Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-12 / 188. szám, hétfő
J úliusban a bratislavai Szak- szervezetek Házában találkoztak a könyvtárügy dolgozói, hogy megvitassák az elmúlt negyven év eredményeit és kitűzzék a rövid- és hosszútávú feladatokat. A tanácskozásra a felszabadulás 40. évfordulója alkalmából került sor, de az ünnepi jelleg mellett dominált a távlatok, a fejlődés útjainak megvitatása. résztvevői foglalkoztak azzal a tervezettel, amely szerint 1986-ban megkezdik az ilyen jellegű fejlesztést. Az elektronizáció és az auto- matizáció eredendően megváltoztatja a másodlagos dokumentumok állományának megőrzését és használatát. A számítástechnika és a telekommunikáció segítségével lehetőség nyílik arra, hogy az ország legtávolabbi területén dolgozó szakemberek is használhassanak egy, nem hagyományos könyvtári dokumentumokat gyűjtő adatbankot. Ezt később csatlakoztatnák a hasonló külföldi információ-rendszerekhez. A rendszeren belül elvégzett egyszeri adatfeldolgozás rengeteg élőmunkát takarít meg, s megszünteti a fölösleges párhuzamosságokat az egyes tudomápyos-információs központokban. Lényegében tehát forradalmi változások elótt áll a ma még többnyire hagyományos módon dolgozó könyvtári hálózatunk. Tényfeltáró esszék V. S. Naipaul: Éva Perón visszatér A kor igényei szerint Egy könyvtárügyi tanácskozás után Az elhangzott értékelő beszámoló és a referátumok a négy évtized alatt elért eredményekből kiindulva, a szovjet könyvtárügy úttörő sikereire támaszkodva jelölték ki a fejlődés útját 2000-ig. Jelenleg hazánkban 40 ezer könyvtár 180 millió kötettel várja az olvasókat. A folyóiratok, zenemüvek, más irodalmi dokumentumok és természetesen a könyvek több mint 6 millió olvasót vonzanak évente. A hagyományos szolgáltatások mellett a könyvtárak évente több millió rendezvényt, bibliográfiai információt, tudományos tájékoztatót készítettek elő, ami bizonyítja, hogy a könyvtárak hálózata figyelembeveszi az olvasók rétegződését, sajátos igényeit. Ezt a munkát leginkább az jellemzi, hogy jelentős az eszmei nevelő hatása, valamint fontos tudományos, információs és társadalmi bázisa van. A történelmileg rövid idó alatt elért fejlődés nyomán ma már pótolhatatlan szerepe van a politikai nevelómunkában is. Mindegyik felszólaló véleménye megegyezett abban, hogy a közelgő XVII. pártkongresszus utáni időszak legfontosabb feladata lesz, hogy a könyvtári hálózat egészét egy komplex automatizált rendszerré alakítsák át. A jelenlegi ütemű és hatékonyságú tudományos-műszaki fejlődés megkívánja, hogy mindenegyes területen pontos és bármikor használható információbázis álljon a használók rendelkezésére. A tanácskozás A speciális programok és műszaki berendezések lehetővé teszik majd, hogy bármelyik dokumentumot, könyvet közvetlenül tanulmányozhasson az érdeklődő, tekintet nélkül arra, hogy a hálózat melyik könyvtárában található meg. Az elképzelések megvalósulása lehetővé teszi, hogy a szocialista országokban működő hasonló rendszereket összekapcsolják, s így mintegy megsokszorozódhat az információhasználat hatékonysága. Mindezek mellett a tanácskozáson sok szó esett a szocialista ember neveléséről is, ami a könyvtárügy legfontosabb feladata. Amellett, hogy a könyvtárak hálózata a már említett információs bázis révén gazdasági, tehát termelő tényezővé lép elő, nem szorulhat háttérbe az egyéniség harmonikus fejlesztésének igénye sem. A két dolog végül is összefügg egymással, hiszen a korszerű termeléssel fejlett társadalmi tudatnak kell együttjárnia, ez pedig az egyének sokoldalú képességeinek a függvénye. A könyvtár továbbra is gyűjtőhelye és központja lesz a hagyományos irodalomnak, lehetőséget ad közösségek spontán formálódására, így hozzásegíti az olvasókat, a klubszerű foglalkozások látogatóit a művészi élmények befogadásához. Ez a komplex jelleg határozza meg mindazt, ami a következő másfél évtizedben a könyvtárügyben történik