Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1985-10-14 / 242. szám, hétfő

Ismét utcahossznyi előnnyel A nemrégen befejeződött idei országos vízilabda-bajnokságot a ČH Košice nyerte. Harmincnégy mérkőzésen összesen hatvan­négy pontot szerzett, 498 gólt lőtt ellenfeleinek (a bajnokság résztvevői közül a legtöbbet) és csak 233-at kapott - azaz a legke­vesebbet. A második helyen végzett UK Bratislava tizenegy ponttal gyűjtött kevesebbet, a harmadik Topoľčany pedig huszonhárom­mal... A kassaiaknak (Košice) ez a huszonharmadik bajnoki címük, s ebből az utolsó húszat „zsinórban“ szerezték. A hazai vízilabdasport minden idők legeredményesebb egyesü­letének újabb első helye nem szá­mít meglepetésnek. Mi tagadás, a szakemberek és a szurkolók többsége már a bajnoki küzdel­mek megkezdése előtt fogadni mert volna a kassaiak újabb győ­zelmére. Nos, Szalonna József és társai beváltották a hozzájuk fűzött reményeket - ismét „kétvállra“ fektették ellenfeleiket. Méghozzá ezúttal is különösebb megerőlte­tés nélkül, mert szinte minden te­kintetben fölülmúlták őket. Kima­gaslóan jó volt az erőnlétük - a mérkőzés harmadik és negye­wmm egyesületek felnőtt csapatainak ajtaján. Évekig Bottlik László volt a kas­saiak sikerkovácsa. Mivel őt egy évvel ezelőtt a válogatott edzőjévé nevezték ki, helyébe egykori klub­társa, a ČH és a válogatott volt erőssége, Juraj Reinovský került. ,,Gyuri“ (ismerősei és a helyi szurkolók így hívják a szerény és rendkívül dolgos fiatalembert) nem számított kezdőnek, hiszen azelőtt évekig az egyesület fiatal pólósaival foglalkozott; egy kicsit mégis tartott az új beosztástól. Tartott, ám ugyanakkor bízott is dik negyedét is Dirták szusszal ugyanakkor ügyesen úsztak, tá­madó- és védöjátékukban kevés hibát vétettek - kevesebbet, mint a vetélytársak, s mindemellett tá­volról és közelről egyaránt veszé­lyesen lőttek kapura. Persze, mindezt a komoly felkészülés so­rán sajátították el, a rendszeres edzéseken tanulták. S az is igaz, hogy nemcsak az utóbbi egy esz­tendő folyamán, hanem részben már a közeli és távolabbi múltban. Akkor, amikor még csak ismer­kedtek ezzel a szép játékkal, illet­ve abban az időben, amikor még csak kopogtattak a ÓH, vagy más önmagában, no meg a régi, vala­mint új játékosokban.- Az én szempontomból nézve nehéz volt ez a bajnoki idény, s annak is főleg az eleje. Nehéz volt, mert bizonyítanom kellett. Bottlik kollégámtól egy bajnokcsa­patot vettem át. Nos, nekem az volt a feladatom és ma is az, hogy a csapatot jól vezessem a meg­kezdett úton, s további sikereket érjünk el. Ha például egy közép­mezőnybe tartozó csapathoz ke­rültem volna, akkor lehet, hogy szakmai téren több lett volna a munkám, viszont aligha neheze­dett volna rám akkora felelősség, mint ennél a csapatnál. A sokszo­ros bajnoktól ugyanis azt várja a közvélemény, hogy folytassa a sikerhalmozást, s ha netán más­képpen alakulnak a dolgok, mint ahogy tulajdonképpen alakultak, akkor nyilván mindenki bennem, az új edzőben kereste és látta volna a hibát. Szerencsére a beil­leszkedésem szinte zökkenőmen­tes volt, a fiúk továbbra is lelkiis­meretesen dolgoztak és dolgoz­nak ma is. Igaz, a bajnoki küzde­lemsorozat elsó részében csak egy pont előnyre tettünk szert a nyomunkban taposó UK Brati- slavával szemben, mert egészen váratlanul saját medencénkben ki­kaptunk a Novákytól, majd Topol- čanyban is veszítettünk egy pon­tot, ám a folytatásban már nem volt rövidzárlat a csapat játékában- értékelt tömören a minap Rei­novský edző. A Kula, Prop per, Vidumanský, Mikuš, Bundshuch, Szalonna, Po- láčik, Číliak, Richter, Peciar, Hor- ňák, Žurek, Katinka és Andrássi összetételű gárda ebben az esz­tendőben nemcsak a hazai baj­nokságban remekelt. Külföldön is bizonyította, hogy az utóbbi idő­ben sokat fejlődött és ma a nem­zetközi mezőnyben is számítani kell vele. Többek között sikeresen szerepelt néhány magyarországi tornán, s Moszkvában sem vallott szégyent. Kár viszont, hogy a BEK-ben nem jutott a második fordulóba (a magyar és francia bajnok erősebbnek bizonyult nála). A bajnokcsapat szakvezetői és játékosai jelenleg már a következő évadra készülnek. Feltehetően a játékosgárda nem változik sokat. A katonai szolgálatot befejező Horňák, Mikuš, Richter és Peciar közül Horňák visszatér a bratisla­vai UK-ba, viszont a többiek ma­radni szeretnének. Ugyanakkor három új taggal bővült a keret- Bratislavából hazajött Eschwig- hajts Szabolcs, Fodor Novákyból érkezett, Köglovits pedig a helyi állatorvosi főiskola csapatából iga­zolt a bajnokcsapathoz. Rei­novský edző legénységének az eredményes játék folytatása a cél­ja. Ugyanakkor az sem titok, hogy jövőre már a most épülő 50 méte­res fedett uszodában szeretné ját­szani hazai mérkőzéseit. GAZDAG JÓZSEF (A szerző felvétele) Kis falu nagy bajnokai Néhány évvel ezelőtt nagy fel­tűnést keltett, hogy a nyárasdi (Topol’níky) lányok kézilabdacsa­pata, egy kis csallóközi falu együt­tese felverekedte magát a legfel­sőbb osztályba. Ilyesmire addig nemigen volt példa a hazai sport- mozgalom történetében. A nyá­rasdi példa azonban a jelek szerint ragadós lett, mert az utóbbi évek­ben a Csallóköz több más köz­ségében is fellendült ez a szép sportág. Többek között Csallóköz- aranyoson (Zlatná na Ostrove), ahol az idén a serdülők, pontosab­ban a fiatalabb tanulólányok kor­osztályában szlovákiai bajnokot avattak. Óriási siker ez egy mind­össze 2400 lakosú község éle­tében. Az első lépést a siker felé 1977- ben tették meg, 'amikor egyesítet­ték a csallóközaranyosi és ekeli (Okoličná na Ostrove) iskola kézi­labdacsapatait. Az ötlet értelmi szerzője Tóth Károly, a sportegye­sület titkára, Novák Jenő, aki az együttes első edzője lett, Hegedűs Sándor hnb-elnök és a sportszer­vezet jelenlegi elnöke, aki akkor még testnevelő tanító és az iskola igazgatóhelyettese volt. Tóth Ká­roly így emlékszik vissza a kez­detre:- Egyszer azt találtam mondani Jenőnek, hogy te Jenő, jó lenne már egyszer mást is csinálni, mint a focit. Nézd a nyárasdiakat, mi­lyen sokra vitték. Miért ne sikerül­ne nekünk is. Szó szót követett és elkezdtünk dolgozni a lányokkal. 1979-ben beneveztünk a kerületi bajnokságba, második évben meg is nyertük. Az igazi fellendülés azonban akkor kezdődött el, ami­kor Fábián Ferenc személyében HOGYAN TOVÁBB A DAVIS KUPÁBAN? Magyarázat, mellébeszélés nincs! X. 14. Még napokkal a mérkőzés után is vita tárgya az NSZK - Cseh­szlovákia Davis Kupa-elődöntő. Szakértők és laikusok elemzik a történteket, nyilvánítanak véle­ményt. Ki-ki a maga szemszögé­ből. Mi az, ami ilyen nagy port kavart föl? A vereség? Ez utóbbi kérdésre nem elég igennel vála­szolni. Tény, hogy már a találkozó előtti hangokból kiderült, a csehszlovák teni­szezőknek nem lesz könnyű dolguk Maj- na-Frankfurtban. Boris Becker wimb­ledoni győzelme után a hazai közön­ség további sikere­ket vár a sportágtól, s nyilvánvaló volt: Becker meg is tesz mindent, a siker ér­dekében. A wimble­doni győztes abszo­lút magabiztonság­gal játszotta végig mérkőzéseit, epi­zódszerepre kény­szerítve a vendége­ket. De Becker ma­ga nem döntötte el a találkozó sorsát. Társai, Westphal és Maurer is egyesre vizsgáztak küzdeniakarásból. Még ez is rendben lenne. De az már kevésbé - s elsősorban ezt kifo­gásolják a bírálatok hogy a csehszlovák Davis Kupa-csa­pat tagjai jóformán alig tanúsí­tottak ellenállást. Teljesítmé­nyük láttán az embernek az volt az érzése: egyáltalán nem ér­dekli őket, mi történik körülöt­tük, gondolatban egészen má­sutt járnak... Tisztázzunk egy dolgot; s ezzel egyértelmű választ is adunk az írás elején feltett kérdésre: nem a vereség a fájó, hanem annak Becker újabb sikere - társaival együtt beve- rekedte magát a Davis Kupa döntőjébe (ČSTK-felvétel) kegyetlen mivoltát. Komoly sza­vak ezek, de igazak. Mert az 5:0- ra semmiféle magyarázat, mel­lébeszélés nincs! Nem is lehet. Hiszen ha egy pillantást vetünk a mérkőzés előtti világranglistára, akkor együttesünk tagjai közül Lendl az 1., Mečíŕ a 12., Šmíd a 17. helyen állt, míg az ellenfél versenyzői közül egyedül Becker volt a legjobb húsz között - a 7. helyen. Ennek alapján a hazai kör­nyezet ellenére is a mi teniszező­ink mellett szólt a papírforma. Leg­alább is az összecsapásig. Mert a mérkőzés képe alapján a papír­formáról jobb ha hallgatunk. Maj- na-Frankfurtban egy bizonytalan, kedv, lelkesedés, odaadás nélkül játszó csapatot láttunk. Sőt, még azt a kijelentést is meg merjük kockáztatni, teljesen érdektelen volt Lendléknek, mi történik körü­löttük. Egyetlen teniszezőnk kivé­telével valamennyiükre érvényes a megállapítás. Ez az egyetlen pedig Tomáš Šmíd, aki ezúttal is megtett mindent, csaknem hat órán át küzdött az élete formájá­ban játszó Westphal ellen. De hol voltak a többiek? Mečíŕ, aki az idén olyan kiválóságokat győzött le, mint Connors? Beckertől el­szenvedett vereségét nem is rójuk föl neki, de azt, hogy Westphaltól simám kikapott, azt már igen. Nem foglalkozunk külön Pimek- kel, aki a fáradt Šmíd helyett ka­pott az utolsó napi egyesben lehe­tőséget; veresége Becker ellen nem meglepetés. Viszont páro­sunknál meg kell állnunk néhány szóra, šmíd és Lendl játéka ko­molytalannak, szürkének tűnt, helyenként el se akartuk hinni, első számú játékosunk mi min­dent képes elrontani. Igaz, sérül­ten érkezett a színhelyre, ezért nem játszott az egyesben. Más kérdés viszont, hogy ilyen esetben okos volt-e ót szerepeltetni. Rá­adásul a fáradt Šmíddel az olda­lán, akivel nem valami összeszo­kottak. Nem lett volna jobb megol­dás, ha fiataloknak ad Jan Kodeš lehetőséget? Talán ők sokkal na­gyobb erőbedobással, kedvvel ját­szották volna végig a meccset! Tudjuk ugyan, hogy az eredeti elképzelés szerint a páros dönthe­tett volna a továbbjutás felől, s ezért nem akart a kapitány koc­káztatni. Sok mindent megkérdőjeleztek a szurkolók a találkozó után. S nemcsak ők, a szakvezetés is. Szóba jött, vajon a Davis Kupa további kiírásaiban egyáltalán perspektivikus-e a csehszlovák csapat szereplése a jelenlegi összetételben. A hangok egyér­telműen azt tükrözték: nem. A döntés, a módosítás nyilván nem lesz könnyű, zökkenőmen­tes. De szükségszerű. Mert el­képzelhetetlen a jövőre nézve, hogy ennyire komolytalanul ve­gyük ezt az egyébként nagy tekin­télyű és komoly versenysorozatot. Elképzelhetetlen, hogy a külföldi tornákat nyerő, nagy hírnévnek ör­vendő teniszezőink tavaly 5:0-ra kikapjanak a svédektől, az idén ugyanilyen arányban a nyugatné­metektől. Elképzelhetetlen, hogy csak saját érdekeik legyenek ne­kik fontosak, s a csapatszereplést mellékes kötelességnek tartsák. URBÁN KLÁRA képesített testnevelő tanító került ismét az iskolába, és 1983-ban megalakítottuk az iskolai sport- központot. Ettől számíthatjuk az alapos és szakavatott munkát. Három korosztállyal foglalkoz­nak. A harmadikosok és a negye­dikesek az előkészítőbe járnak. Az iskolai sportközpontban két kor­csoportban 16-16 lány készül Tóth Károly, ^Kovács Béla illetve Fábián Ferenc irányítása alatt. Az ötödikesek és hatodikosok büsz­kélkedhetnek Szlovákia bajnoki címével, a hetedikesek és nyolca­dikosok legutóbb megnyerték a kerületi bajnokság déli csoport­ját. Csallóközaranyos eddigi sportéletének legnagyobb sikerei­ről mindig szívesen beszélnek:- Amikor már a selejtező cso­portban összekerültünk Duna- szerdahellyel (Dunajská Streda) és Nyárasddal, magunk sem gon­doltuk volna, hogy eljutunk a dön­tőig és a bajnoki címig. A döntő Prešovban zajlott a hazai csapat és Partizánske részvételével. Két­ségkívül mindkét együttes tapasz­taltabb a mienknél, jó hátország­gal, elsóosztályú felnőtt együtte­sekkel. Mi azonban lelkesedéssel és gyorsasággal pótoltuk a ta­pasztalat hiányát. Lelkesedésben Csallóközara- nyoson nincs hiány. Szinte a sem­miből építettek három kézilabda pályát. Az egyiket hamarosan be­fedik, mert szükség van rá a téli felkészülésnél. Ezt a szövetkezet elnöke, Nagy László mérnök mondta, aki nagy támogatója a sportnak és a kézilabdának kü­lönösen. Az ő ötletére született az a nemzetközi torna is, amelynek a II. évfolyama a következő sor­renddel zárult: 1. Partizánske; 2. Csorna (Magyarország); 3. Csal­lóközaranyos; 4. Vágsellye (Šaľa); 5. Detva; 6. Sládečkovce. A felso­rolt nevek is bizonyítják: rangos mezőny gyűlt össze.- Ennyivel tartozunk a község dolgos népének, hogy lehetőséget biztosítsunk a sportoláshoz és a szép sportélményhez - mondja a szövetkezeti elnök, aki korábban évekig a labdarúgó csapat kapitá­nya volt és még most is beszáll az öregfiúk csapatába a késhegyre menő teremfoci meccsekre. Máris azzá váltak. A kézilabda hívei keresik a térképen, hogy hol is van Csallóközaranyos. Nem árt tudni, ha utánpótlás után kell néz­ni. A faluban, amely a maga mód­ján csodát művelt, pedig szebb- nél-szebb terveket szövögetnek. Ezekről ismét Tóth Károly tájékoz­tatott.- Szeretnénk, ha az idősebbek két-három éven belül a kerületi bajnokságból a ligába jutnának. Azt is el szeretnénk érni, hogy a legjobbak felnőtt korban is foly­tatnák a játékot. Jó kapcsolatban vagyok a nyárasdi Németh Palival, sokat tanultunk tőlük, talán oda is irányíthatnánk a legjobbakat. A többiek pedig akár Komárom­ban játszhatnának, és idővel e vá­ros női kézilabdázói is feljebb ke­rülhetnének. Mi felnőtt nói kézilab­dával egyelőre nem akarunk fog­lalkozni. Sőt, a szülők már azzal a kéréssel is jöttek hozzánk, hogy alakítsunk fiúcsapatot. Sajnos, er­re egyelőre nincs módunk. Most elsősorban mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lányok továbbra is úgy képviseljék az ara­nyosi színeket, mint eddig. PALÁGYI LAJOS A szerző felvétele aránya, az, ahogy mindez létre­jött. Valahogy így fogalmazott Jan Kodeš csapatkapitány is az utolsó összecsapás előtt, hoz­zátéve, hogy az esetleges egy pont sem enyhítheti a vereség

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents