Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-10 / 160. szám, szerda

Készülnek az új idényre (ČSTK) - A legjobb szlovákiai ligacsapat, a Dukla Banská Bystrica játékosai már teljes lendülettel készülnek az új idényre. A széles keret tagjai pénteken jöttek össze először az edzőpáros Jozef Adamec - Anton Hrušecký meghívására. Új arcot jelentett Moravec az Interből, Bednár a Prešovból, Kleich és Duchoň a Trna- vából, Stúpala és Dobiáš a Slovanból, Nagy a DAC-ból, Furda a Trebišovból, Slaný a Prievidzáböl és Hyžák a Púchovból. Az új játékosok bemutatkozását szolgálta az a két mérkőzés, amelyet a hét végén játszottak Slovenská Lupčában (a TJ Priechod ellen 7:2-re, a hazai csapat ellen 10:0-ra győztek). ÚJ.SZÓ 1985. VII. 10. Hétfőn megkezdte az edzést a Trnava és az Inter. Az edzőpá­ros Stanislav Jarábek és Ladislav Kuna üdvözölte azt a három játé­kost, aki visszatért a tényleges katonai szolgálaról (Lackovič, Lančarič, Medgyes). Eltávozott a csapatból Fijalka (Dukla Praha), Kleich és Duchoň (Dukla Banská Bystrica). Az Interben ellentmondásosan kezdődött a nyári felkészülési idő­szak. Michal Vičan edző egyene­sen az orvostól érkezett, új asz- szisztense, Szikora György hiány­zott. Nem jelent meg a beállós Eduard Kopča sem, míg a gólzsák Moravec bevonult. Visszatért a Dukla Banská Bystricából Men­tei és Bagin, átigazolt a Salából Gábris és az ifjúsági csapatból meghívást kapott a tehetséges Ivan Brezik. A többi szlovákiai ligacsapat kö­zül a DAC kedden kezdte meg a felkészülést (edzők: Pecze Ká­roly és Dušan Abrahám). A Tatran Prešov (Justin Javorek és Juraj Mihalčin) ma tartja első edzését, mig a Lokomotíva Košice (Michal Baránek és Móder József) és a ZVL Žilina (Jozef Jankech és Albert Rusnák) első edzésére júli­us 15-én kerül sor. A következő játékosok kérték átigazolásukat a DAC-ba: Šrámek a Bánik Ostravából, Bertalan a Slovan Bratislavából, Medgyes a Spartak Trnavától, Liba a Plasti­ka Nitrából, Péter a Lokomotíva Košicébôl, Szilágyi és Majzlík a Dukla Banská Bystricából, vala­mint Závratský a TTS Trenőínből. A Lokomotíva Košicébe visz- szatért a tényleges katonai szol­gálatról Miškuf, azonban távozni készül Péter, Jaroslav Mikloško és Fecko (Ausztriába). A žilinaiak nem járulnak hozzá, hogy Kinier a Bánik Ostrava csa­patában folytassa pályafutását, vi­szont beleegyeztek Gerhát távo­zásába (NSZK), Žiak az Olomouc és Kopačka a Dubnica mezét ölt­heti majd magára. A távozókat fiatal tehetségekkel kívánják pó­tolni: Kostoláni (Prievidza), Telep- čák (Trebišov), Švidroň (Ružom­berok). + Alekszandr Csernyin kiharcolta a jogot a sakkvilágbajnok-jelöltek tor­náján való részvételre, miután 3,5:2,5 arányban megnyerte a honfitársa, Vik­tor Gavrik elleni páros mérkőzést. + A nói sakkozók országos baj­nokságának 8. fordulója után Pomyjo- vá áll az élen 6 ponttal, fél pont előny­nyel Petra Hájková elótt. Tóth László a DAC leggólerősebb játékosa volt az SZNL l-ben. A szurkolók méltó folytatást várnak tőle az I. labdarúgó-ligában is. Tóthpál Gyula felvételén a DAC csatára egy tizenegyest értékesít a Nitra ellen Kitett magáért az Elektrosvit (Tudósítónktól) - Žilinában az 50 méteres sportuszodában rendezték az SZNL ötödik körmérkőzéses bajnoki tornáját. Az utolsó előtti sorozat bővelkedett a meglepetésekben, főleg az exligás Piešťany együttese szerepelt mélyen tudása alatt, s mindössze egy vérszegény győzelmet aratott a sereghajtó ellen. Kitett magáért viszont az érsekújvári (N. Zámky) csapat, amely hét pontot szerzett, és ezen a tornán a prešovi csapat mögött a második legsikeresebb együttes volt. A tavalyi SZNL-győztes ismét bebizonyította, hogy ellenfeleivel nincs egy súlycsoportban. Vala­mennyi mérkőzését magabiztosan nyerte, s az utolsó torna előtt nagy előnnyel vezeti a mezőnyt. Hrici- šák edző legénysége már a szep­temberben sorra kerülő osztályo- zókra készül, ahol az I. liga két utolsó helyezettje (Plzeň és VŠ Praha) és a CSNL győztese lesz­nek a ellenfelei. Az Elektrosvit No­vé Zámky vízilabdázói szép sikert értek el, hiszen eddigi legjobb tel­jesítményükkel 7 pontot szerez­tek, és majdnem biztosra vehető, hogy egyéves szünet után ismét dobogós helyen végeznek. Az új­váriak a kirobbanó formában póló­zó Zaťko vezérletével (16 gólt do­bott) ötödször is kétvállra fektették Szovjet sportolók az Universiadéra a komáromiakat (Komárno), akik Balázs és Verečič nélkül csak az utolsó helyezettet tudták legyőzni. A kiesési rangadón a hazaiak csak az egyik pontot szerezték meg, s ez azt jelenti, hogy a žilinaiak az utolsó torna eredményeitől elte­kintve már biztos kiesők. Az ötödik bajnoki torna érdekessége az volt, hogy négy összecsapás is döntet­lenül végződött. Eredmények: N. Zámky- Vrútky 9:7, Prešov - Komárno 10:7, Piešťany - Žilina 10:8, Pre­šov - Vrútky 14:7, Piešťany - N. Zámky 6:6, Komárno - Žilina 10:9, Prešov - N. Zámky 16:9, Vrútky- Žilina 9:9, Komárno - Piešťany 10:10, Prešov - Žilina 15:5, Pieš­ťany - Vrútky 8:8, N. Zámky - Ko­márno 11:8, Prešov - Piešťany 11:8, N. Zámky - Žilina 14:6 (az újvári Zaťko 7 gólt dobott), Vrútky- Komárno 14:7. (ČSTK) - A legerősebb felállítás­ban vesz részt a szovjet főiskolás sportküldöttség a nyári Universia- dén, amelyet augusztus 24 - szeptember 4 között Kobe japán városban bonyolítanak le. A nép­szerű szovjet sportolók közül úszásban indul Vlagyimir Szalnyi- kov, háromszoros olimpiai bajnok és Alekszej Markovszkij világbaj­nok. Az atléták közül az olimpiai bajnok Viktor Markin, a tornászok közül Dmitrij Bilozercsev, Jurij Ko- roljov, Natalja Jurcsenko abszolút világbajnokok, valamint Olga Bi- cserova Európa-bajnok... A legfri- sebb jelentések szerint a Szovjet­unió színeit több mint 200 sportoló képviseli. A női röplabdatorna ki­vételével minden számban lesz szovjet versenyző. A végső nevezésre az idei fel­nőtt és junior országos bajnoksá­gok, valamint a múlt évben meg­rendezett nyári diákjátékok ered­ményei alapján kerül sor. A diákjá­tékok tömegességéről ékeszólóan tanúskodik, hogy a versenyeken több mint 800 főiskola mintegy másfélmillió diákja rajtolt. Még egy számadat: 27 sportág záróküzdel­meiben mintegy 12 000 fiatal indult. Valerij Simuk, a Burevesztnyik, a szovjet főiskolás sportegyesülés alelnöke a közelmúltban ellátoga­Sportfogadás A športka 27. játékhete I. húzásá­nak nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 3 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 98 nyertes á 15 750 korona, IV. díj: 5400 nyertes á 455 korona, V. díj: 79 489 nyertes á 50 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 2 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 34 nyertes á 43 700 korona, IV. díj: 3394 nyertes á 725 korona, V. díj: 75 524 nyertes á 50 korona. A Sazka 27. játékhetének nyere­ményei: I. díj: 20 nyertes á 13 290 korona, II. díj: 917 nyertes á 465 korona, III. díj: 11 382 nyertes á 55 korona. A MATES 26. - 27. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: egy nyertes - 300 000 korona, II. díj: 895 nyertes á 1545 korona, III. díj: 26 785 nyertes á 95 korona. (ČSTK) tott az idei Universiade színhelyé­re és ebből az alkalombóla követ­kezőket emelte ki: - Megismer­kedtem valamennyi verseny szín­helyével. A központi stadion, a ví­zisportok fedett küzdőtere, a te­niszpályák és a többi sportpálya minden követelménynek megfelel. A sportpályákon minden bizonnyal ismét maradéktalanul kidomboro­dik az Universiadék alapgondola­ta, melynek lényege valamennyi ország és földrész ifjúsága kölcsö­nös megértésének és barátságá­nak megszilárdítása. A szovjet sportolók 1957 óta rendszeresen részt vesznek az Universiadékon és mindig ragyo­góan szerepelnek. Két évvel eze­lőtt, a legutóbbi Universiadén a kanadai Edmontonban 59 arany-, 29 ezüst- és 27 bronzé­remmel a nem hivatalos éremtáb­lázat élén végeztek. Az idén e si­ker megismétlésére törekedik majd a válogatott, melyben 15 szovjet szövetségi köztársaság képviselői kapnak helyet. Az SZNL állása: 1. Prešov 25 25 0 0 360:159 50 2. Piešťany 25 15 4 6 265:220 34 3. N. Zámky 25 12 2 11 219:226 26 4. Komárno 25 9 1 15 271:274 19 5. Vrútky 25 6 3 16 191:277 15 6. Žilina 25 2 2 21 180:330 6 Az utolsó bajnoki tornát az Elektrosvit Nové Zámky rendezi. A mérkőzésekre (augusztus 16-18) az újvári 50 méteres új sportuszodában kerül sor. (Zsigárdi) Banks 17,71 (ČSTK) - A barcelonai nemzet­közi atlétikai versenyen kitűnő eredmény született hármasugrás­ban. Az amerikai Willie Banks 17,71 métert ugrott, csak 26 cm- rel kevesebbet, mint a legutóbbi világcsúcsa felállítása során. Néhány további eredmény - 100 m: Cook (am.) 10,26, 110 m gát: Moracho (sp.) 13,49, ma­gasugrás: Sotomayor 230, disz­kosz: Delis (kubaiak) 69,08. Kerekesek az érmekért (ČSTK) - Plzeňben ma kezdő­dik a pályakerékpárosok országos bajnoksága. A tét kilenc bajnoki cím. A férfiak hét számban, a nők kettőben küzdenek az érmekért. A sprintszámban Vratislav Šustr (Dukla Bratislava), a bajnoki cim védője a legnagyobb esélyes. A szakemberek feltételezik, hogy az egykilométeres állórajtos ver­senyen megvédi elsőségét klub­társa, Milan Hájek. A kétüléses versenyt az elmúlt évben a Šustr- Ŕehounek pár nyerte. A 4 km- es üldözőversenyben a tavalyi baj­noknak, Ctirad Fischernek, (Fa­vorit Brno) valószínűleg megnehe­zíti helyzetét Čermák (Dukla Pra­ha), valamint Soukup és Buchta (Favorit Brno). Sokan a prágai Duklában nevelkedett Raboňt is az esélyesek közé sorolják. Az üldözéses csapatversenyt tavaly a Favorit Brno nyerte, ne­héz volna megjósolni, hogy az idén a Favorit, vagy a Dukla vé­gez-e az élen. A pontozásos ver­senyben Roman Čermák a cim védője, de reménykedik Penc, Bareš és néhány más versenyző is. A motorvezetéses versenyben hiányozni fog a tavalyi győztes Bláha, és ezért ebben a számban nem beszélhetünk kimondott esé­lyesről. A nők kategóriájában nagy a valószínűsége, hogy sprintben Eva Červová (Kovo Praha) és a 3 km-es üldözőversenyben Zla­ta Hrnčíŕová (Slovan Bratislava) megvédi bajnoki címét. A bajnokság ma délután 14.00 órakor a nők és a férfiak előfuta­maival kezdődik és este 19.00 órától kerül sor a férfiak 1 km-es állórajtos versenyére. Óriások a kosarak alatt A 24. férfi kosárlabda Európa-baj- nokságról készült statisztika egyik ér­dekes megállapítása, hogy nőttek a já­tékosok az elmúlt években. A küzdel­meken szerepelt 144 játékosnak több mint a fele -- pontosabban 73 kosaras- két méternél magasabbra nőtt. Az óriások sorát az NSZK-beli Behnke nyitja a maga 225 centijével, egy centiméterrel megelőzve a szovjet Tkancsenkót. Mindketten viszonylag keveset szerepeltek csapatukban, a szovjet fiú elsősorban sérülése miatt. A harmadik helyen holtverseny alakult ki a nyugtnémet Blab és a szovjet Sabonis között. Mindketten ,.csupán" 217 centire nőttek meg. Négyen állnak 214 centivel: a jugoszláv Vrankovics, a szovjet Belosztyennij, a csehszlovák Okáč és az olasz Binelli. A felsorolást szinte lehetetlen foly­tatni, ugyanis például a 204 cm maga­sak negyvenen vannak. A „legmagasabb" csapat egyértel­műen a szovjet együttes, a játékosok átlagmagassága 203,7 cm, második az NSZK 202 centivel. A csapatonkénti legmagasabb hat játékos alapján már az NSZK gárdája áll az élen 203,1 centivel. A labdarúgó SZNL I őszi sorsolása 1. forduló, augusztus 18.: Pov. Bystrica - Hurbanovo, Slovan Brati­slava - Martin, ZŤS Košice - Strop­kov, Humeriné - Levice, Dubnica- Michalovce, Trebišov - Petržalka, Púchov - Prievidza, Nitra - Senica. 2. forduló, augusztus 21. Hurba­novo - Senica, Prievidza - Nitra, Petržalka - Púchov, Michalovce- Trebišov, Levice - Dubnica, Strop­kov - Humené, Martin - ZŤS Košice, Pov. Bystrica - Slovan Bratislava. 3. forduló, augusztus 25.: Slovan Bratislava — Hurbanovo, ZŤS Košice- Pov. Bystrica, Humené - Martin, Dubnica - Stropkov, Trebišov - Levi­ce, Púchov - Michalovce, Nitra- Petržalka, Senica - Prievidza. 4. forduló, szeptember 1.: Hur­banovo - Prievidza, Petržalka - Se­nica, Michalovce - Nitra, Levice- Púchov, Stropkov - Trebišov, Mar­tin - Dubnica, Pov. Bystrica - Hu- menné, Slovan Bratislava - ZŤS Ko­šice. 5. forduló, szeptember 8.: ZŤS Košice - Hurbanovo, Humenné- Slovan Bratislava, Dubnica - Pov. Bystrica, Trebišov - Martin, Púchov- Stropkov, Nitra - Levice, Senica- Michalovce, Prievidza - Petržalka. 6. forduló, szeptember 15.: Hur­banovo - Petržalka, Michalovce- Prievidza, Levice - Senica, Strop­kov - Nitra, Martin - Púchov, Pov. Bystrica - Trebišov, Slovan Bratisla­va - Dubnica, ZŤS Košice - Hu­menné. 7. forduló, szeptember 22.: Hu­menné - Hurbanovo, Dubnica - ZŤS Košice, Trebišov - Slovan Bratislava, Púchov - Pov. Bystrica, Nitra - Mar­tin, Senica - Stropkov, Prievidza- Levice, Petržalka - Michalovce. 8. forduló, szeptember 29.: Hur­banovo - Michalovce, Levice - Petr­žalka, Stropkov - Prievidza, Martin- Senica, Pov. Bystrica - Nitra, Slo­van Bratislava - Púchov, ZŤS Koši­ce - Trebišov, Humenné - Dubnica. 9. forduló, október 6.: Dubnica- Hurbanovo, Trebišov - Humenné, Púchov - ZŤS Košice, Nitra - Slovan Bratislava, Prievidza - Martin, Petr­žalka - Stropkov, Michalovce - Levi­ce, Senica - Pov. Bystrica. 10. forduló, október 13.: Hurba­novo - Levice, Stropkov - Michalov­ce, Martin - Petržalka, Pov. Bystrica- Prievidza, Slovan Bratislava - Se­nica, ZŤS Košice - Nitra, Humenné- Púchov, Dubnica - Trebišov. 11. forduló, október 20.: Trebi­šov - Hurbanovo, Púchov - Dubnica, Nitra — Humenné, Senica - ZŤS Košice, Prievidza - Slovan Bratisla­va, Petržalka - Pov. Bystrica, Micha­lovce - Martin, Levice - Stropkov. 12. forduló, október 27.: Hurba­novo - Stropkov, Martin - Levice, Pov. Bystrica - Michalovce, Slovan Bratislava - Petržalka, ZŤS Košice- Prievidza, Humenné - Senica, Dubnica - Nitra, Trebišov - Púchov. 13. forduló, november 3.: Pú­chov - Hurbanovo, Nitra - Trebišov, Senica - Dubnica, Prievidza - Hu­menné, Petržalka - ZŤS Košice, Mi­chalovce - Slovan Bratislava, Levice- Pov. Bystrica, Stropkov - Martin. 14. forduló, november 10.: Hur­banovo - Martin, Pov. Bystrica- Stropkov, Slovan Bratislava - Levi­ce, ZŤS Košice - Michalovce, Hu­menné - Petržalka, Dubnica - Prievi­dza, Trebišov - Senica, Púchov- Nitra. 15. forduló, november 17.: Nitra- Hurbanovo, Senica - Púchov, Prie­vidza - Trebišov, Petržalka - Dubni­ca, Michalovce - Humenné, Levice- ZŤS Košice, Stropkov - Slovan Bratislava, Martin - Pov. Bystrica. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK + Az 1985-ös csehszlovák spar­takiád alkalmából Addis Abebában megnyílt a csehszlovák sportot és tö­meges testnevelést bemutató kiállítás. Az etióp sportélet neves személyisé­gein kivül a megnyitáson jelen voltak a diplomáciai testület képviselői és számos közéleti személyiség. A kiállí­tást Eduard Kukán csehszlovák nagy­követ nyitotta meg. + A szovjet labdarúgó-liga 20. fordulójában a Dinamó Kijev saját pá­lyáján meglepő vereséget szenvedett. Eredmények: Dinamó Kijev - Cserno- morec Odessza 0:1, Harkov - Dnyep- ropetrovszk 2:1, Voronyezs - Szpartak Moszkva 0:5, Alma-Ata - Torpedo 1:1, Donyeck - Tbiliszi 2:1, Dinamó Moszkva - Kutaiszi 1:3, Minszk - Baku 2:0, Vilnius - Jereván 4:1, Rosztov- Leningrád 1:0. - Vezet 28 ponttal a Dinamó Kijev az egyaránt 26 pontos Szpartak Moszkva és Dnyepropet- rovszk előtt. + Svájcba utazott a prágai Bohe­mians, ahol ma este 20.00 órakor St. Gallenben lejátssza második mérkőzé­sét a labdarúgó Inter Kupa IV. csoport­jában. Nem tartott az együttessel Ze- lenský, aki a szombati mérkőzésen Székesfehérvárott megsérült, viszont a csapat rendelkezésére áll már Levý. + A Tbilisziben folyó nemzetközi nói röplabdatornán Kuba 3:2 arányban bizonyult jobbnak a Szovjetunió I. csa­patánál. A csehszlovák lányok 3:0-ra győztek az NSZK ellen és bejutottak a négyes döntőbe. Döntős a Szovjet­unió I. csapata is, amely 3:0-ra legyőz­te a II. csapatot. Szokolov az élen (ČSTK) - Bielben a sakkozó zónaközi tornáján hat játszma után a Szovjetunió képviselője, Andrej Szokolov vezet 5 ponttal. Tegnap a 4., 5. és 6. forduló függő játszmáit bonyolították le és a kö­vetkező eredmények születtek: Polugajevszkij — Petrusson és Rodriguez — Seirawan döntetlen, Short győzött Rodriguez és Vágá­nyán Quinteros ellen. A vezető Szokolov mögött fél ponttal keve­sebbje van van dér Wielnek és Vaganyannak, Vlastimil Jansa Seirawannal közösen 4 pontos. Soisbault Kupa (ČSTK) - Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia női teniszcsa­pata bejutott a Soisbault Kupa ne­gyeddöntőjébe. Ezen a tornán 21 éven aluli junior lányokból álló csapatok indulhatnak. Belgium, Hollandia és Spanyolország meg­nyerte selejtező mérkőzését a nyolcaddöntóért Eredmények: Egyesült Álla­mok - Dánia 3:0, Nagy-Britannia- Olaszország 2:1, Belgium - Nor­végia 3:0, Spanyolország - Lu­xemburg 3:0, Hollandia - Magyar- ország 2:1.

Next

/
Thumbnails
Contents