Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1985-10-25 / 252. szám, péntek

ÚJ szú 3 % 1985. X. 25. Világszerte nagy visszhangot keltettek a Varsói Szerződés országainak béketörekvései (ČSTK) - A szocialista és a nyugati országok sajtója tegnap bó terjedelemben foglalkozott a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testülete szerdán Szófiában befejeződött kétnapos ülésének eredményeivel. MOSZKVA - Rendkívül hatá­sosnak minősítik a moszkvai Pravda szófiai tudósítói azt a né­zetazonosságot, amely az európai és a nemzetközi politika kulcsfon­tosságú kérdéseinek megítélésé­ben a Politikai Tanácskozó Testü­let ülésén megnyilvánult. A tapasztalat azt igazolta, hogy nagyon hatékony országainknak az atomháborús veszély elhárítá­sára és a világűr militarizálásának megakadályozására irányuló tö­rekvéseiben a szavak és a tettek egysége. Kétségtelen, hogy a szófiai tanácskozás eredményeit a szocialista országok dolgozói nagy megnyugvással fogadják, mert ezek teljes mértékben meg­felelnek a népek vágyainak és megerősítik a baráti országoknak azt az elszántságát, hogy minden területen a hatékonyság növelé­sére, a szociális és a gazdasági fejlődés meggyorsítására, az élet- színvonal további emelésére tőre- kednek BERLIN - Az NDK-ban megje­lenő napilapok is kiemelt helyen foglalkoznak a szófiai tanácsko­zás eseményeivel. A címekben ál­talában hangsúlyozzák, hogy a béke védelmét célzó közös akció­ról, a leszereléshez vezető tisz­tességes és reális intézkedések programjáról van szó. A Neues Deutschland úgy véli, hogy Szófiá­ban aláhúzták az erőpolitikáról való lemondás és a jelenlegi prob­lémák megoldásához való új hoz­záállás szükségességét. Rámutat arra, itt az ideje annak, hogy az USA kövesse a pozitív szovjet példát és konstruktív álláspontra helyezkedjen. VARSÓ - A Trybuna Ludu Fel­hívás a realizmusra című írásában arra mutat rá, hogy a Szófiában elfogadott nyilatkozat rendkívül elvhü, ugyanakkor nyugodt és kie­gyensúlyozott hangvételű, nem tartalmaz éles vádaskodásokat. A lap úgy véli, nem arról van szó, hogy ki győz a szópárbajban, ha­nem arról, hogy azok, akikhez a szocialista országok felhívásai­kat intézik, józan választ adjanak. A Žolnierz Wolnoszci azt hang­súlyozza, hogy a dokumentum vi­lágosan elemzi a békét fenyegető feszültségforrásokat. Ezzel párhu­zamosan ugyanakkor rámutat arra is, hogy reális esélye van a tartós biztonság és együttműködés ér­dekében történő közös akciók si­kerének. A deklaráció ezen kívül tükrözi a szocialista országoknak azt a mély meggyőződését, hogy lehetőség van pozitív fordulat elé­résére az európai és a nemzetközi helyzet alakulásában. A szófiai nyilatkozat olyan érveket tartal­Dél-Afrika Heves összecsapások Fokvárosban (ČSTK) - A dél-afrikai városok színes bőrűek lakta negyedeiben csütörtökre virradó éjszaka a rend­őrség több alkalommal is kegyet­lenül beavatkozott. Az első jelen­tések szerint a rendőrök a razziák során 6 embert megöltek és sokat megsebesítettek. A karhatalom és a lakosság közötti leghevesebb összecsapásokra Fokváros kör­nyékén került sor. A dél-afrikai fajüldöző rezsim rendőrsége mind kegyetlenebb módszerekhez folyamodik, hogy elnyomja a tiltakozásokat. Az utóbbi időben többször megtör­tént, hogy fedezékből nyitottak tü­zet tüntetőkre, vagy figyelmezte­tés nélkül adtak le lövéseket ártat­lan emberekre. Az egyik fokvárosi negyedben például munkából ha­zafelé tartó emberekre nyitottak tüzet. Egy másik embert hátulról ért találat, amikor éppen egy taxi­ból szállt ki. Barend du Plessis dél-afrikai pénzügyminiszter biztosította a nyu­gati országokat, hogy Pretoria nem fontolgatja stratégiai fémek exportjának felfüggesztését. Ezzel reagált Pieter Botha államfő nem­régi „figyelmeztetésére“, misze­rint a Dél-afrikai Köztársaság a nyugati gazdasági szankciók esetére tervezett egyik ellenintéz- Kedésként megszüntetné e fémek kivitelét. Botha kijelentése a stra­tégiai fémek világpiaci árának ro­hamos növekedéséhez vezetett. Pretoria ezért volt kénytelen most „megnyugtatni“ a nyugati álla­mokat. Fabius a Mururoán A látogatás csak olaj a tűzre (ČSTK) - Laurent Fabius fran­cia miniszterelnök Paul Quiles hadügyminiszter társaságában csütörtökre virradó éjszaka Muru- roa szigetére érkezett; hogy részt vegyen a - tegnap késő estére tervezett - soron következő fran­cia föld alatti atom robbantáson. A két politikust elkísérte Haroun Tazieff, a természeti katasztró­fák megelőzésével foglalkozó ál­lamtitkár, továbbá szocialista párti és jobboldali parlamenti képvise­lők, valamint újságírók egy cso­portja. A Francia Kommunista Párt tá­volmaradásával tiltakozik a rob­bantás ellen. A l’Humanité tegnapi számában azt írta, hogy a Green­peace környezetvédő szervezet hajójának elsüllyesztése rendkívül nagy kárt okozott Franciaország dél-csendes-óceáni diplomáciai helyzetének, s Fabius miniszterel­nök látogatása a Mururoa korall­zátonyon csak olaj a tűzre. A Kommunista Párthoz közel álló Általános Munkaszövetség (CGT) csütörtök kora reggeltől til­takozó akciónapot hirdetett meg, amelynek keretében a legnagyobb szakszervezet tagjai lassították a vasúti közlekedést, áramkimara­dásokat okoztak, több üzemben figyelmeztető sztrájkokat tartottak, illetve felvonulásokat és tünteté­seket szerveztek. Az akciónap célja, hogy felhívják a figyelmet a dolgozók életkörülményeinek romlására. A CGT így akarja ér­tésre adni, hogy nem ért egyet a kormány takarékossági politiká­jával. Szovjetunió Földrengés után: gyors lakásépítés (ČSTK) - Tíz nappal az Üzbe­gisztán és Tádzsikisztán egyes te­rületeit sújtó erős földrengés után mindkét szovjet köztársaság párt­ós állami szervei erőfeszítéseket tesznek - a tél beállta előtt - a normális életkörülmények biz­tosítására. A földrengés jelentős gazdasá­gi károkat okozott és elsősorban régebbi lakóházakat rongált meg. Éppen ezért rendkívül fontos új lakóházak építése. Kajrakkum vá­rost érték a legerősebb rengések, s itt gyors ütemben folyik az összeszerelhető családi házak építése és a tervek szerint az elsők már 14 napon belül elké­szülnek. Az érintett területek lakóinak a környékbeliek is segítenek. A Komszomolszkaja Pravda felhí­vására ifjúsági brigádok érkeznek a helyszínre segítségnyújtás cél­jából. máz, amelyek megerősítik az eny­hülés életképességét. HAVANNA - A szocialista kö­zösség országai által követett kö­vetkezetes elvhű békepolitika újabb bizonyítékának tartják a ku­bai tömegtájékoztató eszközök a Varsói Szerződés tagállamai Poli­tikai Tanácskozó Testülete szófiai ülésének eredményeit. A Granma, a Kubai Kommunista Párt sajtó­szerve hangsúlyozza: a szófiai ülés azt igazolta, hogy a szocialis­ta országok rendkívül nagy erőfe­szítéseket tesznek a békés egy­más mellett élés elveinek az ál­lamközi kapcsolatokban való ér­vényre juttatása érdekében. A lap arra figyelmeztet, az ülés résztve­vői ismét támogatásukról biztosí­tották az űrfegyverkezés megaka­dályozását, valamint az atom- és a hagyományos fegyverkezés kor­látozását célzó konstruktív szovjet javaslatokat. Ugyanakkor azt is ki­emeli, hogy a résztvevők teljes támogatásukról biztosították a fej­lődő országok követeléseit és sík- raszálltak külföldi eladósodásuk sürgős megoldása és a nemzetkö­zi pénzügyi kapcsolatok átépítése mellett. PÁRIZS - A2 AFP francia hír- ügynökség leszögezte, hogy a nyilatkozatban foglalt javaslatok jelentősen befolyásolhatják a nyu­gat-európai közvéleményt Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov kö­zelgő genfi találkozója előtt. A Le Monde elsősorban a szovjet és az amerikai fegyveres erők létszámá­nak jelenlegi szinten történő befa­gyasztását szorgalmazó indít­ványra hívja fel a figyelmet, bele­értve a két nagyhatalom területén kívül elhelyezett fegyveres erőket is. LONDON - A Reuter hírügy­nökség hangsúlyozza, a szófiai nyilatkozat sürgeti az atomhábo­rús veszély elhárítását, s hogy azonnali intézkedéseket hozzanak az űrfegyverkezés megakadályo­zására és a nemzetközi kapcsola­tok javítására. Az APN amerikai hírügynökség azt hangsúlyozza, hogy nincs olyan fegyverfajta, amelynek csökkentésére ne len­nének hajlandók a szocialista or­szágok. Leszerelési akcióhét Október 24-e az ENSZ születésnapja, s egyben e napon kezdődött a világszervezet 1978. évi közgyűlésén meghirdetett leszerelési akció­hét. Ennek keretében világszerte haladó pártok, szervezetek, politiku­sok, közéleti személyiségek emelik lel hangjukat a lázas fegyverkezés, az amerikai rakétatelepítések, a világűr militarizálására irányuló washingtoni tervek ellen. A megmozdulásokon elismerő szavak illetik a Szovjetunió békepolitikáját. Javaslatok egész sorát terjesztette elő a nukleáris, a vegyi fegyverek korlátozására és felszámolására, a békés világűr megőrzésére. Képünkön: az ausztráliai Sydney közelében egy apró vitorlás ,,Ne engedjétek meg a kikötést“ felirattal tiltakozik az ellen, hogy amerikai hadihajók látogassanak a kikötőbe. (Telefoto - ČSTK) A világszervezet szerepének növelésével A csehszlovák külügyminiszter-helyettes felszólalása (ČSTK) - Az ENSZ-közgyúlés politikai és biztonsági bizottsá­gában a leszereléssel összefüggő kérdések széles köréről folyik a vi­ta. Szerdán felszólalt Štefan Murín csehszlovák külügyminiszter-he­lyettes is. Rámutatott a nukleáris veszély elhárítása, a nukleáris le­szerelés és a világűr militarizálá­sának kizárása közti kölcsönös összefüggésekre. Kifejezte meg­győződését, hogy a vegyi fegyve­rek betiltása és felszámolása kér­désének komplex megoldását je­lentős mértékben megkönnyítené a regionális jellegű intézkedések haladéktalan elfogadása. Megál­lapította, hogy erre reális lehető­séget ad Csehszlovákia és az NDK kormányának közös javas­lata, amelyet az NSZK kormányá­hoz intéztek egy európai vegyi­fegyver-mentes övezet létrehozá­sára vonatkozóan. Bízni kell ab­ban, hogy a megfelelő tárgyalások mielőbb megkezdődnek. Foglal­kozott a fegyveres erők és hagyo­mányos fegyverzetek korlátozása és csökkentése szükségességé­vel, majd a stockholmi értekezlet munkájára tért ki. Végezetül le­szögezte, hogy Csehszlovákia számos más országgal együtt a leszerelés terén az ENSZ szere­pének növelésére törekszik. NÉHÁNY KEHII BONN Parlamenti vita az NSZK „keleti“ politikájáról (ČSTK) - A nyugatnémet jobb­oldali pártok, a CDU és a CSU ultrakonzervatív vezetői, Alfred Dregger, Franz Jozef Strauss és a revansizmus további hívei eluta­sították azt a határozati javaslatot, amelyről a Szociáldemokrata Párt (SPD) kezdeményezésére szer­dán tárgyalt a Bundestag, s amely az NSZK-nak az NDK-val és más szocialista országokkal szembeni politikájára vonatkozott. A dokumentumjavaslatot a kor­mányzó CDU, a szabaddemokra­ták (FDP) és az ellenzéki SPD szakemberei dolgozták ki, és min­den hiányossága ellenére is kap­csolódott az SPD korábbi politiká­jához ezen a téren. Megerősítette az NSZK és a szocialista országok közti megállapodások, a Nyugat- Berlinról szóló négyhatalmi egyez­mény, valamint a helsinki Záróok­mány és a madridi találkozó jelen­tőségét az NSZK számára. A határozati javaslat ajánlotta, hogy napjainkra és a jövőre is erősítsék meg a határok sérthetet­lenségének, a területi egység és szuverenitás tiszteletben tartásá­nak elvét, mint a béke alapvető feltételét. A javaslatnak éppen ezek a részei voltak elfogadhatat­lanok a revansisták és a jobboldali pártokban levő híveik számára, akik a háború utáni európai realitá­sok felülvizsgálatára törekednek. A legnagyobb nyugatnémet szakszervezeti központ, a DGB az elmúlt napokban akciók sorozatát rendezte tiltakozásul a munka- nélküliség, az elbocsájtások a bonni kormány politikája ellen. Felvételünk a ludwigshafeni tiltakozó gyűlésen készült. (Telefoto - ČSTK) A GENFI szovjet-amerikai tár­gyalásokon csütörtökön ülést tar­tott a közepes hatótávolságú nuk­leáris fegyverekkel foglalkozó cso­port. A GÖRÖG KORMÁNY kemény takarékossági intézkedései elleni tiltakozási hullám tegnap az ener­giaipar, a távközlés és néhány ipari ágazat több mint százezer alkalmazottjának 24 órás sztrájk­jával folytatódott. Számos görög városban 13 szakszervezeti szö­vetség tagjai is sztrájkolnak. A kormány az egy hete tartó tilta­kozások ellenére sem kíván le­mondani tervéről. A sztrájkok a jö­vő héten is folytatódnak. AZ UNESCO szófiai általános konferenciájának résztvevői az if­júság problémáival foglalkoztak szerdai ülésükön. A felszólalók többsége aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a tőkés országokban a munkanélküliség leginkább a fi­atalokat sújtja. Megkezdte munká­ját a békével és a nemzetközi megértéssel, az emberi jogok kér­désével, és a fajüldözés meg­szüntetésével foglalkozó munka- bizottság is. GUATEMALAI partizánok El Quiche tartományban megtámad­ták a kormánycsapatok egyik bün­tető századát. A kétórás tűzpárbaj során 20 kormánykatona, köztük 2 tiszt életét vesztette, sokan megsebesültek. A diktátorrezsim ellen harcoló partizánok nagy mennyiségű lószert zsákmá­nyoltak. „ELVESZETT“ egy Sidewinder típusú rakéta a nagy-britanniai Suffolk grófságban. A rakétát gya­korló repülés közben a brit légierő egyik vadászgépe hagyta el. A rendőrség felhívással fordult a lakossághoz, azonnal adjanak tájékoztatást, ha valaki megtalálja a 3 méter hosszú rakétát. ' A CHILEI DIKTÁTORREZSIM 200 millió dolláros hitelt kapott az észak-amerikai tőke által ellenőr­zött Nemzetközi Fejlesztési Bank­tól. Emellett ugyanez a bank vállal garanciát a nyugati kereskedelmi bankok konzorciuma által a Pino- chet-rendszer rendelkezésére bo­csátott 300 millió dolláros hitel ’50 százaléka felett.

Next

/
Thumbnails
Contents