Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-18 / 246. szám, péntek
Szólj, költemény! A megtalált közös nyelv seregszemléje jogos várakozással tekinthetünk a Szólj, költemény! XX., jubileumi évfolyama elé“ - ezek a szavak zárták a Szlovákiai Nőszövetség rendezésében lebonyolításra kerülő szavalóverseny Stará Lubovňa-i döntőjéről szóló tudósításunkat egy esztendővel ezelőtt. Nos, amikor immár az idei döntőn szerzett élményeink, benyomásaink fölött töprengünk, mindjárt az elején el kell mondanunk, hogy nem csalódtunk: mind az előadók, mind pedig a központi és a helyi rendező szervek eleget tettek várakozásunknak. Aminek különösen akkor van fokozott jelentősége, ha tudatosítjuk, hogy ez a szlovákul Terézia Vansová nevét viselő szavalóverseny- Vansovej Lomnička - több szempontból is különleges helyet foglal el kulturális életünkben, műkedvelő mozgalmunkban. E szempontok közül néhányra az alábbiakban még kitérünk, itt most csak a legsajátságosabbat említjük: ez az amatőr szavaló- és prózamondóverseny kizárólag a nőké, a dolgozó lányoké és asszonyoké. A Szólj, költemény! mozgalom- mert hiszen mi másról lenne szó itt, mint mozgalomról?! - nemcsak a szlovák, hanem a magyar és az ukrán anyanyelvű dolgozó nőket is mozgósítja Szlovákia-szerte. A szavalóverseny résztvevői között 1971-től az ukrán, 1977-től pedig a magyar szavalok és prózamondók is megtalálhatók. Háromnyelvű rendezvényről van tehát szó, amely - ha emlékezetünk nem csal - az egyetlen ilyen jellegű szavalóverseny Szlovákiában. Hadd idézzük itt ezzel kapcsolatban az 1981-től a zsűri elnökének tisztségét betöltő Jozef Mistrík professzor találó szavait: ,,Aki nem volt Stará Lubovňán, talán el sem hinné, hogy lehetséges idegen nyelven elhangzó szavalatot is élvezettel, teljes átéléssel és megértéssel hallgatni. Csakhogy, aki ismeri az elöadómúvészet törvényszerűségeit, aki kiismeri magát a nők szemének és arcának rezzenéseiben, aki tud olvasni a hanglejtésből és végezetül, aki legalább egyszer részt vett ezen a fesztiválon, nem érti a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a jelenlevők egyike sem hagyja el a helyiséget, amikor »idegen nyelvü« előadás van soron." Mi magunk három fesztivál tapasztalatai alapján mondhatjuk, hogy az e rendezvényen már évek óta résztvevő zsűritagok mekkora tisztelettel, s a jelenlegi résztvevők elé példaképül állítva emlegetik a régebbi előadók közül az ukrán Marta Jus- ková mellett a magyar Kiss Katalin, László Katalin vagy Soóky Rózsa nevét, akik a Szólj, költemény! történetében már igazi személyiségeknek számítanak. Ezt a fesztivált egyebek közt még az is megkülönbözteti a hasonló rendezvényektől, hogy a rendezők semmilyen különbséget nem tesznek az előadók között, életkoruknál vagy szociális helyzetüknél fogva nem osztják őket különböző kategóriákba, nem különítik el egymástól a verset, a prózát és az egyéb műfajokat, az egyes előadások nem pódiumról hangzanak el, hanem az adott helyiség bármelyik pontján, tehát a szó szoros értelmében egymás között léphetnek fel, a bíráló bizottságot nem választják el merev határok a szavalóktól és prózamondóktól, hanem annak tagjai a közönség közé vegyülve foglalnak helyet... és még sorolhatnék néhányat a Szólj, költemény! ornyi Margit. Az igazi meglepetést számunkra Fekete Irén fellépése jelentette: Örkény egypercesének, Az óbudai ikreknek előadásával szöveg és előadó páratlanul szerencsés találkozásának szép példáját adta. Rajta kívül még Varga Klára, Kotora Rózsa, Bekó Pálné és Szabó Anna szerepeltek igazán felfigyeltetóen. A bíráló bizottság valamennyiük teljesítményét a „kiváló“ minősítéssel illette. De a többiek - Berényi Margit, Sza- maránszky Edit és Mátyás Mária - is jól vizsgáztak, őket a zsűri a második csoportba sorolta. így a magyar szavalok és prózamondók teljesítménye a Szólj, költemény! idei országos seregszemléjén akár példa nélkülinek is mondható: magas színvonalú előadásaikat Jozef Mistrík külön is kiemelte. Ám a színvonalemelkedés ezen a fesztiválon általánosnak mondszágos döntőjének jellegzetességei közül. Mindent összefoglalva elmondhatjuk, hogy alapelvei és lebonyolítási rendje szerint ez a rendezvény a fontosabb szavalóversenyeink mindegyikéből átvesz valamit, de igazából egyikre sem hasonlít, s mára már kialakult a maga egyedi és semmi mással nem helyettesíthető arculata. Idén a járási és kerületi versenyek több mint ezer résztvevője közül ötvenkilencen jutottak el ebbe a történelmi levegőjű keletszlovákiai városkába. Ebből nyolc volt a magyar, és ugyancsak nyolc az ukrán szereplők száma. A névsort vizsgálva szembetűnően nagy itt a fluktuáció: a fesztivál ismerős arcai, igazi személyiségei - mint amilyen például a szlovák Angela Bajčanová, Dagmar Ben- čová, az ukrán Júlia Prokipčáko- vá, vagy a magyar Kotora Rózsa és Szabó Anna néni - mellett évről évre új nevek tűnnek fel. A magyar előadók közt ilyen volt az idén Varga Klára, Fekete Irén és BeréA szobában beszélgetünk, /» amikor ismerősünk ötéves kisfia egy szem cukorral a kezében leül mellénk, s hirtelen bekapja az édességet. Az apuka azt kérdezi a gyerektől:- Hova megyünk, ha cukrot eszel? IJESZTGETÉS A gyerek tudja a választ:- A fogorvoshoz. Eltűnődöm, hogy a kislegény szájában most biztosan megkeseredett a cukorka. Bizonyára nem helyes, hogy két étkezés között szopogatja, de ha már ennyire szigorúan veszik a szülők, akkor olyan helyen kellene tartani a cukrot, ahol nem fér hozzá a kicsi. Hisz annyi öntudatosságot csak nem várunk el tőle, hogy megtagadja önmagától, fogromlásra gondolva?! s Sajnos, az óvás ellenére, a gyereknek mégis ki fog lyukadni a foga, a statisztikai adatok ezt bizonyítják. Milyen nehéz lesz majd a fogorvoshoz elvonszolni az üvöltő, halálra rémült apróságot, akit minden szem cukor elszopogat ásakor egyúttal meg is rémítettek. Micsoda hisztériával ül be a gyerek a fogorvosi székbe. Szinte kezelhetetlen lesz, olyan lelkiállapotba kerül. Mennyivel okosabb lenne azt mondani, hogy a cukor rontja a fogat, ezért nem szabad belőle sokat enni. Ezért kell étkezés után fogyasztani, amikor hamarosan - kefével, fogkrémmel alaposan - úgyis megtisztítjuk a fogainkat. S ha mégis elromlik egy-egy cudar fog, még mindig nincs nagy baj, mert segít a fogorvos bácsi, aki többnyire fájdalom nélkül meggyógyítja a beteg fogat. Azt hiszem, az a szülő, aki a fogon/os iránti félelmet ülteti el a gyerekben, többet árt csemetéjének, mint aki marokkal tömi belé a cukrot. ÁTÁNYI LÁSZLÓ ható: a zsűri mind az első, mint a második csoportba több előadót sorolt be, mint egy esztendővel korábban. A méltó keretek közt lezajlott háromnapos jubileumi rendezvénysorozatot tehát - amelyen a szlovákiai politikai, társadalmi és kulturális élet számos vezetó személyisége is képviseltette magát - minden tekintetben pozitívan kell értékelnünk. Ehhez már csak azt tehetjük hozzá, amit a fesztivál egyik közkedvelt személyisége, Ján Findra egyetemi tanár írt egy helyen: „... a Szólj, költemény! ugyanekkor több is szavaló és prózamondó nők egyszerű vetélkedésénél. A rendezvény az ember emberrel való találkozásának, egymáshoz közelálló emberek találkozásának varázsát sugározza magából, akik egymás kedvében tudnak járni annak érdekében, hogy közös nyelvet találjanak egymással.“ Az idei seregszemlét pedig nem más, mint ez a megtalált közös nyelv tette mindenki számára emlékezetessé. TÓTH LÁSZLÓ Hullámzó színvonal A bratislavai zenei ünnepségek második felének öt hangversenyéről Talán a véletlen hozta úgy, hogy a bratislavai zenei ünnepségek első felében az esti szimfonikus koncertek többségén hazai zenekarok és szólisták szerepeltek. A rendezvénysorozat második felében aztán mintha megszaporodtak volna a külföldi nagyzenekarok, s velük együtt neves karmesterek és előadók is hangversenyeztek a Szlovák Filharmónia nagytermében. A szerencsésebbek két alkalommal is hallhatták a tokiói Japán Filharmonikusok Zenekarát, Akeo Watanabe vezényletével. A második este szólistaként Shizuka Ishi- kawa hegedűmúvésznó működött közre, aki Max Bruch I. (g-moll) hegedűversenyét (Op. 26.) adta elő. Olykor bravúros játéka az érzelmesen romantikus fótémában is jól érvényesült. Ezt a távol-keleti művésznőt hallgatva reméltük, hogy a zenekar Dvorák VIII. (G- dúr) szimfóniáját (Op. 88.) is ilyen invenciózusan és eredeti módon tolmácsolja majd. Sajnos csalódást okoztak, s ezen a ponton érthetetlen, hogy egy sajátos, és az európai fül számára egzotikus zenei kultúrájú ország élegyüttese miért csupán egyetlen japán zeneszerző művét játszotta. A Dvorák- szimfónia tolmácsolásából hiányzott a cseh folklór színessége, hajlékonysága. Annál inkább izgalmat keltő volt a koncert elsó számaként hallott Yuzoh Toyama zeneszerző Matsura című szimfonikus költeménye. A keleti hangzás bonyolult ritmusai jóllehet ismeretlenek Európában, érzelmileg mégis magával ragadták hallgatójukat. Október 4-én délutáni hangversenyt adott a lipcsei fiúkórus, amely a híres Tamás-templom több mint hétszázhetven éves zenei hagyományainak egyik örököse. Ott tevékenykedett orgonistaként és karnagyként Johann Sebastian Bach, aki felvirágoztatója volt a kórusnak és a templom zeneiskolájának. Hans Joachim Rotzsch karnagy vezetésével egészen Schützig visszanyúló kó- rusmú-repertoárt mutattak be. Bizonyos értelemben ez a hangverseny magán viselte a szokatlan környezet akusztikai sajátosságainak hatását. Talán ezért volt a kórus az első müvek éneklése közben kicsit megilletódött. Ennek ellenére a legnagyobb élményt Bach két nyolcszólamú kórusművének tolmácsolásával nyújtották. Hannes Kástner orgonamúvész Hindemith III. orgonaszonátáját és Bach C-dúr prelúdium és fúgáját (BWV 447.) adta elő, ez utóbbi a művész tolmácsolásában hatásos monumentalitássá