Új Szó, 1985. szeptember (38. évfolyam, 206-230. szám)

1985-09-16 / 218. szám, hétfő

EGY UGRÓTEHETSÉG NÓGRÁDBÓL Rácáfolt a szakemberekre Ruffini Róbert ötödikes volt a lo­sonci (Lučenec) Alapiskolában, amikor atlétizálni kezdett. Aho­gyan az a jómozgású, sokoldalú gyerekek esetében lenni szokott, nem tudott azonnal versenyszá- mot választani, sót sokáig a labda­játékokkal, - elsősorban a kosár­labdával - is kacérkodott. Tulaj­donképpen csak öt évvel ezelőtt, tizenhárom éves korában dőlt el, hogy magasugró lesz. A középis­kolás bajnokságon ekkor 170 cen­timétert ugrott, s csak ezután je a foglalkozásokon és a magán­életben követelt tőle. Tulajdonkép­pen ebben az időszakban vetődött fel annak gondolata, hogy jobb körülmények között, a Banská Bystrica-i sportközpontban foly­tassa tanulmányait, pályafutását. A szakemberek annak rendje módja szerint megnézték néhány versenyen, aztán „tudományos módszerekkel“ letesztelték, s arra a megállapodásra jutottak, hogy a srác nem fejlődőképes. És ezt sajátosan meg is indokolták. Nos, Ruffini ezúttal sikertelen kísérletet tesz a 227 cm-es magasságon túljutni. Ami késik, nem múlik. Hacsi-fölv. ÚJ SZÚ 1985. IX. 16. kezdte el a speciális edzésmunkát Daniel Pauko irányításával. Az el­ső esztendő tíz centiméteres javu­lása még nem sokat sejtetett, ám amikor a következő esztendőben 205 centiméterig jutott a fiú, már versenyszáma megszállottja lett, s a siker érdekében fenntartás nélkül megtett mindent, amit edző­Futás az egészségért Látszólag egyszerű az egész. Egyéves korunk körül megtanu­lunk totyogva menni, lépni, majd futni, rohanni, száguldozni. Ját­szótéren, grundon, utcákon Aztán mindez elmarad. Az örömteli mozgás élvezetét folytat­ja az utolsó vonatra, buszra, villa­mosra rohanás kínja. A napi húsz vagy több cigarettától sípoló tüdő, a deréktáji szúrások. Mindinkább érezzük: futni kéne. És ekkor kezdődnek a gondok. Futócipó kellene, a nőknek csinos és kényelmes tréningruhára lenne szükség, a zöldövezetekben jól jönne a zuhanyozó, öltöző - mon­dogatják itt Prágában. Mert ki kí­vánhatja, hogy a belváros benzin-* gőzös levegőjében kocogjunk, vagy hogy a nők tréningruhában utazzanak végig a városon a ko­cogásra alkalmas ligetekbe, majd izzadtan térjenek vissza? Pedig a kocogómozgalomnak egyre több híve van, itt, Cseh­országban is és az atlétikai szö­vetség mindent megtesz, hogy a nagyvárosokon kivül, a kisebb településeken is népszerűsítse az egészséges mozgást... akár szer­vezett, akár szervezetlen formájá­ban. Számtalan rendezvény, ver­senyek staféták, rövid és hosszú­távú futások, atlétikai körök, egye­sületek szemléltetik ezt az igyeke­zetei. Az idén például a mintegy 600 versenyen kb. 60 000 kocogó állhatott rajthoz. Bővült a szerve­zeti hálózat is és hajnalonként egyre több magányos ,,Zátopek“ rója a főváros macskaköves ut­cáit. Az atlétikai szövetség szakem­berei prágai sajtóértekezletükön ismertették mindezen eredménye­ket és tájékoztatták a mozgalom további szélesedésének útjában álló akadályokról is. Persze, az öltözőkkel ellátott zöldövezetek, a megfelelő minő­ségű és elegendő mennyiségű ci­pő, tréningruha, vagy a ligetekben e célból létesített vendéglők, ame­lyek lehetővé tennék, hogy hétvé­genként gyermekestül és egész napon át kocoghassunk - ma még csak elképzelés, de csupán raj­tunk áll: mennyit és mennyien fu­tunk egészségünkért. (jen) véleményük szerint a srác túlsá­gosan alacsony (185) centiméte­res) és görbék a lábai... Nem tudni mennyi jutott mind­ebből az akkor már szlovákiai ifjú­sági rangelsó fülébe, az tény; nem szegte