Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)

1985-08-13 / 189. szám, kedd

Kelet-Szlovákiában az aratás felénél tartanak (Folytatás az 1. oldalról) tós esőzések az azt követő mun­kákat is néhány napra megszakí­tották. A szalmát eddig több mint 195 ezer hektárról gyűjtötték be, de ez a munka is félbeszakadt. Vasárnap már néhány szárazabb helyen folytatni tudták a tarlóhán­tást. A tarlókeverékek vetése is zárószakaszába lépett. A tervezett 63 ezer hektárból eddig 53 ezer hektáron vetették el, a Komáromi (Komárno) és a Galántai (Galanta) járásban ezt a munkát már befe­jezték. Hogy elegendő legyen a takarmánytartalék, még néhány hektáron vetni fognak. A többi mezőgazdasági munka közül sikeresen halad a második szénakaszálás és az évelő takar­mányok második begyűjtése. A borsó már a vetésterület 88 százalékáról födél alá került. Az esős idő ellenére Észak- Csehországban teljes ütemben fo­lyik az aratás. A gabonaneműeket 18 ezer hektárról takarították be, ami a vetésterület 15 százaléka. Eddig összesen 511 820 hektáron arattak le, ami az összterület több mint 43 százaléka. A búza minő­sége jó, az eddig felvásárolt 54 600 tonna 82 százaléka élelmi- szeripari feldolgozásra alkalmas. Nincs megállás — (Tudósítónktól) - A csapadé­kos időjárás kényszerpihenőre ítélte a Sajógömöri (Gemer) Egy­séges Földmúves-szövetkezetet is, az eső viszont jól jött a szövet­kezet kapásnövényeinek. Borbély Ferenc mérnök, az efsz elnöke elmondta, az' eredeti terv szerint a múlt hét végén fejezték volna be az aratási munkákat, mivel azon­ban négy nap nem dolgozhattak, így csak ma este készülhetnek el. Nagy segítségükre volt a ma­gyarországi Abadszálóki Terme­lőszövetkezet, a Királyi (Kráľ), a Rimaszécsi (Rimavská Seč) és a Lenártfalai (Lenartovce) Efsz vendégkombájnosai, munkásai, akik miután befejezték az aratást, a sajógömörieknek jöttek segíteni. Az 1096 hektáron vetett gabona­félék átlagos hektárhozama meg­haladja a négy tonnát.- Hétfő estig mintegy 600 hek­tárról takarítottuk be a szalmát és 400 hektáron végeztük el a tarló­hántást - újságolta az elnök ötven hektáron a tarlókeverékeket is elvetettük, s a következő napok­ban további 300 hektáron vetünk gyorsan növő takarmányféléket. Sajnos öntözni csak tíz hektárt tudunk. Az aratással párhuzamosan fo­lyik a rétek és a legelők, az évelő takarmányok másod-, illetve har­madkaszálása. Eddig a téli takar­mányszükségletet 46 százalékra biztosították. Jónak ígérkezik a 160 hektár silókukorica is, szé­pen fejlődik a 190 hektár cukorré­pa és a 350 hektár kukorica, mely­nek hetven százaléka nagyon jó termést ígér. A termésbetakarítás sikeres be­fejeztével a szövetkezet tagjai el­mondhatják, lesz elegendő takar­mányuk, amit az elmúlt években nem mindig sikerült elérni. -nj­Bővítik az iskolahálózatot Kelet-Szlovákiában hat új óvodát és négy alapiskolát nyitnak (Tudósítónktól) - A Kelet-szlo­vákiai kerületben az oktatásügy fejlesztésében kiváló eredmények születtek, ugyanis az iskolaháló­zat bővítésére és korszerűsítésére megkülönböztetett figyelmet fordí­tanak. Ebben az ötéves tervidő­szakban mindenekelőtt a bölcső­dék és óvodák építésében történt jelentős előrelépés. A kerületben a gyerekek 92 százaléka jár óvo­dába, ennyien kapnak szakszerű felkészítést az iskolai tanulmá­nyok megkezdéséhez. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a százalék- arány az idén további 3 százalékkal Csehszlovák - iráni megbeszélések (ČSTK) - Tárgyalások kezdőd­tek tegnap Prágában Csehszlová­kia és Irán kereskedelmi és ipari együttmúködéséröl. A csehszlo­vák küldöttséget Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter vezeti, az iráni küldöttséget pedig- amelyben az ipar, a gépgyártás, az elektronika, a bányaipar, a me­zőgazdaság és a kereskedelem vezető szakemberei találhatók- Cholamrezá Shafei iparügyi és bányaipari miniszter. A felek áttekintik a csehszlo­vák-iráni kereskedelmi és ipari együttmúködés továbbfejlesztésé­nek lehetőségeit. Látogatásuk so­rán az iráni szakemberek cseh­szlovákiai iparvállalatokat is meg­tekintenek. növekszik, ugyanis rövidesen hat új óvoda átadására kerül sor Ág- csernyön (Čierna nad Tisou), Trstenában, Alsóláncon (Nižný Lanec), Kendincében, s további községekben. Kelet-Szlovákiában szeptem­ber 1-én négy új alapiskola 128 osztályában is megkezdik az okta­tást. Korszerű iskolát kapnak a nagykaposi (Veľké Kapušany), a pelsőci (Plešivec), a kassai (Ko­šice) és a poprádi gyerekek. A ke­rület iskoláinak étkezdéiben az új tanévben 375fcel növelik a férőhe­lyek számát. Figyelemreméltó kezdeménye­zésnek számít, hogy Kassán a dargói hősök nevét viselő új lakótelepen a Kassai Magasépítő Vállalat teljesen új technológiával készült épületelemeket használt egy 24 tantermes alapiskola fel­építéséhez. A Bratislavai Építőipari Kutatóintézet által kifejlesztett módszer jól vizsgázott a gyakorlat­ban. Az építők egy év alatt fel­építették az iskolát, úgy, hogy a ha­gyományos módszerhez viszo­nyítva 44 százalékos acélmegta­karítást s 22 százalékos energia­megtakarítást értek el; Az egymil­lió korona értékű alapmunka el­végzéséhez csak 4500 munkaórá­ra volt szükség a hagyományos módszer szerinti 9600-zal szem­ben. A Kassai Magasépítő Vállalat üzemei a jövőben az iskolák és óvodák építését csak ezzel a tech­nológiával előállított épületele­mekkel fogják végezni. (-szák) František Pitra a Nyugat-csehországi kerületben (ČSTK) - František Pitra, a CSKP KB titkára tegnap a Nyu­gat-csehországi kerületbe látoga­tott. Miloš Šnajdr, a kerületi me­zőgazdasági igazgatóság igazga­tója tájékoztatta öt a kerület mező- gazdasági tervének teljesítéséről és az aratás menetéről. Ezután Pitra elvtárs František Poláknak, a kerületi pártbizottság titkárának és Miloš šnajdrnak a társaságában a Rokycanyi já­rásban levő oseki November 7. és a pfíkosicei Május 9. Efsz-be láto­gatott, s megismerkedett az ered­ményekkel. A földeken elbeszél­getett a kombájnosokkal és a két szövetkezet tisztségviselőivel, s megismerkedett a betakarítási veszteségek minimalizására tett intézkedésekkel. Végezetül a rokycanyi járási pártbizottság székházában a pártbizottság ve­zető tisztségviselői az évzáró taggyűlések és a pártkonferenciák előkészületeiről tájékoztatták. Tudományos konferencia Moszkvában (Folytatás az 1. oldalról) világháború előkészítésének ve­szélyes útjára lépett. Mihail Tyitarenko, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiája Tá­vol-keleti Intézetének igazgatója hangsúlyozta, hogy Kína észak­keleti és északi része hatalmas területeinek és Észak-Koreának a szovjet hadsereg általi felszaba­dítása hatalmas ösztönzést ádott a nemzeti felszabadító mozgalom kibontakozásának, elsősorban Ázsiában. E területek felszabadí­tása a japán megszállás alól, az észak-kínai bábrendszer és a ja­pán gyarmati rendszer felszámo­lása Észak-Koreában, és a szov­jet csapatok jelenléte a felszaba­dított területeken meggátolta az ellenforradalom exportját és hoz­zájárult a népi demokratikus forra­dalom győzelméhez ezekben az országokban. A Szovjetunió győzelme óriási hatással volt a vietnami forrada­lomra, mondotta a továbbiakban Mihail Tyitarenko. A Szovjetunió belépése a Japán elleni háborúba ösztönözte a vietnami nép forra­dalmi tömegeit a felszabadító há­borúban való részvételre és de­moralizálta az Indokínában állo­másozó japán hadsereget. Megemlékezés Moszkvában (ČSTK) - Moszkvában tegnap ülést tartottak a szovjet-NSZK államközi szerződés aláírásának 15. évfordulója alkalmából. Az ülésen megjelent Balli Jazkulijev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének alelnöke, Zi- najda Kruglova, a baráti társaságok szövetsége tanácsának elnöke, vala­mint további hivatalos személyiségek. Jelen volt a szovjet-NSZK társaság küldöttsége elnökének, Dietrich Sper- lingnek a vezetésével. Beszédet mon­dott Leonyid Zamjatyin, a Szovjet- unió-NSZK Társaság elnöke. Megkezdődött a folyók apadása az Észak-morvaországi kerületben (ČSTK) - Az Észak-morvaországi kerület minden folyóján megkezdődött az apadás. Míg az Oderán pénteken Bohumínnál másodpercenként 1020 kömbéteres vízbőséget mértek, ez az érték tegnap már csak 442 köbméter volt. Tovább tart a másodfokú árvízvé­delmi készültség Déhylovban az Opa­va mentén, valamint Bohumínban és más Odera melletti községekben, vala­mint az Ostravica mentén. Bruno Bažanowski, az Észak-mor­vaországi Kerületi Nemzeti Bizottság alelnöke, a kerületi árvízvédelmi bizott­ság elnöke a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársával beszélgetve közölte: most, amikor már tart az apadás, első­sorban a zavartalan ivóvízellátásra tö­rekszünk, és igyekszünk minél többet segíteni a lakosságnak az árvíz okozta problémák megoldásában. A továb­biakban a bizottság nevében köszöne­tét mondott midazoknak, akik az árvíz sújtotta vidéken megőrizték fegyelmü­ket, és becsületes helytállást tanúsí­tottak. A Cseh Hidrometerorológiai Intézet brnói szervezetének jelentése szerint a Dél-morvaországi kerületben is apad a folyók vize. De sok helyen, főként a Morva mentén továbbra is víz borítja a földeket. Tegnap Bfeclav környékén tizenkét községben már megszüntették a másodfokú árvízvédelmi készültsé­get, és csak elsőfokút rendeltek el. Továbbra is a másodfokú készültség van érvényben öt községben, ahol még nem kezdődött meg az apadás. Az árvízvedelmi bizottságok továbbra is gondosan figyelik a gátak állapotát. A Breclavi járásban a víz 980 hektár termőföldet öntött el. Nem kedvezett az időjárás (ČSTK) - A kedvezőtlen időjárás, főleg a hideg és az eső, amely a növé­nyek virágzása idején dominált, nem­csak abban érezteti hatását, hogy ke­vesebb a zöldség és a gyümölcs az üzletekben, hanem abban is, hogy a konzervgyárakba kevesebbet szállí­tanak. A Nové Mesto nad Váhom-i Slovlik vállalat június elején kezdte meg a cse­resznye és az eper befőzését, de azóta sem sikerült teljesítenie felvásárlási és feldolgozási tervét. Az eperkompót ké­szítésének tervét is csak a lengyel behozatalnak köszönhetően teljesítet­te 96 százalékra. Cseresznyéből csak az előirányzott mennyiség 20 százalé­kát, a meggynek a felét, a ribizlinek pedig 62 százalékát dolgozták fel. Ezekben a napokban fejezték be a sár­gabarack befőzését. A Szovjetunió távol-keleti területén, Habarovszkban augusztus 10-én HirosŔna és Nagasaki atombombázásának 40. évfordulója alkalmából hatalmas háborúellenes tüntetés volt szovjet és japán békevédók részvételével. A képen: a tüntetés résztvevőinek egy csoportja Habarovszk utcáin. (Képtávírón érkezett - ČSTK) Nyugat-európai tudósok felhívása (ČSTK) - Befejeződött tegnap az olaszországi Comóban a nyu­gat-európai országok tudósainak és filozófusainak 10-napos konfe­renciája. A tanácskozás végén fel­hívást tettek közzé, amelyben a békés egymás mellett élés fenn­tartására és a háborús erőfeszíté­sek elhárítására szólítanak fel. A dokumentumban a résztve­vők megemlékeznek a Hirosimára ledobott atombomba pusztításá­nak évfordulójáról és figyelmeztet­nek arra, hogy az atomháború az egész világra nézve katasztrofális következményekkel jár. Maurizio Cotta jeles olasz filo­zófus beszédében hangsúlyozta, hogy a békés stabilitás egyedüli záloga a népek közötti megértés és szolidaritás fokozatos erősí­tése. Juan A. Giner, Antonio Lam- bertino és Andrea Gueritore arra figyelmeztetett, mennyire veszé­lyes, ha az orvosi és a biológiai találmányokat katonai célokra használják kí, s követelte, hogy a tömegtájékoztató eszközöket ne használják az uralkodó körök mili­tarista terveinek propagálására, hanem a békés eszmék hordozói és propagátorai legyenek. Tüntetések Észak-írországban (ČSTK) - Az észak-írországi Bel­fastban a rendőrség gumilövedékek alkalmazásával oszlatta fel azt a tö­megtüntetést, amelynek résztvevői Margaret Thatcher kormánya Észak- Irországgal szemben alkalmazott poli­tikája ellen tiltakoztak. A tüntetés hét résztvevőjét letartóztatták. A rendőrség ugyanígy lépett közbe egy London- derryben megtartott tiltakozó akció résztvevői ellen. Az északír polgárjogi harcosok ezekkel a tiltakozó megmozdulásokkal emlékezteit az ún. internálási törvény elfogadásának a 14. évfordulójára, melynek értelmében bírósági eljárás nélkül bebörtönözhetnek embereket. A brit kormány változatlanul nem hajlandó a több éve húzódó észak- írországi válság politikai rendezésére és továbbra is a helyzet erőszakos megoldása mellett száll síkra. Az ese­mények azonban azt bizonyították, hogy e módszerek alkalmazása az erőszakhullám elhatalmasodásához vezetett. E politika közvetlen következ­ménye, hogy több mint 2500 személy esett a terror áldozatául és több ezerre tehető a sebesültek száma. Gázszivárgás egy Union Carbide-gyárban (ČSTK) - Az USA-beli Nyugat- Virginia szövetségi államban levő Institute városka vegyi üzemében vasárnap mérges gáz illant el a le­vegőbe, s a szivárgás következté­ben 175-en mérgezést szenved­tek. Az érintetteket légzési és látá­si zavarokkal szállították a kórház­ba. Az előzetes kivizsgálás azt derítette ki, hogy a mérgező anyag elillanását a gázvezeték szelepjé­nek az elrepedése okozta. A vegyigyár az Union Carbide konszernhez tartozik. Ugyanen­nek a konszernnek az indiai Bho- palban működő gyáregységében került sor tavaly decemberben a műszaki és biztonsági hiányos­ságok miatt mérgező gáz elillaná- sára. Ennek következtében mint­egy 2500 személy meghalt, és további 200 ezer súlyos károsodá­sokat szenvedett. Súlyos légiszerencsétlenség Japánban (ČSTK) - A JAL japán légitár­saság egy Boeing 747 mintájú repülőgépe tegnap, mintegy 40 perccel azután, hogy felszállt a to­kiói Haneda repülőtéren, Szaku város közelében, Nagano tarto­mány hegyvidéki területén, mint­egy 160 kilométerrel Tokiótól nyu­gatra lezuhant, fedélzetén' 509 utassal, köztük 8 külföldi állampol­gárral, és 15 tagú legénységgel. Ha senki sem élte túl a kataszt­rófát, ez lesz a második legna­gyobb szerencsétlenség a légi közlekedés történetében. Két Bo­eing 747 mintájú repülőgép össze­ütközésekor a Kanári-szigetek re­pülőterének gurulópályáján 1977- ben 583 ember vesztette életét. A gép pilótája, aki Tokióból Osakába tartott, nem sokkal a fel­szállás után rádión közölte, hogy „nehézségei vannak az ajtókkal“, és engedélyt kért, hogy kényszer- leszálást hajthasson végre Joko- ta amerikai légitámaszponton. Húsz perccel ezután a gép eltűnt a radárkészülékek képernyőiről. Helikopterek megtaláltak a gép égő roncsait a 2000 méter magas Ogura hegy oldalában, mintegy 55 kilométernyire a légitámaszpont­tól. Mentóosztagok útban vannak a szerencsétlenség színhelyére, de munkájukat nehezíti a nehezen járható terep, a zuhogó eső és a sötétség, mivel a repülőgép nem sokkal besötétedés előtt zuhant le. Nyílt tengeren a Szomov kutatóhajó (ČSTK) - A Vlagyivosztok jég­törő és a Mihail Szomov tudomá­nyos kutatóhajó, amelyet július 26-án a jégtörő kiszabadított az Antarktisz jeges fogságából, va­sárnap a déli szélesség 61. fokán kiúszott a jégmezőről a nyílt ten­gerre. Ezzel sikeresen befejező­dött a mentóexpedíció legbonyo­lultabb szakasza. Az utolsó mérföldeket a hajók aránylag lassan tették meg, gya­kori szüneteket tartva. A tudósok ez alatt befejezték az expedíció tervezett feladatait, amelyeket március óta folytattak a jégmező­be zárva. Elvégeztek egy sorozat mélytengeri mérést és meteoroló­giai megfigyelést. A tengerészek felhasználták a szüneteket arra, hogy átvizsgálják a jégtörő hajót, mielőtt kifutottak volna a nyílt ten­gerre. Mindkét hajó az új-zélandi Wel- lingtonba hajózik, ahol a rövid megálló folyamán feltöltik üzem- anyag-, víz- és élelmiszerkészle­teiket. Ezután elválnak egymástól. A Mihail Szomov Leningrádba ha­józik, a Vlagyivosztok jégtörőre pedig további kísérőutak várnak, ezúttal azonban Északon, az otta­ni sarki vizeken. ÚJ SZÚ 2 1985. VIII. 13.

Next

/
Thumbnails
Contents