változott. Aznap este a hangversenyteremben James Conlon (USA) karmester dirigálta a Rotterdami Fiiharmonikus Zenekart. Ez a holland együttes már magával a műsorválasztásával is bizonyította, hogy a modern szimfonikus muzsika elkötelezettje, s ezt mégin- kább igazolta a három zenemű tolmácsolásával. Igor Sztravinszkij három részes szimfóniáját a nagy kontrasztok hangsúlyozásával játszották. Az eredeti műsorban nem szereplő Claude Debussy Játékdoboz című gyermekbalettjének zenéjét a mű játékosságának, magával ragadó ritmus-sorozatainak kiemelésével adták elő. A több mint száztagú szimfonikus zenekar elsősorban Mahler I. (D-dúr) ,,Titán“ szimfóniájának tolmácsolásával nyűgözte le a hallgatóságot. A mahleri zenemű intellektua- litása, az érzelem és az értelem küzdelmének zenei kifejeződése a zenekar minden képességét igénybe vette. A karmaster értelmezésében figyelemre méltó volt az árnyalatok megkülönböztetése, és a zenekar ezt fegyelmezett játékával segítette. A rotterdamiakkal szinte ellentétes felfogás képviselői a Müncheni Filharmonikusok, élükön Sergiu Celibidache karmesterrel. Előadói modorukból a dinamika, az életerő hiányzott, amely leginkább Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zenekari szvitjének lendületes részeinek játszásakor volt szembetűnő. Maurice Ravel Spanyol rapszódiáját talán ezzel a felfogással tudták hitelesebben tolmácsolni, hiszen maga a zenemű igényli a finomságot, bár a belső tüzet ez sem nélkülözheti. Leginkább Richard Strauss Halál és megdicsőülés (Op. 24.) szimfonikus költeményének búsongó világa állt közel a karmesterhez. A krakkói Karol Szymanowszky Állami Filharmónia zenekara Ta- deusz Strugala vezényletével a hangverseny első részében két lengyel zeneszerző, Stanislav Mo- niuszko és Henryk Wieniawski műveit játszotta. Moniuszkónak a Pária című operájához írt nyitánya az áriák dallammotívumainak kiemelésével hatásos bevezető volt. Kaja Danczowska hegedűművész Wieniawski II. (d-moll) hegedűversenyét (Op. 22.) adta elő, nem kis erőfeszítéssel. A versenymű szerkezeti sajátossága, hogy a szólórészek olykor egybeolvadnak a zenekari kísérettel, aminek eljátszása nem kis feladat a szólistának. Ezt a bizonytalan kezdés csak kiemelte, de a harmadik tétel cigánytáncának játszásakor már teljes szépségében szólt Danczowska hangszere. A koncert befejező részében egy minden esetben közönségcsalogató zenemüvet játszottak. Csajkovszkij VI. (h- moll) patetikus szimfóniáját szokványos értelmezésben, inkább a mű közismertségére hagyatkozva adták eló. Az idei bratislavai zenei ünnepségeken egyébként műsoregyeztetési gondok is fölmerültek. Például Jelena Obrazcova dalestjével egy időben vezényelte a Szlovák Filharmónia zenekarát Alexander Rahbari osztrák karmester, akinek tolmácsolásában a dalest után még hallhattuk Rimszkij-Korsza- kov Seherezádé című szimfonikus szvitjét. Az osztrák karmester szinte csodát művelt a bratislavai zenekarral. így bár örömmel tölt- hetett el Obrazcova dalestjének csodálatos élménye, kicsit sajnáltuk, hogy éppent ezt a szimfonikus hangversenyt mulasztottuk el. SZÚNYOG JUDIT Könözsi István felvétele az Őszi jegyzetek sorozatból ÚJ SZÚ 6 1985. X. 18. A közönségnek is tetszett a döntő (Ladislav Lisický felvétele)