majd. (d-n) Az írónak ez a második magyarul megjelent (Európa Kiadó, Budapest) könyve: felfigyeltetó és elgondolkodtató mű, hiszen a fejlődő országok egyikét, az ellentmondásos, történelmi terhektől szenvedő, sorozatos politikai bűntettek árnyékában vegetáló Argentínát mutatja be. Pontosabban a peronizmusnak azt a szakaszát (1972 és 1977 között), amelyet Perón megkérdőjelezhető figurája, az ő tartós száműzetése, majd visszatérése, és a politikával is foglalkozó első feleség, Éva Perón tömegeket megmozgató szerepe és „naiv mítosza“ határol be. De ez a maga zavaros félhomályában is csak gyászfényekkel jellemezhető korszak soha nem lesz az argentin nép történelmének fényes fejezete. Ugyanúgy nem az erkölcstelen, jellemtelen és véreskezű katonai diktatúrák egymást mattoló és váltogató pünkösdi királysága. A Perón diktálta, eszmék nélküli mozgalom, mely forradalminak indult, megbukott. A könyvben a következőket írja Naipaul:,,így aztán Perón és a legenda bekerül az évkönyvekbe. A legendát most csodálják; idővel, szinte bizonyos, gyalázni fogják. De maga a legenda nem fog megváltozni: az emberek kizárólag a legendára hagyatkoznak majd. így íródik a történelem Argentínában. Lehet, hogy egy olyan nép, amely megtanulta, hogy másképpen értelmezze történelmét, és ne nyugodjék bele a harácsolás politikájába, megkímélhette volna magát Perón utolsó évének hiábavalóságától.“ Minderről pedig Borges, az egyik legnagyobbnak tartott argentin író (aki egykor maga is Perón híve volt), egyetlen mondatba belesűríti ítéletét: „ Perón a föld söpredékét képviselte.“ Egyszóval: Perón föláldozta a „mozgalmat“, amelynek végül maga is áldozata lett. Első feleségét, Éva Perónt, már a mozgalom kezdetén szentté avatták, de korántsem volt ő „szent“. Egyéni tragédiája, szimpatikusnak tűnő politikai alapállása (a szegényekről és gazdagokról alkotott „víziója“, tömegeket fanatizáló „hatalma“), valójában az ellentmondásos és a gazdagságon alapuló perónizmus szekerét segítette, amely végül is elakadt. Éva Perón azzal, hogy rövid politikai pályafutását a gazdagok kigúnyolásának szentelte, valójában „meggyújtotta a tüzet“, de Egy budapesti késő délután A múlt század végén Budapesten játszoti az a színésznő, akiről azt a teret nevezték el, ahol június első napján a Gyöngéd barbárok című könyv szerzője dedikált. A Blaha Lujza téren szombat délután három órakor volt a könyv bemutatója a hagyományos könyvhét alkalmából. Az ünnepi könyvhetet Debrecenben nyitották meg; ezt még sok rendezvény követte. A Blaha Lujza téri dedikálás egyike volt ezeknek. Bohumil Hrabal, aki a közeli Royal szállóban lakott, öt perccel három elótt érkezett meg és egy fehér asztalhoz ültették, amelyen virág és népi hímzésű terítő is díszlett. Ami ezután történt, az az elfogult megfigyelő számára is nagyon érdekes volt Az olvasók kezdetben szerény számú sora egyre hosszab lett, és két óránál előbb nem szakadt vége. Nemcsak budapestiek jöttek, hanem két cseh lány is, akik Bohumil Hrabalnak és könyve fordítójának, Varga Györgynek megígérték, hogy megtanulnak magyarul. Jött két fiú is, akik az írótól kést kölcsönöztek, hogy megszeghessék kenyerüket. Amikor Bohumil Hrabal egy bizonyos Ka- locsay úrnak írt néhány soros ajánlást, az érintett még a Sparta híres összeállítását is elmondta, és meredek képzettársítás után sportról áttért Hegelnek „a szellem fenomenológiájára“, megtűzdelve azt a Juventusz - Liverpool mérkőzésen történtek tévéközvetítésének friss benyomásaival, melyek mint egy antik tragédia keretezték az eseményt. A fehér asztalon pedig egyre több lett a virág, rózsák és szegfűk, egy ideig úgy látszott, esni fog, de öt felé kisütött a nap és mi Mila Haugová- val, Batta Gyurival, Rudolffal, a tolmácsunkkal és magyar barátainkkal a közeli borozóba mentünk. Alighogy letelepedtünk és bemutatkoztunk, nemsokára megjelent az említett borozó vezetője és egy a Tuborg sör reklámcímkéjével díszített korsót és egy