Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)

1985-08-19 / 194. szám, hétfő

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Megnyílt az Éltető föld Szocialista mezőgazdaságunk eredményeinek seregszemléje Az ünnepélyes megnyitón František Pitra elvtárs mondott beszédet (ČSTK) - Tegnap České Budéjovicében megnyitották a nemzet­közi részvétellel rendezett Éltető föld országos mezőgazdasági kiállítást. A megnyitáson részt vett Ľubomír Štrougal elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szövetségi kormány elnöke. A párt- és kormányküldöttséget František Pitra, a CSKP KB titkára vezette. A kiállítás idei 13. évfolyamát „A béke és a szocializmus 40 éve“ jelszó jegyében rendezték. A 34 hektáros kiállítási terület épületei­ben és szabad térségein több mint 220 vállalat mutatja be a mezőgazdaságunk történelmi átalakulásában elért eredményeket. A KGST-országok, Bulgária, Magyarország, az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió nemzeti kiállítási részlegei a kölcsönös együttmű­ködés eredményeit szemléltetik. František Pitra elvtárs megnyitó beszédében kiemelte, hogy az idei Éltető föld kiállítás A béke és a szocializmus negyven éve jelszó jegyében újból felidézi bennünk annak a hősi harcnak legjelentő­sebb mérföldköveit, amelyet né­pünk a szabadságért és a szocia­lizmusért folytatott. Felidézi ben­nünk országunk szovjet hadsereg által történt felszabadításának fe­lejthetetlen napjait. Negyven év alatt a kommunista párt vezetésével olyan közös mű­vet alkottunk, amelyre joggal büszkék lehetünk. A sikerek felett ^rzett büszkeségnek azonban fe­lelősségérzetünket is fokoznia kell až előttünk álló feladatok teljesíté­séért. Pártunk és egész társadalmunk a CSKP XVII. kongresszusára ké­szülődik. Minden szakaszon foko­zott mértékben kell törekednünk arra, hogy általános jellegű fordu­latot érjünk el gazdaságunk inten- zifikálásában, műszaki színvona­lának emelésében. Meg kell gyor­sítanunk1 a tudományos-műszaki haladás ütemét, s fokoznunk kell a munka termelékenységét, hogy jobb eredményeket érjünk el a nemzeti jövedelem termelésé­ben. Csak ezen az úton gondos­kodhatunk társadalmunk további fejlődésének szükségleteiről, az életszínvonal tartós javulásáról, s országunk védelmi képességé­nek biztosításáról. A gyorsabb ütemű intenzifiká- lást a bonyolult nemzetközi hely­zet is megköveteli. Az Egyesült Államok hadiipari komplexuma mindenáron a lázas fegyverkezés­re, a katonai fölény elérésére tö­rekszik. Igen, a nemzetközi hely­zet komoly, a világbékét veszély fenyegeti. Ugyanakkor távolról sem mutatkozik remény kifeje­zőbb mértékű pozitív változások­ra. Ennek ellenére optimisták va­gyunk, s azok is maradunk. Tud­juk, hogy a háborút óhajtó imperi­alizmus politikája és a Szovjetunió békepolitikája közötti konfrontáci­óban a világ közvéleménye egyre inkább a mi oldalunkra hajlik. A béke és a békés egymás mellett éles politikájának az oldalára. Az imperializmus tervei ellen nekünk, csehszlovák állampolgá­roknak is hatékony fegyvereink vannak. Ilyen népünk erkölcsi és (Folytatás a 2. oldalon) A találkozó második napján szombaton ünnepi ülést tartottak, amelyen részt vett Anna Kretová, az SZNT alelnöke, Samuel Ko- daj, az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának elnöke, s jelen vol­tak politikai és társadalmi életünk további képviselői is. A beszámolót Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tag­ja, a Szlovákiai Nőszövetség Köz­ponti Bizottságának elnöke tartot­ta. A bevezetőben rámutatott TEREBÉLYESEDIK A KONGRESSZUSI FELAJÁNLÁSOK MOZGALMA Értékes válaszok a CSKP prágai szervezetének felhívására (Tudósítónktól) - A XVII. pártkongresszus tisz­teletére széleskörű munkaverseny-mozgalom bontakozott ki országszerte. A vállalatok és üze­mek az első félév eredményeit elemezve célul tűzték, hogy eltávolítsák az éves terv, s