Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-15 / 191. szám, csütörtök
Egyenlő eséllyel Az osztatlan iskolák feladatai Az alapiskolák alsó tagozata számára 1976-ban kiadott tanterv az ifjú nemzedék sokoldalú, harmonikus fejlődésének biztosítását tűzte ki fő célként. A tanterv kon- centrikusan-spirálisan bővülő ismeretanyaga a korábbi tananyaghoz viszonyítva nemcsak minőségében és feldolgozásában igényesebb, mennyiségében is gyarapodott. Az újszerű feladatok oktatásszervezési és metodológiai kérdések egész sorának megoldását tették szükségessé. Az átszervezés nem zárta ki, sőt megkövetelte, hogy a pedagógus igényes legyen, merjen és tudjon követelni. Abban is mindenki egyetértett, hogy a gyermekeknek szilárd és mély általános műveltségre van szükségük, hogy korszerűsíteni kell a tankönyveket, az információhordozókat, a munkaformákat és módszereket, az oktatási intézményeket. Az előremutató igényeknek az oktatásirányító szervek többek között az osztatlan iskolák egész sorának integrálásával igyekeztek eleget tenni. Abból a meggondolásból indultak ki, hogy az osztatlan iskolák pedagógusai kedvezőtlen körülmények között dolgoznak, az osztályok nagy létszámúak, nehéz a fegyelmezés. Ilyen viszonyok között a megnövekedett terjedelmű tananyagot a 45 perces órák töredékében csak felületesen tudják átadni tanítványaiknak a pedagógusok, a készségfejlesztésre pedig alig adódik lehetőség. így aztán számos kisközségben zárta be kapuját az összevont osztályokkal működő iskola. Az összevont iskolák számára már sem külön tanterv, sem külön tankönyv nem készült, a művelődési anyag minőségileg is, felépítésében is egységes. A tanterv az osztatlan és teljes szervezettségű iskolák tanulói számára azonos követelményrendszert állít fel. Az új szempontok szerint feldolgozott egységes művelődési tartalom és az azonos szintű követelmény- rendszer a pedagógusoktól korszerű és teljesen más szemléletet kíván meg, mint a korábbi tantervek, függetlenül attól, milyen iskolában tanítanak. A csehszlovák oktatási-nevelési rendszer továbbfejlesztéséről szóló dokumentum életbe léptetése megkövetelte a pedagógusoktól, hogy az 1. osztályban nyolc, a 2. osztályban kilenc, a 3. osztályban tíz, a 4. osztályban kilenc tantárgy korszerű tanítására készüljenek fel. Ez a feladat még az osztott iskolákban működő tanítóktól is alapos és folyamatos önképzést, kemény munkát igényel. Az összevont iskolák pedagógusaitól pedig nagy mértékű rugalmasságot és áldozatkészséget. Minthogy a hetvenes években lezajlott körzetesítés nem érintett minden összevont iskolát, ilyenek továbbra is vannak, iskolarendszerünk szerves részét alkotják. Rendszerint kisebb településeken, alacsony létszámmal működnek, az egymástól távol eső falvak 6-10 éves tanulói számára köny- nyen megközelíthetők. Létüket egyrészt a települési hálózat összetétele, másrészt a közlekedési viszonyok indokolják. Az 1984-85-ös tanévben Szlovákiában több mint 140 magyar tanítási nyelvű osztatlan iskola működött. Ez a tény szükségessé teszi, hogy foglalkozzunk munkájukkal. Ezekben az iskolákban pedagógusok százai igyekeznek megfelelni a magas fokú szakmai követelményeknek, eleget tenni az egyre növekvő igényeknek. A továbbiakban csak a magyar nyelv oktatásával kapcsolatos kérdések taglalására szorítkozom. Alsó tagozaton az összevont iskolákban is az alapkészségek megfelelő szintű kialakítása a cél. Fejleszteni kell a beszédkészséget, az egyes osztályok követelményeinek megfelelően alakítani a tanulók olvasási, írási és helyesírási készségét. Ez nejn könnyű feladat, mert az összevont iskolák 1. osztályában tanító pedagógusok a Módszertani segédkönyvben sem specifikus módszertani eligazítást, sem megfelelő óraleírásokat nem találnak. Remélhetőleg megkönnyíti a munkájukat, ha megkapják a két füzetből álló Ol- vasás-irás munkafüzetet és az Olvasás-írás munkalapokat. Mindhárom kiadvány a Romanko- vics házaspár szerkesztette tankönyvcsaládhoz kapcsolódik, és kifejezetten az összevont osztályú tanulócsoportok számára készült. A 2. osztály pedagógusai számára készült Módszertani segédkönyvben Az összevont osztályok és az új módszerek címszó fejtegetései ugyan általában helytállóak, de kevés olyan információt tartalmaznak, amelyet az összevont iskolák tanítói sajátos munkakörülményeik között hasznosíthatnak. A 2—4. osztályok öt lépésben összefoglalt óraterve kivételt jelent. A 3. osztály Módszertani segédkönyve az összevont iskolák problémakörével nem foglalkozik. A témát - az összevont iskolák specifikus kérdéseit - a 4. osztály tanítói számára kiadott Módszertani segédkönyv dolgozza fel a legalaposabban. Úgy látjuk, hogy a nehéz munkakörülmények között dolgozó pedagógusok részéről indokolt lenne a módszertani segítség hiányának nehezményezése. De nem nehezményezik. A jelenlegi helyzeten azonban - hallgatásuk ellenére is - feltétlenül változtatni kell, mert a tanulókat az iskola típusától függetlenül úgy kell felkészíteni az alsó tagozaton, hogy zökkenő- mentesen folytathassák a tanulást az alapiskola 5. osztályában. E feladat teljesítése az összevont osztályú iskolákban működő pedagógusoktól magas fokú szakmai és intellektuális felkészültséget, alapos tárgyismeretet, nagy gyakorlatot követel. Elsősorban azok felelnek meg az elvárásoknak, s azok készítik fel megfelelő színvonalon tanítványaikat, akikben él a gyermekek sorsa iránti felelősségtudat, sokoldalúak, szakmailag felkészültek, tájékozottak és nyitottak, kulturális szempontból fogékonyak és igényesek. A pedagógusok szakmai továbbfejlesztését és az oktató- nevelő tevékenység színvonalának emelését csak kellő módszertani kultúra birtokában lehet megvalósítani. Társadalmunk elvárja - és indokoltan várja el hogy a gyerekek számára az ország minden iskolája egyenlő művelődési esélyeket biztosítson. Ennek az elvárásnak a régi módszerekkel eleget tenni nem lehet. A mai összevont iskolában hiába magyarázna hangszalaggyulladásig a pedagógus, az eredmény nem lenne arányban az erőfeszítéssel, mert a tananyag felépítése megköveteli, hogy a tanulók önállóan dolgozzanak. Ma az iskola egész élete- beleértve a magyarórán folyó munkát is - a tanulók tevékenységére épül. A tevékenység motiválása, irányítása, szervezése és fejlesztése, az önálló tanulásra való ösztönzés viszont a pedagógus feladata. A tanítónak kell leraknia a tudás alapjait, fejlesztenie tanítványai készségeit, felébreszteni bennük a kíváncsiságot, a tettvágyat, az ambíciót. Célravezető, ha a pedagógus felfedeztető módszereket alkalmaz, beavatja tanítványait, hogy mit miért és hogyan kell elvégezniük, aztán az önálló foglalkozás idején - ez az összevont iskolák esetében az óra számottevő részét jelenti - hagyja dolgozni a tanulókat. Az anyanyelvi órákon az összevont iskolákban is biztosítani kell, hogy legyen a gyermeknek alkalma beszélni, mert különben nem tudja - nem is tanulhatja meg- megfogalmazni ami benne van, amit tud, vagy amit nem ért. Ez a kérdés nemcsak a kommunikációközpontú anyanyelvi neveléssel, hanem a személyiségfejlődéssel, a továbbtanulási lehetőségek alakulásával is összefügg. Pártunk XVII. kongresszusára készülve több szempontból is időszerű az összevont iskolák kérdéseinek a feltárása. Elsősorban azért, mert az ország különböző tájain üzemelő vállalatok termelési színvonala csak úgy fejlődik arányosan, ha az iskolák jól kiművelt emberfőket adnak a termelésnek. Másodszor azért, mert országunk a munkásosztály, a vele szövetséges parasztság és értelmiség állama. Az összevont iskolákat pedig zömmel munkás- és parasztszülők gyermekei látogatják. Ezek a vidéken élő, keményen dolgozó emberek nemcsak anyagiakban, szellemiekben is meg akarnak adni mindent gyermekeiknek, amire a fejlett szocialista társadalom lehetőséget nyújt. Közös feladatunk segíteni a gondos, előrelátó szülőket, az átlagosnál nehezebb körülmények között dolgozó pedagógusokat és az összevont iskolák törekvő - vagy kevésbé törekvő- tanulóit. TÖRÖK ZSUZSANNA, a Pedagógiai Kutatóintézet munkatársa Emlékszem a röpülés boldogságára LATINOVITS ZOLTÁN KÖNYVÉRŐL ,,Köd telepedett a színházra. Ellepte a színpadot, gomolyog a nézőtéren. Jó lenne - ködszur- kálóként - fényt hasítani, de legalább agresszív kérdőjeleket vésni ebbe a szélcsendes káoszba. Jó lenne alapfogalmakat tisztázni, valamilyen koordinátarendszert rajzolni, mely meghatározza a pozitív és negatív értékeket.“ Nagyjából húsz éve irta le a Színészkirály ezeket a kemény, de igaz szavakat. Azután nyolc év telt el, amíg könyve, a Ködszurká- ió megjelent. Pillanatok alatt szétkapkodták, szinte percek alatt ritka botrányt kavart a magyarországi színészvilágban. Nyersen szókimondónak, egyoldalúnak tartották néhányan, főleg azok, akik sértve érezték magukat. Kíméletlenül őszintének, igaznak a többség; amelynek meggyőződése volt, hogy a hetvenes években organikus hibák, sokérdekú tehetségte- lenségek sorvasztották a magyar sz í nházm ü vész etet. Jövőre lesz tíz éve, hogy Lati- novics Zoltán elment közülünk. Azóta csillapulóban az indulatok; lemezek, tanulmányok, dokumentumkötetek révén lassan-lassan kirajzolódik a színész, a színházi szakember, a színház- és előadó- művészetről mélyen, felelősséggel gondolkodó ember igazi arculata. Mind fényesebben csillognak - mert időt állóak - azok az értékek, melyet hányatott élete során megalkotott, kivajúdott, s ránk hagyott. A budapesti Magvető Kiadó gondozásában a könyvhétre megjelent vaskos kötet az eddigi legteljesebb és legárnyaltabb képet nyújtja a „sok emberi hibával, túlzással, érzékenységgel riasztó és terhelő, de iszonyúan vonzó egyszeri tüneményről, a tökéletes színházművészről“ (Mezei Mária), aki roppant igényes célt tűzött ki maga elé: a szintézis, s az egyéni alkotás mind magasabb csúcsai felé törve színész, rendező, színházi szakember, majd író akart lenni. A Szigethy Gábor által nagy hozzáértéssel összeállított kötet igazolja: derékbatört életpályája ellenére Latinovits Zoltán a művéLaterna magica avagy a Csodálatos Cirkusz Nyár van - kirándulások ideje. Mi mágikus-misztikus cirkuszi álomutazásra hívjuk az olvasót. A belépés díjtalan. Indulhatunk is - ki-ki tetszése szerint - sétálva, fél lábon ugrándozva, bukfencezve, aztán lehet csíkos létrán száguldozni, kényelmesen suhanni egy luxusautón, hajlékony testű fehér vitorláson, az ég felé emelkedni léghajón. Kezdődjék hát az utazás. Hatalmasan zúg a tenger. Paravánként emelkedő sátorfalak. A Cirkusz. Mérgesen feleselő hullámok nyaldossák, csapkodják a ponyvát, üvegszemekkel távcső kémleli a messzeséget. A vízfodrok két mesebeli óriástojással labdáznak, hopp és hopplá, csak óvatosan, vigyázva, hisz oly törékenyek, gyengécskék még, ültesd őket gyengéden tarajod nyergébe, ringasd álomba hullámböl- csódben. Eljött az Idő! Az Idő, az Idő, az Idő, morajlik. S a héjak megrepednek. Kibukkan - egy fehérre mázolt, csillagarcú borzas fej, s fülig érő szájjal egy örökvi- dám krumpliorrú bohóc. Ááááh. Nagyot ásitva-nyújtózkodva hajlítják, számlálgatják fehérkesztyűs ujjaikat. Egy, kettő, három. Csak három lenne? Dehogy, négy, öt. Sőt. Tíz. Megszülettünk. S jön az első, igazi kihívás. Hosszú szőkeségébe burkolózó Vénusz csábít lebegő, csodás hajóján messzi, ismeretlen utakra. S a kihívást elfogadják. Elfogadjuk - együtt megyünk. Fékezve-csikorogva, télen-nyá- ron, hegyen-völgyön, esőben, szélben, napsütésben száguld a bolondos csikós létra. A kapaszkodó kesztyűk felett csodálkozóra kerekedik a bohócszem. Az erdőben pergő, táncoló forgatag, hullámzó szoknyák, vérlázító zene, a búzaföldön kalászok hajlonga- nak, ismeretlen és titokzatos kastély. Kakaskukorékolás jelenti: reggel van. Sárga-piros sátorfalak. Cirkusz. Hölgyeim és Uraim, kezdődik az előadás, egyszeri és megismételhetetlen produkciók szemtanúi lehetnek, ma utoljára, itt láthatják a világhírű tűznyelőt, a bűvészt, aki mindent és mindenkit eltüntet, Esztellát, a műlovarnők csodakék gyöngyét, s a bohócokat. Lesz nevetés, kacagás. A manézs megéled, összecsapódnak a tenyerek. Bozontos sörényű oroszlánok, napernyőjük mögé búvó, rémülten pislogó tekintetek. Csattan az ostor, a bú- vész-idomár könnyedén légbe emeli az állatok királyát, egyszer, kétszer, megfeszülnek az izmok, feszültség az arcokon, négyszer, hétszer, tízszer. Világszám!- A bohóc belefúj a trombitába- az önálló életre kel, összefonódva táncol párjával, ketten együtt, egyedül. Labda pattan bőrönd mélyéről, szökkenve kíséri a vidám kettőst. Fény a manézsban. Fekete, fehér lovak rúgják kapálózva a fú- részport, s kezdenek légies lovasaikkal andalító, rózsaszín kerin- góbe. Oroszlánok a nézőtéren! Riadalom. Majmok, tevék mindenütt. Tűz van. Tűz! A sátor rombadől. Előkerülnek a pici kannák, a viz sziszegve, sisteregve oltja örök ellenségét. Pihegünk, pihegünk, kifújjuk magunkat. Folytatjuk az utat. Itt jönnek, kicsi szekerüket szalaghullámok kapják hátukra, láthatatlan hajójuk felé úszó palackot sodor a víz. Vihar tépi, szaggatja a vitorlát, az árboc kettéhasad. Hajótörött a bőrönd, a trombita, a virág. A porondon- marionettek párbaja, a bűvész cilinderéből a halál vigyorog. Körforgás, egyre gyorsul az ütem, Vénusz - látomás; dobogó, farma- res fiatalok, motorzúgás; a manézs; esküvő, ölbetett kezek figyelik a fiatal pár arcát, a díszvendégek, csillagarcú s füligszáj. És újra itt a porond, a tapsoló közönség. Zúgó szél, hulló avar, tükörképünkkel viháncolunk a hóban. Az út végére értünk. A két bohóc arcára szarkalábakat lopott az idő, de a Vágy, amiért útrakeltünk, a játék, a szerelem, a jó, a rossz, a fájdalom, a szépség megismerése, időtlen, örökkön fiatal. A függöny lehull, a bűvös lámpa kihuny. A Csodálatos Cirkusz búcsúzik önöktől. Mozi, színház, balett, pantomim- a prágai Laterna magica előadását látták. Látvány és mondanivaló- szavak nélkül. TARICS ADRIENN szét valamennyi fentebb említett ágában az utókor számára is értékeset alkotott. Vitatkoznék azokkal, akik azt állítják, hogy a Köd- szurkáló a tehetség kiszolgáltatottságának dokumentuma. Kétségtelen ez is, de ennél jóval több is. Kor- és kórkép egy időszak színházművészeti állapotáról és ezzel együtt világos, elkötelezett művészi program a korszerű színházról, amely a közönségért, az emberért van, s attól modern, hogy mai és a miénk. Alapfogalmakat tisztáz, harcol a „lélektelen, szeretettelen“, az érzelmektől mentes színház, az üres fecse- gők, az unalmas és jellegtelen középszer ellen. S küzd Szta- nyiszlavszkijt, Jouvet-et, Gordon Craiget és más színházi nagyságokat idézve az olyan közösségközpontú színházért, amelynek sajátja „az emberteremtés izgal- ma-fájdalma, a szülés és születés hozsannás-öröme, az öröm ragyogása, és a remény gyógyító irgalma, a gondolat szikrája. A tűz. A hit az emberben, közösségben, színházban. “ Mindig időszerűek lesznek ezek a gondolatok, világos fogalmak és intelmek, ameddig a színházat olyanok is bitorolják, akiket „sorsunk helyett mindig csak a sorsuk izgat“. A mi tájainkon is. Könyvének további része szellemes, olykor megrázó beszámoló egy hányatott életút állomásairól, harcairól. Azokról a ritka pillanatokról is, amikor Debrecenben, Veszprémben és máshol érezte, megízlelte a röpülés, vagyis az alkotás boldogságát. Juhász Ferenc határozta meg a legszebben: Latinovics Zoltán olyan előadóművész volt, aki „szavaival megáldotta“ a verset, költők, írók műveit. Könyvének izgalmas fejezetei azok a részek is, amelyek a versmondásról, annak mesterségbeli összefüggéseiről s a leginkább szeretett és szavalt költők, Ady, József Attila, Petőfi és Balassi Bálint alkotásairól szólnak. Ritka élmélyt, szellemi izgalmakat kínálnak ezek a fejezetek, hiszen a művészet szinte leírhatatlan mélységei, összefüggései tárulnak elénk, s mindazok a mesterségbeli követelmények, melyek nélkül lehetetlen ,,újra-szülni, újraélni“ a költő versét, vagyis helyesen választani, verset, prózát egyénien értelmezni és elmondani. Latinovics írói próbálkozásait, kvalitásait a Bagó story fémjelzi. Ezek a történetek tulajdonképpen önvallomások, melyeken átsüt a jobbítani akaró művész egyénisége, küzdelme és szeretetéhsé- ge. Igazolásul hadd idézzem a kedvenc kutyájáról írt egyik történet végét: ,,Letérdelek Bagó mellé a fűbe, vigasztalom, abajga- tom. Kuki, a tábornok is odajön, orrát szorítja hozzám. Bagó morog. Féltékeny. Aztán mégis mind a ketten lógnak a nyakamban. íme embertársaim, kollégáim. A szeretet. A szeretet, amit nem kaptam vissza tőletek. A szeretet, amit megosztok esténként, amiért városról városra üldöztök!..." Ady Endréről mondták, hogy a zseni meghal, eltemetik. Sírján dudva és barátok nőnek. E könyv is nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy sokasodjanak Latinovics Zoltán barátai. Művészek, előadók, pedagógusok, természetesen mások is örömet lelnek e könyvben. És szakmai, erkölcsi útmutatást a munkához. Nem túlzás leírni, hogy gazdagabbak leszünk e könyv által. SZILVÁSSY JÓZSEF ÚJ SZÓ 6 1985. VIII. 15.
