Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-12 / 162. szám, péntek

Ami a levélből kimarad A dolgozó népet, a hazát szolgálják Csaknem 1,5 millió devizakoronát takarítanak meg évente a hulíni szerszámgépgyár dolgozói az üzemben készülő gyémánt élű vágókoronggal, amelyet építőanyagok vágására használnak. A korongokat ezelőtt tőkés országokból impor­táltuk. Felvételünkön Josef Tabarka látható az üzem kiváló termékével. (Igor Zehl felvétele - ČTK) Megváltozott az élet Miután 1944 végén fokozato­san felszabadult a Kassa (Koši- ce)-vidéki járás, 78 községében megalakult a nemzeti bizottság. Negyven év telt el azóta, s pártunk vezetésével alapjában megválto­zott az élet a Hernád és a Bódva völgyében is, amiben nem kis ré­szük van a nemzeti bizottsá­goknak. Azelőtt a járás mezőgazdasági jellegű volt, ma már huszonhárom ipari vállalata, illetve üzeme van, mindenki számára munkalehető­séget biztosítanak. A mezőgazda­ság is fejlődött, már 1949-ben megkezdődött a szövetkezetesí­tés, megalakultak az első közös gazdaságok. Ma tizenhét efsz, há­rom állami gazdaság és az Agro­komplex képviselik a járás mező­gazdaságát. Mig 1960-ban búzá­ból hektáronként átlagosan 15,9 mázsát termeltünk, tavaly már 42,8 mázsát. Tejből tizenöt évvel ezelőtt 15,1 millió litert adtunk le, tavaly már 56,4 millió litert. Az ipar és a mezőgazdaság ilyen arányú fejlődése nagymér­tékben megváltoztatta az emberek életét. Az állam hathatós segítsé­ge eredményeként a lakosság zö­me új, vagy korszerűsített laká­sokban él. A negyven év alatt 18 910 lakás épült a járásban, eb­ből 14 219 a családi ház. Renge­teg középület épült, összesen 16,6 milliárd korona beruházással. Minden nagyobb községben korszerű iskola létesült, jelenleg az iskolai konyhák és éttermek korszerűsítését, illetve tornater­mek építését tartjuk legfontosabb feladatunknak, összesen 104 óvodánk van, igy ma a három­hatévesek több mint 92 százaléka látogatja ezeket. A hajdani 18 szerény művelő­dési ház helyett ma 86 szolgálja a lakosságot, 120 helyi könyvtár áll az olvasók rendelkezésére. Már hagyományossá váltak a helyi népművészeti ünnepségek Roz- hanovceban, Somodiban (Drieno- vec), Nagyidán (Veľká Ida) és Al­sóláncon (Nižný Lanec). Az egészségügyi ellátás szín­vonala évről évre emelkedik. Mig a felszabaduláskor kilenc orvos volt a járásban, ma már 197, s így egy orvosra 505 lakos esik. A több mint 20 000 nyugdíjas évente csaknem 200 millió korona nyug­díjat kap, amihez a rászorultak további 5 millió koronát kapnak segélyek formájában. Ezer főisko­lát és 10 000 középiskolát végzett szakember segíti elő a járás fejlő­dését. Az utóbbi négy évtized alatt 33 községben építettünk vízvezeté­ket, s ma már lakosságunk csak­nem 50 százaléka vezetékes ivó­vízhez jut. Ezt a mutatót befolyá­solja, hogy nincs járási székhe­lyünk. Megkezdtük a gázvezeték lefektetését is. Javult a közutak állapota, az utakat portalanítottuk, több új hidat építettünk. Míg vala­mikor hét autóbuszjárat kötötte össze a járás községeit Kassával és egymással, ma 75. Bővül az üzlethálózat is. Jelenleg 339 üzlet, s ezenkívül 189 vendéglátóipari létesítmény van a járás területén. A Hernád és a Bódva völgyé­ben élő emberek élete teljesen megváltozott. A személygépko­csik, üdülők, a belföldi és külföldi kirándulások, az üdülések, a gyógykezelés ma már hozzátar­tozik mindennapi életükhöz, s en­nek igy kell lennie. IVÁN SÁNDOR, a Kassa-vidéki Jnb titkára Sok-sok családban várják naponta a katona fiú vagy férj levelét. Idegeskednek, amikor a várt időben nem érkezik meg az ismerős Írással címzett boríték. Arra nem is gondolnak, hogy