Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-30 / 283. szám, szombat
Eszmeileg és politikailag egységesen készülünk a XVII. pártkongresszusra A CSKP KB 16. ülésének határozata (Folytatás az 1. oldalról) egyén munkája fontos. Nem köny- nyű mások tévedéseire jelenlétükben rámutatni s részletezni, min lehet a munkában javítani, de ez szükséges és hasznos. A vitában összesen tizenhármán szólaltak fel. A tanácskozás további részét Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja vezette. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága egyhangúlag határozatot fogadott el. Az ülés végén Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára szólalt fel. Nagyra értékelte a központi bizottságon belüli egységet, amely a vitában, a határozat és a CSKP KB szervei által a CSKP KB 15. ülése óta kifejtett tevékenységről szóló jelentés elfpgadásában nyilvánult meg. A továbbiakban a XVII. párt- kongresszus eddigi előkészületeivel foglalkozott. Értékelte az évzáró taggyűlések lezajlását, amelyeket a pártalanszervezetek kétharmada már megtartott. Bár e tanácskozások színvonala eltérő, egészében véve a kommunisták aktivitásának növekedése, az igényesség és konkrét határozatok jellemzik őket. Eredményeik alátámasztják, hogy pártunk XVII. kongresszusára erősen, eszmeileg és politikailag egységesen, akNagykövet fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap fogadta Miroslav Zavadilt, hazánk szovjetunióbeli nagykövetét, s megtárgyalta vele a csehszlovák-szovjet együttműködés néhány időszerű kérdését. cióképesen, a néppel szoros kapcsolatban készül. A megkezdett irányzatot a kongresszusi előkészületek további szakaszában fejleszteni és mélyíteni kell. Husák elvtárs nagyra értékelte a munkakezdeményezés széles körű fejlődését, a dolgozókollektívák és a területi szervek felajánlásait. Köszönetét mondott a munkásoknak, földműveseknek, értelmiségieknek öntudatos magatartásukért és áldozatos munkájukért. Ennek köszönhetően a XVII. kongresszuson kedvező mérleggel lehet majd értékelni a 7. ötéves terv szociális és gazdasági céljainak elérését. Az a szellem, amelyet a kongresszusi előkészületekbe a CSKP KB 15. ülése vitt be, a Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek aktivitásában is pozitívan nyilvánul meg. Ez népünknek a kommunista párt és a Nemzeti Front politikájába helyezett bizalmát bizonyítja - mondotta Husák elvtárs. A továbbiakban néhány külpolitikai kérdésről szólt. Rámutatott arra, hogy Csehszlovákia nemzetközi pozíciója szilárd. Államunk és a CSKP kétségtelenül nagy nemzetközi tekintélynek örvend. Kiemelte a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete szófiai ülésének és a tagországok testvérpártjainak vezetői által nemrég Prágában tartott találkozó eredményeit. Méltatta azt, hogy dolgozóink támogatják a Szovjetunió béketörekvéseit. Mihail Gorbacsov elvtársnak, az SZKP KB főtitkárának a genfi szovjet-amerikai csúcstalálkozón követett eljárása rendkívüli visszhangra talált közvéleményünkben, s erősítette a szocializmus felett érzett büszJelentős beruházások kivitelezői (Tudósítónktól) - Hét szlovákiai épí- tövállalat és egy kutatóintézet kollektíváinak munkáját irányítja az ipari építkezések vezérigazgatósága Kassán (Košice), amelynek dolgozói ünnepélyes nagygyűlésen emlékeztek meg termelési-gazdasági egységük két évtizedes tevékenységéről. Jelen volt Ladislav Bobčák elvtárs, a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság titkára is. A jubileum alkalmából Miroslav Luknár vezérigazgató mondott ünnepi beszédet. Többek között elmondta, hogy az irányításuk alá tartozó kassai Kohóépító Vállalat, a humennéi ChemMunkásénekkarok fesztiválja (ČSTK) - A gömörhorkai (Gemerská Hôrka) művelődési otthonban tegnap megkezdődött a szlovákiai magyar munkásénekkarok IV. országos fesztiválja, a Zendüló Ének, amelyet a Csemadok szervezett. Az elsó rendezvény az a hangverseny volt, amelyre a pel- sóci (Plešivec) női munkásénekkar létrejöttének 10. évfordulója alkalmából került sor. Az említett csoporton kívül tegnap még hat lépett fel. A legnagyobb sikert a rozsnyói (Rožňava) munkásdalárda aratta, amelyet több mint 120 éve alapítottak, valamint a mátészalkai (Magyarország) pedagógusok vegyes kórusa. A fesztivál ma szemináriummal és gálakoncerttel folytatódik. kostav, a bratislavai Termostav, Priem- stav, Stavoindustria, a žilinai Pamiat- kostav, a Banská Bystrica-i Stavoindustria több mint 36 ezer dolgozója az elmúlt húsz év alatt 5915 gazdasági és társadalmi fejlődésünk szempontjából jelentős üzemet, illetve egyéb létesítményt adott át, s több mint 64 milliárd . korona értékű beruházás kivitelezését végezte el. Az ünnepi gyűlésen 16 olyan dolgozót kitüntettek, akik kezdettől fogva, tehát 20 éve itt dolgoznak. A jubiláló termelési-gazdasági egység képviselőinek Ladislav Bobčák elvtárs átadta a Kelet-szlovákiai kerület fejlesztésében elért érdemekért kerületi kitüntetést. (ik) RÖVIDEN- Ľubomír štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban köszöntötte H. Bemard St. Johnt, Barbaras miniszterelnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Nigel A. Bar- rownak, Barbaras külügyminiszterének.- Mikuláš Beňo, a CSKP KB titkára tegnap fogadta az Etióp Munkáspárt pártmunkásküldöttségét, amelyet Vu- biseto Desszia, a pár központi bizottságának titkára vezet. Pozitívan értékelték a két párt együttműködésének sokoldalú fejlődését. Jaromír Žák életrajza (ČSTK) - Jaromír Žák mérnök, szövetségi pénzügyminiszter 1942. október 18-án Všechovicé- ben (Prerovi járás) született. Munkáscsaládból származik. A Litví- novi Csehszlovák-Szovjet Barátság Vegyipari Müvekben dolgozott, ahol szakmáját tanulta, és 1960-ban felvették a párttagok soraiba. A közgazdasági főiskola 1966-ban történt elvégzése után a čakovicei Ipari Automatizálási Vállalatnál közgazdászként dolgozott, később a Közép-csehországi Kerületi Nemzeti Bizottságban a helyi termelés és a szolgáltató- ipar irányításával foglalkozott 1971 és 1974 között a Szövetségi Pénzügyminisztériumban dolgozott. 1974-től kezdve a CSKP KB apparátusában tevékenykedett, és 1982-ben a CSKP KB gazdasági osztályvezető-helyettese lett. Aktívan tevékenykedett az ifjúsági mozgalomban és a társadalmi szervezetekben. A CSKP-ban különféle tisztségeket töltött be, a járási pártbizottság aktivistája volt és a CSKP KB előadója. Érdemeiért A kiváló munkáért állami kitüntetést adományozták. keségnek, a szocialista országok közös békeharcának, a Szovjetunióval való együvé tartozásunknak az érzését. A gazdasági feladatokkal kapcsolatban Husák elvtárs hangsúlyozta, hogy folyamatosan biztosítani kell a 8. ötéves tervidőszakba való átmenetet, s kezdettől fogva következetesen teljesíteni kell a jövő évi tervfeladatokat. Az irányítómunka minden területén nagyobb igényességet és felelősségtudatot kell tanúsítani. Mindenütt meg kell érteni, hogy társadalmunk számára létszükséglet a népgazdaság dinamikus fejlesztése és intenzifikálásának meggyorsítása. E feladatok teljesítése érdekében kedvező politikai légkört kell teremteni, állandóan tökéletesíteni kell .az emberek körében végzett munkát. Kiemelte azt a követelményt is, hogy minden területen lényegesen javítani kell a kádermunkát. Az irányítótevékenység tökéletesítése érdekében főleg a tervezés színvonalát kell emelni minden szinten, törekedni kell a fegyelem, a rend és a gazdaságosság növelésére, és fokozni a harcot minden negatív jelenség ellen. Husák elvtárs arra is rámutatott, hogy Csehszlovákia számára alapvető jelentőségű a nemzetközi szocialista integráció fejlesztése, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal kifejtett gazdasági és tudományos együttműködés elmélyítése. „Meggyőződésünk, hogy a kommunisták nagy serege, a becsületes emberek milliói képesek teljesíteni azokat az igényes feladatokat, amelyek a következő évben állnak előttünk, s megteremteni a feltételeket a dolgozók egyre jobb életéhez“ - mondotta végezetül Husák elvtárs. A CSKP KB 16. ülése az internacionálé hangjaival ért véget. Az észak-európai atommentes övezetről (ČSTK) - Koppenhágában megkezdődött az észak-európai országok parlamenti képviselőinek kétnapos konferenciája a térség atommentes övezetté nyilvánításáról. A dán Szociáldemokrata Párt kezdeményezésére összehívott tanácskozáson több mint száz képviselő és ismert politikus vesz részt. A konferenciát Anker Jorgensen volt dán miniszterelnök nyitotta meg, majd felszólalt Olof Palme svéd kormányfő és Josef Benkow, a norvég parlament elnöke is.Gandhi Tokióban (ČSTK) - Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök Tokióban tegnap megkezdte tárgyalásait Nakaszo- ne Jaszuhiro japán kormányfővel. A kétoldalú kapcsolatokról szólva megállapították, a konstruktív együttműködés új szakaszát kell megkezdeni. A tárgyalásokon tudományos és technológiai együttműködési megállapodást írtak alá. Gandhi beszédet mondott a japán parlamenti képviselők előtt és többek között hangsúlyozta, India üdvözli a genfi szovjet-amerikai csúcstalálkozó eredményeit és reméli, hogy a két nagyhatalom folytatja erőfeszítéseit a nukleáris arzenálok csökkentése érdekében. Csehszlovák-magyar jegyzőkönyv (ČSTK) - A csehszlovák-magyar árucsere a jövő évben eléri a csaknem 1,6 milliárd rubel értéket, ami mintegy 3 százalékkal több, mint az idei várható forgalom. Ez tűnk ki abból az árucsere- és fizetési jegyzőkönyvből, amelyet a következő évre vonatkozóan Budapesten tegnap írt alá a két ország külkereskedelmi miniszter- helyettese, Alois Hloch és Ambrus János. Az összforgalom 32 százalékát a szakosítási és kooperációs egyezmények alapján történő kölcsönös szállítások teszik ki. (Folytatás az 1. oldalról) céljául az anyagköltségek 0,5 százalékkal való csökkentését, a munkatermelékenység évi egy százalékos növelését és a termelés minőségének tervfeladatokon felüli lényeges javítását tűzi ki, örömmel fogadja a prágai vállalatok a tudományos-műszaki haladás meggyorsítását célzó ösztönző kezdeményezésének terjedését. Ezzel párhuzamosan következetesen érvényesítenünk kell a szocialista javadalmazási elveket. A dolgozóknak, a párt-, a szakszervezeti s az ifjúsági szerveknek és szervezeteknek, a Csehszlovák Műszaki Tudományos Társaságnak, a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének és más társadalmi szervezeteknek minden szinten és munkahelyen hosszú távon is saját ügyüknek kell tekinteniük az állami tervben foglalt feladatok teljesítését s az állami és a munkafegyelem, valamint a rend és a szervezettség növelését. A CSKP Központi Bizottsága kifejezi meggyőződését, hogy az évzáró taggyűlések és pártkonferenciák jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a kommunisták a többi dolgozóval együtt minden erejüket és képességüket az idei állami terv feladatainak komplex teljesítésére, az 1986. évi igényes tervfeladatok teljesítéséhez kedvező feltételek teremtésére és az általános választások sikeres lebonyolítására fordítják. A jelenlegi nemzetközi helyzettel kapcsolatban a CSKP megállapítja, hogy a szövetséges szocialista országok egybehangolt külpolitikájának közös, következetesen békeszeretö irányvonala, amelyet a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének szófiai ülése és a tagországok vezetőinek 1985. november 21-én tartott prágai találkozója alátámasztott, teljes mértékben megfelel népünk vágyainak és érdekeinek s ország- építő erőfeszítéseihez a kedvező feltételek megteremtésének. A CSKP Központi Bizottsága nagyra értékeli Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának Ronald Reagan amerikai elnökkel tartott találkozóján követett felelős és konstruktív eljárását, valamint rendkívül jelentős hozzájárulását a szocialista országok közös, békeszerető álláspontjának érvényesítéséhez. A CSKP KB kifejezi egész pártunknak és Csehszlovákia egész népének eltökéltségét, hogy még nagyobb mértékben kiveszi részét az atomháború veszélyének elhárításáért, a lázas földi fegyverkezés megfékezéséért és a fegyverkezés világűrre való kiterjesztésének megakadályozásáért, valamint a nemzetközi kapcsolatok javításáért vívott harcból. III. A CSKP Központi Bizottsága jóváhagyja 1. a CSKP KB Elnökségének beszámolóját Csehszlovákia gazdasági és szociális fejlesztése 8. ötéves terve kidolgozásának menetéről és az 1986. évi tervről, amely beszámolót Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök terjesztett elő; 2. Csehszlovákia Kommunista Pártjának 1986. évi költség- vetését; 3. a CSKP KB Elnöksége, Titkársága és bizottságai által a CSKP KB 1985. júniusában tartott 15. ülése óta kifejtett tevékenységről szóló jelentést; utasítja 1. a pártszerveket és ^szervezeteket, minden párttagot a CSKP KB 15. ülése határozatainak végrehajtására; 2. az állami és gazdasági szervek és szervezetek, valamint a társadalmi szervezetek kommunista tisztségviselőit, hogy aktívan hajtsák végre a CSKP KB 16. ülésének az 1986. évi tervvel valamint a gazdasági és a szociális fejlesztés fő irányait a 8. ötéves tervidőszakra és távlatilag a 2000-ig terjedő évekre rögzítő tervezet végleges formájának kialakítására vonatkozó határozatait. Befejeződött a CGT-kongresszus (ČSTK) - Párizsban befejező dött a francia Általános Munka- szövetség (CGT), a legnagyobb szakszervezeti központ 42. kongresszusa. A CGT főtitkárává ismét Henri Krasuckit, az FKP Politikai Bizottságának tagját választották meg. A 200 oldalas kongresszusi dokumentum kitűzi a szövetség tevékenységének fő irányait a következő hároméves időszakra. Az ország gazdasági helyzetét elemezve többek között bírálja a kormány gazdaságpolitikáját. E dokumentum különleges jelentőséget tulajdonít annak, hogy a dolgozók harcot folytassanak követeléseik érvényesítéséért. A kongresszus bírálóan foglalkozott a szövetségen belüli ellentétekkel is, s megállapította, akárcsak a többi szakszervezeti központ, a CGT is elveszítette tagsága egy részét. A CGT ezért aktivizálni kívánja munkáját. Feszültség az egyiptomi-líbiai határon (ČSTK) - Az egyiptomi-líbiai határon rendkívül megnövekedett a feszültség. A JANA líbiai hírügynökség jelentése szerint az egyiptomi hadsereg nagy erőket vont össze a határon és alakulatait harckészütségbe helyezte. Líbiai értékelés szerint ez veszélyesen hasonlít egy támadó akció előkészületeihez. A hírügynökség megállapítja, hogy az Egyesült Államok ürügyet keres a Líbia elleni katonai beavatkozásra. Ennek keretében a kairói sajtó az utóbbi időben olyan rágalmakat terjeszt, miszerint Líbia áll az Athén-Kairó vonalon eltérített repülőgép ügye mögött. Ismeretes, a máltai főváros repülőterén az egyiptomi kommandóakció következtében 59-en NDK Ülésezik a parlament (ČSTK) - Berlinben tegnap megkezdődött az NDK parlamentjének ülésszaka. A képviselők megvitatják a jövő évi népgazdasági terv és állami költségvetés javaslatát, illetve a távközlési összeköttetésről szóló törvény tervezetét. A tanácskozáson Erich Honecker vezetésével részt vesznek az ország legfelsőbb párt- és állami vezetői. A jövő évi népgazdasági terv javaslatával Willi Stoph miniszterelnök ismertette meg a képviselőket. haltak meg. Líbia a vádaskodásokat visszautasítja. A máltai vizsgálati szervek egyelőre nem hivatalos tájékoztatása szerint az elrabolt egyiptomi repülőgépen az utasok többsége a kommandóakció nyomán és nem a terroristák fegyvereitől halt meg. Palesztin szolidaritási nap (ČSTK) — Az Arab Parlamenti Unió nyilatkozatot adott ki a palesztin néppel való szolidaritás nemzetközi napja alkalmából. A dokumentum többek között megállapítja, a közel-keleti béke kizárólag akkor érhető el, ha érvényre jutnak a palesztin nép törvényes jogai, beleértve az önálló állam alapítására való jogát. A kü- lönmegállapodások útja az imperializmus pozícióit erősíti a Közel- Keleten - hangsúlyozza a nyilatkozat s rámutat, hogy Izrael terrorista politikája a palesztin lakossággal szemben nem valósulhatna meg az Egyesült Államok támogatása nélkül. Sedli Klibi, az Arab Államok Ligájának főtitkára a palesztin szolidaritási nap alkalmából arra szólította fel a nemzetközi közvéleményt, határozottan szálljon szembe Izrael agresszív politikájával. ÚJ SZÚ 2 1985. XI. 30.