Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1985-10-21 / 248. szám, hétfő

BAJNOKI PONTOKÉRT Két győzelemmel kezdett a címvédő I. női röplabda-liga (d) - A hét végén az első két fordulóval rajtolt az új rendszer szerint lebonyolított I. női röplab- da-liga. Az 54. bajnoki évfolyam első része december 1 -én fejező­dik be: addig a nyolc csapat két­szer játszik egymással. A második rész 1986. január 18-án folyta­tódik. Az első két fordulóban két prá­gai csapat, köztük a bajnoki cím védője, az RH Praha, Bratislavá­ban szerepelt. Az RH mindkét mérkőzését megnyerte, de a Slá­via UK ellen csak drámai, szoros küzdelem után szerezte meg a két pontot. Eredmények: Slávia UK Bratislava - RH Praha 2:3, Univer­zita Olomouc - Slávia Praha 0:3, NHKG Ostrava - Textilana Libe­Sabovčík remek rajtja (CSTK) - Kitünően kezdte az új idényt Jozef Sabovčík, aki az Egyesült Államokban megnyerte az „Amerikai Korcsolya“ elneve­zésű versenyt. Elsó lett a kötele­zőkben és a rövid programban, s a szabadkorcsolyázásban is ó nyújtotta a legjobb teljesítményt. Aranyérmes lett az amerikai Boi- tano és a szovjet Petrenko előtt. A nőknél az amerikai Thomas végzett az élen megelőzve a ka­nadai Weinmant. rec 0:3, ČH Bratislava - RH Praha 0:3, NHKG Ostrava - Slávia Praha 2:3, Univerzita Olomouc - Textila­na Liberec 1:3, ČH Bratislava - VŠ Praha 1:3. I. ökölvívó-liga Három mérkőzéssel folytatódott az I. ökölvívó-liga 4. fordulója. Eredmények: Baník Most-Dukla Olomouc 6:14, US Praha - ZŤS Martin 12:8, ZŤS Dubnica - RH Ústí nad Labem 12:8. I. kosárlabda-liga A 6. fordulót játszották a férfi I. kosárlabda-ligában. A bajnoki cím védője, az Inter Bratislava Kropi­lák nélkül nem tudott boldogulni a jól játszó Pardubicével. Ered­mények: Inter Bratislava - RH Pardubice 63:75 (33:38), Slávia VŠDS Žilina - Zbrojovka Brno 83:88 77:77 (37:40), Dukla Olo­mouc - SVŠT Bratislava 85:74 (43:34), NHKG Ostrava - Che- mosvit Svit 94:85 (45:40), Sparta Praha - VŠ Praha 89:83 (41:38). Jégkorong SZNL A jégkorong SZNL 10. forduló­jában lényegében nem változott a helyzet, továbbra is a Michalov­ce vezeti a mezőnyt a Martin és a Zvolen előtt. Eredmények: Pre­šov - Dubnica 5:3, Michalovce - Skalica 2:2, Lipt. Mikuláš - To­poľčany 8:2, Banská Bystrica - Ži­lina 11:3, Zvolen - Nitra 4:4, Mar­tin - Poprad 4:0. Drámai küzdelmet hozott az I. női röplabda-liga szombati nyitányában a Slávia UK Bratislava - RH Praha mérkőzés. Vojtišek felvételén a hazai Krempašská éppen leütésre készül, mellette 2-es számmal Lajčiaková a sáncon pedig Bromová A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA > Algéria és Marokkó is VB-döntős A szovjet juniorok sikere (ČSTK) - Bardejovban kilencedszer rendezték meg a férfi kézi­labda Szlovák Nemzeti Felkelés Kupa küzdelmeit. A szovjet junior válogatott egy góllal győzött Csehszlovákia ellen, és ezzel az élen végzett. A második helyet Csehszlovákia szerezte meg az NDK és Románia