a szívükhöz közelálló katona éppen tábori kiképzésen, vagy bemutató gyakorlaton van. A katonai esküjéhez híven teljesíti állampolgári kötelességét. Számos olyan megörökítésre méltó esemény történik meg velük, amiről a levél­ben aligha számolnak be. Ezekről szólnak az alábbi sorok is. Negyedszer a példás címért A harckocsizó egység körleté­ben szép faliújság fogadja a láto­gatót. Ha szemügyre veszi az em­ber, percek alatt meggyőződhet arról, hogy ebben az egységben, ahol František Stejskal százados a parancsnok, nemcsak a külső­ségekre, a tartalomra is sokat ad­nak. A kötelezettségvállalások tel­jesítését havonta értékelik. Ugyanis az idén is meg akarják védeni a példás cimet.- A kezdeményezés a hivatá­sos katonáktól indult el, azt java­solták, hogy hívjuk versenyre a magasabb egység többi alegy­ségét. Kezdeményezésüket jóma­gam és a katonák is támogatták. Hogy helyesen cselekedtünk, arról hamarosan meggyőződtünk. A kö­telezettségvállalások első nyilvá­nos értékelése után Jaroslav Ovečka alzászlós alegysége el­nyerte a példás cimet. Az említett parancsnok közben a szakminó- sétési jelvény legmagasabb fokát is megszerezte. Ebben a harcko­csizó egységben a parancsnokok személyes példamutatása mindig meghozza a várt eredményt. - A ka­tonák kitünően végzik feladatukat, jó eredményt érnek el a harci és a politikai kiképzésben. Jaroslav Ovečka tiszthelyettes például az , alegységhez tartozó más beosz­tásban lévő katonákat is rövid idő alatt megtanította az új haditechni­ka kezelésére. Ez- a feltétele ugyanis annak, hogy a katonák a szó szoros értelemben fegyve­reik mesterei legyenek. Nem mindennapos erőpróba A szemet gyönyörködtető völgyben jól álcázta magát Miros­lav Hupka főhadnagy tüzérütege. Nehéz volt rájuk találni, pedig az önjáró tarackos löveg álcázása a tüzelőállásban szakértelmet és nagy szorgalmat kíván meg. Mi­után az első löveg belőtte magát, parancsot kapnak, hogy egy órán belül a megadott terepszakaszon foglaljanak új tüzelőállást. S akkor történt meg a baj. Boris Patkóš szakaszvezető lövegjének kerekét ki kellett cserélni. Jan Bialočik közlegény az önjáró löveg vezető­je azon nyomban munkához látott. A kezelő személyzet is segített. Az ütegparancsnok idegesen figyelte az eseményeket. Már csak negy­venöt perc volt hátra a tüzelőállás változtatásáig. Zdenék Manášek közlegény a szomszédos löveg gépkocsive­zetője a segítségükre sietett. O már volt hasonló helyzetben az egyik tábori kiképzésen. Gyorsan vermet ástak a kerék alá... Aztán már minden ment, mint a karika- csapás. Piszkosan, fáradtan, de örömtől ragyogó arccal a meg­adott határidőre elfoglalták a kije­lölt tüzelőállást. Kiváló katonákat, szakembereket nevel Harminc éve hordja a néphad­sereg egyenruháját. Az egység­nél, amelynél szolgál, az elisme­rés hangján beszélnek róla: jó szakember, vérbeli katona, példá­san teljesiti feladatát. Anton Marko főzászlós a közelmúltban ünne­pelte 50. születésnapját.- Elszálltak fölöttem az évek - mondja. - A nyugdíjra azonban még nem gondolok. Amíg szükség van rám és egészségem engedi, alegységemmel maradok. Igaz, a katonák rendszeresen cserélődnek, szakasza azonban eddig már háromszor szerezte meg a példás cimet. A múlt kikép­zési évben alegységében tizen- ketten szerezték meg a szakminő- sitési jelvény első, öten a máso­dik fokozatát és tizenketten kapták meg a Példás Katona jelvényt. Tud a fiatalokkal bánni, megbízik ben­nük. Évekig volt az egység párt­alapszervezete vezetőségének a tagja, jelenleg pártcsoportveze­tő. Az 1957-1972-es évben, ami­kor más beosztásban dolgozott, 37 újítási javaslatot nyújtott be, hétszer kapta meg az Egység Legjobb Újítója címet. Hobbija az irás. Több katonai lap levelezője, de elbeszéléseivel, verseivel már eddig is nemegy­szer vett részt a néphadsereg al­kotóversenyében. A közelmúltban megjelent verseskötetével a nép­hadsereg fesztiválján kategóriájá­ban a második helyet szerezte meg.- Ha majd nyugdíjba megyek, több idő lesz az írásra - állítja -, addig azonban itt kell a néphad­seregben helytállni. Ma is éppen olyan büszkén viselem a néphad­sereg egyenruháját, mint az első napokban Emberségből vizsgázott Szombat délután volt. Zdenék Fikrle őrvezetőnek kimenője volt, a közeli tó körül sétált. Szerette a csendet, a természetet. Gondo­latban a hazai tájakon kalando­zott. Amint elmerengve lépkedett, egyszerre gyerekek kiabálására lett figyelmes. Úgy tűnt, mintha segítséget hívnának. Azonnyom- ban a hangok irányába szaladt. Látta, hogy a vízben egy kislány fuldoklik. Gyorsan a vízbe ugrott, s pár perc múlva már biztonságba helyezte a négyéves Alenkát. Mi­után a gyerek magához tért, ölbe vette és hazavitte szüleihez. Mire azok az ijedtségtől magukhoz tér­tek, a kiskatonát már nem találták. A hálás szülők a helyi nemzeti bizottságon keresztül levélben kö­szönték meg lányuk megmentőjé- nek bátor cselekedetét, aki az egységnél rajparancsnok, példás katona, párttag. Amikor felettesei megkérdezték, hogy miért nem je­lentette az esetet, csak annyit mondott, „nem tartottam fontos­nak, bárki más hasonlóan csele­kedett volna.“ N. J. A dobšinái jégbarlang „születésnapja“ (ČSTK) - A napokban volt 115 éve annak, hogy Ruffinyi Jenő bányamérnök, valamint Ondrej Mega és Gustáv Lang felfedezte a dobšinái jégbarlangot. Már egy évvel később megnyitották a kö­zönség előtt, és 1887-ben - első­ként Európában - villanyvilágítást is kapott. Az 1386 méter hosszú barlangból a turisták 475 méter hosszú szakaszt nézhetnek meg. Itt 20-25 méter vastag rétegben 145 ezer köbméter jég található. ÚJ SZÚ 5 1985. VII. 12. Én veszek, te veszel - 5 ad SZÁMÍTÓGÉPES HELYJEGYÁRUSÍTÁS Az utas kér, a hölgy kérdez, a gép vála­szol. Az utas jegyet vesz. A hölgy előtt képernyő, és gombokat nyomkod. A gép érthetően felel: Prágába, július 10- re, a 6 órai járatra két menet- és helyjegyet ad. A végösszeget is azonnal jelzi: 230 korona. Egy válasz - egy perc. Vagy még annyi sem. Ami viszont semmiképpen sem lehet vita tárgya: az automatizált helyjegy­árus it’ás nemcsak a pénztáros - az utas dolgát is megkönnyíti. Nem kell órákon át várakoznia és izgulnia, vajon kap-e jegyet vagy sem, a bratislavai Mlynské Nivy-i autó- busz-pályaudvaron percek alatt sorra kerül az ember. ...- Ez az NDK-beli kétképernyős berende­zés sok papírmunkától, lapozástól és még több számviteltől mentesíti a pénztárosnő­ket, de mi van akkor, ha lerobban? - kérdez­tem Rudolf Scheertöl, a közlekedési osztály főelőadójától.- A legjobbkor tette fel a kérdést: reggel óta azon izgulunk, mikor jön meg végre a szerelő. Néhány nappal ezelőtt a képer­nyő romlott el, tegnap a sornyomtató vaca­kolt, hogy most miért,.hallgat", nerh tudom.- Gyakoriak az ilyen hibák?- Egy évvel ezelőtt kaptuk a gépet, azóta bizony többször is leállt már hosszabb-rövi- debb időre. Az idén ez az ötödik kiesése.- És ki segít ilyenkor?- Ha szerencsénk van, az apróbb hibát azonnal kiküszöböljük. Van egy techniku­sunk, aki bár nem nálunk dolgozik, gyakran kiránt bennünket a bajból. Sokkal jobban fő a fejünk, ha ő sem tudja, mi történt. Ilyenkor Prágából hívunk szakembert.- S ha én éppen ezt a napot fogom ki, akkor hol kapok helyjegyet?- A buszon, a sofőrtől.- Ne haragudjon, de hogyan? Aki mer, az nyer - alapon? Induljak útnak, úgy, mintha a zsebemben lenne a menet- és a helyjegy, aztán a pályaudvaron majd kiderül, uta­zom-e, vagy sem?- Nézze, ha napok óta rossz a gép, csak a buszon derül ki, hány szabad hellyel szá­molhat még a sofőr. Tehát nem mondhatok mást: ilyen esetben csak a szerencse segít­het az utason.- Volt már rá példa, hogy egy helyre két jegyet adott ki a gép?- Igen, kétszer is. Csak azt ne kérdezze, hogyan esett meg, mert erre én sem tudok választ adni. Egyszerűen: tévedett.- És mi lett a póruljárt utasokkal?- Nem járt pórul egyikük sem. Pótülésen utaztak.- Végül is hány útvonalra árusítanak hely­jegyet?- ötvenre. Ezek közül a prágai, a Tatrans­ká Lomnica-i, a Banská Bystrica-i, a Ceské Budéjovice-i, a Hradec Králové-i és a žilinai járat a legfrekventáltabb. A jövőben azonban tovább bővülnek szolgáltatásaink. Néhány hónap múlva már nemcsak Prágába, hanem az ország többi nagyvárosába is megveheti a retúrjegyet az utas. S ami talán még ennél is fontosabb: ha például Karlovy Varyba utazik, nem kell majd Prágában újra sorban állnia és attól rettegnie, hogy elfogy a jegy, mire sorra kerül, mert már nálunk is megvált­hatja.- Hány pénztárost foglalkoztatnának, ha nem lenne ez a jó memóriával ellátott gépük?- Most két-két nő felváltva árulja a jegye­ket, s mellettük két diszpécserünk is van, akik reggelenként aktualizálják a gép memó­riáját. Ha nincs ez a masina, legalább há­rommal többen lennének, és még igy sem lenne olyan egyszerű a dolguk.-Aktualizálni a gép memóriáját - mit jelent ez?- Azt, hogy a diszpécser kiveszi az előző nap adatait tartalmazó tárcsát, helfette egy újat helyez el a gépben, s azzal egy újabb napra nyújt elővételi lehetőséget.- Mit kívánjak hát most: sok utast vagy nyugodt napokat?- Inkább kívánja azt, hogy minél hama­rabb itt legyen a szakember. Mert minél többet késik, annál félőbb, hogy kéllemetlen perceket szerzünk utasainknak. Márpedig a mi célunk az, hogy nyugodtan, kényelme­sen és a lehető legrövidebb idó alatt tegye meg az utat két város között. SZABÓ G. LÁSZLÓ A dobšinái jégbarlang nem az első a nagyközönség által is meg­tekinthető barlang volt Szlovákia mai területén. Negyedszázaddal korábban, 1846-ban már megnyi­tották a közönség előtt régen is­mert jászói (Jasov) barlangot. Harmadiknak a beláit fedezték fel - amely az egyetlen megtekinthe­tő cseppkőbarlang a Magas-Tát- rában negyediknek pedig - még mindig a múlt században - a de- mánovái jégbarlangot. További nyolcba az ember csak a 20. szá­zadban jutott be. Szlovákiában ma a közönség 12 barlangot tekinthet meg, az említetteken kívül ezeket: a bystrái, a demänovái Szabadság Barlang, a domicai, a Driny, a har- maneci, a gombaszögi (Gomba- sek), a važeci és az egyedülálló Aragonitbarlang, amelyet csak 13 éve nyitottak meg. A leglátogatottabb a demänovái Szabadság Barlang: évente mint­egy 160 ezer turista keresi fel. A dobšinái és a belái barlang ha­zai és külföldi látogatóinak a szá­ma évente mintegy 100 ezer, a demänovái jégbarlangé 70 ezer, a többi barlangé pedig 20-30 ezer. Együttvéve a szlovákiai bar­langokat évente több mint félmillió ember látogatja meg. Szlovákiában az említetteken kivül is sok feltárt barlang van, amelyeket azonban még nem nyi­tottak meg. Ilyen például a krasz- nahorkai (Krásna Hôrka), a Lip­tovský Ján-i völgyben levő, és a stratenái. Ez utóbbiban már több mint 17 kilométer föld alatti folyo­sót térképeztek fel, és biztos, hogy ez Szlovákia legnagyobb barlang- rendszere. Elsőként azonban a demänovái völgyben levő Béke Barlangot nyitják meg. Az első látogatókat 1990 körül várják.

Next

/
Thumbnails
Contents