Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-27 / 201. szám, kedd
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Több mint 28 millió korona ráfordítással végzik az idén a kassai (Košice) Kelet-szlovákiai Energiaipari Vállalat fűtőberendezéseinek javító- és karbantartómunkáit, amelyben a vállalat 100 dolgozója és más közületek mintegy 50 alkalmazottja vesz részt. Jelenleg az 1 -es sz. turbógenerátor és a 2-es sz. gőzkazán generáljavítását végzik, hogy az új fűtési idényben elegendő hőt tudjanak szolgáltatni a város több mint 200 ezer lakosa és az ipari vállalatok számára. A képen: Michal Viglaský (baloldalt) és Štefan Jošták a csövek összeszerelése közben. (Jozef Veselý felvétele - ČSTK) Kelet-Szlovákia Mezőgazdasági dolgozók a kongresszus tiszteletére SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Robotgondok A piackutatással és a prognózisok kidolgozásával foglalkozó intézetek azt jósolják, hogy az ipari robotok és manipulátorok iránti nemzetközi kereslet a következő időszakban évi 30-35 százalékkal fog növekedni. Ez azt jelzi, hogy a robotizálás lesz a gyártási módszerek fejlesztésének fő iránya a gépiparban és más ágazatokban. Hogyan készülünk fel idehaza ezekre a követelményekre? A 7. ötéves tervidőszakra kidolgoztuk az ipari robotok és manipulátorok gyártásával kapcsolatos 07-es számú állami célprogramot. Vajon sikerül elérnünk a kitűzött célokat? Aprólékosabb elemzést érdemel elsősorban az ipari robotok és manipulátorok gyártása és felhasználása. A 7. ötéves tervidőszak kezdetén és az azt követő években nem győztük „szusszal“. Most, a 07-es számú állami célprogram teljesítése és a várható idei eredmények alapján azt állíthatjuk, hogy a program irányvonalát lényegében sikerül megvalósítani. A 7. ötéves tervidőszakban Csehszlovákia 4737 ipari robotot és manipulátort állít elő, ebből 1519 típus- és célrobot ill. manipulátor, 3218 pedig kézi irányítású manipulátor. Ugyancsak jó ütemben halad az automatizált, robotokkal és manipulátorokkal felszerelt munkahelyek létrehozása. 1981 és 1984 között hazánkban 3431 robotot és manipulátort helyeztek üzembe, s felhasználásukkal 1252 automatizált munkahelyet hoztak létre. Minden feltétel adott ahhoz, hogy az egész ötéves tervidőszakban üzembe helyezzék a tervezett 4226 robotot és manipulátort, és 1644 automatizált munkahelyet létesítsenek. Számbelileg ugyan elegendő ipari robotot és manipulátort gyártanak és állítanak munkába, de egyszerűbb megoldások segítségével. Számos szervezet önerőből folytatja a fejlesztést: többszáz cél- és kéziirányítású manipulátort fejlesztettek ki, gyártottak és helyeztek üzembe. Azokon a helyeken, ahol még nem alkalmaznak típusrobotokat, a vállalatok és a kutatóintézetek kezdeményezése helyénvaló volt. De a jövőben vissza kell fogni az ilyen egyéni kezdeményezést! Azoknak az ipari robotoknak és manipulátoroknak van jövőjük, amelyek gyártását országosan és a KGST keretében hangolják egybe. Tehát egészében véve kevés típusrobotot és -manipulátort gyártanak. A lemaradást főleg az okozta, hogy a felhasználók nem képesek átfogóbban alkalmazni az automatizálási eszközöket a gyártási folyamatban. A robotizálás komplex kibontakoztatását több okra hivatkozva gátolják. A leggyakrabban a robotok magas árát hozzák fel. Pedig már több olcsó robot és manipulátor van, bár a bonyolultabb típusúak még tényleg drágábbak. Ez egyrészt kis sorozatokban való előállításukból, másrészt az alkatrészek magas árából adódik. De már történt lépés e probléma megoldására. A szövetségi kormány 67/83. számú határozatában intézkedéseket tett az ipari robotok és manipulátorok felhasználásának ösztönzésére. Bevezették a kétféle árat (magasabb az előállítási ár, mint a vásárlói), a felhasználók számára lehetővé tették, hogy gyorsabban írhassák le ezeket az állóeszközöket, és kedvezményes hiteleket kapjanak megvásárlásukra. És paradox helyzet állt elő. Ahelyett, hogy éltek volna az új pénzügyi lehetőségekkel, keresni kezdték a rendelkezés megkerülésének útjait. A termelők ugyan különféle gyártási és eladási árakat javasoltak, de nagyon kis, csak 7-20 százalékos különbséggel, ami persze a felhasználók számára gazdaságilag nem vonzó. Ugyanis az ipari robotok és a manipulátorok alacsonyabb, de még mindig túl magas ára alig járult hozzá a robotok hatékonyabb alkalmazásához. A felhasználók 25-40 százalékos árengedményt kértek. A gyártók ennek megadásától félnek, mert négy év alatt, amíg lejár az állami költségvetésből nyújtott dotáció, a költségeket az eladási árszintre kellene csökkenteniük. És ha erre nem lennének képesek, elvesztenék a nyereséget^ A robotok körül további vitatott probléma megbízhatóságuk. Egy csehszlovák robot átlagosan 200 óráig, a külföldiek több mint ezer óráig üzemelnek zavarmentesen. Ez annak is tulajdonítható, hogy sok helyen hiányoznak a robotok képzett kezelői és karbantartói. Egyik útja annak, hogy nálunk nagy hatékonysági ipari robotokat és manipulátorokat fejlesszenek ki, gyártsanak és használjanak fel, Csehszlovákia részvétele a nemzetközi szocialista munkamegosztásban és a KGST-tagországok integrációjában, elsősorban a Szovjetunióval kifejtett együttműködés. A tudományos-műszaki kapcsolatok eddigi tapasztalatai lehetővé teszik az együttműködés szorosabbra fűzését. Prešovban nemrég megkezdte tevékenységét a ROBOT csehszlovák-szovjet tudományos-műszaki egyesülés. Ez az első ilyen szervezet KGST- viszonylatban. Célja az egységes tudományos-műszaki politika realizálása, a robotizálás átfogó fejlesztése és a világszínvonal elérése a robottechnika területén. Mit kell tenni, hogy országszerte több ipari robotot és manipulátort alkalmazzanak? A problémát csak a magas ár vagy a gyenge megbízhatóság okozza? Vannak más problémák is. Robotokat és manipulátorokat több vállalatunk gyárt, de mindegyik fő gyártási programján kívül. Ha nem teljesítik az ipari robotok és manipulátorok gyártásának tervét, a gazdasági terv egészét akkor is valóra váltják, mert akkor valami mást gyártanak. Éppen ezért e téren változtatni kell a vezető gazdasági dolgozók eddigi eljárásán. Nem elegendő ha csak szavakkal támogatják a CSKP KB 8. és az SZLKP KB azt követő ülésének határozatait, valamint a prágai felhívást. Nem marad más hátra, növelni kell a gazdasági vezetőségekre gyakorolt nyomást, a pártellenőrzéssel szoros kapcsolatban, hogy következetesebben gondoskodjanak a robotizálás programjának teljesítéséről. Csak így teremthetünk kedvező kiindulási alapot a 8. ötéves tervidőszakra. KEDD 1985. augusztus 27. XXXVIII. évfolyam 201. szám Ára 50 fillér Párttitkárok tanácskozása (ČSTK) - František Pitrának, a CSKP KB titkárának vezetésével, s a mezőgazdasági és élelrpe- zésügyi minisztereknek, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete Központi Bizottsága elnökének és a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottsága elnökének részvételével ülést tartottak České Budéjovicében a kerületi pártbizottságok mezőgazdasági pártmunkával foglalkozó titkárai. Megtárgyalták a CSKP KB Elnöksége által a mezőgazdaság irányítási rendszerének fejlesztésére elfogadott határozatok végrehajtásénak politikai és szervezési előkészületeit, s a nyári termésbetakarításnak tökéletesítésével, az őszi munkák előkészítésével és az állattenyésztés helyzetével kapcsolatban végzett politikai munka néhány időszerű kérdését. Ezenkívül szó volt a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban működő pártalapszervezetek évzáró taggyűléseinek előkészületeiről. (Tudósítónktól) - A 7. ötéves tervidőszak utolsó esztendejéből még négy teljes hónap áll előttünk, azonban Kelet-Szlovákia néhány mező- gazdasági üzemében már eleget tettek tejeladási kötelezettségeiknek. Elsőként a Rimaszombati (Rimavská Sobota) Törzstenyész- tó Állomás teljesítette feladatát, néhány nappal ezelőtt pedig a Ri- majánosi (Rimavský Janovec) Egységes Földműves-szövetkezet is megbirkózott 11 millió 300 ezer literes tejeladási kötelezettségével. A gazdaság dolgozói pártunk XVII. kongresszusa tiszteletére vállalták az idei feladatok határidő előtti, s az ötévre szóló előirányzati mennyiség egymillió 100 ezer literrel való túlteljesítését. Pártközi megbeszélés (ČSTK) - Mikuláš Beňo, a CSKP KB titkára tegnap találko- zott Nguyen Van Linhnel, a Vietnami Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagjával, a Ho Sí Minh-városi pártbizottság elsó titkárával, aki hazánkba látogatott. Szívélyes elvtársi légkörben áttekintették a két testvérpárt politikai szervező munkájának tapasztalatait. A találkozón részt vett František Chlád, a CSKP KB osztályvezető-helyettese és Vu Szong, Vietnam csehszlovákiai nagykövete. Kitüntetés (ČSTK) - Milan Codrnak, a Kvéty folyóirat főszerkesztőjének 60. születésnapja alkalmából áldozatos politikai és újságírói tevékenységéért a CSKP KB Elnökségének javaslatára a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára adta át a jubilánsnak. Az átadásnál jelen volt Ottó Čmolík, a CSKP KB osztályvezetője. A járás mezőgazdasági üzemeiben egyébként felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére 184 kollektív és 3884 egyéni felajánlással 28 millió korona értéket hoztak létre. A félévi értékelésből arra lehet következtetni, hogy a legtöbb üzem teljesíteni tudja kötelezettségeit. Máris túlteljesítették a gazdaságok a sertéshús eladási tervét, s nem sok hiányzik a tej és a marhahús termelés terén történt vállalások teljesítéséhez. A Nagykürtösi (Veľký Krtíš) járás földművesei 5925 tonna húst adtak közfogyasztásra, közel 10 százalékkal többet a tervezettnél. A földműves-szövetkezetek 5,5 százalékkal teljesítették túl a tejeladási tervüket, amely az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva több mint 5 millió literrel több. Várható, hogy az olovári, lukanyé- nyei (Nenice) és az ipolybalogi (Balog nad Ipľom) szövetkezetek is határidőn belül teljesítik termelési tervüket és a hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára vállalt kötelezettségeiket. Magyarországi vendégek a dunai vízlépcsőrendszer építkezésén Elutazott hazánkból Marjai József (ČSTK) - Marjai József, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese tegnap, csehszlovákiai baráti munkalátogatásának utolsó napján Peter Colotka szövetségi miniszterelnök-helyettes társaságában megtekintette a dunai vízlépcsőrendszer építkezését, amely eddig a legnagyobb csehszlovák-ma- gya közös beruházás. Jelen volt még Somogyi László, a Magyar Népköztársaság építőipari és városfejlesztési minisztere, Szabó Imre, a magyar iparügyi miniszter első helyettese és Kovács Antal, a magyar Vízgazdálkodási Állami Hivatal elnöke. Elkísérte őket Dušan Mikiének szlovák építőipari miniszter, Nagy Kázmér, a Szlovák Szocialista Köztársaság szociális és munkaügyi minisztere, továbbá az egyes ágazatok és kivi- (Folytatás a 2. oldalon) Kiosztották a Szlovák Szocialista Köztársaság nemzeti díjait Az ünnepségen jelen volt Jozef Lenárt elvtárs is A Szlovák Szocialista Köztársaság nemzeti díját a következők kapták: a Szlovák Tudományos Akadémia Virológiái Intézetének és Kísérleti Onkológiai Intézetének munkatársai - dr. Gustáv Russ kandidátus, dr Michal Novák kandidátus és dr. Katarína Poláková kandidátus - A hibridizálás módszereinek továbbfejlesztése, valamint a vírusos és a sejtantigének monoklon ellenanyagainak előállítása című munkájukért; a Géptechnikai Vállalat Érsekújvári (Nové Zámky) Szerszám- ipari Kutatóintézetének a munkatársai - Tomáš Lang mérnök, kandidátus, Eduard Mézeš mérnök, kandidátus, Ladislav Dé- kány mérnök, Ladislav Žigrai (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Viliam šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap kiosztotta a Szlovák Szocialista Köztársaság nemzeti dijait, amelyeket a szlovák kormány javaslatára az SZNT Elnöksége adományozott. A bratislavai várban lezajlott ünnepségen részt vettek: Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, Elena Litvajová, Ľudovít Pezlár és Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, az SZLKP KB osztályvezetői, az SZNT alelnökei, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettesei, valamint politikai, tudományos és kulturális életünk más személyiségei.