Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-04 / 234. szám, péntek
Az „emésztőkészülék“ avagy fordítás helyett ferdítés MA ESTE Bemutató a Magyar Területi Színházban Szülőként, a mezőgazdaságban dolgozó szakemberként, de mint a Csemadok terminológiai szakbizottságának tagja is állandóan figyelemmel kísérem, milyen tankönyvekből tanulnak gyermekeink, s ezek a kiadványok miképpen járulnak hozzá szakmai és politikai tudásuk gyarapításához. Az elmúlt napokban került a kezembe az Állattenyésztés című tankönyv. Szerzője Miloslav Frouz mérnök és munkaközössége. Cseh eredetiből Mikuláš Feriik mérnök fordította magyarra. A tankönyv a Príroda kiadó gondozásában látott napvilágot a magyar tanítási nyelvű mezőgazdasági szakközépiskolák tankönyveként. Először megörültem ennek a kiadványnak, hiszen egyetemi tanulmányaim előtt egykor én is a mezőgazdasági szakközépiskola padjait koptattam, s nekünk akkor még csaknem mindent jegyzetelnünk kellett, mert néhány kivételtől eltekintve nem voltak magyar tankönyveink. örömömbe aztán mind több üröm vegyült, a könyv olvasása közben ugyanis sokat bosszankodtam, majd nagyon elszomorodtam. Biztos akartam lenni azonban a dolgomban, s ezért megszereztem az eredeti cseh kiadást, amely Živočíšná výroba címmel Prágában jelent meg 1982-ben, az Állami Mezőgazda- sági Kiadó gondozásában. Most már összevethettem az eredeti szöveget a fordítással, s feltételezésem teljes mértékben beigazolódott. A fordító, sajnos, minősíthetetlenül rossz munkát végzett, megtévesztő, zavaros, az eredetihez képest teljesen más szöveget fordított, pontosabban ferdített. Sem a felelős szerkesztő, sem pedig a könyv szakmai és nyelvi lektora - enyhén szólva - nem állt feladata magaslatán, amikor szabad utat engedett e tankönyvnek. A bőrt irhának, az évelő takarmányokat többéves takarmányoknak, a nagyüzemi termelést nagytermelői üzemelésnek, az alom nélküli állattartást pedig aljazón nélküli istállózásnak fordítja. Megtudhatjuk továbbá (41. oldal), hogy ,,az eredeti vörösmarha és az importált bikák kereszteződéséből sok fajta keletkezett". Vagyis a fordító nem tesz különbséget keresztezés és kereszteződés között. Ezen kívül több új, eleddig ismeretlen kifejezéssel ismerkedhetünk meg. A laktációs napok a fordító szerint tejelő napok, a vágási százalék vágási nyeredék, a bikaneveló tehenek fordítónk szerint bikát ellő tehenek, a ragálygócok pedig a betegség gyújtópontjának (az ohnisko nákazy tükörfordítása!) titulálja... A pálmát a 96. oldalon található szöveg viszi el, amely a biológiában idáig nem észlelt jelenséget ír le: ,,a tehén szembetűnően nyugtalan, társaira ugrál, tűri, hogy társai meghágják...“ Vagyis a fordító olyan tulajdonsággal ruházza föl a derék teheneket, amelyre legjobb tudomásunk szerint csupán a bika képes... A mulatságos ferdítések közé tartozik az is, hogy a sztetoszkópot lehallgató készülékké magyartalanba, a konténer itt néha kontajner (116. oldal), máskor meg kontejner (114. oldal). A cseh eredetiből kell kiokoskodni azt, hogy mi is az a röperó (helyesen: centrifugális eró), továbbá az ivarzás visszafordulása (visszaüzekedés). A fordító szerint az állatoknak hőmérsékletük van és nem lázuk, s a gyapjúhozam ebben a zavaros fogalomhasználatban pedig a gyapjú nyeredéke. Megdöbbenve vettem tudomásul azt is, hogy