésmód szerint kell megítélni őket. Ha ezektől a fiataloktól megvonjuk a lehetőséget, csak veszíthetünk. Sokszor elhangzott már: egyedül rajtunk múlik, milyen irányba fordul a figyelmük. Hiszem, a táncház, a komáromi Folklór Fórum jó példát mutat majd, hogyan is lehet formát, lehetőséget teremteni az önkifejezéshez - fiataljaink számára. KATONA ISTVÁN Romantika és korszerűség Jirí Pauer operájából Jirí Pauer nemzeti művész a felszabadulás utáni cseh zenei élet egyik legjelentősebb képviselője. Közel négy évtizedes munkássága alatt több mint 70 mű szerzője, emellett jelentős részt vállalt a szocialista zenekultúra megteremtésében, kibontakoztatásában. Volt a Nemzeti Színház operatársulatának igazgatója, a Csehszlovák Zeneszerzők Szövetségének titkára, a Cseh Filharmónia igazgatója, a Prágai Tavasz szervező bizottságának tagja. Jelenleg, 1979-től a Nemzeti Színház igazgatója és a prágai Zene- művészeti Akadémia professzora. Jirí Pauer alkotói profilját a nagyfokú társadalmi érzékenység jellemzi. A hétköznapok fonákságait, visszásságait grotesz- kül megjelentető színpadi műveiben a szerző a „nevetve tanítás“ híve (Manželské kontrapunkty - pét operních grotesek - Ellenpontok a házasságban - öt opera- groteszk; Červená Karkulka - Piroska és a farkas; Tragédie o vose a nose - Tragédia a darázsról és az orról;). Meditatív hajlama, az emberi erkölcs bonyolultságát len házasságban él, féktelenül gyűlöli Zuzanát, ezért mikor az fiúgyermeket hoz világra, elrabol- tatja a kis Petŕíčeket. Ebben a tragikus pillanatban küldöttség érkezik: felkérik Petr Vokot, hogy a törökök elleni harcban vállalja el a parancsnokságot. Zuzana az adott helyzetben erősebbnek bizonyul: az ó ösztökélésére vállalja Vök a megbízást. A negyedik képben a háborúból hazatérő Vök haldoklik. Szeretné még rendezni Zuzana jövőjét, de nem sikerül. Halála után a lányt elűzik a kastélyból, és legyengül- ten, rongyosan, betegen tér vissza szülőfalujába. Találkozik Ondrejjel és felismeri 30 évvel ezelőtt elrabolt fiát, aki szintén elfordul tőle. Zuzana tragédiája beteljesedik. A darab újszerűsége ellenére is szervesen kapcsolódik Jirí Pauer műveinek világához. E művében is elsősorban erkölcsi kérdéseket feszeget. A szerelmi háromszög, az egyén boldogságának és a hazaszeretetnek konfliktusa, a Zuzana és Vök között feszülő szociális egyenlőtlenség szembesül a tiszta emberi érzéssel, a szerelemmel. Az előadás egyik jelenete kémlelő bölcselkedése mindenekelőtt zenekari- és dalműveiben kap hangot. (Canto triste dalciklus, a III. kvartett című szimfónia és egyéb művek.) Szatirikus-groteszk színpadi bohózatainak mintegy ellenpólusa nagysikerű operája, a Zuzana Vo- jírová. Az 1954-1957-es években a Nemzeti Színház fennállásának 75. évfordulójára írott, majd 1978- ban átdolgozott mű, amely eddig több mint 300 előadást ért meg, nemcsak földolgozásában, de témaválasztásában is újszerű. A modern zenei megoldások helyett (melyek érzelmileg főleg Bohuslav Martinű műveire emlékeztetnek) ezúttal a romantikus sajátosságaira épít, az aktuális társadalmi-emberi visszásságok pel- lengérezése helyett a múltból merít témát. A cselekmény 1578 és 1620 között játszódik, Dél-Csehország- ban. A történet alapjául Jan Bor azonos című darabja szolgált, amely a második világháború éveiben rendkívül nagy népszerűségnek örvendett. A darab főhőse, az egyszerű parasztlány, Zuzana Vo- jírová, esküvőre készül. A vőlegényt, a gyerekkori jóbarátot, Ondfejt, gyengéd érzelmek fűzik Zuzkához. A szép és okos lány azonban heves szerelemre lobban Petr Vök, az utolsó rožmberki nemes ifjú iránt, aki föllépésével, megjelenésével, életfelfogásával Ondrej ellentéte. A fiatal úr viszonozza érzelmeit és a lányt bechy- néi kastélyába rendelteti. Zuzka elfogadja a meghívást, végleg szakít Ondrejjel. A csalódott fiú bosszút esküszik, Katerina, akivel Petr Vök boldogtalan, gyermekte(Jarom Íra Svobodová felvétele) Ez az ellentét a dráma tragikus alapja. A két felvonásba, öt képbe, több mint harminc esztendő eseményeit sűríti a szerző. A cselekmény jelzésszerű bonyolítása, a természet hangulatfestó funkciója, az említett tömörség, a sejtelmesség, a tragikum előrevetítése az opera balladisztikus vonásait húzza alá. A történet tragikumát a romantikus stílusjegyeket viselő zene domborítja ki. Jirí Pafuer itt is céltudatosan választ: tudja, a cseh közönség romantikán nevelkedett. Ugyanakkor ezt a romantikát sajátosan, fokról-fokra erőteljesebben, a modern zene elemeivel elegyíti, szinte észrevétlenül - didaktikus célzattal - vezeti közönségét a modern zene alaposabb megértéséhez. Ezt a célt szolgálják a gyakori motívum-visszatérések, ismétlések is, aláhúzva egyben az opera ballada-jellegét és sejtetve a dráma kimenetelét: Zuzana életútjának önmagába visszatérő körét. A Ladislav Štros rendezte kiváló előadást rangos cseh művészek neve fémjelzi. A címszerepben Naďa Šormová, érdemes művésznőt hallhatjuk és láthatjuk. Petr Vök alakját az olomouci opera szólistája, Jaroslav Majtner eleveníti meg. A sok kiváló alakításból kiemelkedik Eduard Haken nemzeti művész és Lubomir Hav- lák érdemes művész meggyőző teljesítménye. A fölújított Nemzeti Színházban a huszadik századi cseh zeneművészet egyik kiemelkedő alkotását láthatta a közönség. GÁLJENŐ ÚJ SZÚ 6 1985. XI. 8.
