Új Szó, 1985. szeptember (38. évfolyam, 206-230. szám)
1985-09-02 / 206. szám, hétfő
Q_inte már mindennapi gya- OZ. korlattá válik, hogy aki Szlovákiában fontos és figyelemreméltó cseh könyvet, folyóiratot akar megszerezni, baráti körére hagyatkozik. Méginkább így van ez, ha valamely helyi kiadványt, ez esetben egy kulturális folyóiratot áhít. A brnói művelődést és művészetet mutatja be a Rok 1985 című periodikum, pontosabban, egyszeri kiadásban megjelent gazdag a Rovnost centenáriuma ürügyén a ma is megjelenő napilap kulturális-politikai rovatának szerepét méltatja a brnói művészeti élet konszolidációjában. Versek, novellák, kritikák, útleírások, városvédő cikkek, irodalom- és színháztörténeti összefoglalók gazdagítják a Rok 1985 eddig egyetlen számát. Tekintélyes terjedelemmel és egyáltalán nem regionális szemlélettel tűnik ki a gazdag tartalomból a kritika helyét és szerepét kereső rész. A marxista esztétika és kritika brnói művelői tág teret szánnak a fiatal alkotóknak, akikről terjedelmes írásban mondják el véleményüket. Az irodalmi oldalakhoz hasonlóan gazdag a képzőművészettel foglalkozó írások tartalma is. Nem szorultak ki a színház és a film történései sem a folyóiratból. Feltétlenül említésre méltó, hogy az immár „klasszikussá“ lett stúdiószínház, a Divadlo na Pro- vázku (Színház a pórázon) mellett a Mahenova činohra (az Állami Színház prózai társulata), az opera- és a balettegyüttes, a Divadlo Egy regényről másképpen Regionális folyóirat tartalmú kulturális folyóirat, amely komolyan veszi önmagát. Szerkesztői ezért kérdeztek meg nyolcvan művészt: Szükség van-e Brnónak és a Dél-morvaországi kerületnek kulturális folyóiratra, és ha igen, akkor milyen legyen? A megkérdezettek valamennyien igennel és felelősséggel válaszoltak, amelyekből néhányat a lap közre is adott. A szerkesztőségi vezércikk segítséget ad a recenzensnek a szerzőkről közölt néhány információval. Ezekből kiderül, hogy generációs különbségek nélkül mindenki helyet kapott, ha másoknak szánt gondolatai arra érdemesek. Egyetemi tanárok és diákjaik, nemzeti művészek és amatőrök, világhírű stúdiószínház és diákszínpad ugyanúgy szerepel. Az sem véletlen, hogy a felszabadulás 40. évfordulója alkalmából napvilágot látott kulturális folyóirat az egyik legrégebbi munkásújság Bratfí Mrštíkú és a Večerní Brno nevű szatirikus színház is a városban dolgozik. A dél-morvaországi kerületnek ezenkívül még négy színháza van. A prostéjovi Ha- nácké divadlo városi, a gottwaldovi Divadlo pracujících, a jihlavai Horácké divadlo és az Uherské Hradište-i Slovácké divadlo területi jelleggel játszik. A folyóirat nem idegenkedik a könnyűzenétől, a fotóművészeitől, a nyelvműveléstől, a szatírától és a glosszától sem. így vállalja fel mindazt, amit több szerző szerint is, az elmúlt évtizedekben csupán a helyi napilapok kulturális-politikai rovatai vállalhattak fel. Elgondolkodtató, hogy az oldalakat olvasva majdnem mindegyik írás a periodikum önigazolása is egyben. Tényleg szükség lenne erre egy több mint négyszázezres város és egy kerület esetében? DUSZA ISTVÁN Közhely, hogy a művészi alkotások a mindenkori befogadóval való kapcsolatban objektiválód- nak, és nyerik el azokat a jelentéseket, amelyek által mindennapi létre tesznek szert. Az értelmezések széles skálája alakul igy ki, és a mű helyének meghatározása annál pontosabb, minél többrétű a kritikai reagálás. Ezért engedtessék meg nekem, hogy ne irodalmi szempontból bíráljam el Grendel Lajos Áttételek cimü új könyvét, hanem teljesen szubjektív (és talán spekulatív) nézetemet vessem papírra. „ Minden ember, aki föl jegyzi illúzióit, adatokat szolgáltat ahhoz az igazi tudományos lélektanhoz, amelyre még mindig vár a világ“- olvashatjuk Shaw aforizmájában. Persze ez nemcsak az illúziókra vonatkozik - habár ki tudja, hol húzódik a határ illúziók és az egyén szempontjából fontos elképzelések, világlátás és világérzés stb. között hanem minden olyan feljegyzésre is, amely számot próbál vetni az egyéni (és csoport-) lét meghatározottságaival. Nem kell külön kihangsúlyozni, hogy itt nem válik el egymástól belső és külső életfolyamat, egyéni és társadalmi léthorizont, emberi és kozmikus idő, hanem mindezek áttételesen, egymásban mutatkoznak. Ez pedig nem leegyszerűsítés, hanem abbeli igyekezet, hogy a tudomány számára többé-ke- vésbé hozzáférhető és fogalmi konstrukciók által kifejezhető objektív folyamat mellett megtaláljuk azt az időbeli összefüggést is, amely eltéphetetlenül az egyén sorsához tapad. A pszichológia jelenlegi eszközeivel ezt nem képes megtenni; a filozófia a maga elvonatkoztatásaival vajmi keveset mondhat arról az egyedi idői- ségről, amely - mint csepp a tengert - tükrözni képes a mélyben munkáló és feszítő erőket, a jelenség szintjén talán nem is mutatkozó (vagy éppen elenkezőleg: önmagán túllépő) tempóváltásokat. Nem beszélve arról, hogy az idő dimenziói bizonyos esetekben elveszítik logikailag szükségszerű kapcsolódásaikat. A múlt - jelen- jövő átfedéseivel, valamely idődimenzió kizáró hatalmával olyan külső időhorizontokat nyújtanak az egyén létezése számára, amelyben az egyéni útkeresés, a csoporthoz való tartozás és az össztársadalmi folyamatok szinte egymáshoz nem is tartozva, és ráadásul egyenlőtlen tempóban, teljesednek ki. Ezt tudatosítva mit tehet a gondolkodó és alkotó ember? Tisztán formai szempontból cselekedheti, hogy az egyediségtől az általánosságig húzódó létszintek jellemzőit az egyes idődimenziókkal különbözőképpen vegyítve, megpróbál modellhelyzeteket teremteni, és azokon keresztül megragadni a csomópontként tételezett tényeket. Esetleg egyéni sorsfordulóiból próbál eljutni addig a folytonosságig, amelyet Történetnek is nevezhetnénk. És persze teheti mindezeket még beleérzéssel, vagy távolságtartó tárgyszerűséggel, tán szemlélődő elemzéssel, esetleg bizonyos életfilozófia bölcsességével. Hogy Grendel könyvével kapcsolatban az időiségnek ilyen kitüntetett szerepét említem, és a formai (mert nemcsak kompoziciós, hanem lényegi) elemeket is kiemelem, nem véletlen. Nézetem szerint Grendel írásainak témája az idő és az idő megragadhatósá- gának módozatai. Az az idő, amelyben és amely által egyediségünk kibontakozhat, de szét is töredezhet. Beleszületünk, de alakítjuk is. Múltbeli kiterjedésével nyomasztóan hathat ránk, de ez a múlt erősíthet is. így a múltat megtartani és bevallani, vagy elvetni és letagadni nemcsak ismeretelméleti, hanem létprobléma is. Az az idő, amely nem életidegen kozmikus erőként, hanem értéket képezve építi fel mindazt, amely külső és belső tulajdonunk, haladó és forradalmi hagyományunk, elfogadott emberi örökségünk. A kérdés tehát mindig kettős: kife- jezhetó-e ez az idő, és élhető-e ez az idő? A kérdés tehát filozófiai, és minden bővebb elemzést kerülve abban látom Grendel írói fejlődését, ahogyan a közvetlen kérdésfeltevéstől és szinte pozitivista leírástól eljutott odáig, hogy most már az idő nem jele, h&nem fogalma által jelenik meg. Más oldalról: az a hit, hogy létezhet, „szilárd pont..., ahonnan a rálátás a történet csomópontjaira a legzavartalanabb“, elveszett; helyébe a szkeptis lépett, amely szerint az emlékek nem állnak össze történetekké, „még kevésbé a Történetté..., amelyben megmutatkozhatna az ember sorsa, a Sors...“. Én ugyanis ebben a szkepszisben nem végpontot, hanem inditórúgót látok. Szerintem ez a tagadás már szinte a hegeli tagadás tagadásának a szintézisét igéri: a tények visszafordultak önmagukba, és az egyediség, megszabadulva „tényszerű“ részlegességétől, általá- nossabb szintre emelkedett. Tán paradoxon, de igy van: Grendel most megjelent könyve éppen azáltal, hogy a filozofikum- ra való közvetlen utalások elmaradtak belőle, számomra filozófiai regénnyé vált. Az az alapvonás, amely már első írásaiban - még nyersen - megvolt, most kezd kiteljesedni úgy, hogy csendesen háttérbe vonul, és csak áttételesen jelenik meg. Ez azt is eredményezi, hogy a filozofikum tartalmivá tétele belső kompoziciós elvként működik. A mű ritmusa (belső időisége) nem a történetek mozgása által adott, hiszen a fizikai cselekemény alkalmilag kapcsolódik a tudati feldolgozás által ábrázolt konfliktusokhoz (amelyek így bizonyos időfelettiségre is szert tesznek). Mivel pedig nem a konfliktusok közvetlensége viszi előre a „cselekményt“, hanem a szemlélődés elmélyülése, nem véletlenül neveztük el a könyvet filozófiai regénynek. Hozzáteendő azonban, hogy ki- teljesedett filozofikumra majd akkor tesznek szert Grendel írásai, ha témájának, az időnek eddig rejtetten jelentkező ontológiai ve- tületei is feldolgozást nyernek. Az idő élése ugyanis eddig túlnyomó- részt negatív meghatározottságaiban ábrázolódott. Lehet, hogy a fogalmazás túlságosan elvont, de Grendel eddig megjelent könyvei nyomán az a benyomásom alakult ki, miszerint fejlődésében lezárt egy ismeretelméleti szakaszt, tisztázta alkotói módszerének problémáit, témájának határait, most már valóban a „megtisztulás“ van hátra e határokon belül. MÉSZÁROS ANDRÁS CSANDA SÁNDOR: Nemzetiségi irodalmunk és kapcsolatai Csanda Sándor tanulmánykötetében sokrétű anyagot talál az olvasó. Többségüket a neves irodalomtörténész a közelmúltban írta és publikálta folyóiratokban, lapokban, csupán a Matunák Mihály gyűjtötte álkuruc szlovák népdalokkal foglalkozó dolgozata jelenik meg második kiadásban itt. Kapcsolattörténeti tanulmányai közül kiemelkedik A csehszlovákiai magyar irodalom a Korunkban című terjedelmes tanulmány, amely sok szempontból árnyalja az első köztársaság baloldali és kommunista szemléletű magyar irodalmáról eddig feltárt anyagot. Hézagpótló tanulmány - elsősorban tényfeltáró jellege miatt - a Barta Lajos Új Szója című is és hasonlóképpen A szlovákiai Magyar írás irodalom- szemlélete. A nagyobb tanulmányok mellé a szerző csehszlovákiai magyar írók könyveiről szóló kritikát és könyv- ismertetéseket is felvett kötetébe. Ezek eredeti meglátásokról és igényes szigorról tanúskodnak. GRENDEL LAJOS: Áttételek „Létezésed egyetlen dokumentuma s egyben tartalma is személyazonossági igazolványod. Ez az igazolvány minden fontosabb adatot tartalmaz a személyedről; ami hiányzik belőle, hipotézis: vágyak, érzelmek, indulatok alaktalan és összefüggéstelen halmaza. Ha megkérdezik tőled, ki vagy, sohasem az indulataidra kíváncsiak, hanem az adataidra. A nevedre, az életkorodra, a foglalkozásodra. Van vezeték- és keresztneved. Nagyon fontos, hogy egyik is, másik is legyen, különben - alkalmasint - hogyan állítanának ki a személyedre körözést, hogyan hajtanák be rajtad a villanyszámlát, a gázszámlát, a lakbért, hogyan indíthatnának pert ellened, hogyan fogalmazhatnál kérvényeket, beadványokat, javaslatokat, hogyan utazhatnál külföldre, hogyan szállhatnál meg hotelokban, kinek kézbesítenék a neked írt leveleket, mit vésnének majdan a sírkövedre? Vezeték- és keresztneved megjelöli, de egyben el is különíti személyedet a családi és ismerősi körödön belül. Azt szimulálja, hogy vagy valaki. Ezt a valakit több mint harminc éve próbálod betájolni...“ - mondja a tudatregény fiatal értelmiségi elbeszélője önmagáról. Monológja ÚJ KÖNYVEK a beszéd és a csönd határán hangzik el. Az önmegszólító formában megírt szöveg névtelen elbeszélője a szlovákiai magyar múlt tanulságait meg nem tagadó, vidékről a nagyvárosba sodródott nemzedék sajátosan szlovákiai magyar létélményéról számol be, keresve az etikus, a személyiség méltóságát őrző magatartás lehetőségeit. JAKUB ARBES: Newton agya Korunk tudományos vívmányaival kérkedünk, s közben megfeledkezünk róla, hogy a tudomány egyaránt szolgálhat nemes és nemtelen célokat. Jakub Arbes, a századforduló klasszikus cseh prózaírója műfajteremtő romanettóiban az események tevékeny részeseként a vakbuzgóság, a babonák és vallási előítéletek olykor tragikus következményeire döbbenti rá az olvasót. A hűség nyelve Izgalmasan gazdag gyűjteményt vehet kezébe az olvasó: olyat, amely első a maga nemében. összeállítója, Zalabai Zsig- mond arra vállalkozott, hogy feltérképezi és bemutatja: mit akart és mit tudott elmondani a nemzetiségi, a szlovákiai magyar író az anyanyelvről, az írásbeliség és általában a kultúra, a szellemi és a mindennapi élet éltető közegéről. Időben az utóbbi másfél-két évtized termését fogja át a válogatás, ám az összegyűlt anyag így is örvendetesen sokszínű. íróink, műfordítóink, publicistáink java része - a kötet tanúsága szerint - újra meg újra tudatosítja anyanyelvűnk használatának, ápolásának és tisztaságának fontosságát - az egész közösség számára. E tudatosságot bizonyítja a megközelítési módok változatossága. A költő, a nyelvművelő, a regényíró, az országjáró riporter, a kritikus, a versfordító, a gyakorló pedagógus, orvos és jogász másmás megvilágításban, saját tapasztalataiból kiindulva láttatja anyanyelvűnk jelenlegi helyzetét és állapotát, s figyelmeztet a legsürgősebb tennivalókra a nyelvromlás elleni küzdelemben. JIRI ŠVEJDA: Hamu és üszők Švedja társadalmi regénye napjaink egyik égető problémájára, a mindinkább terjedő korrupcióra hívja fel a figyelmet. A cselekmény egy nagy cseh iparvárosban játszódik, ahol az ambiciózus Otakar Maška mérnök szinte az iskolapadból egy új tég- lagyár gyártásvezetői posztjára került. Barátja, Lumír Brabec, aki szerelmi csalódása után ugyanitt próbál új életet kezdeni, nagyon sok segítséget kap tőle, s talán egy kissé irigyli is Otakart, hiszen fényűző családi házat épít, luxusautón jár, és szinte mindent megkap az élettói. Amikor rájön, hogy Otakar a vállalat pénzéből él olyan nagy lábon, elbizonytalanodik: jelentse fel barátját, s ezzel tegye tönkre a saját életét, vagy hallgasson, s legyen Otakar cinkosa... ÚJ SZÚ 4 1985. IX. 2.
