Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)

1985-08-28 / 202. szám, szerda

Tanácskozás Genfben az atomsorompó-egyezmény alkalmazásáról (ČSTK) - Genfben a Nemzetek Palotájában tegnap délután meg­kezdődött az atomsorompó- egyezmény alkalmazásával fog­lalkozó 3. értekezlet. A konferen­cia résztvevői a megnyitó ülésen nagy érdeklődéssel meghallgatták Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának üzenetét. Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár felszólította az atomhatalmakat, hogy tartsák meg az atomsorompó-szerződés- ból rájuk háruló kötelezettségeket. Ugyanakkor üdvözölte, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok felújította tárgyalásait a nuk­leáris fegyverekről. A tegnapi ülésen felszólalt Hans Blix, a Nemzetközi Atom­energia Ügynökség vezérigazga­tója. Az atomsorompó-egyezmény alkalmazásával foglalkozó érte­kezlet ötévenként ül össze. A szerződés 1970-ben lépett ha­tályba, és eddig 130 állam csatla­kozott hozzá. Az atomsorompó-egyezmény életképesnek bizonyult (Folytatás az 1. oldalról) az atomenergia békés felhaszná­lásával kapcsolatos széles körű nemzetközi együttmúködés ked­vező feltételeit, ami viszont elke­rülhetetlenül szükséges az embe­riség számára az energia biztosí­tásának és a valamennyi népet nyugtalanító további nagy gaz­dasági problémák megoldásának. Nem kis érdemei vannak e felada­tok gyakorlati megoldásában a Nemzetközi Atomenergiai Ügy­nökségnek. Fontos, hogy a nukle­áris energia valóban az egész em­beriség tulajdonává váljék, és ki­zárólag a békés építést szolgálja. A Szovjetunió megtartja szerző­déses kötelezettségeit, megtett és továbbra is megtesz mindent, ami tőle telik, nemcsak azért, hogy megakadályozza a nukleáris fegy­verek terjedését, hanem azért is, hogy megállítsa a nukleáris fegy­verkezést. A Szovjetunió nemegyszer tett egyoldalú lépéseket, amelyekkel példát mutatott másoknak, s ugyanakkor hozzájárult megálla­podások kidolgozásához a fegy­verkezési hajsza korlátozásának területén. A Szovjetunió kötelezte magát, hogy nem alkalmaz első­ként nukleáris fegyvert. Ha ugyan­ezt a lépést megtennék azok a nukleáris hatalmak is, amelyek ezt még nem tették meg, ez gya­korlatilag egyenlő lenne a nukleá­ris fegyverek bármiféle alkalmazá­sának betiltásával. A nukleáris fegyverkezési haj­sza csökkentésének megkönnyí­tésére irányuló erőfeszítéseink újabb bizonyítéka az a moratóri­um, amelyet a Szovjetunió min­denfajta nukleáris fegyverkísérlet­re elrendelt. Nem fér kétség ahhoz, hogy a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak a nukleáris fegyverkí­sérleteket illető kölcsönös morató­riuma kedvező feltételeket teremte­ne egy, a nukleáris fegyverkísérle­tek teljes és általános betiltására vonatkozó nemzetközi szerződés megkötéséhez, hozzájárulna az atomsorompó-egyezmény telje­sebb alkalmazásához. A nukleáris fegyverkezési haj­sza korlátozásának kérdése az atom- és a kozmikus korban elvá­laszthatatlanul összefügg az űr­fegyverkezés elhárításának fela­datával. Ha a világűr a háborút kezdi szolgálni, ez a nukleáris fenyege­tés gyors ütemű növekedéséhez vezet. Viszont a béke megőrzése a világűrben és a világűrnek a ka­tonai konfrontáció szféráján kívül való tartása lehetővé tenné az elő­relépést a nukleáris fegyverkész­letek korlátozásával és csökkenté­sével összefüggő egész kérdés­kör megoldása felé. Erre irányulnak a kozmikus tér­ség békés felhasználásával, mili­tarizálásának kizárásával össze­függő nemzetközi együttműkö­désre vonatkozó konkrét javasla­tok is, amelyeket a Szovjetunió az ENSZ-közgyúlés 40. ülésszaka elé terjesztett. Röviden szólva, véleményünk szerint energikus törekvésre van szükség az űrfegyverkezési haj­sza minden irányban való korláto­zására. Ezen a téren kétségtele­nül fontos helyet foglalnak el a nukleáris fegyverek terjesztése elleni lépések. Az értekezlet résztvevőinek sok sikert kívánok az atomsorompó- egyezmény hatékonyságának nö­velésére irányuló erőfeszítése­ikben.“ Elkezdődött a szaknapok sorozata A Slovosivo kiállítási részleg növénynemesítésünk magas színvonaláról tanúskodik (Tudósítónktól) - Ósziesre for­dult, hűvös időjárás fogadta teg­nap Nyitrán (Nitra) az Agrokomp­lex ’85 kiállítás látogatóit, akik a ki­állítás programjának megfelelően ezúttal főleg a Nyugat-szlovákiai kerületből és a Slovosivo tudomá­nyos-termelési egyesüléshez tar­tozó kutatóintézetekből, nemesítő állomásokról és vetőmagtermesz­tő állami gazdaságokból érkeztek. A megváltozott időjárás néhány szempontból kedvezőnek is mondható, a rendezők például a tenyészállatok felvonultatását az eddigi délelőtti 10 óráról délutáni 2 órára tehették át, eddig ugyanis a nagy hőség miatt a délutáni bemutatás nem volt alkalmas, (gy most már többen is megtekinthe­tik a szlovákiai tenyésztési munka kiemelkedő eredményeit, a nagy termelékenységű tenyészállatok legjobbjait, amelyekről a kiállításra érkezett külföldi szakemberek is nagy elismeréssel nyilatkoztak. Tegnap a mezőgazdasági főis­kola előadótermeiben megnyitot­ták „A növénytermesztés éssze­rűsítésének agrobiológiai szem­pontjai" című, három napig tartó tudományos értekezletet is, mely­nek résztvevői minden szempont­ból megvitatják a növénytermesz­tés fejlesztésével összefüggő kér­déseket. A Slovosivo vezérigaz­gatóságának vezető dolgozói saj­tótájékoztatón ismertették a nö­vénynemesítésben és a vetőmag­termesztésben elért eredménye­ket, különös tekintettel a takar­mányalap biztosítására. Ebből a szempontból főleg a nagy lizin­tartalmú kukoricahibridekre hívták fel a figyelmet, amelyek az általá­ban 2 százalékig terjedő lizintarta- lom helyett 3,5 - 4,5 százalékos arányban tartalmazzák ezt az ér­tékes aminosavat. A növényne­mesítés nemzetközi rangú ered­ményei az A pavilonban tekinthe­tők meg. A kiállításon bemutatott új fajták is bizonyítják, hogy gabo­natermesztőink különösen búzá­ból széles választékkal rendelkez­nek, az adott termesztési feltéte­leknek megfelelően választhatják ki a számukra leginkább megfelelő fajtákat. Ha a fajta követelményei­hez fajtához igazodó agrotechnika magas színvonaláról is gondos­kodnak, az eredmény nem marad­hat el. Nagy termőképességú faj­táinkra a legfejlettebb mezőgaz­dasággal rendelkező külföldi or­szágokban is felfigyeltek, s az ot­tani összehasonlító kísérletek kedvező eredményei alapján elő­nyös értékesítési lehetőségekkel számolhatunk. (makrai) Részvéttávirat (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap távi­ratban fejezte ki részvétét Jeane Smithnek leánya, Samantha és férje, Arthur Smith tragikus halála alkalmából. Mindazok, akik a Szovjetunió­ban ismerték Samantha Smithet, mindörökké megőrzik emlékeze­tükben. Ugyanúgy, mint a szovjet fiúk és lányok milliói, a békéről, valamint az Egyesült Államok és a Szovjetunió népeinek barátsá­gáról álmodott. Amerikai miniszter moszkvai megbeszélései (ČSTK) - Viktor Nyikonov, az SZKP KB titkára tegnap Moszk­vában fogadta John Biock ameri­kai mezőgazdasági minisztert. A megbeszélésen Valentyin Me- szijac szovjet mezőgazdasági mi­niszter is jelen volt. Viktor Nyikonov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió, miként a múlt­ban, síkra száll a stabil, kölcsönö­sen előnyös szovjet-amerikai együttműködésért. A Szovjetunió egyszersmind elutasítja egyes amerikai köröknek azokat a kísér­leteit, hogy a kölcsönös kereske­delmi és gazdasági kapcsolatokat meg nem engedhető célokra használjanak fel. Ilyen magatartás nem járul hozzá a szovjet-ameri­kai kapcsolatok rendezéséhez, amelyeknek most hozzá kellene járulniuk az emberiséget fenyege­tő háborús veszély elhárításához. SZNT-bizottság ülése (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács szociális és egészségügyi bizottsága. A tanácskozást Anna Kretová, az SZNT alelnöke, a bi­zottság elnöke vezette. A képvise­lők jelentést vitattak meg arról, hogyan használják fel a 7. ötéves tervidőszakban a szlovákiai mun­kaerő-állomány képzettségét. A jelentés elemezte a szlovákiai dolgozók műveltségi szintjét, érté­kelte képzettségük felhasználását, és rámutatott a további fejlődés lehetőségeire. A beszámolót Nagy Kázmér, a Szlovák Szocia­lista Köztársaság szociális és munkaügyi minisztere terjesztet­te elő. Hangsúlyozta, hogy egé­szében véve sikerül emelni a szlo­vákiai dolgozók képzettségi szín­vonalát. De továbbra is arányta­lanságok vannak e képzettség ki­használásának szerkezetében. Még mindig viszonylag sok kellő képesítéssel nem rendelkező sze­mély dolgozik felelős beosztás­ban, másutt viszont sokukat nem tudják képesítésüknek megfelelő­en alkalmazni. A képviselők pozi­tív tényként állapították meg, hogy a munkába lépő fiatalok képzett­ségi szintje magasabb, mint a nyugdíjba vonuló dolgozóké. A bizottság a továbbiakban az ás­ványkincsek védelméről és hasz­nosításáról szóló törvény elveivel is foglalkozott. Lezuhant egy helikopter (ČSTK) - Lezuhant hétfőn he­gyes terepen, lengyel területen a bratislavai Slovair helikoptere a rossz időjárási viszonyok követ­keztében. A gép generáljavítás céljából a Lengyel Népköztársa­ságba tartott. A legénység mind­két tagja meghalt. Az esetet a Csehszlovák Állami Repülési Felügyelőség közremű­ködésével a lengyel hatóságok vizsgálják. A sajtót nem tájékoztatják a dél-afrikai helyzetről Támogatják pártunk politikáját (Folytatás az 1. oldalról) kollektívájához és dolgozójához. Felajánlásukban szerepel a szara- tovi módszer alkalmazása, a ter­melés minőségének további javí­tása. Felajánlották, hogy ez év december 10-ig teljesítik a Szov­jetunióba irányuló exporttervüket. Az Agrozet vállalat dolgozói az árutermelés és a saját termelési érték területén túlteljesítették a 7. ötéves tervet. A XVII. kongresz- szusra való előkészület szintén ösztönzően hat a dolgozókra, s vállalták, hogy év végéig 10 millió koronával túlteljesítik az öt évre előirányzott tervet. A felsorolt üzemek és vállalatok példát mutatnak a járás minden ipari és mezőgazdasági üzemé­nek, s nemes vetélkedésükkel tá­mogatják pártunk politikáját. ^ (Folytatás az 1. oldalról) delegációját nem engedi be az országba, ha a diplomaták az apartheid megszüntetésének le­hetőségéről kívánnak tájékozódni. Már most visszautasította azt, hogy a delegáció tagjai találkoz­zanak Nelson Mandela bebörtön­zött néger polgárjogi harcossal. Botha igy reagált a Közös Piacnak arra a nyilatkozatára, hogy a mi­niszterek szorgalmazni fogják Mandele és más politikai foglyok szabadon bocsátását, valamint az apartheid felszámolásához vezető konkrét lépéseket. Az apartheid kérdésében ismét állást foglalt Ronald Reagan. Az amerikai elnök egy rádióállomás­nak adott interjújában azt állította, hogy a pretoriai rendszer Afrika déli részén „tökéletes demokrá­cia“ megteremtésén fáradozik. Szerinte a Dél-afrikai Köztársa­ságban állítólag nem létezik faji megkülönböztetés a nagyvárosok szállodáiban és éttermeiben, s már ezért is dicséret illeti a Botha-rezsimet. A bírósági végzés nélküli be­börtönzéseknek, a fajüldöző rezsim ellenfelei meggyilkolásának, az oktatás terén és szociális téren megnyilvánuló diszkriminációnak az amerikai elnök szerint nincs semmi köze a faji elnyomáshoz. A dél-afrikai rendőrség tegnap letartóztatta Allan Boesakot, a ki­emelkedő apartheid elleni harcost, az ellenzéki Egységes Demokrati­kus Front megalapítóját, aki egy­ben a Reformált Egyházak Világ- szövetségének is elnöke. Allan Boesaknak kellett volna a mára tervezett hatalmas apart­A dél-afrikai rendőrség augusztus 26-án őrizetbe vette Trevor Tutu, Desmond Tutu Nobel-békedíjas püspök fiát. A Johannesburg meletti Soweto bírósági épületében tartóz­tatták le, ahol a hatóságoknak az iskolásokkal szemben alkalmazott brutalitása ellen tiltakozott. A fajül­döző hatóságok kiskorú gyermekek ellen bírósági tárgyalást rendelteket azért, mert a faji megkülönböztetés elleni tiltakozásul a múlt héten boj- kottálták az oktatást. (Telefoto - CSTK) heid-ellenes tiltakozó menet élére állni. A menet célja a polsmoori börtön, ahol már több mint 20 éve őrzik Nelson Mandelát. Boesak munkatársai közölték, hogy e nyil­vánvaló megfélemlítés ellenére megtartják a polsmoori tiltakozó menetet. Államcsíny Nigériában (ČSTK) - Nigériában a fegyve­res erők kedden éjszaka állam­csínyt hajtottak végre - jelentette be a lagoszi rádió Abidjanban fo­gott műsorában. Joshua Dogonyaro rádióbe­szédében bejelentette, hogy a fegyveres erők feloszlatták a kormányon levő legfelsőbb kato­nai tanácsot és ennek elnökét, Mohammed Buharit megfosztot­ták tisztségétől. A hatalmat a leg­felsőbb katonai bizottság vette át. A kikötőket és a repülőtereket le­zárták, a külföldi telefonösszeköt­tetés megszakadt. A hírek szerint a puccs vér nélkül ment végbe. Joshua Dogonyaro tábornok ki­jelentette, hogy a legfelsőbb kato­nai tanács visszaélt hatalmával és túlságosan lassan valósította meg a megígért reformokat, főként a mezőgazdaságban. Bírálta, hogy a tanács nem tett semmit a növekvő infláció ellen. A legfelsőbb katonai tanács Mohammed Buharival az élen, A természetvédelem kérdéseiről (ČSTK) - Milan Klusák cseh kulturális miniszter tegnap Prágá­ban fogadta a Természetvédők Oroszországi Társaságának kül­döttségét, amelyet Ivan Barispol, a társaság központi bizottságának első alelnöke vezet. A baráti találkozón, amelyen a természetvédelem és az e téren kifejtett együttmúködés időszerű kérdéseit tekintették át, részt vett Pavel Hron, a Természetvédők Csehországi Szövetsége Központi Bizottságának elnöke és Andrej Maszlov, a szovjet nagykövetség kulturális attaséja. 1983. december 31-én döntötte meg az akkori polgári kormányt. A Reuter hírügynökség londoni diplomáciai forrásokra hivatkozva tegnap este közölte, hogy Ibrahim Babangido tábornokot, a száraz­földi erők eddigi vezérkari főnökét nevezték ki államfővé. A hírügy­nökség hozzáfűzte, hogy az or­szágban nyugodt a helyzet, a ha­talomátvétel incidensek nélkül va­lósult meg. Afgán-pakisztáni közvetett tárgyalások (ČSTK) - Az Afganisztán körüli helyzet békés rendezésére irá­nyuló közvetett afgán-pakisztáni tárgyalások 5. menete kezdődött tegnap Genfben. A tanácskozáso­kon Sah Mohammed Doszt afgán és Sahabzad Jakub Ali Khán pakisztáni külügyminiszter vesz részt, s közöttük Diego Cordovez, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja közvetít. A két állam közötti közvetett megbeszélések 1982-ben kez­dődtek az ENSZ égisze alatt. Azt várják, hogy a mostani forduló két- három napig fog tartani. Az SZKT 12. plenáris ülése előtt (ČSTK) - A Szakszervezetek Központi Tanácsának Elnöksége tegnapi ülésén megvitatta az SZKT 12. plenáris ülésének tartalmi elő­készületeit. A tanácskozásra Prá­gában szeptember 12-én és 13- án kerül sor. Meghatározzák a szakszervezetek feladatait a CSKP XVII. kongresszusáig ter­jedő időszakban. Nicaraguai idénymunkások hazánkban (ČSTK) - Aquiles Centeno Pe­rez, a Nicaraguai Köztársaság csehszlovákiai nagykövete tegnap Jaroslav Jenerálnak, a SZISZ KB elnökének társaságában a Komlótern lesztési Kutatóintézet stekniki gazdaságában tegnap megismerkedett 25 nicaraguai fia­tal munkájával, akik a komlószü­retben segédkeznek. Ezzel viszo­nozzák azt a segítséget, amelyet a SZISZ tagjai Nicaraguában az idei kávészedés során nyújtottak. A nicaraguai csoport olyan fiata­lokból áll, akik csehszlovákiai fel­sőoktatási intézményekben tanul­nak, továbbá a Július 19. Sandi­nista Ifjúsági Szövetség tagjaiból, akik közvetlenül Nicaraguából ér­keztek. A nicaraguai fiatalok úgy dön­töttek, hogy munkabérük 70 szá­zalékát a védelmi alapra adják gyógyszerek és élelmiszerek vá­sárlására. A nagykövet örömmel hallgatta a nicaraguai fiatalok pél­dás munkájáról szóló tájékozta­tást, és elmondta, hogy az erre vonatkozó egyezmény keretében a fiatalok további csoportjai jönnek Csehszlovákiába idénymunkára. ÚJ SZÚ 2 1985. VIII. 28.

Next

/
Thumbnails
Contents