Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-27 / 201. szám, kedd
Dél-afrikai Köztársaság Maina-Frankfurtban szombaton tüntetésre került sor, amelynek résztvevői bírálták, hogy a bonni kormány hallgatólagos beleegyezésével nyugatnémet bankok és cégek kapcsolatokat tartanak fenn a dél-afrikai fajüldözőkkel. A brutálisan közbelépő rendőrség több tüntetőt letartóztatott. (Telefoto: ČSTK) Az apartheid-ellenes mozgalom vezető aktivistáit tartóztatták le ENSZ-tanácskozás a faji megkülönböztetésről (CSTK) - A dél-afrikai rendőrség vasárnap Fokvárosban letartóztatta Oscar Mpethát, az ellenzéki Egységes Demokratikus Front (UDF) elnökét, jelentette az UPI hírügynökség. Az UPI beszámolt a letartóztatás körülményeiről is, amely jól mutatja a fajüldöző hatóságok bánásmódját a négerekkel szemben: az apartheid elleni mozgalom 75 éves élharcosáért 15 teherautón 48 rendőr érkezett. Mpethá- nak súlyos cukorbaja van és állandó orvosi felügyeletre szorul. Ko- bie Coetzee igazságügy-miniszter zavargások szitásával vádolta őt, amelyeket a valóságban a több mint egy hónapja événybe léptetett rendkívüli állapot váltott ki. A dél-afrikai rezsim fajüldöző hatóságai a múlt hét végén már letartóztatták az apartheid-ellenes mozgalom és az UDF 27 vezető aktivistáját. Köztük van Farouk Meer, az UDF ügyvivő elnöke, aki a beteg, tegnap letartóztatott Mpetha teendőit látja el. A letar- tóztatási hullámmal akarja Pretoria megtörni a néger lakosság egyre nagyobb méreteket öltő tiltakozását a rendkívüli állapot és a rendőri durvaság ellen. Ennek ellenére az Egységes Demokratikus Front nem vonta vissza azt a szerdára tervezett tömeges tüntetést, amelyen Nelson Mandela, a 24 éve fogva tartott ismert néger vezető szabadon bocsátását fogják követelni. Genfben befejeződött az az ENSZ-tanácskozás, amelyen a faji megkülönböztetés minden formájának a felszámolásáról volt szó. Az ENSZ-bizottság külön határozatban ítélte el a dél-afrikai fajüldöző rezsimnek a néger lakosság ellen elkövetett bűntetteit. Egyidejűleg felhívta a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolását célzó nemzetközi konvenciót aláírt országokat, hogy teljesítsék az ENSZ Biztonsági Tanácsának július 6-i határozatát, és ezzel járuljanak hozzá a fajüldözés elleni harchoz. A bizottság elítélte a nyugati államokat amiatt, hogy „konstruktív együttműködést“ tartanak fenn a Dél-afrikai Köztársasággal, s ugyanakkor támogatásáról biztosította Dél-Afri- ka népének harcát. Gleb Sztarusenko szovjet küldött a bizottság ülését értékelve arra figyelmeztetett, hogy a tőkés világban tovább terjed a faji megkülönböztetés, a fajüldözés és a militarizmus az egykori gyarmatok népével szemben kizsákmányolásuk és a kapitalizmus „eredménye“. Ilyen körülmények között fokozott jelentőségű a fajüldözés elleni harcban a nemzetközi együttműködés. A bizottság felhívással fordult minden országhoz, hogy a fajüldözés kiirtása végett hozzanak törvényerejű rendeleteket. Felszólította azokat az országokat, amelyek nem írták alá az említett nemzetközi konvenciót - így pl. az Egyesült Államokat hogy haladéktalanul csatlakozzanak a szerződéshez. A Dél-Afrikában tapasztalható feszültséget az okozza, hogy nyugati szövetségeseinek támogatásával az állami szintű terrorizmus politikáját folytatja a pretóriai fajüldöző rezsim, szögezte le Mengisztu Haile Mariam, az Etióp Dolgozók Pártja KB főtitkára, államfő. Az imperialista erők akadályozzák a dél-afrikai fajüldöző egységek által törvénytelenül megszállt Namíbiára vonatkozó dekolonizációs ENSZ-határozatok megvalósítását. Namíbia tartós megszállásával és a népre kényszeritett bábkormánnyal a dél-afrikai rezsim durván megszegi a nemzetközi jogi normákat és az ENSZ-határozato- kat - szögezte le az Afrika és Ázsia népeivel szolidáris lengyel bizottság nyilatkozata, amelyet Namíbia napja alkalmából hoztak nyilvánosságra. Ugyanebből az alkalomból adott ki nyilatkozatot az afroázsiai szolidaritás mongol bizottsága, amelyben az apartheid-ellenes mozgalom tagjaival szemben alkalmazott véres megtorlások beszüntetését, a politikai foglyok szabadon bocsátását és a megfelelő ENSZ-határozatok teljesítését sürgetik. Szíria-lrán-Líbia Hármas külügyminiszteri találkozó (ČSTK) - Damaszkuszban tegnap közleményt hoztak nyilvánosságra arról a hármas külügyminiszteri találkozóról, amelyet az elmúlt hét végén Szíria, Irán és Libia illetékes miniszterei tartottak. A dokumentumban a három külügyminiszter felhívással fordult a világ békeeróihez, hogy szánjanak síkra a nukleáris konfrontáció növekvő veszélye ellen a Közel- Keleten, amely Izrael mind nagyobb méreteket öltő atomfegyverzete következtében fenyeget. Faruk Sara szíriai, Ali Akbar Velajati iráni és Ali Abdasz Sza- lam Triki líbiai külügyminiszter az elmúlt hét végén megtartott találkozóján a közel-keleti válság jelenlegi robbanással fenyegető szakaszával és ennek okaival foglalkozott. Elítélték azokat a törekvéseket, amelyek engednek az imperialista és cionista nyomásnak, s erre példaként az idén februárban Ammanban megkötött Husszein-Arafat megállapodást említették. Leszögezték, hogy ez a megállapodás ellentétes a palesztin kérdés igazságos megoldására irányuló törekvésekkel és az imperializmus és a cionizmus elleni harc meggyengítését tartja szem előtt. A három közel-keleti ország külügyminisztere szolidaritásáról biztosította az Izrael által megszállt területeken élő arab népek harcát a cionista elnyomás ellen. IZRAELI ÖNKÉNY A MEGSZÁLLT ARAB TERÜLETEKEN ti J szú 1985. VIII. 27. Történészek kongresszusa (ČSTK) - Stuttgartban tegnap folytatódott a történészek 16. nemzetközi kongresszusa, melyen 58 ország mintegy 2 ezer tudósa vesz részt. A csehszlovák történészküldöttséget Zdenék Snrtil akadémikus vezeti. Az ötévenként megrendezendő konferencia legfontosabb témája a német és az olasz fasizmus, valamint a japán militarizmus elleni harc a második világháború éveiben, továbbá az Indiai-óceán térségében lévő országok történelmi-földrajzi problémái, illetve a kisebbségek helyzete a társadalomban történelmi szempontból. A csehszlovák és francia történészeket bízták meg a Német és olasz fasizmus, valamint a japán militarizmus elleni harc a második világháborúban témájú főreferátum kidolgozásával, amelyet Karel Herman, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Csehszlovákiai és a világ történelmével foglalkozó intézetének tudományos dolgozója ismertet. (ČSTK) - Az Izrael által megszállt Ciszjordániában és a Gázai- övezetben tegnap sorrendben immár 3. napja egyre nagyobb feszültség uralkodott a megszálló hatóságok fellépése következtében. Tulkarmban, Dzsaninban, Khalilban és további városokban tömegesen tartóztatták le az arab polgári lakosságot. A hét vége óta Tulkarmban és Dzsaninban kijárási tilalom van érvényben. A palesztin lakosok nem hagyhatják el lakóházaikat, ellenkező esetben azonnal letartóztatják őket. A megszálló katonaság parancsot kapott arra, hogy figyelmeztetés nélkül rálójjön az utcán megjelenő minden arab lakosra. A kijárási tilalmat azt követően léptették érvénybe szombaton, hogy Tulkarm közelében fegyveres támadást hajtottak végre két izraeli ellen. Korábban viszont az említett várostól nem messze indokolatlanul több arab lakóházat leromboltak, és az izraeli hatóságok egyéb „biztonsági“ intézkedéseket hoztak abból a célból, hogy megfélemlítsék az itt élő arab lakosokat. Az izraeli kormány vasárnapi ülésén megvitatta többek között a rendkívüli állapot bevezetésének lehetőségét egész Ciszjordániában és Gázában. Az említett szombati esemény Tulkarmban csak ürügyként szolgál, mivel a kormány szélsőségesen reakciós tagjai, igy Ariel Sáron és Mose Arensz már régóta „erélyesebb“ fellépést követel az „engedetlen“ palesztinok ellen. (ČSTK) - Az izraeli kormány tegnapi döntésének