kisebb üveg, a sörnél magasabb alkohol- tartalmú italt nyújtott át az örömmel látott világhírű írónak. Mindenekelőtt a humorérzékről beszélgettünk, a nemzeti mentalitás különböző és hasonló jegyei alapján. Majd Bohumil Hrabal az egyik fiatal magyar rendezőnek egy szalvétára felvázolta prózaelméletét, amelyhez nem volt szükség tolmácsra, hiszen az oly egyszerű mint amikor a gyermek halat rajzol. A történet, az a középső egyenes vonal a hal törzsén, a felső ív a szöveg felszíne, az alsó pedig a mélysége és végül itt a farok, amely kormányozza a történetet a képzelet zátonyai között. Budapestre ráborult az est, Mila és Varga György Ľubomír Vajdička után mentek a színházba, Gyuri látogatóba indult, így Rudolffal, mi ketten kísértük el Bohumil Hrabalt a Hungária kávéházba. Ez egy kicsit díszesebb és fényesebb kávéház, mint a Šroubek alias Evro- pa Prágában. Ennek a helynek, az egykori New York kávéháznak sokat köszönhet a magyar irodalom. Cigányzene szólt, és éppen a genetikusok nemzetközi kongresz- szusának résztvevőit szórakoztatta. Bohumil Hrabal elvezetett a jobb oldali galériába, ahol megmutatta a magyar írókról készült karikatúrákat, de utunkat állta a fő- pincér és a galéria baloldalán kínált fel helyet a számunkra. Közben odament hozzá az egyik pincérlány és odasúgta neki, hagyja az urat, csináljon, amit a kedve tart, hiszen híres író és tegnap itt forgatott vele a televízió stábja. Rudolf már hét éve Budapesten él, így örömmel tolmácsolta a hallottakat. Majd rizlinget rendeltünk, miközben a zenekar a csárdásoktól eljutott a Lehár-melódiákig, és megnéztük a képeket. E. A. Lon- gen expresszív rajzaival felszerelkezve elindultunk az idő folyásával szemben. Budapestre rázuhant az éjszaka, de még előbb elbúcsúztunk a vidám genetikusoktól, majd röviddel utána egymástól is búcsút vettünk. A metróban felfigyeltem egy ószhajú, hosszú szakállú aggastyánra, aki folyóiratokat szorongatott. Ez egy helyi figura, jegyezte meg Rudolf, prófétának mondják. Viszlát Prágában. Viszlát, mondtam. P S. Domokos Jánostól, az Európa kiadó igazgatójától megtudtam, hogy Bohumil Hrabal már bekerült a gimnáziumok negyedik évfolyamának írt irodalmi tankönyvbe. VOJTÉCH STEKLAČ (Tvorba) rövidre méretett életével, az is ellobbant. A perónizmus sohasem volt program. A hetvenes évek közepén, súlyos válságba sodródott Argentína, s az úgynevezett „új-perónizmus“ sem volt képes a társadalmi széthullás veszélyétől megmenteni az országot. Éva Perón ekkor már több mint húsz éve halott volt, és a személye körül kialakult mítosz ugyan egyre fokozódott, de hamvaiból megidézve sem volt képes a csodákra. Naipaul kötetzáró esszéjének (A terror, 1977 március) a megírásától, közel egy-évtized telt el, és az azóta egyre aktivizálódó latinamerikai forradalmak és nemzeti felszabadító harcok (Nicaragua, Salvador, Chile stb.), még fokozottabb elszántságra buzdíthatják az argentin nép fiait, az ország demokratikus és haladó erőit. Napjainkban már azt is pozitívumként kell elkönyvelni, hogy a jelenleg hatalmon lévő Alfonsín elnök és a polgári kormány, felelősségre vonja az - egykor - erőszakkal hatalomra jutott tábornokokat - köztük három volt köztársasági elnököt akiknek a törvény előtt kell felelniük az elkövetett bűnökért. Bizonyára könyvünk írója, V. S. Naipaul is üdvözli az argentin fejleményeket. Kritikusai szerint nem szószólója a fejlődő országoknak, hanem irodalmi megfogalmazója, mert kevesen ismerik nála jobban e szétszórt kontinens emberi viszonylatait, történelmi terheit. Naipaul nevét ma már méltán emlegetik Marquezzel vagy Jorge Timossival együtt. Olyan író, aki a 70-es, 80-as évek Argentínájának nemes szándékával felvértezett krónikása. Naipaul tehát nem „megváltóként“ ül az íróasztalához, de amit papírra vetett és könyvvé formált, annak minden lapjáról árad Argentína féltése. w w VÖRÖS PÉTER ÚJ KÖNYVEK KÖVESDI KÁROLY: Éjféli elégia tonossága, s azt éppen köteteinek legjellemzőbb tartalmi jegye biztosítja: az erkölcsi kérdések felvetése, az etikai igényesség vállalása és a szenvedélyes állásfoglalás. JIRÍ MAREK: A kutyák csillaga Második verseskönyvével jelentkezik fiatal költőnk, akit a Megközelítés cimű antológiából és Romvárosi beszélgetés című kötetéből ismerhetett meg az olvasó. Kövesdi Károly az elmúlt esztendőkben - jelen kötete bizonyítja - költőként az útkeresés időszakát élte. Hangvétele, stílusa jelenleg már kevésbé egynemű, mint korábban: verseivel több irányban tesz lépéseket, több formával, többféle viszonyulás megfogalmazásával próbálkozik. E változatosság ellenére is megőrződött azonban Kövesdi lírájának folyBizonyára sokan olvassák majd élvezetei és örömmel ezt a könyvet. A régi kutyabarátok, de az ember négylábú társával most ismerkedők is sok érdekes történetet, legendát, mesét találnak benne. Nem kevésbé izgalmasak azok a gondolatok, amelyek a szerzőnek a mai kutyák és kutyatulajdonosok viselkedéséről, életéről jutottak eszébe. A bűntelen áldozatokat siratja Hans Erich Nossack: A pusztulás Se szeri, se száma a II. világháborúról írott könyveknek. Hans Erich Nossack A pusztulás című kötetének műfaja mégis nehezen meghatározható. Az író beszámolónak nevezi, ám inkább illik rá a krónika, vagy, még találóbban, a napló megnevezés. Egy-egy fejezet tulajdonképpen egy-két nap egyéni benyomásait rögzíti. Két ember testi és lelki megrázkódtatása -'az íróé és feleségéé - elevenedik meg előttünk. A mű úgyszólván egyetlen hónap hiteles dokumentuma: Hamburg 1942-es szörnyű bombázása, amelyet mindketten közeli víkendházukban élnek át. A pusztulás olyan könyv, amelyet lehetetlen a hagyományos regény műfaji követelményei szerint olvasni. Az egész naplón végig érezhető bizonyos félelmetesen fájdalmas hang; az író nem saját nemzetét, inkább az emberiséget, a bűntelen áldozatokat siratja. A mű végkifejlete mementó az elkövetkező nemzedéknek. A szereplők névtelen figurák, kiknek finoman megrajzolt körvonalai már-már emlékmű- szerúek. Az objektív valóságra a fasiszta viszonyok, lélektipró közönyök és „merész“ gaztettek árnyéka vetül. A tény vitathatatlan - öldöklő háború, foglyok, kárvallottak milliói e nagy földi összeomlásban. Tán ezért is monológ e beszámoló-napló... De hát melyik naplóban vannak dialógusok, csevegések? Akárha végeláthatatlan roncstelepen menetelne az ember, Hamburg is romhalmaz lett. Közelállt a teljes megsemmisüléshez. Lakói fásult egykedvűséggel bízták a véletlenre az életüket. Az átélt borzalmak után az agyakban már ott motoszkált a munka szándéka: az emberek újra élni kezdenek - még ebben a „romhalmaztengerben“ is. A beszámoló végül is optimista kicsengésű: az ember sohasem veszítheti el a jobb jövőbe vetett hitét. Ugyanez a megújhodás jellemzi a spontánul megjelenő ébredő természetet is: kirügyeznek a megperzselt levelű fák... Csupa állókép az egész; mozgalmasságot itt a félelem teremt, amikor gyilkos „fénycsóva-bombák" világítják meg a halódó-hörgó Hamburgot. A hirtelen felbukkanó kerékpáros ember alakja köré beszédes hangulat szövődik: ,,Akkor egy ember jött arra kerékpáron. Megszólítottuk, megállt, belekapaszkodott a kertkapuba. Kérdésekkel árasztottuk el. Hamburgól jött; nem tudom már, mit mesélt, nem is fontos. “ S a bombázás után: ........amit mi nyertünk, és ami megváltozott, az az, hogy mi már a jelenben vagyunk. Kiszabadultunk az időből. “ A napló tele van tűzdelve látszatra groteszk elemekkel is. Egy épen maradt házban az asszony ablakot tisztít, gyermekek gereblyéznek a romok között, az előváros sértetlen teraszán „gondtalanul“ kávéznak a polgárok; ezek a momentumok mind-mind az élet szükségszerű újrakezdésének utalásai. A napló aktualitása napjainkban még fokozottabban érvényes, amikor fegyverkező dörgő hangjától villamos a levegő, amikor az emberi szó leértékelődik. Mintha hiába idézódnének' fel a rettegett múlt tényei... KOBÖLKÚTI JÓZSEF ÚJ SZÚ 4 1985. VIII. 12.