előtt. Csehszlovákia -Szovjetunió 20:21 (12:12) A csehszlovák színek képvise­lői egyenrangú ellenfelei voltak az esélyes szovjet junioroknak, az el­ső játékrészben kétszer Csehszlo­vákia vezetett két góllal, szünet után a Szovjetunió szerzett 14:12, illetve 15:13 arányú vezetést. Egyébként mindig szoros volt a mérkőzés. Mindkét csapatban kitüntették magukat a kapusok - Švajlen, illetve Sevcov -, a me­zőnyben tíz tehetséges, két méter magas játékos kergette a labdát. Talán a döntetlen igazságosabb lett volna, azonban 4 másodperc­cel a mérkőzés vége előtt Sovadi- na lövése hajszállal a kapu mellé ment. NDK - Románia 17:12 (9:8) A románok szerepeltek a tornán a legfiatalabb csapattal és a szü­net után most sem bírták erőn­léttel. A torna végállása: 1. Szovjetunió 3 3 0 0 77:59 6 2. Csehszlovákia 3 1 1 1 56:56 3 3. NDK 3 1 1 1 51:57 3 4. Románia 3 0 0 3 52:64 0 A torna legjobb kapusa az NDK-beli Rohde volt, a legjobb játékos a szovjet Sarovarov, s a legtöbb gólt, 15-öt a román Stefan dobta. (ton) - Algéria és Marokkó is bejutott az 1986-os mexikói labda- rúgó-VB záró küzdelmeibe. Az af­rikai zóna döntőjének visszavágó mérkőzésén Algéria hazai pályán 3:0 (2:0) arányban legyőzte Tuné­ziát. Az első találkozó 1:1-es dön­tetlennel végződött. Líbia 1:0 (1:0) arányban bizonyult jobbnak Marok­kónál, azonban az elsó találkozót Marokkó nyerte 3:0-ra. Marokkó a 14., Algéria a 15. ország, amely megváltotta repülőjegyét Mexi­kóba. A labdarúgó VB-selejtező óceániai zónájában Ausztrália és Izrael összecsapása 1:1 (1:0) ará­nyú döntetlent hozott. A csoport ál­lása: 1. Izrael 5 (13:3), 2. Új-Zéland 5 (10:1), 3. Ausztrália 4 (3:2), 4. Tajvan 0 pont. A szovjet bajnokság szomba­ti mérkőzéseinek eredményei: Szpartak Moszkva - Kijev 1:2, Tbiliszi - Dnyepropetrovszk 1:1, Kutaiszi - Odessza 2:0, Kaunas - Minszk 1:1, Leningrád - Harkov 4:1. ^ így tippcUjnk 43. fogadóhét I. labdarúgó-liga 1. Trnava - Dukla. A prágaiak ide­gen pályán többször bizonytalankod­tak. Tippünk: 1, 0. 2. Vítkovice - Prešov. A Vítkovicé- nek ősszel erősen megnőtt az önbizal­ma és otthonában esélyes mindkét pont megszerzésére. Tippünk: 1. 3. Žilina - Cheb. A Žilina otthon általában ponterős, de azért nem árt, ha bebiztosítjuk magunkat. Tippünk: 1, 0. 4. DAC - B. Bystrica. Az újoncnak saját pályáján nyernie kellene. Tip­pünk: 1, 0. 5. Č. Budéjovice - Slávia. A másik újonc kihasználhatja a hazai környezet előnyét az utóbbi időben bizonytalan­kodó prágai csapat ellen. Tippünk: 1. 6. Bohemians - Lokomotíva. A Bohemians a múlt heti súlyos vere­ség után bizonyítani akar. Tippünk: 1. I. jégkorong-liga 7. Litvinov - Sparta. Mindkét csa­pat jó formában van, ezért nyílt küzde­lem várható. Tippünk: 1, 2. 8. Trenčín - Pardubice. A katona­csapat otthonában sem mehet biztos­ra, mert ellenfele idegenben is szerez pontokat. Tippünk: 1, 2. 9. Kladno - Č. Budéjovice. A Klad­no a vereségsorozat után legyőzte az éllovast. A mérkőzés háromesélyes. Tippünk: 1, 0, 2. 10. Plzeň - Brno. A brnóiak nem tudnak magukra találni. Tippünk: 1. Labdarúgó CSNL 11. Teplice - Ml. Boleslav. A ven­dégek lényegesen jobban szerepel­nek, mint ellenfelük. Tippünk: 2. 12. Brno - Hr. Králové. A Zbrojov­ka a hazai pályán mindkét pontra esé­lyes Tippünk: 1. Labdarúgó SZNL 13. Slovan - Petržalka. A két exli­gás rangadója háromesélyes. Tip­pünk: 1, 0, 2. A Bp. Honvéd már őszi bajnok (Lépesfalvi) - A magyar NB I 14. fordulójában meglepően sok együttes bizonyult gólképtelennek, négy találkozó végződött 0.0-ra. Köztük volt az első két helyezett, a Bp. Honvéd és a Pécs mérkőzése is, a kispesti gárdának viszont ez az egy pont is az őszi elsőséget jelentette. A Ferencváros debreceni vendégszereplésére 15 000 néző volt kíván­csi, azonban gólt itt sem látott a szurkolótábor, mert a fővárosiak nem tudták kihasználni helyzeteiket. A 15. forduló párosítása: Ú. Dózsa - Tatabánya, Volán - Csepel, Békéscsaba - Pécs, MTK-VM - Siófok, Vasas - Zalaegerszeg, Bp. Honvéd - Debrecen, Rába ETO - Szombathely, Ferencváros - Vide­oton. Bp. Honvéd - Pécs 0:0 A Honvéd ezúttal küzdött, az erős pécsi védelem ellen kevés ötleteit vitt a játékba, és ez csak az egy ponthoz volt elég. A vidéki együttes játékán látszott, hogy tö­kéletesen elégedett a döntet­lennel. Vasas - Szombathely 0:0 A Vasas végig fölényben volt, de a Haladás lelkes védekezéssel elérte, hogy ez gólokban nem mu­tatkozott meg. Alacsony színvona­lú mérkőzés volt. Debrecen - Ferencváros 0:0 A játékosok legfeljebb küzdő­szellemükért dicsérhetők, a kapu­ra egyik csapat sem volt veszélyes- a hazaiak még csak nem is lőttek. Siófok - Békéscsaba 1:2 (1:0) Góllövők. Boda, ill. Kanyári és Csanálosi. A vendégek a második félidő­Mezei futóverseny (palágyi) - A Hroboňovói ifjúsági és sportbizottsága a helyi testnevelési egyesülettel és a többi tömegszerve­zettel karöltve a nagy októberi szocialis­ta forradalom tiszteletére szombaton megrendezte a hagyományos mezei futóverseny 4 évfolyamát. A hűvös idő ellenére 9 kategóriában a környék mintegy 263 terepfutója állt rajthoz. Eredmények - Alsótagozatos tanulók, 3.-4. oszt., 600 m: Écsi Ferenc (Hro­boňovo). Lányok: Nagy Szilvia (Hrobo­ňovo). 5.-6. oszt., 1000 m: Laky László (Nyárasd - Topoľníky). Lányok: Csölle Ivett (Nyárasd). 7.-8. oszt., 1500m: Mikos Tibor (Ekecs - Okoč). Lányok (1000 m): Johancsik Edit (Hroboňovo). Ijfúságiak, 3000 m: Pevužŕiák Marian (Dunaszerdahely - D. Streda). Férfiak, 6000 m: Szabó Gusztáv (Nagymegyer- Čalovo). Nők, 3000 m: Forgács Ildikó (Hroboňovo). ben már támadásokat is vezettek, így ismét kikapott a Siófok - ezút­tal már nyolcadszor. Videoton - MTK-VM 2:0 (0:0) Góllövők. Szabó és Májer A hajrára alaposan feljavult a Videoton csatársora, és a hazai csapat győzelme nem volt két­séges. Rába ETO - Ú. Dózsa 2:2 (1:0) Góllövók: Hannich (2 - egyet 11-esből), ill. Steidl, Herédi (11- esből). Kiállítva: Szabó (Ú. Dó­zsa) a 40. percben. Az újpestiek tíz főre fogyatkoz­va sem álltak be védekezni, küz­dőképességüket dicséri, hogy 0:2- ről egyenlíteni tudtak. Csepel - Zalaegerszeg 0:0 Kiállítva: Umoh (Csepel) a 85. percben. Igen alacsony színvonalú talál­kozót vívott a két csapat, az összecsapást Divinyi játékvezető 5 sárga és egy piros lapja színesí­tette. Tatabánya - Volán 2:0 (0:0) Góllövők: Plotár és Simon A második félidőben határozot­tabban támadtak a bányászok, és megérdemelten nyertek. Az NB I állása: 1. Bp Honvéd 14 9 4 1 23:9 22 2. Pécs 14 8 3 3 25:12 19 3. Tatabánya 14 5 6 3 15:12 16 4 Ferencváros 14 6 4 4 17:16 16 5. MTK-VM 14 6 3 5 18:17 15 6 Rába ETO 14 3 8 3 24:21 14 7. Zalaegerszeg 14 3 8 3 22:20 14 8 Békéscsaba 14 5 4 5 18:18 14 9 Haladás 14 5 4 5 17:17 14 10. Videoton 14 4 6 4 14:15 14 11. Debrecen 14 4 6 4 15:19 14 12. Vasas 14 4 5 5 18:20 13 13. Ú. Dózsa 14 4 4 6 19:23 12 14. Volán 14 3 5 6 16:24 11 15. Siófok 14 3 3 8 15:21 9 16 Csepel 14 3 1 10 10:22 7 Az NDK-ban a 8. bajnoki for­dulóra került sor: Karl-Marx- Stadt - Union Berlin 2:2, Wismut Aue - Stahl Riesa 2:0, Magdeburg- Jena 1:1, Rostock - Odera/ Frankfurt 3:1, Leipzig - Zwickau 2:0, Dynamo Dresden - Erfurt 1:1, Dynamo Berlin - Brandenburg 3:1. Az osztrák bajnokság 14. for­dulójában a következő eredmé­nyek születtek: Admira Wien- Wacker Innsbruck 5:2, Rapid Wien - Klagenfurt 4:0, GAK Graz- LASK Linz 0:2, Vöest Linz- Sturm Graz 2:2, Salzburg - Ei­senstadt 1:1, Donauwitz - Austria Wien 1:4. - Az osztrák liga éllova­sa a Rapid Wien 25 ponttal. Az angol bajnokságban a 13. forduló mérkőzéseit bonyolítot­ták le: Arsenal - Ipswich Town 1:0, Everton - Watford 4:1, Lei­cester City - Sheffield U. 2:3, Luton Town - Southampton 7:0, Manchester U. - Liverpool 1:1, Newcastle U. - Nottingham Forest 0:3, Oxford - Chelsea 2:1, Quen’s Park Rangers - Manches­ter City 0:0, West Bromwich Albion- Birmingham City 2:1, West Ham United - Aston Villa 4:1. Franciaországban már a 16. bajnoki fordulót rendezték meg. Az eredmények - Toulon - St. Germain Paris 1:1, Bordeaux- Auxerre 0:0, Nantes - Lens 4:0, Strassbourg - Nancy 1:0, Bastia- Laval 0:0, Metz - Nice 3:0, Monaco - Brest 3:1, Toulouse- Marseille 1:0, Rennes - Sochaux 0:0, Lilié - Le Havre 0:0. SAKK (d) - Moszkvában Kaszparov kérésére elhalasztották a Karpov - Kaszparov világbajnoki páros mérkőzés 18. játszmáját. A világ­bajnok és kihívója október 22-én, kedden ül ismét a táblához. Kar­pov játszik világossal. A franciaországi Montpellier­ben a világbajnokjelöltek tornáján szombaton a függő játszmákat fe­jezték be. A szovjet Juszupov megosztozott a ponton honfitársá­val, Beljavszkijjal és a 6. forduló után négy ponttal vezeti a me­zőnyt. A második helyet a magyar Portisch, valamint a szovjet Szmiszlov és Tál, volt világbajno­kok osztják 3,5 - 3,5 ponttal. A 6. fordulóban az addig vezető Por­tisch Lajos vereséget szenvedett honfitársától, Ribli Zoltántól. A füg­gő játszmák során Tál döntetlenül játszott az angol Shorttal, a francia színekben játszó Szpasszkij a ma­gyar Riblivel, a szovjet Szmiszlov az amerikai Seirawannal. Ma, hét­főn a 7. fordulóra kerül sor. A magyarországi Sziráki kas­télyban befejeződött a nagymes­terverseny. A magyar Pintér az utolsó fordulóban kilenc órai játék után sem tudta érvényesíteni gya- logelónyét az NDK-beli Knaakkal szemben és így a szovjet Tukma- kowal osztozott az első helyen. Mindkét sakkozó 8,5 pontot szer­zett. A 2. - 3. helyen Adorján és Sax magyar nagymesterek végez­tek 7,5 - 7,5 ponttal. Arany Kerékpár (ČSTK) - A kerékpárlabda ti­zenhatszoros világbajnokai, Jan és Jindŕich Pospíšil (KS Brno) nyerték Prágában az Arany Ke­rékpárért rendezett 18. nemzetkö­zi tornát. Mögöttük is hazai ver­senyzők végeztek: a második he­lyen Berger és Krejčí (Favorit Brno), a harmadikon Houdek és Kydlíček (Start Plzeň). A világbajnok Pospíšil fivérek számára ez volt a főpróba a világ- bajnokságra, amelyet a jövő hét végén rendeznek meg a svájci St. Gallenben. Annak ellenére, hogy a felkészülés kellős közepén álltak rajthoz a tornán, magabiztos telje­sítménnyel szerezték meg tizen­hetedik győzelmüket ezen a tor­nán (csupán 1970-ben győzött a Bohemians Praha párosa, Dymák és Bína). Jutalomnyeremények A Športka 42. játékhetének rendkívüli jutalomnyereményei, szelvényen­ként 10 000 korona értékben: Gyűjtőhely sorozat és szám Bratislava Pošta 43 18 438 9357 TJ Spoje Bratislava v 23 632 4877 TJ Čuňovo 24 305 2775 TJ Spartak BEZ Bratislava 20 571 0504 TJ Vinohrady BSP Bratislava 24 887 2823 Nyugat-Szlovákia Pošta Dolný Lopašov, Trnavai járás 20 634 2398 Pošta Podolie nad Dudváhom, Trenčini járás 25 038 7037 Pošta Šenkvice, Bratislava-vidéki járás 23 608 0618 Pošta Topoľčany 4 24 520 3624 Pošta Čičov, Komárnói járás 22 403 4564 Pošta Sered 1, Galántai járás 21 273 7116 Pošta Brodský Mikuláš, Senica nad Myjavou-i járás 22 261 9523 TJ Slávia Trnava 24 985 9599 TJ Spartak TAZ Trnava 24 984 2292 TJ Spartak Bánovce nad Bebravou 23 204 5878 TJ Slovan N V Galanta 27 866 8691 TJ Iskra Partizánske 22 097 7099 Közép-Szlovákia Pošta Nitrianske Pravno, Prievidzai járás 25 214 3437 Pošta Nová Dubnica, Pov. Bystrica-i járás 28 411 4633 Pošta Tisovec, Rim. Sobota-i járás 20 633 1344 Pošta Martin 7 25 151 6582 Pošta Žilina 2 24 443 3367 Pošta Nemecká nad Hronom, Banská Bystricai-i járás 21 251 6603 TJ ZŤS Martin 22 843 8036 TJ ZVL Považská Bystrica 30 386 6063 TJ Partizán Liptovský Mikuláš 30 252 0540 Kelet-Szlovákia Pošta Kapušany pri Prešove, Prešovi járás 23 643 8235 Pošta Jelšava, Rožňavai járás 24 546 5037 Pošta Starý Smokovec, Poprádi járás 25 077 7652 Pošta Veľká Ida, Košicei járás 22 152 4467 Pošta Vranov nad Topľou 2 23 715 6093 TJ Bukóza Vranov nad Topľou 23 603 5134 TJ ZtS Košice 23 708 9790 TJ Zemplín Vihorlat Michalovce 22 758 3503 (ČSTK) ÚJSZÚ 6 1985. X. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents