Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-15 / 243. szám, kedd
Átadási ünnepség a Mezőgazdasági Főiskolán Peter Colotka elvtárs beszéde a mezőgazdasági szakemberképzésről (ČSTK) - Felavatták tegnap a Nyitrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskola újonnan épült S pavilonját. Az ünnepségen részt vett Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök, Juraj Buša szlovák oktatási miniszter és több más vendég. Az összejövetelen Peter Colotka elvtárs beszédet mondott. Bevezetőben röviden ismertette a mezőgazdaságiszakember-kép- zés történetét. Hangsúlyozta, hogy ötven éve a haladó erőknek, a kommunistákkal az élen küzdeniük kellett a szlovákiai műszaki főiskola megnyitásáért. Ebben a harcban fontos szerepük volt a haladó diákszervezeteknek. Ma, a CSKP XVI. kongresszusának, a CSKP KB 4. és 11. ülésének, valamint a földműves-szövetkezetek X. országos kongresszusának dokumentumai joggal értékelik nagyra szocialista mezőgazdaságunk elért színvonalát, s ez egyúttal azon dolgozók megbecsülése is, akik mezőgazdasági szakmunkásképző intézetekben, szakközépiskolákban és a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán tanultak. „A mezőgazdaság azon ágazatok egyike, amelyeket jól ellátunk képzett szakemberekkel, örülünk annak, hogy a nyitrai főiskola végzettjeinek csaknem a fele aktív politikai szervező munkát is végez a kommunista párt tagjaként, tisztségviselőjeként. Sokan mások a nemzeti bizottságokban, a szak- szervezetekben, a Szövetkezeti Földművesek Szövetségében, az ifjúsági szövetségben tevékenykednek, vagy népművelési, testnevelési és társadalmi tevékenységet fejtenek ki. Azt is tudjuk, hogy a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola jelentős feladatot lát el mind szlovákiai, mind pedig országos viszonylatban. Meggyőződésünk, hogy ezt a szerepét az elért sikerekre támaszkodva becsülettel betölti. Amikor most, a 7. ötéves tervidőszak végén értékeljük a mezőgazdasági termelés eredményeit, az önellátás megteremtése terén elért jelentős előrehaladásunkat, egyúttal rá kell mutatni a gyengékre, amelyek gátolják a fejlődést.“ Ilyenek vannak a növénytermelésben is: pl. a cukorrépa-hoza- mok stagnálnak, és alacsony a répa cukortartalma. Nem lehetünk elégedettek az intenzifikálási tényezők kihasználásával, a műtrágyák alkalmazása még mindig alacsony színvonalú. A természet- védelem és a munkahelyi környezet védelme terén sem értük el céljainat, fogyatékosságok vannak a rétegvizek védelme és az élelmiszerek gyártása terén. Ezek elsősorban a reszort számlájára írhatók, de a főiskolának is tudnia kell róluk, és céltudatosan arra kell törekednie, amire a gyakorlatban leginkább szükség van. Colotka elvtárs felkérte a jelenlevőket, hogy a CSKP XVII. kongresszusán kitűzendő célokkal hangolják egybe pedagógiai és tudományos kutatási tevékenységüket. A Nyitrai járásban tett munkalátogatását folytatva Peter Colotka elvtárs ezután a Veľké Zálužie-i Csehszlovák Néphadsereg Efsz- ben járt. Antonín Kapek felszólalása a kambodzsai pártkongresszuson (ČSTK) - Phnom Penhben tegnap folytatódott a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt V. kongresz- szusa. A tegnapi felszólalók között volt Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai párt- bizottság vezető titkára. Többek között hangsúlyozta, a csehszlovák kommunisták, az egész csehszlovák nép rendkívüli rokon- szenwel és érdeklődéssel figyeli azokat a mérhetetlen erőfeszítéseket, amelyeket a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt tesz az új társadalom felépítéséért és a haza védelméért, örömmel tölt el bennünket - mondotta Antonín Kapek -, hogy Kambodzsában lépésről lépésre leküzdik a Pol Pot-rezsim szörnyű uralmának következményeit. Az a tény, hogy Kambodzsa Indiai nőküldöttség Szlovákiában (ČSTK) - Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nőszövetség KB elnöke tegnap Bratislavában fogadta az Indiai Nők Kongresszusának küldöttségét, amely Abid Ahmed Begum asszonynak, a szervezet elnökének, az Indiai-Csehszlovák Baráti Társaság elnökének vezetésével a Csehszlovák Nőszövetség KB meghívására látogatáson tartózkodik hazánkban. A küldöttséget Nagy Kázmér, a Szlovák Szocialista Köztársaság szociális és munkaügyi minisztere is fogadta. él, az ország hazafias erőinek, Vietnam internacionalista segítségének, a többi szocialista állam támogatásának, a világ haladó és demokratikus erői szolidaritásának köszönhető. A szónok a továbbiakban a CSKP XVII. kongresszusára való előkészületeket részletezte és többek között megállapította, a kongresszus kitűzi a fejlett szocialista társadalom építésének következő szakaszából eredő új és igényes feladatokat. Jókívánságok (Folytatás az 1. oldalról) nek az imperializmus elleni harcához s a közel-keleti helyzet átfogó, tartós és igazságos rendezésére, valamint a világbéke és a nemzetközi biztonság megőrzésére tett erőfeszítésekhez. Kifejezi meggyőződését, hogy a két párt és nép barátsága és internacionalista szolidaritása tovább fejlődik mindkét országnak, valamint a béke és a szocializmus ügyének javára. Ugyanebből az alkalomból Ľubomír štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban gratulált Haidar Abu Bakr Attasznak, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének. Bohuslav Chňoupek külügyminiszter pedig Abdái Aziz Dalinak, a népi Jemen külügyminiszterének küldött üdvözlő táviratot. Belkereskedelmi miniszterek tanácskozása (Tudósítónktól) - Október 15. és 18. között kerül sor Prágában a KGST-tagországok belkereskedelmi minisztereinek 17. ülésére. A tanácskozáson az idei eredmények áttekintése mellett a résztvevők megtárgyalják a belkereskedelmi árucsere helyzetéről szóló jelentést, s megvizsgálják a számítástechnika alkalmazásával foglalkozó munkabizottság tevékenységét. A miniszterek a csehszlovák delegáció tájékoztatása alapján áttekintik az Inteco ’87 nemzetközi kereskedelmi technikai és technológiai kiállítás előkészületeit, valamint az ágazati tudományos-műszaki bázis kiépítésével kapcsolatos feladatok teljesítését az elmúlt öt évben. A tanácskozáson kidolgozzák az 1986-1987. évre szóló munkatervet, valamint a jövő ősszel Bulgáriában esedékes 18. ülés programját. Amint Ladislav šipek, a CSSZK belkereskedelmi miniszterhelyettese sajtótájékoztatóján elmondta, a tanácskozás során több kétoldalú megbeszélést tartanak az együttműködésről, s a küldöttségeknek alkalmuk lesz megismerkedni a csehszlovák belkereskedelem néhány újdonságával is. A küldöttségek október 16-án megtekintik az Arbien ’85 nemzetközi kirakatrendező-versenyt. (sm) Arab kommunista pártok nyilatkozata (ČSTK) - Az arab kelet kommunista és munkáspártjai elítélték a libanoni szovjet hatóságok munkatársainak elrablását és az egyik szovjet állampolgár meggyilkolását. A Damaszkuszban közzétett nyilatkozatban egyúttal felhívták az arab hazafiakat és a hazafias személyiségeket, minden becsületes embert, hogy indítsanak széles körű kampányt a szovjet állampolgárok életének megmentésére és szabadon bocsátásukért. A nyilatkozat továbbá rámutat, hogy ez az antikommunista akció szándékos provokáció a Szovjetunió, az arabok hűséges barátja ellen. Ez a gaztett kihívás minden becsületes és békeszeretó erővel, valamint az arab nemzeti felszabadító mozgalommal szemben. Átlátszó döntés (ČSTK) - A brit kormány tegnap az utolsó pillanatban lemondta Geoffrey Howe külügyminiszter találkozóját a PFSZ végrehajtó bizottságának két tagjával, akiket előzőleg Margaret Thatcher miniszterelnök hivatalosan meghívott Londonba. A brit kormány döntését az Egyesült Államok és Izrael éles nyomása előzte meg, valamint a nemzetközi és a hazai cionista körök nagyméretű kampánya, amelyek a két palesztin képviselőt igyekeztek a terrorizmus aktív híveiként feltüntetni. A brit külügyminisztérium váratlan döntésének indokolására azt állította, hogy Alija Khuri püspök és Mohamed Milhim, akik vasárnap érkeztek Londonba a jordán -palesztin küldöttség tagjaiként, nem voltak hajlandók nyilatkozatot tenni a közel-keleti válság békés megoldásának támogatására. A palesztin fél nagy sajnálkozását fejezte ki a brit lépés miatt, rámutatva, hogy ez gátolja a közel-keleti helyzet rendezését. A nyugatnémet szakszervezetek akcióhete (ČSTK) - „Munkát mindenkinek, közösen hozott döntéseket és szociális igazságosságot!“ - ennek a jelszónak a jegyében tegnap az NSZK valamennyi tartományában akcióhét kezdődött a DGB nyugatnémet szakszervezeti központ kezdeményezésére. A több mint ezer tiltakozó akcióval a szakszervezeti aktivisták mozgósítani akarják a közvélemény legszélesebb rétegeit annak érdekében, hogy fokozódó nyomást gyakoroljanak a bonni kormányra antiszociális és népellenes politikájának megváltoztatása céljából. Ennek következménye, hogy az NSZK-ban jelenleg 3,4 milliónyian keresnek munkát, közülük, 2,2 milliót a munkaközvetítőkben tartanak nyilván. A fennmaradó részük már lemondott a reményről, nem folyamodik segély után. Az akciósorozat rendezvényein a szakszervezeti képviselők arra hívják fel majd a figyelmet, hogy az állástalanok száma állandóan emelkedik, viszont csökken a munkanélküli segélyben részesítettek száma. Míg 1982 májusában még az állástalanok fele részesült ebben a segélyben, addig idén májusban már csak 35 százalékuk. Belgiumi választások Megerősítette pozícióit a Martens vezette koalíció (ČSTK) - Belgiumban a vasárnapi parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékának összeszámlálása után közzétették a még nem végleges eredményeket. Eszerint Wilfrled Martens kormányfő ún. jobbközép koalíciója - amelyet a Keresztény Néppárt, a Keresztényszociális Párt, a Szabadság és Haladás Pártja és a Liberális Reformpárt alkot - elnyerte a további négy évre szóló mandátumot. A keresztény és a liberális pártok szövetsége 1981 óta kormányozza az országot, s az új parlamentben a 212 képviselői hely közül minimálisan 116- ot szerzett, vagyis hárommal többet, mint amennyivel-eddig rendelkezett. Megszilárdították parlamenti pozícióikat az ellenzéki szocialista pártok, amelyek választási kampányukban azt követelték, hogy távolítsák el belga területről az amerikai robotrepülőgépeket. A kisebb politikai pártok veszteségeket szenvedtek. Martens kormányfő már a szavazatok 50 százalékának összeszámlálása után közölte egy tévéinterjúban, hogy koalíciója ismét győzött. Rögvest kijelentette, a szavazási eredmények szerint a választók felhatalmazták arra, hogy folytassa takarékos gazdaságpolitikáját. Az alkotmányos előírásoknak megfelelően Martens tegnap benyújtotta Baudoin királynak kormánya lemondását. A kabinet azonban átmenetileg hivatalban marad. Parlamenti ülés Japánban (ČSTK) - Tokióban tegnap megnyílt a japán parlament rendkívüli ülésszaka. Nakaszone Ja- szuhiro kormányfő megnyitó beszédében többek között üdvözölte a küszöbön álló szovjet-amerikai csúcstalálkozót. A továbbiakban síkraszállt ,,a kölcsönös megértésen alapuló stabil szovjet-japán viszony“ és a kétoldalú párbeszéd fejlesztése mellett. Ugyanakkor Francia lépés a Greenpeace ellen (ČSTK) - Franciaország tegnapra virradóan bejelentette, hogy lezárja Francia Polinézia felségvizeit a Greenpeace nevű környezetvédő szervezet hajója előtt, amely a francia atomkísérletek ellen fejezi ki tiltakozását. Bernard Gerard francia biztos újságírók előtt kijelentette, hogy a szervezet hajójának kapitányát az éter hullámain keresztül tájékoztatták erről a lépésről. A nemzetközi környezetvédő Talizin kinevezése (ČSTK) - A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének ren- delete értelmében Nyikolaj Tali- zint kinevezték a Szovjetunió Minisztertanácsa első alelnökévé és az állami tervbizottság elnökévé. A testület Nyikolaj Bajbakovot nyugdíjba vonulásával összefüggésben felmentette miniszterelnök-helyettesi és tervbizottsági elnöki tisztségéből. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége Nyikolaj Talizint felmentette a miniszterelnök-helyettesi tisztségéből. Olasz békemenet (ČSTK) - A Róma melletti Albano Laziale városka főterén hatalmas felvonulással tetőzött az olasz békemozgalom aktivistáinak Frascati városból indult háborúellenes menete. A békeakciót az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség, az ubmriai városi és tartományi békebizottságok, valamint további haladó szervezetek kezdeményezték. A nagygyűlés szónokai figyelmeztettek arra, hogy a világ a nukleáris háború szélére sodródott. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a szicíliai Comisóban levó amerikai támaszponton a tervezett 112 szárnyasrakéta közül már 16 kilövésre készen áll. A nagygyűlés résztvevői állást foglaltak az Egyesült Államok és a NATO stratégáinak veszélyes fegyverkezési, különösképpen űrfegyverkezési tervei ellen. szervezet hajója legutóbbi jelentések szerint ennek ellenére folytatja útját Tahiti irányába, ahol megjavítják az egyik meghibásodott generátort. A hiba következtében a hajó arra kényszerült, hogy kiváljon a csendes-óceáni Mururoa francia nukleáris kilövőhely felé tartó tiltakozó flotta hajói közül és Tahitinak vegye útját. Auckland új-zélandi kikötőben Eiaine Shaw, a Greenpeace mozgalom képviselője a Reuter hírügynökség tudósítójának kijelentette, hogy a francia döntés a nemzetközi hajózásban eddig alkalmazott gyakorlat megszegését jelenti. A hajó meghibásodott és ezért javításra szorul, fűzte hozzá a szervezet képviselője. a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését Tokió Szovjetunióval szembeni törvénytelen területi követeléseinek teljesítéséhez kötötte. A miniszterelnök védelmébe vette konzervatív politikáját és megerősítette, Japán a jövőben is szoros kapcsolatokat kíván fenntartani legfőbb szövetségesével, az Egyesült Államokkal. Japánnak „aktív szerepet kell játszania az ázsiai stabilitás biztosításában“ - mondotta Nakaszone. A szigetország katonai kiadásaival kapcsolatban a kormányfő kénytelen volt válaszolni az ellenzék éles bírálataira. Azt ígérte, a jövőben tiszteletben tartják a bruttó nemzeti termék egy százalékában meghatározott katonai költségvetéshatárt. Ennek azonban ellentmond, hogy a kormány a következő öt évben horibilis összeget, 18,4 billió jent kíván katonai célokra fordítani. A japán-amerikai, illetve a ja- pán-közöspiaci kereskedelmi ellentétekkel kapcsolatosan kitért rá, hogy kormánya a parlament elé terjeszt egy törvénytervezetet, amely a szigetország piacának nagyobb nyitottságát irányozza elő. bMrftrjn NÉHÁNY MIHAIL GORBACSOV, az SZKP KB főtitkára elnökletével Moszkvában hétfőn ülést tartott az SZKP új szerkesztésű programjának előkészítésével foglalkozó bizottság. A testület javaslatait az SZKP KB soros ülése elé terjesztik. NEW VORK-BAN az ENSZ-köz- gyűlés ünnepi ülésszaka hétfőn kezdődött meg a világszervezet megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére. A CSEHSZLOVÁK-BOLGÁR testvéri kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről esett szó azon a találkozón, amely keretében Václav Janoušek, hazánk új szófiai nagykövete átadta megbízólevelét Todor Zsivkovnak, a bolgár államtanács elnökének. Az ünnepi aktuson jelen volt Petr Mladenov külügyminiszter is. WILLI STOPH, az NDK kormányfője Szófiában Grisa Filipov bolgár miniszterelnökkel kezdett tárgyalásokat a két ország gazdasági együttműködésének fejlesztéséről. WILLY BRANDT, a nyugatnémet SPD elnöke befejezte hivatalos és baráti látogatását Jugoszláviában. Vidoje Zarkoviccsal, a JKSZ KB elnökével elsősorban nemzetközi kérdésekről tárgyalt. LADISLAV GERLE, a szövetségi kormány alelnöke egynapos munkalátogatást tett Bukarestben. Kollégájával, Nicolae Constantinnal a két ország 2000-ig terjedő gazdasági és tudomá- nyos-műszaki együttműködési hosszútávú megállapodásának előkészületeiről tárgyalt. Ladislav Gerlét fogadta Dascalescu kormányfő. A GENFI szovjet-amerikai csúcstalálkozót megelőzően a jövő héten New York-ban Nagy-Britannia, Olaszország, Japán, Kanada és az NSZK legfelsőbb vezetői megbeszélést folytatnak Ronald Reagan amerikai elnökkel. A találkozón nem vesz részt Mitterrand francia elnök, aki Reagan meghívását nem fogadta el. GEORGE BUSH amerikai alelnök Pekingben megbeszélést folytatott Csao Ce-jang kínai kormányfővel. A kínai politikus a két ország kapcsolatait stabilnak minősítette és úgy nyilatkozott róluk, hogy minden területen javulnak. A tajvani kérdés, továbbá a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés problémái azonban továbbra is bonyolítják a kínai-amerikai viszonyt. Busht fogadta többek között Hu Jao-pang, a Kínai KP KB főtitkára is. BÉCSBEN kezdett hivatalos tárgyalásokat Mauno Koivisto finn államfő és Rudolf Kirchschláger osztrák szövetségi elnök. ÚJ szú 2 1985. X. 15.