Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)

1985-11-06 / 262. szám, szerda

Belvárosi változások A bratislavai Kablo malackyi üzemében most fejezik be az újonnan felépített üzemrészleg technológiai berendezéseinek beszerelését és próbaüzembe helyezését. Az új üzemrészleget, ahol gumiköpennyel bevont nagy teljesítményű huzalokat fognak gyártani csaknem 90 millió korona ráfordítással építették. 1986- ban, amikor megkezdik a teljes termelést, 8 és fél ezer kilométer­nyi huzalt gyártanak majd, s ezzel teljes mértékben fedezik népgazdaságunk szükségleteit. A képen az új részleg látható. (Vlastimír Andor felvétele - ČSTK) Tányérról vagy zacskóból? Nehéz megváltoztatni az étkezési szokásokat Az üzemi étkeztetés feltételei­nek megteremtése össztársadalmi feladat. Annak ellenére, hogy ki­épült az üzemi konyhák, ételkia­dók hálózata, az üzemek, intéz­mények vezetőinek nem kis gond­ja megszervezni a dolgozók gyors, korszerű és olcsó étkeztetését. Hogy miért? Elsősorban azért, mert az emberek többségét még ma is csak nehezen lehet meg­győzni arról, hogy a rendszeres étkezés előfeltétele nemcsak a jó egészségi állapotnak, hanem a jó munkateljesítménynek is. Az or­szág szinte valamennyi mezőgaz­dasági vidékén azért nem kosztol­nak a munkahelyeken, mert ott­honról hozzák (délután és éjjel is) a „hazait“, más országrészekben pedig más az indoklás. Igaz ugyan, hogy a délelőttösök már változtattak szokásaikon, ók képe­zik az étkezők nagy hányadát, a délután dolgozók többsége vi­szont még mindig nem tud, vagy nem akar rászokni a meleg ételre. Persze általánosítani nem lehet, hiszen számos munkahelyet le­hetne felsorolni, ahol ezt a kérdést már megoldották. A nyitrai (Nitra) Plastika üzem­ben 2200-an dolgoznak s vannak részlegek, ahol négyműszakos a termelőmunka.- Elfogadtatni az üzemi étkezés előnyeit még mindig nehéz feladat- közölte bevezetésképpen Pavol Tancík, az üzemi szakszervezeti bizottság elnöke. - A terv szerint az étkeztetési aránynak 46 száza­lékosnak kellene lennie, ám ezt nem tudtuk teljesíteni. Pedig ná­lunk a koszt ízletes, változatos, korszerű...- Célunk, hogy minél több fizi­kai dolgozó éljen a délutáni, illetve éjszakai étkezés lehetőségével. Hiszen ók azok, akiknek a legna­gyobb szükségük volna erre- kapcsolódott a beszélgetésbe Emil Pauer, az üzemi konyha ve­zetője, majd néhány adatot sorolt fel. Az üzemi konyhán háromféle főételből lehet választani, naponta kb. 1200 adagot főznek s az ebé­deket már 11 órától kiadják. Dél­előtt 9 óráig elkészül 150-150 adag meleg tízórai, ami főtt ételből és valamilyen sült tésztából áll.- A tésztaféléket egy hónapja dol­gozóink kívánságára kezdtük süt­ni, s ez bizony a konyha személy­zetének kezdeményezése nélkül nem ment volna. Igaz, az újdon­ságnak 150 új kosztost köszönhe­tünk - folytatta Ľudmila Královičo- vá, az étkeztetési bizottság tagja. Megtudtuk továbbá, hogy az elsó vacsorából csak 60-80 adagot főznek, a másodikból még keve­sebbet, 40-50-et. A második va­csora mélyhűtött étel, amit az étel­kiadóban melegítenek fel, s tiszta, rendezett környezetben fogyaszt­hatnak el. A felsorolásból nem maradhatott ki a diétás ebéd sem, s ami újdonságnak számít, ebben az üzemben nem kérnek ehhez orvosi igazolást. - A szombat, va­sárnap dolgozók kosztját is mély­hűtött ételekkel oldjuk meg - ava­tott be a témába Emil Pauer. - Itt is újítani kellett. Az ez idáig hasz­nált többszemélyes csomagolás nem vált be, áttértünk az egysze­mélyes adagokra. Reméljük, hogy ez az intézkedés dolgozóink köré­ben jó visszhangra talál. A beszél­getést könyhanézés közben foly­tattuk. Az ebédlőbe özönlöttek az étkezők. Evés közben látszott raj­tuk, elégedettek az étel minőségé­vel és mennyiségével is. - Nem tőlünk függ a kosztosok mennyi­sége - közölte menet közben Jo­zef Kán, a 24 tagú konyhai sze­mélyzet fószakácsa, majd folytatta az ételek adagolását. Jozefina Smutná szakácsnő vette át főnö­kétől a szót: - A jószándék, az akarat nem hiányzik belőlünk, ám a konyha műszaki berendezései­nek állapota elkeserítő. A három burgonyatisztító robot közül egy működik csupán, a katlan úgy zö­rög, hogy nem értjük egymás sza­vát. Persze azért vagyunk itt, hogy az embereket jóllakassuk. Tudjuk, hogy nélkülük mi feleslegessé vál­nánk, ezért érdekünk, hogy főz­tünk ízletes és változatos legyen. - Az alkatrészhiány, a kapacitás- hiány bűvös szavak - veszi át a szót a konyha vezetője. Elmond­ja, hogy a berendezéseket az új­vári (Nové Zámky) Renokov lenne hivatott megjavítani, ám ők nem vállalják a javítást a fent említett okok miatt. Közben az alagsorba ériünk, ahol a diétás konyha s ebédlő található. - A két konyha alkalmazottjai hetenként cserélőd­nek, hiszen ötven emberre főzni könnyebb - közli a fószakács. Hozzáteszi azt is, hogy feladatuk még 370 szaktanintézeti tanuló teljes napi ellátása. Sok mindenről szó esett még. Arról, hogy a kerü­leti versenyeken évek óta jó helye­zést érnek el, hogy a friss zöldsé­get a kistermelőktől vásárolják, hogy a főszakács - aki hét évig a Szovjetunióban a gázvezeték építőinek főzött - specialitása a főzelék, hogy a kedvenc étel a rántott szelet és a csirke, s hogy gyakran, mert a szakácsok szíve­sen kísérleteznek, új ételeket ik­tatnak az étrendbe. - Az üzem területén lévő három büfében csak a kötelező áruválaszték található. Ezzel is azt akarjuk elérni, hogy többen fogyasszanak meleg ételt. Immár hagyomány, hogy az ünne­pek előtt büféinket déli gyümölcs­csel látjuk el, könnyítve ezzel házi­asszonyaink gondján. Szimpatikus, lelkes dolgozók kezében van az üzemi étkeztetés ügye a Plastikában. A jóakarat, a készség nem hiányzik egyikő- jükből sem. A fószakács találóan mondta, hogy van miből, min és kinek főzniük, szívesen vállalják a többletmunkát. De úgy látszik, ez nem elég. A vállalat vezetősé­gének is részt kell vennie a máso­dik és a harmadik műszakban dol­gozók étkeztetésének megszerve­zésében, étkezési szokásainak megváltoztatásában. Minél előbb. PÉTERFI SZONYA APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ ■ 1985. november 7-én ünnepli 65. születésnapját a drága jó édesanya és nagymama, özv. Somogyi Lászlóné Bakán. E szép ünnep alkalmából szív­ből gratulálnak, s jó egészséget és hosszan tartó, békés, boldog életet kívánnak szerető lányai: Márta, Erzsé­bet és Éva, vejei, unokái, Rudolf, Attila, Péter, Róbert, Szilvia és Tamás, akik sokszor csókolják a drága nagyma­mát. 0-3137 ■ Ma ünnepli 60. születésnapját Mészáros Erzsébet Nagyszarván (Rohovce). E szép ünnep alkalmából erőt, egész­séget és hosszú, boldog életet kí­vánnak: férje, lánya, fiai, veje, menye és 2 unokája: Tünde és Relli, akik a nagymamát sokszor csókolják. Ú-3140 ■ A drága jó édesanyának, Bondor Katalinnak 50. születésnapja alkalmából szívből gratulál, és további boldog, hosszú életet kíván férje, lányai, fia, menye, veje és kis unokái: Ivko, Ottika és Mat’ko, akik sok puszit küldenek a nagymamá­nak. Ú-3085 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik 1985. október 22­én elkísérték utolsó útjára a sárosfai (Blatná na Ostrove) temetőbe a 28 éves korában tragikus körülmények között elhunyt drága jó feleséget, édesanyát és testvért, Mayer Sándorné Pammer Gabriellát. Köszönetünket fejezzük ki a búcsúbe­szédekért a légi (Lehnice) kórház dol­gozóinak és betegeinek, valamint min­den kedves rokonnak és ismerősnek, akik koszorúkkal és részvétnyilvánítá­sukkal igyekeztek enyhíteni mély fáj­dalmunkat. A gyászoló család Ú-3101 ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, munkatársaknak és a tűzoltóbajtársak- nak, akik 1985. október 26-án elkísér­ték utolsó útjára a sárosfai (Blatná na Ostrove) temetőbe a 68 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt szeretett férjet, édesapát, nagyapát és testvért, Végh Kálmánt, és koszorúkkal, virágokkal, őszinte részvétnyilvánításukkal enyhítették mély fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-3102 ■ Fájdalmas gyászunkban hálás szív­vel mondunk köszönetét minden ked­ves rokonnak, ismerősnek, mindazok­nak, akik 1985. október 29-én elkísér­ték utolsó útjára a bakai temetőbe a felejthetetlen, drága lányt, testvért, sógornőt és unokát, Mészáros Jolikát, akit a halál életének 26. évében raga­dott ki szerettei köréből. Külön köszö­netét mondunk a medvei (Medveďov) szociális intézet valamennyi dolgozójá­nak, akik évek hosszú során segítsé­günkre voltak gondozásában. Köszön­jük a Bakai Helyi Nemzeti Bizottság polgári ügyek testületének a búcsúbe­szédet, és köszönet mindazoknak, akik koszorúkkal, virágokkal, részvétnyilvá­nításukkal igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat.. Szülei, testvérei, sógora, a kereszt- szülők és a 2 nagymama Ú-3136 MEGEMLEKEZES ■ Fájó szívvel emlékezünk a drága feleségre, édesanyára, anyósra, nagy­mamára, dédmamára, Farkas Istvánné Puss Máriára (Csallóközcsütörtök - Štvrtok na Ost­rove), akit a halál 1984. 11. 6-án, 67 éves korában ragadott ki szerettei kö­réből. Akik ismerték, szerették, szentel­jenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú, elsó évfordulón. Emlékét és szeretetét örökké szí­vükben őrző gyászoló családja Ú-3035 ■ Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a szeretett drá­ga férjre, édesapára, nagyapára, apósra, Oros Sándorra, (Bélvata - Nový Život), akit a halál oly hirtelen, 1984. november 8-án, 55 éves korában ragadott ki szerettei kö­réből. Akik ismerték, szerették, gondol­janak rá szeretettel ezen az első szo­morú évfordulón. Emlékét örökké őrző felesége, lá­nyai, vejei és unokái Ú-3108 OJ SZÓ 1985. XI. 6. A VÁROSKÖZPONT FEJLESZTÉSE A FŐVÁROSBAN a Dúm obuvy, a Perla teljes re­konstrukciója zárja. A kihasználat­lan raktárakban s az aluljárókban új üzletek, éttermek nyílnak. A sokrétű tervek első gyümöl­cseként a Príkopy korzón már több üzlet megváltozott áruskálá­val várja a sétálókat. Igy többek között már árulnak luxus damaszt és frottírágyneműket, fürdőlepe­dőket, fémdíszműáru szaküzlet nyílt, divatkalapok és egyéb divat­cikkek is kaphatók és exkluzív bőrdíszműárut - cipőket, csizmá­kat, bőrruházati cikkeket kínál a jugoszláv Bosanka butik. A Dűm kobercu, Prága első áruháza, egyelőre nem tér el a megszokott - szőnyegek, függönyök, lakás- textília - kínálatától, a jövőben azonban a Rytírská utcába teszi át a székhelyét, s a szép szecesszi­ós épület divatházzá alakul. A közismert Dúm módy, a Družba és az Atlas hamarosan szintén luxus termékekkel jelentkezik. A felújításra váró Perla áruház­ban, az átépítést követően ifjúsági divatáruház létesül, a Darex pedig a 10-14 évesek áruháza lesz. A Príkopy sétálóutcán A belváros építése - szépí­tése a jövőben folytatódik. 1986-ban a Mús- teken szökőkút épül. A Szent Vencel szobor és környéke, az egyik legkedvel­tebb prágai talál­kahely, így méltó vetélytársra lel, vélik az építészek. Forró nyári na­pokon a Détský dűm elé tervezett kis szökőkút ivóvizével olthatjuk majd a szomjunkat. A harmadik szökőkút a Náméstí republiky felé haladóknak jelent majd felüdülést. Visszafelé jövet pedig a Savarin kávéház előtti kis tér fáinak lomb­jai alatt hűsölhetünk majd. A villamos helyét a sétálózóná­ban tehát átvette a metró, s a Jungmann tértől a Panský ez a történelmi elnevezése, - al­kotó Vencel tér, a Príkopy és a Národní tfída a 8. ötéves terv­időszak végéig, az elképzelések­nek megfelelően exkluzív üzlet- központtá alakul. A központban található üzletek, áruházak kínála­ta a jövő év közepéig kiegészül, illetve megváltozik, ezt kisebb ja­vítások, az üzletek belső berende­zésének felújítása követi, az áté­pítést az ötéves tervidőszak végén egyes áruházak, mint a Darex, (Stanislav Tereba felvétele) Az Arany Kereszt napról napra csillogóbb. Egy országról a róla idegenben kialakított képet azon­ban az eladás kulturáltsága is be­folyásolja. A készséges, kedves, udvarias kiszolgálás. A mosoly, amitől a hazai és külföldi vásárló elégedetten léphet majd a fakoro­nák övezte sétányra. A mosoly, amely emeli az Arany Kereszt fé­nyét. TARICS ADRIENN A járókelők szorgalmasan törölgetik a cipőjükre tapadó porszemeket, óvatosan kerülgetik a fehérre festett korlátokat, az aládúcolt épületekből innen-onnan kinyúló gerendákat, merész artistákként lépkednek a desz­kapallón. Szaporán gyarapodnak az úttestet borító apró, fehér-fekete mozaik­kövek. Barna padok pihennek a fasor lombjai alatt, a karcsú lámpák hunyorogva örülnek a jövendő fénynek. A ,,felvétel", az egymásnak látszólag ellentmondó mozzanatok elle­nére, egy színhelyen készült. Az ellentét magyarázata: a fénykép folyamatot örökíti meg. A helyszín: Prága. Belvárosi séta Szombat, - november 2 - a fel­szín alatt megindult a forgalom a metró új, B vonalán. Ezen a na­pon a gyalogosokat a felszínen is új színek, formák, új kép köszönti. 110 évvel az első prágai villa­mos megjelenése után a Príkopy sugárúton a sínek eltűntek, hogy a Náméstí republiky (Köztársaság tér), a Príkopy, Mústek, az Ulice 28. ríjna (Október 28. utca) és a Perštýn szakaszon átadják a he­lyet a nézelődni, sétálni vágyó prágaiaknak, s a száztornyú fővá­rosba látogató turistáknak. A sétálóutca alapvetően meg­változtatja a belváros arculatát. A korzóra visz- szatérnek a virá­gok, a fák - 45 ezüst levelű hárs 85 pad szol­gálja a pihenni kívánók kényel­mét, világítótes­tek teszik kelle­messé az esti sétát. Az apróbb, még hiányzó kie­gészítők, mint például a virág­tartók, fokozato­san foglalják el a helyüket. utcáig, mintegy a Príkopy sugárút feléig, nem közlekednek ezentúl személyautók sem. De a csilingelő jármüvek nem száműzettek telje­sen a központból. A Jindŕišská és a Vodičková utcán továbbra is rendszeresek a villamosjáratok, a Nemzeti Színház ugyancsak megközelíthető a Národní tŕídán keresztül a villamosokkal. Attraktív üzlethálózat A valóban attraktív városköz­pont nemcsak a szép, vonzó kör­nyezet, a pezsgő kulturális élet, hanem a kiváló minőségű árut kí­náló üzlethálózat függvénye is. Az Arany Keresztet - a városrésznek

Next

/
Thumbnails
Contents