Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-28 / 254. szám, hétfő
A kongresszusi előkészületek felelősségteljes szakasza vette kezdetét a Szovjetunióban A moszkvai Pravda vezércikke az új szerkesztésű pártprogram javaslatáról (ČSTK) - A moszkvai Pravda vasárnapi vezércikkében az SZKP új szerkesztésű programjának javaslatával foglalkozik, amelyet a szovjet lapok szombaton hoztak nyilvánosságra. A vezércikk a többi között leszögezi: Az új szerkesztésű pártprogram javaslatának nyilvánosságra hozásával az SZKP XXVII. kongresszusára való előkészületek új, rendkívül felelősségteljes szakasza kezdődött meg, az a szakasz, amikor a párt közvetlenül a néppel tanácskozik a gazdaság és a politika legfontosabb kérdéseiről. Az SZKP a lenini hagyományokhoz hűen azért fordul tanácsért a néphez, hogy a kollektív tapasztalatra támaszkodva meggyorsítsa az ország szociális és gazdasági fejlődését. A javaslat a marxista-leninista eszmék rendkívül gazdag kincsestára, a kommunisták, az egész szovjet nép eddigi nemzedékei által szerzett történelmi tapasztalatok tudományos általánosításának eredménye. A megvitatásra előterjesztett dokumentum a pártszervezetek, a dolgozó kollektívák és a közvélemény széles rétegei nagy munkájának az eredménye. Világos bizonyítéka pártunk és szocialista rendszerünk valóban demokratikus lényegének. Az új szerkesztésű pártprogram javaslata figyelembe veszi mindazokat a változásokat, amelyek a harmadik program óta eltelt negyedszázadban következtek be. A javaslat szilárd alapja a marxiz- mus-leninizmus, továbbá az ország belső helyzetének és nemzetközi pozícióinak a reális elemzése. Világosan és részletesen leírja a párt, a szovjet állam, az egész nép munkájának stratégiai irányait. Az SZKP végső célja a kommunizmus felépítése. Ez a cél tükrözi a dolgozó nép legfényesebb eszméit és vágyait, amelyekről az emberiség legkiválóbb személyiségei évszázadokon keresztül álmodtak. A javaslat felvázolja Fokozódó rendőrterror Dél-Afrikában Fokvárosra is kiterjesztették a rendkívüli állapotot a kommunista formáció legmagasabb fázisának körvonalait. Az új szerkesztésű program minden sora tükrözi, hogy az SZKP a háború elhárítására, a béke megszilárdítására, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése elveinek győzelmére törekszik. A dokumentum konkrét javaslatokat tartalmaz e nemes cél elérésére. A pártszervezetek feladata most az, hogy széles körben megvitassák az új szerkesztésű pártprogram javaslatát a pártgyülése- ken, a városkerületi, városi, területi és kerületi konferenciákon, a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak kongresszusain. A tömegtájékoztató eszközök váljanak a javaslat megvitatásának össznépi fórumává. Ez olyan felelősségteljes politikai kampány, amely nyílt kell, hogy legyen, s amelyet jól meg kell szervezni. A vitának tárgyszerűnek kell lennie, nélkülöznie kell a külsőségeket és a felesleges szenzációt, hozzá kell járulnia a szovjet népnek a kommunista párt körüli felzárkózottságához . A párt felszólítja a kommunistákat, valamennyi dolgozót, hogy aktívan vegyenek részt e kiemelkedő kongresszusi dokumentum megvitatásában. Egyetlen hasznos gondolat, egyetlen hasznos javaslat sem veszhet el. A párt abban a meggyőződésben készül kongresszusára, hogy valamennyi meghatározott feladat és kitűzött cél teljesül - írja végezetül vezércikkében a moszkvai Pravda. SZKP-Dán KP (ČSTK) - Az SZKP Központi Bizottságának székházában szovjet-dán pártközi tárgyalásokra került sor. Az SZKP küldöttségét Borisz Ponomarjov, a politikai bizottság póttagja, a KB titkára, a Dán Kommunista Párt delegációját Jörgen Jensen, a párt elnöke vezette. A találkozó alkalmával szívélyes és baráti légkörű vélemény- cserét folytattak a nemzetközi helyzet, a kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, valamint a két párt kapcsolatairól. Egyebek között rámutattak, az SZKP és a DKP azonosan ítéli meg a nemzetközi helyzetet, amelyre a háború és a béke erői közötti konfrontáció