az állatoknak emésztő készülékük van (494. oldal), nem pedig emésztőrendszerük, ahogy azt minden szakirodalom tudja. A Juhtenyésztés című fejezetből megtudhatjuk, hogy ,,a bárányok itatása tiszta, de nem friss vízzel, akolmeleg vízzel történik“. Ezek szerint van ketrecmeleg, netán rajcsúrmeleg víz is, az eddig helyesen használt és közérthető állott víz helyett. A lótenyésztés című fejezet első mondata is mellbevágó: „Századunk első felében a ló a vonóerők legfőbb forrása“ (561 .oldal)..N A fordító nem mutat jobb formát A lovak rossz szokásai fejezet átültetésében sem, mert itt ilyesmiket olvashatunk: rugdalódzás, kirúgások emberre, állatra, a kötő- fék lehúzása, lábtiprás, fa rágásai, nyelvlógatás“. Helyesen: rúgás, kötófékszaggatás, pártatiprás, karórágás, levegónyelés. Valamivel lejjebb meg azt olvasom, hogy a „gyeplő farokkal lefogása gátolja a munkakihasználást“. Kommentárként képtelen vagyok ennél mulatságosabb szöveget kiötleni. Az egyik legnagyobb fordítói baklövés a 146. oldalon található. Az alapos összehasonlítás kedvéért idézem az eredeti cseh szöveget is: „Do 24 hod in po otelení byly zjištény v mlezivu kráv nejvyšší hodnoty imunoglobulinú, minerálních látek a vitám inú.“ A magyar tankönyvben ezt olvashatjuk: „A leborjazott tehén föcs- tejében a borjazás után 24 órával észlelték a legnagyobb mennyiségű immunoglobulinokat, ásványi anyagokat és vitaminokat.“ A fenti szöveget csak magyarul olvasó tanuló azt hiheti, hogy a föcstej biológiai értéke 24 óra eltelte után a legmagasabb, holott valójában a borjazás után a legmagasabb, ezután óráról órára csökken, s ezért kell a borjakat születésük után félórával föcstejjel megszoptatni, ezt követően pedig az első 24 órában minél többször, mert ez a jó, eredményes borjúnevelés egyik alapfeltétele. A cseh szöveg valódi értelme az, hogy a tehén föcstejében az első 24 órában észlelték a legnagyobb mennyiségű ellenanyagot, ásványi sókat és vitaminokat. Nem kis fejtörést okoz A tenyészüszők felnevelése című fejezet is, amelyben ilyesmiket olvashatunk: „A tápanyagellátás magasabb hatásfoka megrövidíti az ivarzás jeleinek feltűnését. Ezzel szemben az alacsonyabb hatásfok az ivarzás első jeleinek megjelenését elodázza.“ A cseh szöveg nélkül itt sem boldogulunk, annyira zavaros a fordítás. Ha viszont elolvassuk az eredeti tankönyvet, teljesen érthető ez a rész is. Arról van szó, hogy jobb takarmányozás esetén az üzekedés első jelei korábban, gyengébb takarmányozásnál viszont később jelentkeznek. Tehát a jobb takarmányozás nem az ivarzás első jeleinek feltűnését rövidíti' meg, ahogy ezt a fordító állítja, mert ez azt jelentené, hogy az ivarzás kevesebb ideig tartana. A jobb takarmányozás az ivarzás első tüneteinek megjelenését sietteti, s ez a kusza fordításhoz képest lényeges különbség. A sok zavart okozó szövegből hadd idézzek még egy példát. A 226. oldalon olvashatjuk, hogy az „előhasi tehenek épületeiben (sic!) az ellés után végzik el az állatorvosi ellenőrzést. A diagnosztikai vizsgálatokon kívül elvégzik a tuberkulinációt, a brucellózis szérumvizsgálatát, az ürülék parazitológiai vizsgálását stb.“ A cseh eredetiből viszont azt tudom meg, hogy az ellenőrző istállóban kerül sor az előhasi tehenek ellés utáni állategészségügyi ellenőrzésére. A diagnosztikai vizsgálatok közül elvégzik a tuber- kulin-próbát, a brucellózis szeroló- giai vizsgálatát, a bélsár koproló- giai kivizsgálását stb. Ugye, így már érthető! Mellesleg mindhárom vizsgálat diagnosztikai jellegű, tehát csak ezen belül lehet elvégezni, s nem ezen kívül, ahogy a fordító állítja. A brucellózist pedig nem szérűmvizsgálattal állapítják meg, hanem szerológiai vizsgálattal, amely tudvalévőén az orvostudománynak a vérsavóval foglalkozó ágazata. Sajnos, sok-sok oldalon át folytathatnám a hibák, a fordítói és a szakmai baklövések felsorolását, de úgy vélem, ebből is nyilvánvaló, hogy ez a tankönyv nem tanítja, nem műveli a tanulót, és szinte lehetetlen helyzetbe hozza a pedagógust is. Ez a tankönyv gátolja, nem pedig segíti a közeljövő mezőgazdasági szakembereinek magas fokú képzését, akikre tudvalévőén meghatározó szerep vár pártunk élelmiszer-önellátá- sunkat célzó programjának megvalósításában. Országszerte korparancsként a minőség és a hatékonyság fokozásáról szólunk. Mivel nemcsak egyetlen ilyen, fordítói és szakmai hibáktól hemzsegő tankönyv nehezíti a pedagógusok és a tanulók munkáját, úgy vélem, a legfőbb ideje, hogy a felelős szerkesztőktől, a fordítóktól és főleg a szakmai és a nyelvi bírálóktól is alaposabb, lelkiismeretesebb munkát kérjünk, sót követeljünk. Sem a szülők, sem pedig társadalmunk számára ugyanis nem közömbös, hogy a tankönyvek tanítják, vagy pedig félrevezetik gyermekeinket. Dr. FÓTHY JÁNOS Mai magyar drámaíró komédiájának bemutatásával kezdi új, immár 34. évadát a komáromi (Komárno) Magyar Területi Színház. A szerző, Kertész Ákos, aki a mai magyar irodalom derékhadához, ötvenegynéhány éveseihez tartozik, aránylag későn, illetve megkésetten, csupán a hatvanas évek közepe táján kezdte írói pályáját. Munkáscsaládból származik, s hosszú ideig maga is munkásként dolgozott, ami azért fontos az ő esetében, mivel származása, felnevelő környezete és évekig vállalt életmódja mind a mai napig meghatározzák írói pályáját, irodalmi műveit. Ez utóbbiakban, illetve ezek legsikeresebbjeiben nem is tud és nem is akar elszakadni a mindennapi munkásélet által felvetett problémáktól, amelyek javarészben a munkásságnak a mi társadalmunkban elfoglalt helyzetével, életmódjával, gondolkodásával és erkölcsi tartásával kapcsolatosak. A csaknem minden irodalmi műfajt végigpróbáló Kertész Ákos? novellákkal kezdte Iról pályáját: az 1 962-ben Hétköznapok szerelme címmel kiadott novel láskötetében nagyjából már a későbbiekben is folytatott útját járja, s eszközeit és témáit is megközelítőleg ugyanabból az eszköz- és tématárból meríti, mint ma. Ezek a kezdeti novellák ugyanis akár a Névnap világában való eligazodást is megkönnyíthetik számunkra: a színházunkban most bemutatásra kerülő komédiájának egyik alapkérdése - „önmagán ki tud túllépni?“ - például megegyezik a Holdfény című korai novellájának alapkérdésével. Továbbá, akárcsak a Névnapban, már ezekben a kisprózái alkotásokban is olyan helyzetekbe kerülnek az író hősei, amelyek egész addigi életvitelüket, szemléletüket alapjaiban érintik. Sőt, már ezekben az írásokban is jelen vannak azok a figurák, akik arra hivatottak, hogy „kibillentsék a dolgokat megszokott járásukból, s megzavarják vele az ember lelkivilágát“. A Névnapnak ugyanezek a súlypontjai. Az „önmagán ki tud túllépni?“ kérdése egyaránt vonatkozik a színmű valamennyi szereplőjére, de talán leginkább a két főszereplőre, Víg Gusztávra és feleségére, Ilonára. Mi több, Ilonában még talán az „önmagán való túllépés“ képessége is megtalálható, a többiekkel összehasonlítva talán benne a legnagyobb mértékben. A megszokott életvitelt, meggyökerezett szemléletet alapjaiban érintő helyzet itt a címben is jelölt névnap, névnapi ünnepség, az „egy évben egyszer mindenkinek SZÍNVONALAS NYITÁNY A Szlovák Kamarazenekar és Zuzana Ružičková hangversenye A XXI. bratislavai zenei ünnepségek nyitóhangversenyére ünnepélyes keretek között került sor a Csehszlovák Rádió hangversenystúdiójában. A fesztivál fennállásának két évtizede alatt hazánk második legrangosabb, nemzetközileg is jegyzett rendezvénye lett. Természetes a szervezők azon igyekezete, hogy a nyitóhangversenyen olyan hazai művészek mutatkozzanak be, akik világszínvonalon muzsikálnak. Ennek a nem csekély követelménynek tökéletesen eleget tett mind a Szlovák Kamarazenekar, mind pedig Zuzana Ružičková a kiváló cseh csembalómúvésznő. A hangverseny műsorán Hándel, Bach és Sosztakovics egy-egy müve szerepelt. Az előbbi két zeneszerző születésének ebben az évben volt a 300. évfordulója, Sosztakovics Kamaraszimfóniája pedig a fasizmus és a háború áldozatainak állít emléket. Némileg talán meglepő, hogy épp a Sosztakovics-mú jelentette a hangverseny művészi kicsúcso- sodását. Meglepő azért, mert a Bohdan Warchal nemzeti művész vezette Szlovák Kamarazenekart - annak ellenére, hogy eddig is szép számmal játszott kortárs szerzők műveiből - sokan mégis inkább a régebbi korok, főleg a barokk zene hiteles tolmá- csolójának tartják. A gyönyörű hangverseny-pódiumon aránylag ritkán hallható, meghitt hangvételű Zuzana Ružičková (Archív felvétel) Sosztakovics-mű tolmácsolása nemcsak az együttes állandósult magas szintű tudásáról győzte meg a hallgatókat, hanem a zenekar sokoldalúságáról és előadásmódjának bizonyos fokú visszafogottságáról is. Ez új árnyalattal gazdagította a róla alkotott képet. Ugyanez a kissé megszelídült temperamentum és nemes hangzás fémjelezte a hangverseny nyitószámaként elhangzott Opus 6- os G-dúr Concerto grossót, amely Hándel alkotópályájának csúcspontja idején íródott, s amely a kamarazenekartól a megszokottan felszabadult, ugyanakkor stílusos előadásban csendült fel. Ezt követően Johann Sebastian Bach szélesebb hallgatói körökben is ismert, csembalóra és kamarazenekarra írt d-moll hangversenyét hallhattuk. Zuzana Ružičková korunk egyik legnagyobb csembalóművésze, aki a közreműködő zenekarhoz hasonlóan az egész világon hangversenyezik, mesteriskolákat vezet, egyszóval előadóművészetünk hírnevét öregbíti. Az említett Bach-műben Warchal teljes mértékben azonosult a művésznő Bach-interpretálásával, s ez kiváló összjátékot eredményezett, bár benyomásunkat némileg gyengítette a hatalmas pódiumon szinte elvesző művészek látványa. Bátran állíthatjuk, hogy a nyitóhangverseny olyan színvonalat állított fel a kéthetes rendezvénysorozat elé, amelyet csak a legkitűnőbb művészek tudnak elérni. VAJDA GÉZA joga van ünnepelni“ jelszava, amely a darab által felkínált értelmezésben azt jelenti, hogy mást csinálni, mint egész esztendőben. A dolgokat a megszokott járásukból kibillentő s az emberek lelkivilágát megzavaró figura szerepét a mi esetünkben Juli játssza, a szomszéd, de a tömbház további lakói, Halláné, Pintérné, s a Házfelügyelő is bizonyos mértékig ezt a célt szolgálják. Kertész Ákos egyik elemzője abban látja megfogalmazódni az író eddigi munkásságának alapkérdését, hogy „a család és a munkahely mennyire tudja az egyén legjobb képességeit kifejleszteni, milyen eszmények, vágyak mozgatják a ma munkását“. A Névnap ugyanezt a kérdést boncolgatja: a család és a munkahely mennyiben formálja, illetve deformálja az embert, mennyiben segíti ót hozzá az értelmes élethez, illetve mennyiben távolítja el öt attól. E szomorkás hangulatú, a komor színeket, sötét tónusokat sem kerülő komédia legfontosabb ütközőpontját az egyéni és közösségi boldogulás problémaköre adja. Vajon Víg Gusztáv képes-e folytatni, vállalni barátai, munkatársai körében, tehát kifelé is a jobbulás, az újból tartalmassá válás lehetőségét néhány pillanatra felvillantó, s már régebben kiüresedett házaséletét, vagy pedig aláveti magát barátai, munkatársai, tehát a külvilág akaratának, fölégetve ezzel maga mögött mindent, ami a család, a tartalmas családi élet felé vezethetne? - teszi fel a kérdést az író. A Névnap szereplői nem kevesebb, mint „a belenyugvás és a lázadás, az elfogadás és a változás alternatívája“ előtt állnak. Hogy miként kellene dönteniük, s hogy miként vizsgáznak vállalásból, tartásból - erre a kérdésre keresi ma esti bemutatójával a választ a Magyar Területi Színház komáromi társulatának művész- együttese Takáts Ernőd rendező irányításával. Az előadás dramaturgja Tóth László, zenei munkatársa Hanzsér Árpád, díszlet- és jelmeztervezője pedig Platzner Tibor. Az egyes szerepekben Ropog Józsefet (Víg Gustáv), Németh Icát (Ilona), Boráros Imrét (Mazur), Cs. Tóth Erzsébetet (Mazurné), Bugár Bélát (Varga), Lőrincz Mar- gitot (Vargáné), Udvardy Annát (Halláné), Benes Ildikót (Pintérné) és Vörös Lajost (Házfelügyelő) láthatja a közönség. -ász Előtérben az esztétikai nevelés (Tudósítónktól) - Kassán (Košice) a városi nemzeti bizottság kulturális osztálya szoros együttműködésben az irányítása alá tartozó kulturális intézményekkel, mindenekelőtt az ifjúsági könyvtárral, a filmszínházak igazgatóságával, a Csehszlovák-Szovjet Barátság Házával és nem utolsósorban a Kelet-szlovákiai Képtárral megkülönböztetett figyelmet fordít a felnövő ifjú nemzedék esztétikai nevelésére. Az átgondolt nevelómunka során más egyéb mellett fontosnak tartják a városban fellelhető gazdag műemlékek megismertetését, ugyanakkor korunk különböző művészeti ágazatának legkiemelkedőbb alkotásaira is felhívják a figyelmet. Az ifjúság és a kerületi könyvtár mindenekelőtt a kortárs irodalom megismertetésében játszik jelentős szerepet. Az általuk szervezett író-olvasó találkozók méltán örvendenek nagy népszerűségnek, s kétségtelenül meghatározó nyomokat hagynak a tanulóifjúságban. A kiállítások szervezésén túl a Kelet-szlovákiai Képtár az utóbbi időben új kezdeményezésekkel is előrukkolt: filmvetítésekkel egybekötött művészettörténeti előadássorozatokat szervez, továbbá műtermi beszélgetésekre is meghívja a képzőművészet iránt érdeklődőket. A Kassai Városi Nemzeti Bizottság irányítása alá tartozó kulturális intézmények évente átlagosan 350 olyan rendezvényt szerveznek, amelyek az esztétikai nevelést szolgálják. (-szák) DJ SZÚ 6 1985. X. 4.