értelmében kivonják a forgalomból az ország eddigi pénzegységét és szeptember elejétől úgynevezett „új sékelt“ vezetnek be, melynek értéke az eddigi sékel egy ezredével lesz egyenlő. Az izraeli pénzreform legfőbb oka a sékel katasztrofális mértékű elértéktelenedése. A feltartóztathatatlanul növekvő infláció mértéke már három számjegyű, s emiatt az Új sékel izraeli pénzegység vásárló ereje gyakorlatilag napról napra csökkent. A devalválódott izraeli font helyett 1980-ban bevezetett sékel névleges értéke azóta csaknem századrészére csökkent. A hatalmas méretű infláció az egész Izraelt sújtó mélyreható tár- sadalmi-gazdasági válság egyik vetülete, amely a Tel Aviv-i vezetők cionista kalandor politikájának a következménye. H árom éve ezekben a napokban folyt a palesztin harcosok kivonulása Bejrútból. Az evakuálás augusztus 21-én kezdődött, a Libanon elleni izraeli invázió 77. Nyugat-Bejrút ostromának 69. napján, és szeptember 2-án fejeződött be. Győzelemmel felérő vereség volt ez: az arab-izraeli háborúk során még egyetlen arab hadsereg sem volt képes arra, hogy ilyen hosszú ideig tartsa magát az izraeli túlerővel szemben. Nem beszélve arról, hogy a palesztinok és a velük szövetséges libanoni muzulmán fegyveresek maguk is sürgették a harcok beszüntetését, hogy a polgári lakosságot mielőbb megszabadítsák a szenvedéstől a víz, élelem, gyógyszer, villanyáram nélkül maradt, hermetikusan körülzárt városrészben. A PFSZ harcosainak ez a gesztusa, hősies kitartásuk mellett, csak növelte a szervezet nemzetközi tekintélyét, fokozta politikai súlyát. Bejrútból Jasszer Arafat Tuniszba tette át székhelyét, több közeli munkatársa - igy Szalah Khalaf (Abu Ijad), az El-Fatah helyettes vezetője és Szaad Szajel (Abu Valid), a palesztin fegyveres erők vezérkari főnöke - Damaszkuszba utazott. Szíriába evakuáltak több száz harcost is. Ekkor még minden jel arra mutatott, hogy a palesztin-sziriai viszony megrendithetetlen, s nem szenvedtek kárt a palesztin-libanoni kapcsolatok sem. Rövidesen azonban bebizonyosodott ennek az ellenkezője. A palesztin ellenállási mozgalmon, elsősorban pedig a PFSZ legnagyobb tagszervezetén, az El-Fatahon belül súlyos nézeteltérések robbantak ki a mozgalom további taktikáját illetően. Az El-Fatah Arafathoz hű szárnya úgy ítélte meg, hogy a mozgalom katonailag megbénult, csak a tárgyalások útja maradt nyitott, tehát minden áron tárgyalni kell. A hangsúly pedig a ,,minden áron"-ra került. Azok a palesztin erők, amelyek - tekintettel arra, hogy palesztinok ezrei maradtak továbbra is Libanonban a biztonságukra vonatkozó szinte minden garancia nélkül - kitartottak a libanoni hazafias erőkkel való szövetség mellett, és elfogadták Szíria irányvonalát a térség helyzete és ezen belül a palesztin kérdés átfogó rendezésére, kegyvesztettek lettek a PFSZ új, tuniszi főhadiszállásán. Ez a nézetkülönbség nyílt ellenségeskedéssé, testvérgyilkos harccá fajult. Az Aralattal szemben álló erők mind erősebbek lettek, állandóan növekedett befolyásuk. A PFSZ elnöke ennek okát abban vélte megtalálni, hogy Szíria - véleménye szerint - katonailag támogatja őket. Ezt a vádat több ízben is hangoztatta, aminek az lett a következménye, hogy mélypontra jutott Arafat és a szír vezetés viszonya, a PFSZ vezetőjét kiutasították Szíriából. Fél évvel később, 1983. decemberében Arafat a hozzá hű négyezer harcossal együtt az észak-libanoni Tripoliból is kénytelen volt távozni. O—inte napra pontosan 16 OiL hónap telt el a Bejrútból való evakuálás óta, de a PFSZ már alig hasonlított régi önmagára. Bírálókat, sőt ellenségeket szerzett magának az arab államok soraiban, s az értelmetlen belvi- szály sokat elvett nemzetközi tekintélyéből is. A tripoli egyértelmű katonai kudarc után csak egy okos, ügyes diplomáciai offenziva hozhatta volna helyre a szétzilált palesztin ügyeket. Csakhogy a görög hajón Tripoliból Észak-Jemen felé tartva Arafat megállt - Egyiptomban. Szívesen látott vendég lett annak az országnak az elnökénél, amelyet az Izraellel kötött külön szerződés miatt kiközösített, s hivatalosan máig sem fogadott vissza az arab világ. Arafat azzal a Mubarakkal tárgyalt, aki hivatala elfoglalásakor hitet tett meggyilkolt elődje politikájának folytatása mellett. Pedig Szadatot éppen ezért a politikáért ölték meg, s éppen ezért bírálta $t nagyon keményen maga Jasszer Arafat is, hiszen a Camp David-i megállapodások minden kétséget kizáróan a palesztin ügynek okozták a legnagyobb károkat. Ha megpróbáljuk időhöz és helyhez kötni, akkor szinte bizonysággal állíthatjuk, hogy 1983 decemberében Egyiptomban kezdődött Arafat panamája, a palesztin érdekek kiárusítása, elsikkasztá- sa. A Washingtonnal élénk kapcsolatokat fenntartó konzervatív arab rezsimek a PFSZ elnökének kairói kitérőjét annak fogták fel, ami volt: jelzésnek, hogy elérkezett az idő Camp David szellemének felélesztésére. Kairóból pedig egyenes út vezetett Ammanba, a Jordániával való ,.különleges“ kapcsolatok kialakításához, a palesztin parlament tavaly decemberi, újabb kétségeket kiváltó, újabb belvitákat keltő üléséhez, az idén februárban kötött ammani alkuhoz. A közelmúltban nagy sietséggel összehívott casablancai rendkívüli arab - csonkára sikeredett - csúcs- értekezletnek az volt a legfőbb, de ki nem mondott célja, hogy jóváhagyja az Arafat-Husszein megállapodást. Ez az alku azonban bírálói és ellenzői távollétében sem tudott tetszést aratni: a csúcstalálkozó résztvevői ismételten kiálltak a fezi közös arab béketerv mellett, amellyel az ammani alku ellentétben áll. Arafat és Husszein ennek ellenére sem mondott le a tervről, s nyilván az amerikaiak sem, hiszen ez nagy vonalakban egyezik az úgynevezett Reagan-tervbe foglalt álrendezési elképzelésekkel. Ezért sietett a csúcs után a térségbe Richard Murphy, a kö- zel-keleti ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár is. Feladata az volt, hogy megpróbálja menteni, ami még menthető. Ó sem járt azonban sikerrel, az arabok által túlzottnak ítélt jordán és palesztin tárgyalási hajlandóság Izraelben kevésnek bizonyult. A PFSZ elnöke a jelek szerint mindezek ellenére nem hajlandó változtatni politikáján, kitart a jordán-palesztin konföderáció elképzelése mellett. Pedig ezt a gondolatot, amely lényegében letesz az önálló palesztin állam létrehozásáról, nemcsak a Casablancából távol maradó országok bírálják, hanem vezető palesztin körök, a PFSZ-nek azok a tag- szervezetei is, amelyek számos kérdésben helyeslik Arafat politikáját. Az önálló palesztin állam létrehozása, az izraeli csapatok feltétel nélküli kivonulása a megszállt arab területekről viszont olyan kérdés, melyben nincs helye sem a mérsékelt, s főleg nem a túlzott engedményeknek. Georges Habbas, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért főtitkára az elmúlt héten Moszkvában tett látogatása befejeztével megtartott sajtóértekezletén kifejtette, hogy szervezete véleménye szerint a februári ammani alku súlyos veszélyt jelent a palesztin forradalom szempontjából. Hangsúlyozta, hogy az alkuba foglaltak megvalósításának szorgalmazása helyett az arab és palesztin egység megszilárdítását kell előtérbe helyezni, mégpedig antiimperialista alapokon, hogy együttesen lehessen kiállni az ammani megállapodások esetleges veszélyes következményeivel szemben. A megállapodás megkötése óta hasonló szellemben nyilatkozott több más palesztin szervezet, így a Palesztin Kommunista Párt is. M indezek ismeretében nyilvánvaló, hogy az arab konzervatív körökből kikerülő tekintélyes és tehetős támogatók törekvései és Washington érdekei ellenére sem valósulhatnak meg az ammani alkuba foglaltak. A palesztin nép érdekeivel folytatott panamáért azonban - még ha nem is lesznek helyrehozhatatlan következményei - valakinek meg kell fizetniük. GÖRFÖL ZSUZSA Palesztin panama
