Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-26 / 200. szám, hétfő
V I L A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HÉTFŐ 1985. augusztus 26. XXXVIII. évfolyam 200. szám Ára 50 fillér Teljesítik vállalásaikat Most, amikor az aratás Szlovákia északi járásaiban is befejezés felé közeledik, azt mondhatjuk, hogy a hetedik ötéves tervidőszakra előirányzott gabonaprogram teljesítéséhez kedvezőek a feltételek. Ez azt jelenti, hogy a hatodik ötéves tervidőszakhoz viszonyítva lényegesen sikerült csökkenteni a szemesek behozatalát. Földműveseink tehát jelentős mértékben hozzájárultak népgazdaságunk pénzügyi mérlegének javításához. A gabonatermelés növekedése kedvezően hat az élelmiszer- ellátás színvonalának emelésére, ezért földműveseink a termelésben szerzett jó tapasztalatokat felhasználva a jövőben még nagyobb hozamok elérését tűzték célul. Ilyen törekvések nyilvánultak meg a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás mezőgazdasági vállalatainak aratási értekezletén is. A mezőgazdasági vállalatok képviselői felszólalásaikban kifejtették, hogy még többet lehet termelni, ha a növénytermesztésben létrehozzák a komplex feltételeket. Szerintük a gabonafélékből elért közel 7 tonnás járási átlagos hektárhozam tovább növelhető. Példaként felemlítették, hogy hat mezőgazdasági vállalat már 8 tonna búzát takarított be hektáronként. Egyes parcellákon számos vállalat a 10 tonnás hektárhozamot is elérte. A jó feltételekből kiindulva más járásokban is nagy gondot fordítanak a gabonaprogramok teljesítésére, és túlteljesítésére. A Trnavai járásban, a Bratislava-vidéki járásban és a Galántai (Galanta) járásban az utóbbi napokban egyre több mezőgazda- sági vállalat kapcsolódik be a héttonnások mozgalmába. Kötelezettséget vállaltak, hogy hektáronként legalább 7 tonna gabonát termelnek és a többi szemes termény hektárhozamát is növelik. Borsóból legalább 4 tonnát termelnek majd hektáronként. A mozgalom egyre nagyobb teret hódít és lényegesen hozzájárul a szemesek hektárhozamának növeléséhez. A mezőgazdasági vállalatok kezdeményezését felkarolják a párt- és gazdasági szervek is, sőt számos intézkedést tesznek annak érdekében, hogy minél kedvezőbb körülményeket teremtsenek a vállalt kötelezettségek teljesítéséhez. Amikor ezeket a vállalásokat teszik, arról is szó esik, hogy nemcsak a termelésben kell döntő fordulatot elérni. A megtermett gabona, és általában a szemesek raktározására és gondozására is nagyobb figyelmet kell fordítani. Meg kell előzni az esetleges veszteségeket és arra kell törekedni, hogy a tárolt termény megőrizze tápértékét. Ezt azért hangsúlyozzák, mert a múlt évi termés jelentős részéből nem lehetett teljes értékú takarmánykeveréket készíteni, amiért az állatok termelékenysége nem volt mindig kielégítő. Többek között a Lévai (Levice) járásban sem gondozták megfelelően egyes átvevöközpontokban a gabonát. A Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat dunaszerdahelyi üzeme ezért az aratás megkezdése előtt nem akarta átvenni az onnan szállított, nem eléggé tiszta és bizonyos mértékig penészes gabonát. A komplex feltételek létrehozásával - a termelés körülményeinek javításával, a termények gondos kezelésével - elérhetjük tehát, hogy még gazdagabb legyen az asztalunk. Ennek érdekében a felvásárló üzemek dolgozói az Érsekújvári (Nové Zámky) járásban rendszeresen látogatják a mezőgazdasági vállalatokat, hogy tanácsot adjanak a kenyér- és a takarmánygabona szakszerű tárolásához. BALLA JÓZSEF Határozott erőfeszítések a béke megőrzésére Béke- és barátsági ünnepségek országszerte (ČSTK) - A hétvégén hazánk 17 járásában tartották meg a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség hagyományos tömegpolitikai rendezvényeit, a béke- és barátsági ünnepségeket a dolgozók és a fiatalok részvételével. Jelen voltak a párt- és az állami szervek tisztségviselői, valamint a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének képviselői. Ezt az ünnepséget szombaton a szlovák nemzeti felkelés 41. évfordulójával, a járási aratóünnepséggel és a nemzetközi szövetkezeti nap megrendezésével kapcsolták egybe Hurbanovóban (Komáromi - Komárno - járás). Az összejövetelen részt vett Július Varga, a CSKP KB osztályvezetője, Benyó Máté, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának titkára és több más vendég, köztük Mihail Kuckir, a bratislavai szovjet fókonzulátus alkonzulja. Beszédében Július Varga kiemelte, hogy a jelenlegi időszakban a Szovjetunió, a többi szocialista ország és a világ haladó erői határozott erőfeszítéseket tesznek a béke megőrzésére és az atomkatasztrófa elhárítására. Állampolgáraink ezeket az erőfeszítéseket a CSKP politikájának kezdeményező megvalósításával és becsületes munkájukkal támogatják. Béke- és barátsági ünnepséget tartottak a Banská Bystrica melletti Krpáčovban. Itt Viliam šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke és Szergej Marisev, a bratislavai szovjet főkonzulátus konzulja volt jelen. Beszédében Viliam Šalgovič elvtárs kiemelte, hogy a békeünnepségen megemlékezünk a 41 évvel ezelőtti történelmi eseményekről, s egyúttal rámutatunk a szovjet-csehszlovák barátság fontosságára. A nitrai Agrokomplex kiállítási területén is béke- és barátsági ünnepségre került sor. Ezen az Dél-afrikai Köztársaság A rezsim újabb megtorlásokkal fenyegetőzik (ČSTK) - Az elmúlt hét végén 18 néger gettóban folytatódtak a hatalmas méretű apartheidellenes megmozdulások Dél-Afri- kában. A rendőrségi beavatkozás következtében négyen megsebesültek, többtucat személyt letartóztattak. Ezeket az adatokat a fajüldöző rezsim rendőrsége tette közzé, ezért nyilvánvalóan nem tükrözik a valós helyzetet. A fajüldöző rezsim elleni megmozdulások egyik fő szervezője, az Egységes Demokratikus Front aktív ellenállásra szólította fel a lakosságot, a pretoriai rezsim politikája ellen. A megtorlások és a letartóztatások nem mentik meg az apartheidrendszert a válságtól, jelentette ki Murphy Morobe, a szervezet titkára. Jelentés érkezett arról, hogy a letartóztatottak között van a front Sok látnivaló, gazdag tartalommal Az egész országból érkeznek a látogatók az Agrokomplex ’85 mezőgazdasági kiállításra (Tudósítónktól) - Szombaton, az Agrokomplex ’85 országos mezőgazdasági kiállítás első napján az érdeklődők ezrei érkeztek Nyitrára (Nitra) az egész országból. Több mint százhúsz autóbusz gördült be a tágas parkolóhelyekre, főleg a Trenčíni, a Zvoleni és a Nagykürtösi (Veľký Krtiš) járásból. Sokan érkeztek Csehországból is, legtöbben a Kroméŕíži és a Frýdek-Místek-i járásból. Már az első nap is gazdag programot ígért a látogatóknak, hiszen a kiállítás kiemelt témakörével, a tenyészállatok nemesítésében és a törzstenyésztésben elért eredmények ismertetésével összhangban a felvonultatott bikák, tehenek, kanok és kocák, kosok és anyajuhok között sor került ,,a kiállítás bajnoka“ cím elnyeréséért rendezett verseny lebonyolítására. Különösen szoros volt a mezőny a benevezett 102 tehén között, végül is a Spišská Nová Ves-i Törzstenyésztő Vállalat 8 éves szlovák-tarka tehene vitte el a pálmát, amely öt laktáció alatt átlagosan 5499 kg tejet adott, a másodikban 6603 kg-ot, 4,23 százalékos zsírtartalommal. A kocák versenyében a Vranovi járásban gazdálkodó Soľi JRD Opala kocája került az első helyre. Hét ellés folyamán egy-egy ellésből átlagosan 11,9 malacot nevelt fel, így hát megérdemelten kapta a kiállítás bajnoka címet. A kosok közül a Sládečkovcei Efsz egyik merino tenyészkosát emelték ki az elsó helyre. A kiállítás látogatói érdeklődési körüknek megfelelően tanulmá- : nyozták a sokoldalú bemutató további témaköreit. Az idén is színpompás látványt nyújtanak a gyakorlatban már bevált, valamint a további műszaki fejlődést szemléltető gépújdonságok. Különösen népszerűvé vált a gottwaldovi Ag- ropodnik közös mezőgazdasági vállalat UNAG jelzésű univerzális eszközhordozó vontatója, amely az utána függesztett, tágas személyszállító pótkocsin ülő látogatókkal rendszeres körsétákra indul a kiállítás 92 hektáros területén. Ugyancsak népszerű, a horgász-, a vadász- és a kertbarátszövetségek pavilonja mögött működő bevásárló központ, ahol a kertbarátok a dísznövények gazdag választéka, valamint vetó- magkülönlegességek között válogathatnak. Sokan itt szerzik be a baromfiállományuk felújítására szolgáló csirkéket. A kertészeti és állattenyésztési kellékek mellett különböző műszaki áruk is kaphatók a vásárvárosban. MAKRAI MIKLÓS ügyvivő elnöke, Farouk Meer is. A törvények megtartásáért és a közrendért