kedvét az elutasítás, sőt - ha lehet - még nagyobb elszánt­sággal dolgozott. A munka ered­ménye nem is váratott sokáig ma­gára. Tavaly már sorra nyerte az ifjúsági és juniorkorú versenyeket, s eljutott a 213 centiméteres ma­gasságig. Azért nem tovább, mert ballábán inhúzódást szenvedett, s az idény második felében már nem végezhetett teljes értékű edzésmunkát. Szerencsére a téli felkészülés zavartalan volt, bár odahaza megfelelő fedettpálya hi­ányában a technika súlykolása kissé háttérbe szorult. Róbert eredményei aztán szinte verseny­ről versenyre javultak a szabadtéri idényben. Az esztendő egyik leg­nagyobb eseményén, a romániai Ifjúsági Barátsági Versenyen már bizonyította, hogy nemcsak tehet­séges ugró, hanem rendkívül jó versenyzőtipus is. Egy sor negatív körülmény ellenére ugyanis élete legjobbját érte el 221 centiméter­rel, s a két bolgár fiú, Dakov és Florov mögött bronzérmet szer­zett. Ezután következett az idény ki- csúcsosodását jelentő cottbusi VIII. Junior Európa Bajnokság, melyen a szakvezetés már érmes helyezést várt a nógrádi atlétától, s ezért szakosztályi edzőjének is lehetővé tette a kiutazást. Helyes döntés volt, hiszen a versenynek számos olyan kritikus pontja volt, amikor szükség volt az edzői jóta­nácsra. A végeredmény ma már széles körben ismeretes. Róbert 224 centiméteres újabb egyéni csúccsal csak eggyel több sikerte­len kísérlettel szorult a második helyre az ugyancsak 224 centimé­tert teljesítő angol Hill mögé, s szerzett egy fényesen csillogó ezüstérmet. Az idén tehát remek esztendőt zárt a szlovákiai atlétika újabb vidéki reménysége. És nemcsak a pályán volt eredmé­nyes, hanem a magánéletben is. A sok sportbeli elfoglaltság mellett kitűnő eredménnyel fejezte be ta­nulmányait a losonci Textilipari Szakközépiskolában, s nyert fel­vételt a bratislavai testnevelési fő­iskolára, ahol éppen a napokban kezdte meg tanulmányait. A jelek szerint novembertől fővárosi szí­nekben versenyez majd, s csupán az edző személyének kérdése megoldatlan még. Atlétikai ber­kekben felvetődött annak gondo­lata, hogy tanulmányait Prágában folytassa, s edzéseit Kővár edző felügyelete alatt végezze, aki egyébként a felnőtt csúcstartó, s az ugyancsak középszlovákiai származású Zvara oktatója is. Róbert azonban - s ez talán érthe­tő is - szívesebben dolgozna a továbbiakban is felfedezőjével, eddigi sikereinek kovácsával, igy könnyen elképzelhető, hogy a mester követi majd a tanítvá­nyát. A ma még nyitott kérdések sorozatára mindenesetre az elkö­vetkező hetek adják meg a végle­ges választ. Reméljük, az érintett felek elégedettségére, az egész csehszlovák atlétika javára. HACSI ATTILA A jégkorong egyre gyorsabb, keményebb s a képen látható jelene­tek egész sorát nyújtja. Nem véletlen, hogy az LIHG kongresszusán is felfigyeltek erre a jelenségre, s remélhetőleg kellő intézkedések történnek, hogy ez a modern játék se váljon brutálissá (Vojtišek-felv.) Hokiban is a brutalitás ellen Szokatlan színhelyen Máltán ülé­sezett a Nemzetközi Jégkorong Szövetség, az LIHG kongresszu­sa. A többi között foglalkozott a prágai VB értékelésével, levonta a következetetést az elmúlt idény­ről, és szót ejtett a következő évad előkészületeiről. Csehszlovák részről M. Šubrt, az LIHG alelnö- kén kívül részt vett Quido Adamec is. A LIHG is harcot hirdet a bruta­litás és az agresszivitás ellen a jégkorongban. A kongresszus részét képezte a bíróküldés a kö­vetkező idény nagy eseményeire. Mint ismeretes, 1986-ban Moszk­va rendezi a világ- és az Európa- bajnokságot. Játékvezetőként šubrt (csehszlovák), Banfield (ka­nadai), Karangyin (szovjet), Hans­tock (amerikai), Jälärvo (finn), Eriksson (svéd), Kompalla (nyugat­német) és Tyskiewicz (lengyel). A prágai világbajnokság játékve­zetői közül tehát csak három ma­radt a jelöltek között: šubrt, Kom­palla és Karangyin. Vonalbíróként Lipina (csehszlovák), Vanhanen (finn), Lundström (svéd), von de Venn (nyugatnémet), Geraszimov (bolgár), Pruszov, Jegorov, Gali- novszkij és Pavlovszkij (szovjet) jön számításba. A B-csoportos vi­lágbajnokság küzdelmeire a cseh­szlovák bírók közül Jirkát és Tatí- čeket nevezték. Döntés történt ar­ról, hogy az ázsiai-óceániai junior bajnokságot megelőző szeminári­umot és iskolázást a csehszlovák Šubrt vezeti. Lehet, hogy megsínyli a válogatott is Az Európai Labdarúgó Szövet­ség (UEFA) végrehajtó bizottsága holnap Bécsben ülésezik. Mind­össze egy kérdés szerepel a napi­rendi ponton. Részt vehet-e Ang­lia a soron következő Európa-baj­nokságon, amelynek selejtezőit már 1986-ban a mexikói világbaj­nokság lebonyolítása után meg­kezdik. Az UEFA szóvivőjének kijelen­tése szerint nem lesz többé szó a testület korábbi határozatának megváltoztatásáról, amely az an­gol klubokat határozatlan időre el­tiltotta az európai kupaküzdelmek­től. Köztudott, hogy a szigetorszá­gi csapatokat büntető határozat a május 29-i brüsszeli BEK-dön- tőn történt véres események kö­vetkeztében született. Az UEFA szóvivője a korábban közzétett európai labdarúgó kupa­döntők módosított időpontjait is megerősítette. (Erre azért volt szükség, mert a mexikói világbaj­nokság miatt ezek a finálék a szo­kottnál korábban kerülnek meg­rendezésre.) Az UEFA Kupa dön­tőit április 30-án és május 6-án, a KEK döntőjét május 2-án, a BEK fináléját május 7-én rendezik. Brazília - minden VB résztvevője BEZÁRULT A KOR (?) Ha azt halljuk: Brazília, a labdarúgás jut eszünk­be. Csak aztán a kávé, a rlói karnevál, az Amazo­nas... Dél-Amerika legnagyobb állama (8 515 000 km2, 120 millió lakos) a futball országa, a brazilok nemcsak tudják ezt a játékot, hanem szeretik is. Talán csak a forróvérű olaszok konkurrálhatnak a dél-amerikaiakkal labdarúgás iránti szerelmük­ben, az elért sikerekben. Számoljunk csak: háromszoros világbaj­nokok, egy ezüst-, két bronzérmet szereztek és egyszer sem hiányoztak a VB-ról. Jövőre ismét ott lesznek a mexikói világverse­nyen. Bár ezúttal nem kevés gond akadt kedvenc sportjuk körül. Tulajdonképpen csak egy prob­léma adódott, de nagyon fontos: a válogatott edzőjének kérdése. Kezdjük az elején. Még akkor is, ha ismert dolgokról lesz szó. A legutóbbi VB-n (1982) mindenkit elkápráztatott a brazilok játéka. Örömfutballt játszottak, szórakoz­tak, szambáztak, sok-sok ötlettel, elképesztő mutatvánnyal. Igaz, a ,.tánckar“ néhány tagja kilógott a sorból. Waldir Perez kapus ott­honfelejtette megbízhatóságát, a középhátvéd Luizinho sem na­gyon vette tudomásul, hogy létezik pozíciós játék, a befejező csatár Serginho pedig az elhamarkodott lövések mesterlövészének bizo­nyult. Különben mesés labdarú­gást produkált a csapat; a mese azonban nem hagyományosan végződött. Brazília érem nélkül tért haza, s e csodálatos zenekar diri­gensének félre kellett tennie a kar­mesteri pálcát. Tele Santana edzőt Carlos Alberto Perreira vál­totta fel Perriera ugyan nagy sikereket ért el brazil játékfelfogásával az arab világban (Kuvait válogatottját irányította a VB-n), de otthon vala­hogyan megfeledkezett erről. Már­mint a brazil stílusról. Merész ter­veket szőtt. Állandóan intézkedett, új ötletekkel állt elő, de a tipikus brazil elemek - játékosság, tech­nika, szellemesség - valahogy kezdett eltűnni futballszótárából. És még egy nagy hibát követett el. „Nincs mit tenni, a spanyolországi VB-n indult csapat ideje lejárt. Egy új válogatottat alakítok 23 éven aluli játékosokból, s továbbra sem tartok igényt a külföldön szerep­lőkre“ - nyilatkozta. Ezzel vágni kezdte maga alatt a fát. Hisz eb­ben az időszakban már olyan hí­rességek futballoztak Olaszor­szágban, mint Falcao, Zico, Edinho, Junior, Cerezo, Socrates. És mel­lőzni ilyen labdarúgókat - nem lehet. Perreirának mennie kel­lett. .. Zico bátyja, Edu lett az utóda. Azt hitték, okul Perreira esetéből. Ám a 37 éves szakember egészen másképpen nyilatkozott: „Csak a legjobbak kapnak játéklehetősé­get, az életkor és az egyesületi szín nem számít.“ Elfelejtette azonban hozzátenni, hogy nem számít az összeszokottság és a posztonkénti specializálódás sem, mert olyan labdarúgók kerül­tek a válogatottba, akik minden tekintetben megfeleltek, csak kü­lönböző „futballnyelven“ beszéltek. Kizárt volt tehát az összjáték, a kombináció. Az eredmények ezt az állapotot tükrözték és Edut is kiszállították a körből. „Tele Santanát akarjuk“ - kö­vetelték Brazília furballesztétái; „egyedül Mario Zagalo mentheti meg a helyzetet“ - mondták má­sok a múltra emlékezve. Végül is a nevető harmadik kapott bizal­mat, az 51 éves Evaristo Maceda. Valamikor kiváló futballista volt (Barcelona, Real) és az edzők között sem volt ismeretlen. Miért ne lehetne éppen ő a megváltó? Nem lett, mert a brazil válogatott vezetése alatt katasztrófális ered­ményeket ért el. Milyen volt Eva­risto csapata? Lassú, nem egysé­ges, könnyen sebezhető védelem; a felemás középpályás sor pontat­lanságával tűnt ki; a csatársor ha­tározatlan és kevésbé aktív volt, összjáték alig létezett, így inpro- duktív volt a támadósor. „Minder­ről tudok“ - mondotta Maceda. - „de a csapatépítés korszakában vagyunk. Türelmi időt kérek és minden megváltozik“ Az idegenlé­giósok kérdésében határozott volt: vagy mindenki, vagy senki. Valószínűleg ez nem volt a leg­szerencsésebb megoldás, mert a brazil szövetség úgy értékelte Evaristo elveit és eredményeit, hogy - menesztette. És mit ád az ég, a kör bezárult (habár az utóbbi időben egyre gyakrabban emlege­tik Zagallo nevét): visszatért a vá­logatotthoz Tele Santana. (Csak a VB-selejtezókre kapott „eltávo­zást“ Szaúd-Arábiából, utána visszament az Al Ahli klubhoz. Jövő év tavaszától azonban már ó készíti fel a brazil válogatottat Mexikóra.) Első cselekedete az volt, hogy visszahívta „sajátjait“: a hátvéd Juniort, Leandrót és Os- cart, a középpályán újra a régiek irányítottak (Cerezo, Socrates, Zi­co), a csatársorba visszatért Eder. Ami az újoncokat illeti, semmi kü­lönösebb: a kapus Carlos, a kö­zéphátvéd Edinho (de milyen újonc ó?), a csatár Renato, Care- ca és Casagrande. Brazíliának nem okozott külö­nösebb gondot a harmadik dél­amerikai selejtező csoport meg­nyerése. Minden elismerés az igyekvő és maximálisan küzdő pa­raguayi és bolíviai futballistáknak, de játéktudásban nyilvánvalóan elmaradnak a braziloktól. Minden jel arra vall, hogy egy érett és tapasztalt brazil válogatott utazik a VB-re, és nem lehet más célja, mint az elsőség megszerzése. Hogy elegendő lesz-e a rutin, a tö­kéletes technika, a könnyed és szellemes játék a fiatalos lendület és gyorsaság ellen, az más kér­dés. Na és itt van még az abnor­mális tengerszint feletti magas­ság. Habár 1970-ben is Mexikó­ban rendezték a VB-t és tudjuk, hogy a brazilok ellenállhatatlanok voltak. De akkor volt egy Pelé- iük. .. (T.V.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents