Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-22 / 276. szám, péntek
Két korszerű értelmezés A moszkvai Szatirikus Színház előadásairól Aligha lehet véletlen, hogy a szovjet kultúra napjaira vehdég- szereplésre érkezett moszkvai Szatirikus Színház éppen Csehov és Brecht egy-egy drámájával mutatkozott be a bratislavai Hviezdoslav Színház színpadán. Mindkét drámaíró a huszadik századról, a legmélyebb romlások és legteljesebb virágzások koráról vallott. Csehov még a múlt század szülötte, viszonylag rövid életének (negyvennégy évesen halt meg) négy évtizedét is a XIX. század határozta meg, de éppen ezért izig-vérig a huszadik századi ember dilemmái foglalkoztatják: a társadalmi haladás, a hagyomány és a modern életfelfogás konfliktusa, a psziché és az erkölcs változásai, a külső (társadalmi) és belső (lelki és erkölcsi) indítékok harca, a dráma és a színház megújítása. Neve és munkássága elválaszthatatlan a Sztanyiszlavszkij és Nyemiro- vics-Dancsenko irányította Művész Színháztól, amelynek színpadi újításaiból íróként részt vállalt. Drámaírói „titkait“ éppen ezért (mind Sztanyiszlavszkij híres színészi rendszerét is) sokszor a mai napig félreértik. Színműveit sokszor tragédiáknak fogták fel, olykor áldozatul estek a sematizmusnak, amely csak a születésük után bekövetkezett történelmi változásokat megsejtő és megsejtetó majd letűnő osztály vergődését láttatta bennük, elfeledkezve az ember örök dilemmáiról. Csehov Cseresznyéskertjének szatirikus színházbeli előadását Valentyin Plucsek, a színház főrendezője a színészi játékot középpontba állítva vitte színpadra. Az egyén belső világából elindulva rendezett egy komediális elemekkel is ható előadást. A színészi játék mikrorealizmusa ebben a rendezői felfogásban meghatározó, s a térben mintegy megteremti a tökéletes színpadi jelenlétet. A legszélesebb gesztusoktól a lélek rezdüléseit érzékeltető arcjátékig szinte minden ennek a színészi játéknak a függvénye volt a színpadon. A belső folyamatok érzékeltetésére Csehov szövege talán a legalkalmasabb, s így természetes, hogy a Sztanyiszlavsz- kij-féle színészi rendszer ezekben a színpadi játékokban teljesedhet ki leginkább. Feltéve, ha Plucsek- hoz hasonló felfogású rendező nyúl hozzájuk. A Cseresznyéskert komediális elemeinek előtérbe helyezése mindenesetre beleillik a modern Csehov-értelmezések legújabb vonulatába. Felfigyeltetó volt, hogy így nemcsak az emberi esendóség, de a tragikum is erőteljesebb hangsúlyokat kapott a játékban. A színészek mindegyike a Csehov és a rendező között folytatódó párbeszédbe kapcsolódott be. A szerepek megformálása a szöveg rendezői értelmezéséhez idomult. Kétségtelen, hogy összetettebb rendezői és színészi feladatot jelent Brecht Koldusoperájának színpadra állítása. A „lázadás színházának“ másik nagy egyénisége legalább ugyanolyan jelentőségű újító szelleme volt a színpadnak, mint Csehov. Törekvéseinek tagadhatatlan összetettségét még ma is kutatják. A Koldusopera szatirikus színházbeli előadása sajátos értelmezése ennek a brechti világnak! Nem lehet véletlen, hogy a színpadon az első kép kegyetlenül riasztó „koldustablójának egy része“ díszletelemként mindvégig a színpadon marad. Ezek a bábuk olykor a legváratlanabb pillanatokban „lépnek“ elő „szereplőkké“. Változzon bár a helyszín, folytatódjon a cselekmény, a díszletelemként szolgáló hatalmas polcokon ók ott tőséget talált arra, hogy a brechti dramaturgiát érvényesítse. Inkább a vizualitás elidegenítő, rádöbbentő hatására támaszkodott. Ezzel szinte éles ellentétben állt a zene, amely önmagában véve nyers, de ebben a rendezői felfogásban mintegy ellentéte volt a színpadi gondolatnak. Plucsek még a karmestert is láthatóan helyezte a zenekari árokba, mintegy vizuálisan is megkoronázva a színpad tárgyi és emberi világának konsztratját. Csehov Cseresznyéskertjében az öreg Firszet két bőrönddel együtt ott felejtik a bezárt házban, és a megvénult inas halálában mintegy a távozók múltjának pusztulását látjuk. Brecht Koldusoperájában már kötéllel a nyakában a vesztőhelyen álló Bicska Maxi énekli a Cápadalt. Most is megjelenik a tárgy, mint elidegeníJelenet a Cseresznyéskert előadásából (Archív-felvétel) ülnek - mint szüntelenül figyelmeztető (elidegenítő) panoptikum. A színpadkép „elidegenítő“, szüntelenül beavatkozó jellege az előadás egészében megmarad. Valentyin Plucsek mintha magával a tárgyi környezettel igyekezett volna elérni mindazt, amit Brecht a songok szövegeivel, zenéjével, a jelszavak állandó olvashatóságával követett. Ebben az értelmezésben a szcénográfia megteremtette világ képviselte a „Verfrem- dungseffekt“ iróniáját. Ennek a rendezői gondolatnak a legteljesebb megvalósulása akkor volt látható, amikor Bicska Maxi és Polly szerelmi jelenetében a színészek helyett két kirakatbábut fektetnek az ágyba. Ugyanilyen célzatos rendezői ötlet alapján tágul és szűkül a cella a börtönben ülő Bicska Maxi számára. Ennek a vezérlő elvnek a szüntelen érvényesülését igazolja a világítás is, amely egyrészt a nagyvárosok vil- lódzó fényeinek bevetésével, a rendőrautók fényjelein át a szerelmi jelenetek égő vörös színben „pompázó“ Pollyjáig terjedt. Plucsek tehát egy sajátos lehető díszletelem: a kötél addig nyúlik, ameddig Maxi táncához szükséges. A bőröndökre lehanyatlik a haldokló Firsz, ő még az ott hagyott múlt tartozéka. Bicska Maxi kötele a kellő hosszúságra nyúlik, mert a bitófa alatt álló rendőr lazán meg-megengedi. Nem véletlenül idézem vissza ezt a két zárójelenetet, amelyben a gondolat kifejezője: az ember és a tárgy. A moszkvai Szatirikus Színház két előadásában mindvégig ez a fajta szcénográfia (a rendező által megtervezett világ) és a színészek játékának mikrorealizmusa érvényesült. A Cseresznyéskert tragikomikus pillanatainak csúcspontja volt, amikor a ház Párizsból hazaérkező lakói az évekkel azelőtt ott hagyott gyermekbútorokon kuporognak. Nem tudom láttam-e már az embereket és tárgyaikat ennyire szerves kapcsolatban ábrázoló előadást. Tény, hogy a moszkvaiak vendégjátékában ez a momentum meghatározó módon volt érzékelhető. DUSZA ISTVÁN Kiemelkedő teljesítmények Szovjet zeneművészek hangversenye A szovjet kultúra napjainak rendezvényein vendégszerepei hazánkban a Szovjet Központi Rádió és Televízió Kórusa, amely november 16-án a Csehszlovák Rádió bratislavai koncerttermében adott nagy szabású hangversenyt. A hazánkban most először ven- dégszerepló kórus egy rövid vidéki turné után mutatkozott be Szlovákia fővárosában. A hatvannyolc tagú együttes hét önálló vegyeskari és egy férfikari művet énekelt, mindannyiszor zenei sokoldalúságát, magas szintű technikai tudását és lenyűgöző előadóképességét bizonyítva. A kórus éneklési módjának meghatározója a monumentalitás és a muzikalitás, amely az est hangulatát nagy mértékben befolyásolta. Az énekesek jól képzett hangja a tudást és virtuozitást igénylő kompozíciók előadására is alkalmassá teszi a kórust. Nem véletlen, hogy repertoárján nemcsak a hagyományos értelemben vett kórusművek, népdalfeldolgozások és mozgalmi dalok szerepelnek, hanem a' capella darabok, oratóriumok, kantáták és opera-kórusok. Tagjai egyénileg is képzettek, amit Tatjana Kovalenkova kolora- túrszoprán szólója is bizonyított Georgij Szviridov Vidám tere-fere című alkotásában. A kórus a karéneklés magasiskoláját mutatta be a Téli út című Visarin Sebalin megzenésítette Puskin-vers és a Lefelé a Volgán című orosz népdal tolmácsolásakor. Ludmila Jermakova karnagy eredeti módon használja ki a férfiszólamok közül legmarkánsabban megszólaló basszust, melynek hangsúlyos jelenléte szinte valamennyi dal előadását lágysággal oldotta. így lehet, hogy a kórus a maga monumentalitása ellenére is közvetlen előadásmódjával hatott a hallgatókra. Az első rész műsorán klasszikus orosz és mai szovjet zeneszerzők művei szerepeltek, a második részben orosz és ukrán népdalfeldolgozásokat énekeltek. Ez még inkább színesebbé tette a neves szólisták közreműködésével amúgyis gazdag tartalmú hangversenyt. Az est legnagyobb élményét Irina Arhipova és Jevgenyij Nyesz- tyerenko szereplése jelentette. Csak sajnálni tudjuk, hogy e két világhírű szovjet énekesnek nem rendezték meg önálló előadóestjét. Ennek ellenére mindkettőjük fellépése maradandó emléke marad a koncert valamennyi hallgatójának. Arhipova Giulio Caccini (1550 k.-1618) itáliai zeneszerző Ave Maria-ját énekelte előadóművészi képességeinek teljes fegyverzetében. Ezt a monódikus dalt orgonán Ludmila Golubova trombitán Borisz Panykov, valamint halk brumendóval a kórus kísérte. Az énekesnő tolmácsolásában megrendítő erővel szólt ez a XVI. századi mű, amit a közönség ovációja után Arhipova megismételt. TARTALMAS MÚZEUMI ÉVKÖNYV A Castrum Nóvum második száma Az elmúlt napokban jelent meg az érsekújvári (Nové Zámky) múzeum Castrum Nóvum című évkönyvének 2. száma, örvendetes tényként állapíthatjuk meg, hogy ma már a legtöbb dél-szlovákiai múzeum - így a komáromi (Komárno) és a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) - évkönyvet jelentet meg. Ez azt jelenti egyben, hogy ezekből a kiadványokból a muzeológia és a helytörténet iránt érdeklődő olvasók átfogó képet kaphatnak egy-egy intézmény kutató és gyűjtő tevékenységéről, valamint szűkebb hazájuk kultúrtörténetének egyes fejezeteiből. Az érsekújvári évkönyv hosszabb-rövidebb lélegzetű tanulmányait, beszámolóit a múzeum belső és a felkért külső munkatársak írták, s azok szlovák és magyar nyelven jelentek meg. A tanulmányok sorát Anton Točík dolgozata vezeti be, aki a tragikusan korán elhunyt Szőke Béláról, a kitűnő régészről, az érsekújvári múzeum egykori megalapítójáról és későbbi igazgatójáról emlékezik meg, születésének meg nem ért 70. évfordulója alkalmából. Točík hangsúlyozza, hogy Szőke Béla korai halála pótolhatatlan vesztesége mind a magyar, mind pedig a szlovák régészettudománynak. Ezt követően a kötetet régészeti tanulmányok vezetik be. Elsőként Ivan Kuzma az 1980-82 közötti években a Muzsla-Csen- kén (Mužla-Čenkov) végzett ásatásairól ad beható képet. Itt a Vilmákért nevű határrészen őskori és koraközépkori településmaradványok kerültek elő. Liszka József kisgyarmati (Sikenička) leletmentéséről számol be, ahol kelta és avar kori sírokat mentett meg. Az évkönyv legtartalmasabb tanulmánya Anton Točík, a Nyitrai (Nitra) Régészeti Intézet kiváló régészéé. Ó az Udvardon (ÖVfcry nad Žitavou) 1960-61-ben feltárt, 99 síros avar kori temető leletanyagát és kiértékelését közli a Castrum Nóvumban. Elmondhatjuk, hogy az eddig közületien 7-8. századi leletanyag publikálását szakmai körökben is bizonyára örömmel fogadják majd. A régészeti írások után Vojtech Kopčan Érsekújvárról, mint az oszmán tartományok egyik központjáról ír. Tanulmánya annál is aktuálisabb, mivel az idén ünnepeltük a város törökök alóli felszabadításának 300. évfordulóját, s tudjuk, hogy Érsekújvár egy időben Közép Európában az oszmán birodalom leg- előretoltabb bástyája volt. A következő írás Miroslav Haverla tollából származik, és a múzeum gyűjteményében levő II. világháborús kézi lőfegyverekkel ismerteti meg az olvasókat. Az évkönyvet néprajzi tanulmányok zárják. Az interetnikus kutatások keretében Mária Procházková Kisvárad (Nitriansky