Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)

1985-11-25 / 278. szám, hétfő

A budapesti Gondolat kiadó Német' Lászlóné Démusz Ella és dr. Lakatos Istvánné Né­meth Ágnes válogatásában- összeállításában jelentette meg a Németh László élete képekben című fényképalbumot. A borítón az író megfontolt-kiegyensúlyo­zott, elmélyültséget sugárzó arca fénylik az előtérbe. Ez a kép tisz­teletteljes magasztosságot, lenyű­göző nagyságot, igaz emberséget is hordoz magában. Német László valódi mauzóleu­ma ez a „könyv“. Kitűnő és gon­dos nyomdatechnika, klassziku­san arányos fejezetcímek és min­den diszharmóniát kerülő képel­címú önállóan szerkesztett lapról is. Miként a képekből kiderül, az „organizátor“ körül pezsgett az élet. A kultúra elnyűhetetlen fák- lyavivóje volt, nem sajnálta erejét és energiáját, sem gyakori kudar­cait és „meddő“ törekvéseit. A legnagyobb vitát A minőség for­radalma című tanulmánya váltotta ki. A kötetben megtalálhatók a né­pi irodalom dokumentumai is: a szociográfiai munkák fotói, vala­mint vallomások és emlékezések. A Németh László-albumban színházi bemutatók plakátjai és színpadi jelenetek is megtalálha­tók: a „legtökéletesebb“, a Galilei, a leginkább „lefitymált szövegű“, a Nagy család, s a továbbiak - Széchenyi, A két Bolyai, Pa- pucshós, Villámfénynél, vagy a Ghandi halála. A II. Józsefről így nyilatkozik: „Tán egyetlen dara­bom sincs, mely ennyire egyetlen szerep...“ S a folytatás: „II. Jó­zsef történetét ebbe a drámába ott vettem fel, ahol a török háborúból betegen hazajön. Egy éve van még hátra, amely alatt ingó élet­művéért hadakozhat: ennyi volt akkori számításom szerint az én időm is.“ A török kor és bukása Egy múzeumi kiadványról Egy élet képekben A Németh László-albumról rendezés. Értő, okos és szeretet­tel! jegyzetfoszlányok, frappánsan megfogalmazott képaláírások. A kilenc részre tagolt emberi sors periódusainak egy-egy állo­mását is szimbolizálják a képek: a bölcsőtől a koporsóig. A pár mondatos eszmefuttatások (köny­veiből kiragadott jellegzetes ré­szek) a vallomások én-jellegét is meghagyják, mintha az összeállí­tók illetéktelennek tartották volna önmagukat nélküle nyilatkozni. A fényképalbum az életpálya vázlatán kívül tükre a társadalmi­politikai változásoknak is - tények és (József Attila szavával) „való­ságdarabok“ hullanak itt az ember elé. Bemutatja „ember- és népne­velő“ polémiáit, népi irodalmi tö­rekvéseit, művei születésének kö­rülményeit, a családi környezetet, fordítói tevékenységét, tanári pá­lyafutását a hódmezővásárhelyi leánygimnáziumban, drámaírói rátermettségét és barátságait-ba- rátkozásait. A fényképek egymásutánisá­gukban szinte semmiféle apró mozzanatot nem hagynak figyel­men kívül. Soruk a dédszülök portréival, meg önéletrajzi meg­nyilatkozásokkal kezdődik. „Én nem vagyok tiszta művész, s nem akarok csak művész lenni. Adósuk vagyok mindazoknak, akik úgy há­nyódnak, kallódnak, mint én...“ Irodalomtörténeti tény: a Hor- váthné meghal című novellával tört be a zajos irodalmi életbe. Egyszerre több újságnak is mun­katársa volt. A gyűjteményes fény­képalbum minden jelentősebb megmozdulásról tudósít, különféle vitákat elevenít fel, szól a Tanú Németh László életműve: nyolc nyugat-európai és kilenc ke­let-európai nyelven jelent meg, többnyire regényem, s ha a készü­lő svéd és japán fordítást, no meg a magyart hozzávesszük, kihoz­hatjuk a húszat. Az országok: Por­tugáliát és Görögországot kivéve egész Európa s az Egyesült Ál­lamok.“ Műfordításai közül talán a leg- monumentálisabb vállalkozás az Anna Karenina volt, de magyarra ültette át többek között Wilder Cae­sarai és Jirásek Sötétségét. Mű­fordításaiért a Szovjetunió a Meg­becsülés Jele érdemrenddel tün­tette ki. „Az, hogy régi vonzalmai­mat s eredményeimet a Szovjet­unióban is észrevették, nem re­mélt ráadás volt. “ Egészségi állapota egyre rosz- szabbra fordult - a hipertónia a vérzések szakaszába ért. Az utolsó képsorokra az elmúlás bá­nata telepedik, de intermezzóként még felbukkannak a boldog-bé­kés sajkódi napok és esték. A képeket nézegetve egy isme­rősre bukkanok; Német László ba­ráti szeretettel fogja át Fábry Zol­tán vállát a stószi kertben. Mind­ketten egy jobb kor emberéért küzdöttek... A fényképalbum tökéletesen igazolja: Németh László sohasem adta fel a harcot, s még legnehe­zebb időszakában is a megkez­dett, igaznak vélt útján haladt. Az életmű egésze végül is ót igazolta. Szellemisége évtizedekre ízlési­rányt befolyásoló és meghatáro­zó. KÖBÖLKÚTI JÓZSEF A közel másfél évszázados oszmán-török uralom alóli felsza­badulás (1685. augusztus 19-én) 300. évfordulójára, az érsekújvári (Nové Zámky) Járási Múzeum és a Városi Nemzeti Bizottság közös kiadványaként jelent meg, Vojtech Kopčan (történész) és Blaskovics József (turkológus) kitűnő tanul­mánya Érsekújvár a török meg­szállás alatt (1663-1685) címmel. Köztudott, hogy a korabeli, ok- és röpiratok Érsekújvárt „a leg­főbb magyar erősség “-ként tartot­ták számon. Az egyre terjeszkedő török hódítókkal szemben az esz­tergomi érsek úgy igyekezett meg­védeni e sűrűn lakott és természe­ti javakban viszonylag gazdag te­rületet, hogy a Nyitra folyó jobb partján, Nyárhíd falva mellett, 1545-ben egy palánkvárat építte­tett. Miután kiderült, hogy ez az erőd az akkori hadászati követel­ményeknek nem felel meg, helyet­te - az olasz Ottawio és Giullio Baldigaro építészek tervei alapján- egy komoly stratégiai jelentősé­gű és „korszerű“, reneszánsz erőd (kőből, téglából) építésébe kezdtek, amelynek munkálatai 1573-tól egészen 1580-ig tar­tottak. A kiadvány bevezető részében sok mindent megtudhatunk az ér­sekújvári erődről, annak külső- és belső elrendezéséről („Szabályos hatszögalakban épült, erős várfa­lakkal és a tüzérség számára füles bástyákkal. A várfalakat a Nyitra folyóval összekötve, széles vi­zesárok övezte.“). De tudósít az erőd belső életéről, gondjairól és védőiről is. (Pl. 1655-ben Forgách Ádám várkapitány 1000 huszárja és 500 gyalogosa képezte a vár őr­séget.“) Az érsekújvári erőd- a Bécs elfoglalására indított hadjárat során - 1663. szeptem­ber 26-án török kézre került. Sőt, mi több, a nagy hadjárat végkifej­leteként az 1664. augusztus 10-én megkötött vasvári békeszerződés hosszú „huszonkét évre megpe­csételte Érsekújvárnak és környé­kének sorsát.“ E tanulmány legfőbb erényei közé sorolható, hogy az anyag jelentős része nemcsak a történel­mi művekből már ismert „hábo­rús>“ és „politikai“ viszonyok be­mutatására szorítkozik, hanem az egyszerű nép, a falusi jobbágyság sorsát, életét és munkáját is ki­emelten taglalja. Igy objektív képet kapunk a lakosság számáról, a termelésről, az adózásról és a sanyargatás legkülönbözőbb formáiról, hiszen ezeknek ösz- szessége képezte a törökök jöve­delmét. Nem kis mértékben gyara­podnak ismereteink az ,,Újvári ejálet“ (tartomány) hétköznapjai­ról, az ún. „békés korszakról“. De, ez a színlelt nyugalom és látszóla­gos béke, korántsem fedi a való­ságot, hiszen „A fennmaradt írá­sok számos adattal szolgálnak az oszmán, és a hazai katonák kö­zötti összeütközésekről, de nyílt csatározásokról is szólnak“. A tanulmány befejező részében részletesebben olvashätunk az ér­sekújvári vár ostromára történő előkészületekről, „amelyet foko­zatosan a birodalom további had­testei is megerősítettek, úgyhogy a vár körülzárásában mintegy 43 ezer katona vett részt“. A végső támadást Rummel bajor vezérez­redes és gróf Scherffenberg tábori fegyvermester háromezer fős cso­portja, 1685. augusztus 19-én in­dították meg, és „a rohamozó se­reget már nem lehetett megállíta­ni.“ Az érsekújvári erődben fész­kelő törökök megadták magukat, „a császári zászlókat a várfalra tűzték, és E. Caprara tábornagy (...) a győzelem hírét küldhette Bécsbe.“ E hasznos tanulmányt, amely történelemre tanít, a hátsó lapo­kon a XVI. és XVII. századból származó rézmetszetek és rajzok, valamint a felhasznált irodalom jegyzéke gazdagítja. Negatívum­ként mindössze annyi hozható fel, hogy a tanulmány mellől hiányoz­nak a jegyzetek, valarrtint a ter­minológiai szójegyzék, annak elle­nére is, hogy az idegen (török) szavak megfelelője zárójelben fel van tüntetve (bár nem minden esetben). Mindent egybevetve dicséretes tett, hogy az érsekújvári múzeum a tanulmányt 2000 szlovák nyeK/ú és 2000 magyar nyelvű példány­ban adta ki. VÖRÖS PÉTER Világkönyvtár • Robin Hood, a kommunista - ez­zel a címmel számolt be Lev Tokarev arról a moszkvai sajtókonferenciáról, amelyet a Knyiga kiadóban tartottak. A beszélgetés témáját az a „tisztoga­tás" adta, amely az Egyesült Államok­ban és más országokban az utóbbi időben zajlik. Ennek során nemcsak Robin Hoodot gyanúsítják azzal, hogy a ,,törvénytelenséget, az erőszakot és a kommunizmust népszerűsítetteha­nem 1981 óta a világ más országaiban is mintegy 600 művet tiltottak "be (köz­tük olyan szerzőkét, mint Shakes­peare, Twain, Steinbeck, Hemingway, Vonnegut). A cikk szerzője Ehrenburgot idézi: ,,A világkultúrának olyan ütőerei vannak, amelyeket nem lehet büntetle­nül felvágni." • A közelmúltban jelent meg Balogh Edgár romániai magyar író Hídverők Erdélyben 1944—46 című publicisztikai kötete. Ebben a könyvben ^azokat az időket idézik fel cikkei, amikor kiépí­tették a magyar iskolahálózatot, megin­dították a magyar könyvkiadást és meg­szervezték a magyar kulturális intéz­ményeket. 1957-tól az újra kiadott Ko­runk főszerkesztő-helyettese volt Nyugdíjba menése után, 1971 óta megszakítás nélkül írja emlékiratait, szerkeszti a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont. >-d­ÚJ KÖNYVEK BETTES ISTVÁN: Két bukfenc között Bettes István a Főnix Füzetek sorozatban debütált, s kötetét igen kedvezően fogadta mind az iroda­lomkritika, mind az olvasóknak a jáfékos, kísérletező költészetre fogékonyabb része. Első köteté­nek versei többnyire derűs lét­szemléletnek a jegyében fogan­tak, ennek a derűsebb tónusú lírá­nak azonban, szerencsére, semmi köze nem volt holmi kincstári opti­mizmushoz. Szó- és ritmusjátéka­ival a költő inkább a líra nyelvének a teherbírását vizsgálta, pátosz helyett iróniával, komolykodás he­lyett felszabadító egyszerűséggel. Bettes István új kötetének ver­seire is a már ismeri fanyar, ironi­kus hangvétel a jellemző. A fiatal költő sokféle stílusban, formában és modorban tud megszólalni, többnyire könnyedén, görcsösség nélkül, néha szinte kamaszosan szabadszájúan és egyszerűen. Nagy kedvvel alkalmazza a mon­tázstechnikát, de tud kötöttebb formákban is szólni vagy jó ritmu­sú dalocskákra fakadni. MINT A VADGYÜMOLCS Kamaszkoromban találkoztam vele először. Mi­tagadás: lenyűgözött 1963-ban megjelent magyar nyelvű verseskötete, a Rakéták és szekerek. Mi más kellett korán lázadó kamaszságom hangula­tainak, mint az ó versei; egyszer még szerelmes is az ó versével lettem. A Bűvölő azóta mindig- mindig visszatér „tavaszi és nyári, és őszi, és téli éjszakán. “ A felülmúlhatatlan magyar fordí­tás szavai zsongnak a fülemben ma is: „A csönd csendjével susogja szám, / az esővel esen- gem szaporán, a hóval, mely szűk szobád ablakán / bedereng s - álmomban, s álmom után.“ E ,,találkozás“ óta majd két évtized telt el. Közben a Férjhez mennek az angyalok című antológiában olvasott Tatár ének című verse újra felkavart. Messziről hozták a szelek, de közeli volt, ismerős a költői élmény... Nem lehetett akkori hatása alól szabadulni, most sem lehet. Nem hagy nyugodni a szeptem­berben megjelent Pravda-beli verse sem, a Ne­hogy má ’bajlegyenisták, és legutolsó magyarul megjelent kötete ismét magával ragadott. Bizo­nyos értelemben ezt titkolnom kéne, hiszen ma­napság nem divat könyvekért, festményekért lel­kesedni. Illik a tárgyilagosság, tetszetős a tudálé­kos fanyalgás, divat a közöny. Közben az évek múlásával olyan könyvsikereket feledünk el, mint Garcia Márquez Száz év magány című mítosz- regénye, Örkény István a világnak emberibb pro­filt adó egypercesei vagy Csingiz Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap című modern eposza. Csak embernyi távolságok a felsorolt könyvek között - ezért oly közeliek. Mint ahogy közeli Jevtusenko Ahol a vad gyümölcs terem című esszéregényének az összetett világa is. Hiszen benne élek. Foglalkoztat, nyugtalanít, elhi­teti velem, hogy mindenhez közöm van, ami a világon történik. Az objektív létezés szerves részeként vagyok ember - sugallja Jevtusenko, így vagyok magyar, csehszlovákiai, európai és földi. Értelmem lehetővé teszi, hogy befogadjam - teszem fel - most éppen Jevtusenko gondolata­it, de a szibériai vadgyümölcsgyújtó bölcsessége­it, a ,,bibliai szemű amerikai fiú“ érzelmességét, vagy a könyv befejezésében megidézett Ciol- kovszkij jövendölését: „Az egyetlen, ami örökre kizárhatja a háborút: az emberi pszichikum megváltozása. Azoknak, akik fölrepülnek a Földről, és megpillantják teljes szépségében és törékenységében, meg fog változni a lelki­világuk. Eleinte csak egy-ketten lesznek, aztán százak, majd milliók.“ Ilyen hát a mai Jevtusenko. Milyen? Amilyen húsz évvel ezelőtt volt. Megérint és magával ragad. Olyan mint a vadgyümölcs, amely a téli fagyokban egyre édesebbé - önmaga lényegévé változik. „ DUSZA ISTVÁN színjátszók, valamint a Matesz mutatta be műveit. A szerző- szakmai vélemények szerint- mindig hatásos, vonzó témát dolgoz fel. Darabjaiban a mai em­ber erkölcsének néhány kinövése szembesül azoknak az emberek­nek az eszményeivel, akik a má­ért, a mai szocialista jelenért har­coltak egykor. Klimits Lajos szinte minden alkotásában aktuális tár­sadalmi kérdésekkel foglalkozik, mindig a történetre, az egyes ala­kok típusaira figyelve. VALJA STÝBLOVÁ: Kérem a szikét! KLIMITS LAJOS: Vad áradás A szerző először jelentkezik té­véjátékainak és drámáinak gyűj­teményével. A Csehszlovák Tele­vízió és a dél-szlovákiai amatőr Már a könyv címe is jelzi, milyen környezetben játszódik Valja Stýblová cseh írónő regénye, amely hazájában rövid idő alatt két kiadást is megért. A szerző maga is orvosprofesszor, s így minden feltétele megvan hozzá, hogy megteremtse a kórházi környezet hamisítatlan légkörét. S környezet- ismeretével mesteri elbeszélőké­pesség is párosul. A regény főhő­se egy híres idegsebész, akinek naponta kell életet mentenie. Stýblová orvosprofesszora azon­ban nem mágus, se nem csodate­vő, miként olykor a nagy sebésze­ket ábrázolni szokták, hanem a munkáját szerető ember, aki mindenkor tudatában van óriási felelősségének. Az olvasó új képet kap a kórházról, olyat, amilyet mint laikus nem ismert és nem is ismer­hetett. ŐJSZÓ 4 1985. XI. 25.

Next

/
Thumbnails
Contents