felelős miniszter újabb megtorló intézkedésekkel fenyegette meg a rezsimellenes megmozdulások résztvevőit. Ez a fenyegetés elsősorban azoknak szólt, akik szerdán ahhoz a börtönhöz akarnak vonulni, ahol már több mint húsz éve fogva tartják Nelson Mandela néger vezetőt. A miniszter azt is hozzáfűzte, ha erre a menetre sor kerül, a rendőrség és a hadsereg minden lehetséges eszközt bevet a feloszlatására. Miközben a világ haladó közvéleménye gazdasági szakció- kat sürget a dél-afrikai rezsim ellen, az Egyesült Államok folytatja a szoros kereskedelmi és gazdasági együttműködést. Washington szempontjából különösen fontos a stratégiai nyersanyagok importja a hadiipari komplexum számára. Az egyik társaság alelnöke beismerte, hogy a dél-afrikai mangánszállítások leállítása súlyos következményekkel járna a katonai légierő szempontjából. Majna-Frankfurtban vízágyúkkal és gumibotokkal oszlatott fel a rendőrség egy tüntetést, amelynek résztvevői bírálták az NSZK-t a dél-afrikai fajüldöző rezsimmel való együttműködés miatt. A többezer tüntető helytelenítette, hogy a bonni kormány csendes beleegyezésével a pénzügyi és vállalkozókörök folytatják az együttműködést a dél-afrikai fajüldözőkkel. összejövetelen Dezider 3oga, a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetségének elnöke méltatta a Szovjetunió békekezdeményezéseit. A Topoľčanyi járás dolgozói és fiataljai festői környezetben, a Strážov-hegységben tartottak béke- és barátsági ünnepséget. Egyúttal megemlékeztek a szlovák nemzeti felkelés 41. évfordulójáról. Az ünnepi gyűlésen résrt vett és felszólalt Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke. Megemlékezett a szlovák nemzeti fel kelés napjairól, amikor dönteni kellett a további útról, jövónkről. Ezen a környéken a Jan Žižka partizándandár és más partizáncsapatok tagjai könyörtelen harcokat vívtak a német megszállókkal - mondotta. A továbbiakban méltatta a Szovjetuniónak, valamint hős népének és dicső hadseregének felbecsülhetetlen segítségét, amelyet a nemzeti és szociális szabadságunkért folytatott küzdelemben nyújtott. Közös felelősség (Tudósítónktól) - Napjainkban szinte nincs olyan társadalom-politikai esemény, amelyen ne be- (Folytatás a 2. oldalon) Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Julio María Sanguinetti Coirolónak, Uruguay elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek üdvözlő táviratot küldött Enrique Iglesias- nak, Uruguay külügyminiszterének. (ČSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága táviratban gratulált Ali Jatának, a Marokkói Haladás és Szocializmus Pártja főtitkárának 65. születésnapja alkalmából. A távirat méltatja a marokkói kommunisták sokéves elszánt harcát az imperializmus ellen, a nemzeti függetlenségért, a marokkói dolgozó nép szabadságáért és igazságos követeléseiért, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységéért. Egyúttal nagyra értékeli Ali Jata hűségét a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elveihez, a béke, a szocializmus és a haladás ügyéhez. Példát mutatnak (Tudósítónktól) - A keletszlovákiai bányaipari vállalatok kollektívái közül elsőként - 1984. július 11- én - a Szlovák Magnezitművek jolsvai (Jelšava) üzemében dolgozó Juraj Levčák 14 tagú szocialista munkabrigádja teljesítette a 7. ötéves tervidőszak feladatait. Ez a kollektíva bejelentette, hogy a tervidőszak végéig - tehát 5 év alatt - összesen 1 millió tonna nyersmagnezitot jöveszt és megtakarít 1 millió korona költséget. Juraj Levčák kollektívája augusztus első felében teljesítette adott szavát, a vállalt 1 millió tonnán felül további 86 tonna magne- zitot jövesztett és 1 millió 88 ezer korona megtakarítást ért el. Juraj Levčák közölte, hogy a XVII. pártkongresszus tiszteletére újabb kötelezettséget vállaltak: 1985. november 25. és 1986. március 31. között - 17 héten át - folyamatosan túlteljesítik a teljesítménynormát, és igy terven felül- 17 ezer tonna magnezitot jövesz- tenek s 30 ezer korona megtakarítást érnek el. A Levčák-brigád tagjai példájuk követésére hívták fel hazánk üzemeinek kollektíváit. Ennek célja, hogy fokozott igyekezettel, mindenfajta energia és tüzelőanyag megtakarításával, a termelés minőségének folyamatos javításával köszönthessék pártunk kongresz- szusát. (kulik)