Hrádok) illetve Zsitvabesenyô (Bešeňov) tavaszi körtáncait és játékait vizsgálja, míg Gudmonné Fülöp Ilona Nagylót (Veľké Lovce) szlovák lakosságának népviseletéről számol be. Végezetül Liszka József a kisújfalusi (Nová Vieska) szőlőhegy népi építkezéseiről értekezik, kiemelve azok hagyományőrző, archaikus elemeit. A kötetet Melánia Kadlečíková ismertetése zárja, aki a levéltári források fontosságát hangsúlyozza a helytörténeti kutatások vonatkozásában. Az érsekújvári múzeum jórészt színvonalas tanulmányait tartalmazó, 221 oldalas, fényképekkel és rajzokkal gazdagon ellátott kiadványának megjelentetése figyelemre méltó vállalkozás. Bizonyára így tekint majd rá a hely- történet iránt érdeklődő olvasóközönség is. TRUGLYSÁNDOR Jevgenyij Nyesztyerenko a világ egyik legnagyobb basszusa és operaszínpadi színésze. Ez a képessége meghatározója szólóénekesi stílusának is. Szereplése a színpadon és a koncerttermekben öröm a hallgatóság részére. Öt hallgatni az élmények élménye, hiszen olyan énekes-színész, akinél az énektudás hibátlan harmóniában van gesztusaival, mimikájával. Temperamentumos, felszabadult és felszabadító előadásmódja, széles regiszterű hangja mindig magabiztosan zeng. Mi mást írhatunk rövid szerepléséről, hogy csak sajnálhajtuk, amiért csupán három dalt és egy duettet énekelt a több mint két óráig tartó koncerten. Ilyen fényűzést aligha enged meg magának még egy koncertszervező iroda a világon. Nyesztyerenko kiváló tehetségét ezzel a négy produkcióval is bizonyította. A két ráadás két orosz népdal volt, amelyeket oly szeretettel énekel a művész, akinek karrierje annak idején Budapestről indult el, egy váratlan beugrása után. Grandiózus teljesítményei között tartják számon Bartók Béla egyetlen operájának A kékszakállú herceg várának magyarul megtanult címszerepét. írhatnánk azt is, hogy ezen az estén halmozottan kaptuk a zenei csemegéket. Félő azonban, hogy a koncert közreműködőinek kiváló teljesítményei ellenére is csupán töredékét hallhattuk mindannak, ami a lenyűgöző kórus és a két világhírű szólóénekes művészetének legnagyobb értéke. 'Az ilyenekből mindenesetre többet és gyakrabban kellene nyújtani a zenekedvelőknek. Sajnos a bratislavai rádió új koncerttermének lassan már hírhedt lesz a rossz akusztikája. Ez egyetlen itt szereplő művész vagy együttes teljesítményének sem használ, ráadásul a kényelmetlen és magas támlájú székek szinte elválasztják a művészt a hallgatójától. Megfontolandó, hogy ilyen igényes zenei rendezvényt más alkalommal nem kellene-e a jól bevált akusztikájú koncerttermekben rendezni. Ez nemcsak a közönség szolgálata lenne, hanem elsősorban a művészeké, akik ebben a teremben kétszeresen megdolgoznak a sikerért. SZÚNYOG JUDIT Tényképek és művészfotók (Tudósítónktól) - A Kelet-szlovákiai Kerületi Népművelési Központ Casso- via fotósklubja a kerület legfejlettebb, legtehetségesebb amatőr fényképészeit tömöríti. Jelenleg harminc tagja van, s közülük tizenhatnak a munkái láthatók azon a kiállításn, amelyik a Kelet-szlovákiai Vasmű kassai (Košice) művelődési házának előcsarnokában az elmúlt hétvégén kezdődött és december elsején ér véget. A hetvenöt felvétel között sok ügyes ténykép és müvészfotó látható. Többek között figyelemre méltók Lovay Kornél tájfelvételei, Filip Harčarik munkásportréi, s nem utolsósorban Dušan Sekerka paripái és fazekasmesterei, vagy Peter Purtznak a téli gyárudvart megörökítő képei. (gazdag) A bratislavai Szlovák Nemzeti Galériában vasárnapig tekinthető meg A nápolyi festészet aranykora című kiállítás. A 17. és 18. században született alkotások között látható Pietro Bardellino Aeneas az ellziumi mezőkön címú festménye. (Anna Mičuchová fotoreproduk- ciója) ÚJ SZÓ 6 1985. XI. 22.