a jellemző. Az imperialista körök politikája következtében fokozódik a lázas nukleáris fegyverkezés, s fennáll a veszély, hogy ez átterjed a világűrre isrA dán delegáció ezzel kapcsoKulturális tervek Prágában Prága kultúrájának fejlesztése a nyolcadik ötéves tervben szerves részét képezi a CSSZSZK fővárosa átfogó fejlesztési terveinek. A fejlesztési terv figyelembe veszi a szocialista társadalom mai szükségleteit, a prágaiak és a főváros látogatóinak igényeit. A főváros kulturális életében a központi állami művelődési létesítmények és szervezetek mellett kifejezőbb szerephez jutnak a városkerületi nemzeti bizottságok, illetve a Nemzeti Front egyes szervezeteinek hatáskörében működő létesítmények - mondotta sajtótájékoztatóján Josef Hájek főpolgármester-helyettes. E létesítmények tevékenységének súlypontja a lakosság, elsősorban az ifjúság kommunista nevelésére összponÜnnepélyes eskütétel (ČSTK) - A prágai Óváros téren szombaton letették esküjüket a Csehszlovák Néphadsereg, a Belügyminisztérium katonái és a Ján Žižka katonai gimnázium elsó éves diákjai. A bratislavai helyőrség alakulatainak legfiatalabb tagjai is letették szombaton katonai esküjüket. A bratislavai Slavínon ebből az alkalomból megkoszorúzták a szabadságunkért életüket feláldozó szovjet hősök emlékművét. tosul. A prágai kulturális szervek a kultúra sajátos eszközeivel is elő kívánják segíteni a tudományostechnikai haladást, az ifjúság műszaki és természettudományi érdeklődésének szélesebb kibontakozását. Ki akarják venni részüket a főváros környezetének védelméből, alakításából, Prága műemlékeinek megóvásából. A városkerületi művelődési házakra fontos feladatok várnak abban, hogy a lakótelepeken fellendítsék a tömegpolitikai és kulturális nevelő munkát. A prágai színházak fő célja a szocialista színházművészet társadalmi hatásának elmélyítése. A fővárosi nemzeti bizottság az elkövetkező években több színház felújítását, korszerűsítését tervezi. A 8. ötéves tervben megfelelő otthont kap a fővárosi galéria. Ebben a tervidőszakban fejezik be a trójai kastély felújítását, amely ugyancsak kulturális célokat fog szolgálni. A kastélyt övező Trojai-völgy természeti környezetének fokozatos felújítása után Prága fontos kikapcsolódási, pihenési központtal dicsekedhet majd. Prága köztereire a következő években újabb szobrokat helyeznek el, közöttük Jaroslav Hašek, Georgi Dimitrov szobrát, valamint a csehszlovák -szovjet barátságot szimbolizáló Testvériség szobrot. (sm) Határidő előtt A komáromi (Komárno) Jednota fogyasztási szövetkezet hat kollektívája teljesítette szeptember végéig az ötéves tervidőszakra előirányzott feladatokat. A felvásárló osztály dolgozói, Ficza László vezetésével 246 és fél millió korona értékben vásároltak fel terményt a kistermelőktől. A nagykereskedelmi forgalmat lebonyolító zöldség- és gyümölcs-nagyraktár kollektívája Pavol Chvojka, később Jaroslav Skulavík irányításával 90 és fél millió korona értékű árut küldtek az üzletekbe. A kolá- rovói építőanyag-telep és az őrsújfalusi (Nová Stráž) autósvendéglő dolgozói, Dómján Gézával, illetve Bórik Andrással az élen ugyancsak jelenthették a központnak, hogy megbirkóztak a tervben feltüntetett forgalom teljesítésével. A Komáromi járás tanyavilágát hússal és húskészítményekkel ellátó két mozgóbolt személyzete, Csiba Mária és Csiba Győző, illetve Vassy Magdaléna és Vassy József kilenc-kilenc millió korona értékű friss árut juttatott el a fogyasztók asztalára. Sztrecskó Rudolf latban elismeréssel szólt a Szovjetunió konstruktív békejavaslatairól. A találkozón ugyancsak nagyra értékelték a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének szófiai ülésén elfogadott nyilatkozatot. Az európai biztonság kérdéseivel kapcsolatban rámutattak, nagy jelentőségű a haladó erőknek az atommentes övezetek létrehozására irányuló küzdelme. Az SZKP küldöttsége megerősítette, a Szovjetunió kész konkrét lépéseket tenni az észak-európai atommentes övezet biztonságának garantálása érdekében. A dán kommunisták a többi politikai párttal és szervezettel együtt országukban a háború- és rakétaellenes mozgalom erősítésére törekszenek. A két párt képviselői hangsúlyozták, hogy az imperializmus növekvő agresszivitására való tekintettel különösen időszerű a kommunista és munkáspártok internacionalista együttműködésének és szolidaritásának a további megszilárdítása. Az SZKP és a DKP képviselői megerősítették, hogy síkra szállnak a két ország, a két nép közötti sokoldalú együttmüködés fejlesztéséért. A Dán Kommunista Párt küldöttsége vasárnap elutazott Moszkvából. Argentin ostromállapot (ČSTK) - Raúl Alfonsín argentin elnök 60 napra az egész országban ostromállapotot rendelt el. Troccoli belügyminiszter a döntést bejelentve közölte, a november 3-ára tervezett parlamenti választások előtt bombatámadások sorozatával lehet számolni. Az elmúlt napokban a kormány több létesítményét érte ilyen támadás. A miniszter leszögezte, a választásokat megtartják, s a kampány korlátozás nélkül folyhat. JAROMÍR OBZINA, a szövetségi kormány alelnöke, a tudományos-műszaki és beruházási állami bizottság elnöke szombaton befejezte hivatalos látogatását Jugoszláviában. KÁDÁR JÁNOS, az MSZMP főtitkára, az elnöki tanács tagja a brit kormány meghívására hivatalos látogatásra Londonba utazik - közölte az MTI. A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége a szovjet parlament ülésszakát november 26- ra hívta össze - jelentették be Moszkvában. LEOPOLD GRATZ osztrák külügyminiszter tegnap Budapestre érkezett, ahol magyar partnerével, Várkonyi Péterrel folytat megbeszéléseket a kétoldalú kapcsolatokról és nemzetközi kérdésekről. JAVIER PEREZ DE CUELLAR, a világszervezet főtitkára New Yorkban fogadta a KGST küldöttségét, amelyet Vjacseszlav Szicsov titkár vezetett. (ČSTK) - A dél-afrikai kormány a hét végén Fokvárosra és hét környező járásra is kiterjesztette a rendkívüli állapotot. Az országban július 21-én már elrendelték a rendkívüli állapotot 36 közigazgatási egységben. Az akkori rendelkezés Fokvárost és környékét nem érintette. A hatóságok az utóbbi napokban fellángolt súlyos zavargásokra hivatkozva rendelkeztek így. A rendőrség ezután puszta gyanú alapján is őrizetbe vehet és bírósági tárgyalás nélkül fogva tarthat bárkit. A Fokváros melletti néger negyedekben a rendőrség szombatra virradó éjszaka két embert megölt. Zavargásokra került sor Sowetóban is. Itt összesen 29 embert vettek őrizetbe. A hatóságok egyébként a külföldi újságírók számára megtiltották a belépést Sowetóba és két további gettóba. A tilalmat megszegő riportereket bíróság elé állítják. Sowetóban a rendőrség könnygázgránátokkal és gumibotokkal zavarta szét egy hatéves kisfiú temetésének mintegy 3000 résztvevőjét. A gyermek a rezsim terrorjának áldozatává vált. Port Elizabeth közelében a zavargások során a rendőrök további három színesbőrűt lőttek agyon. Fokváros mellett vasárnap egy néger férfi elégett egy tüntetés elleni rendőrségi beavatkozás következtében. Desmond Tutu püspök nyilatkozatában elítélte a rendkívüli állapot kiterjesztését Fokvárosra, s ezt a lépést úgy értékelte, hogy a rezsim már nem képes ellenőrizni a helyzetet. Sowetóval kapcsolatban lezögezte, az újságírók belépési tilalma után ebben a legnagyobb Johannesburg melletti gettóban bármilyen szörnyű dolgok megtörténhetnek. Felszólította az Egyesült Államokat, változtassa meg a Dél-afrikai Köztársasággal szembeni álláspontját. Konzultációk Libanonról (ČSTK) - A három libanoni legnagyobb katonai-politikai formáció képviselői szombaton Damasz- kuszban ismét tárgyalásokat kezdtek a libanoni konfliktus rendezését célzó megállapodás mindeddig vitás pontjairól. A bejrúti és damaszkuszi rádióállomások jelentései szerint a tárgyalásokon a keresztény erők, a Haladó Szocialista Párt és az utóbbival együttműködő Amal mozgalom képviselői vesznek részt. A múlt héten a megállapodás fő elveit tekintve a felek egyetértésre jutottak. A konzultációkat tegnap is folytatták. KOZÉP-AMERIKAI hírek Igazságos és tartós békét Merényletkísérlet Duarte ellen? • Ortega sajtóértekezlete (ČSTK) - A salvadori partizánok egyik rádióadója közölte, a hazafiak az elmúlt napokban 30 kormánykatonát tettek ártalmatlanná. Chalatenango tartományban egy büntető zászlóaljat támadtak meg. San Salvadorban a kormány épülete előtt lövöldözésre került sor, amelybe Duarte elnök testőrsége is bekapcsolódott. Állítólag egy tolvajt üldöztek, s az akció során egy nőt az utcán, egy férfit pedig gépkocsijában agyonlőttek. A hatóságok tagadják, hogy az elnök elleni merényletkísérletról lett volna szó. A fővárosban így is katonai alakulatok járóröznek. Daniel Ortega nicaraguai államfő Managuában sajtóértekezletet tartott, amelyen leszögezte, az amerikai kormányzat továbbra sem hajlandó megszüntetni az ellenforradalmi bandáknak nyújtott támogatást. Hangsúlyozta, Latin- Amerika országainak meg 'keli kétszerezniük erőfeszítéseiket szuverenitásuk és függetlenségük védelme, a földrész igazságos és tartós békéjének elérése érdekében. Ortega kitért rá, hogy fehér házi hivatalos képviselők az utóbbi időben érdeklődést mutattak a Nicaraguával folytatott kétoldalú tárgyalások felújítása iránt. Nicaragua reméli, ez a döntés felelősségteljes és nem csupán taktikai manőverről van szó. NÉHÁNY SORBAN A KUBAI-ANGOLAI csúcstalálkozón Havannában Fidel Castro és Eduardo dós Santos többek között határozottan elítélte a Délafrikai Köztársaság agresszív politikáját a szomszédos országok ellen. A NÉMET KOMMUNISTA PÁRT vezetőségének 7. plenáris ülése Düsseldorfban vasárnap véget ért. A résztvevők meghallgatták a párt VIII. kongresszusára való előkészületekről szóló jelentést. A tanácskozáson Herbert Mies, a párt elnöke mondott zárszót. JAPÁN szakszervezetek, társadalmi, ifjúsági és vallási szervezetek Tokióban több mint 150 ezres békegyülést rendeztek az ENSZ által meghirdetett leszerelési akció keretében. PEKINGBE érkezett Hans- Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter. A kínai vezetőkkel ma kezdi meg tárgyalásait Bernardo Sepulveda mexikói külügyminiszter az AP hírügynökségnek adott nyilatkozatában elítélte az Egyesült Államok törekvéseit a Contadora-csoport békeeró- feszítéseinek aláásására. Kijelentette, George Shultz amerikai külügyminiszterrel folytatott nemrégi megbeszélésén arról biztosították, az USA támogatja a közép-amerikai válság békés rendezésének folyamatát. Ennek ellenére azonban a nemzetbiztonsági tanács magas beosztású munkatársai Hondu- rasba és Salvadorba látogattak és arra igyekeztek rávenni az ottani vezetőket, ne írják alá a Contadora-csoport által kidolgozott békeokmányt. IRAK - IRÁN Harcok a frontokon (ČSTK) - Egy bagdadi katonai szóvivő közölte, az iraki légierő újabb támadást intézett az iráni kőolajberendezések ellen, s az akció során megsemmisített egy „nagy tengeri célpontot“. Az AP hírügynökség szerint az iráni partok közelében úszó nagy tartályhajót érte a támadás. Az ÍRNA iráni hírügynökség arról számolt be, hogy a front középső szakaszán az iráni csapatok tíz iraki lőszerraktárat semmisítettek meg. A tüzérség az ellenségnek az északi fronton okozott nagy károkat. A KÖZÖS PIAC külügyminiszterei Luxemburgban szombaton egy napos tanácskozást tartottak, melynek napirendjén a közelgő szovjet-amerikai csúcstalálkozóval és a földközi-tengeri tagállamok helyzetével kapcsolatos problémák szerepeltek. AZ ÚJ-ZÉLANDI Szocialista Egységpárt XII. kongresszusát tartotta meg Aucklandban. A szigetország kommunistái többek között a csendes-óceáni térség békeövezetté nyilvánításáról tanácskoztak. SZUDÁNBAN megkezdődött Nimeri volt elnök és néhány korábbi vezető politikus pere. Valamennyien külföldön tartózkodnak. KÉPRABLÁS történt vasárnap Párizsban. A rablók a francia impresszionista festők 9 rendkívül értékes alkotását tulajdonították el, köztük Monet egyik mesterművét. Az elrabolt képek értéke becslések szerint meghaladja a 100 millió frankot. ÚJ SZÚ 2 1985. X. 28. Pártközi tárgyalások