egyben a hetedik ötéves terv teljesítésének gátló akadá­lyait. A pártszervezetek arra mozgósítják a dolgo­zókat, hogy a CSKP XVII. kongresszusa tiszteleté­re vállait felajánlásaik elsősorban a termelés haté­konyságának növelésére, minőségének javításá­ra, a tudomány és a technika vívmányainak alkal­mazására és a magasabb fokú gazdaságosságra irányuljanak. Ezeket a célokat követi a CSKP prágai városi szerve­zetének kongresszusi felhívása is, amelyekre ugyancsak számos kollektíva válaszolt. A Nyugat-csehországi Papír­gyárak plzeňi üzemének kollektí­vái a napokban bővítették ki ere­deti felajánlásukat. Százezer ko­rona értékű anyagmegtakarítással egymillió korona értékű áruterme­léssel lépik túl év eleji kötelezett­ségvállalásukat. Az üzemi felaján­lás 649 egyéni felajánláson alapul. Az üzem racionalizációs részlegé­ben dolgozó szocialista munkabri­gád pl. felajánlotta, hogy gyorsított ütemben végzi el egyes üzemegy­ségek gépállományának korsze­rűsítését. A Nyugat-csehországi Papírgyárak szakszervezeti tag­sága a CSKP XVII. kongresszusá­ra 13 500 órát fog társadalmi mun­kában dolgozni. A Makszim Gorkij külszíni bá­nyavállalat ledvicei részlege pártszervezetének júniusi taggyű­lésén a Csehszlovák-szovjet Ba­rátság szocialista munkabrigád bejelentette, hogy a XVII. kong­resszust tizenhét konkrét tettel kí­vánja köszönteni. A brigádtagok­ból három kollektívát alakítottak, amelyek bekapcsolódva a „száz­ezresek “ mozgalmába 400 ezer korona értékű bányagép-javítási munkát végeztek el. Az opavai Ostroj Gépipari Konszernvállalat dolgozói is ér­tékes kötelezettségvállalást tettek. A gyártási folyamat innoválása te­rén elhatározták, hogy két új auto­matikus gépsort létesítenek a szállítószalagok gördülőbetétjei­nek a megmunkálásához. Vállal­ták, hogy vállalatuk tervezési munkahelyeinek műszaki ellátott­ságát felülvizsgálják, céljuk, hogy megteremtsék a számítástechnika fokozatos bevezetéséhez szüksé­ges feltételeket. A prágai Osvobozená domác- nost - háztartási szolgáltatási vál­lalat dolgozói felajánlották, hogy a jelenlegi ötéves tervet november 4-ig teljesítik s az év végéig tizen­egymillió korona értékű munkát végeznek terven felül. A követke­ző, a nyolcadik ötéves tervben az eddigi tízezer tonna fehérnemű­mennyiség mosása helyett 13 410 tonna fehérnemű mosását terve­zik, s 20 százalékkal emelik ruha- tisztítási teljesítményüket is. A prágai laboratórium mű­szergyár kollektívái digitális irá­nyítású A4 és A3 formátumú adagrögzítő kifejlesztésére tettek felajánlást, amely jól kiegészítené a műszergyárban előállított pola- rográfiai és meteorólogiai műsze­reket. A felajánlásokban szerepel az üzem termelési bázisának in­noválása, ami elengedhetetlen fel­tétele a magas műszaki követel­ményeknek is megfelelő műsze­rek és berendezések gyártásához. A prágai Mitas autóabroncs­gyárban elhatározták, hogy szep­tembertől 5 százalékkal emelik a termelést, amely kilencezerrel több autógumit jelent a tervezett­nél. Értéke kilenc és fél millió koro­na, de devizában 23,5 millió koro­na megtakarítását is jelenti. Ezen­kívül különféle ésszerűsítésekkel 400 ezer korona alapanyag-meg- takarítást érnek el, ami 450 darab új abroncs gyártásához elegen­dő. (sm) a szlovák nemzet hősi fellépésé­nek jelentőségére, amely a szovjet és a cseh bajtársakkal, valamint más nemzetek és nemzetiségek tagjaival arany betűkkel kezdte írni legújabbkori történelmünk új olda­lait. Hangsúlyozta: a történelmi igazságot a tények erejével, sze­mélyes példamutatással kell köz­vetíteni a fiatal nemzedék felé, amely nem élte át a fasiszta elnyo­mást és a háború borzalmait, hogy ifjúságunk elsajátítsa elődjeinek forradalmi eszméit, szilárdan tart­sa és tovább vigye forradalmi fák­lyánkat. Ebben a nevelői hatás nagy forrását látjuk, amely a forra­dalmi folyamatosság kialakításá­hoz, a nemzedékek közös célú fellépésének ösztönzéséhez ve­zet. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy állandóan nö­vekedjen napjaink egyszerű hőse­inek a száma, akik annál is többet adnak a társadalomnak, mint amennyit a munkahelyi kötelessé­geik parancsolnak. Litvajová elvtársnő a továbbiak­(Folytatás a 2. oldalon) A Kelet-csehországi kerület egyik legkedveltebb üdülőközpontja a seči víztároló környéke. A ČSTK felvétele az egyik autóskempingben készült. A NŐK HÁROM NEMZEDÉKÉNEK TALÁLKOZÓJA Növekvő felelősségtudattal (ČSTK) - A Szlovákiai Nőszövetség a szlovák nemzeti felkelés 41. és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója alkal­mából a nők három nemzedékének hagyományos találkozójával emlé­kezett a felkelés elesett és élő hőseire, felidézve a jelenhez szóló üzenetüket. Erre a szlovákiai méretű rendezvényre az idén a Trenčini járásban került sor. A partizánnők és az antifasiszta ellenállás más résztvevői, a fiatalabb nemzedékek képviselői és a vendégek Stará Túrában gyűltek össze. Az internacionalista összetartozás megnyilvánu­lása volt a magyarországi, a lengyelországi és a szovjetunióbeli nőszer­vezetek küldöttségeinek részvétele. HETFO 1985. augusztus 19. XXXVIII. évfolyam 194. szám Ara 50 fillér Üdvözlő táviratok Afganisztánba (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK elnöke és Ľubomír Štrougal szö­vetségi miniszterelnök táviratban üdvözölte Babrak Karmait, az Af­ganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkárát, az Afgán De­mokratikus Köztársaság Forradal­mi Tanácsa Elnökségének elnökét és Szultán Ali Kistmand minisz­terelnököt a Függetlenség napja 66. évfordulója alkalmából. A távirat nagyra értékel: azokat az eredményeket, amelyeket az áprilisi forradalom óta az afgán nép ér el a párt vezetésével a for­radalmi vívmányok védelme és a népgazdaság fejlesztése terén. Hangsúlyozza az Afgán Demokra­tikus Köztársaság hozzájárulásá­nak jelentőségét a békéért és a haladásért vívott harchoz és az afgán kormány arra irányuló erő­feszítéseit, hogy a szomszédos államokkal kiépítse a bizalom és az egyenjogú együttműködés kap­csolatait. A csehszlovák vezetők kifejezik meggyőződésüket, hogy a két állam, a két párt és mindkét ország népei közti hagyományos barátság és együttműködés to­vábbra is sikeresen fejlődik. Bohuslav Chňoupek cseh­szlovák külügyminiszter ugyan­csak táviratban üdvözölte Sah Mohammed Doszt afgán külügy­minisztert országa nemzeti ünne­pe alkalmából. Béke- és barátság ünnepély (ČSTK) - Ostrý Grúň-ban szombaton járási béke- és cseh­szlovák-szovjet barátság ünne-" pélyt tartottak. Résztvevői támo­gatásukról biztosították a Szovjet­unió új békekezdeményezését és az atomrobbantások egyoldalú megszüntetésére vonatkozó dön­tését. Az ünnepségen részt vett Ladislav Sádovský, az SZLKP KB osztályvezetője, valamint Vlagyi­mir Belokurov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulátusának ta­nácsosa és más vendégek. A résztvevők a Csehszlovák Bé­kebizottság és a Szlovák Béketa­nács címére küldött határozatuk­ban kifejezésre juttatták, hogy csatlakoznak a világ haladó erői­hez, amelyek a tartós békéért és a szociális haladásért, a lázas fegyverkezés és az új háborús tűzvész veszélye ellen harcolnak. A motorok teljesítményének növelése és az üzemanyagokkal való takarékoskodás a tehergépkocsiknál a sebességváltó-szekrények széles körű innovációját is megköveteli. Az utóbbi két évben ezek legnagyobb hazai gyártójánál, a Praga nemzeti vállalatnál is nagy gondot fordítottak erre a feladatra. Az új 5 P 30-as jelzésű, ötfokozatú sebességváltó az AVI A kocsik gazdaságosabb üzemeltetését teszi lehetővé. Emellett 1,5-ször nagyobb mértékben terhelhető meg, s tervezett élettartama 500 ezer kilométer. A felvételen Antonín Beneš az 5 P 20-as sebességváltó működését ellenőrzi. (ČSTK felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents